Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Az ilyenek ellen nincs törvény: Más értelmezés szerint: Nem az ilyenek ellen van a törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.  Galata 5, 16-25

A mai Ankara volt annak a területnek a központja, melyet a Római Birodalom idején Galáciának neveztek. Ott születtek a keresztyén közösségek Pál szolgálata nyomán. Ott főként pogány hátterű emberek lettek Krisztus követőkké. Ezeket a gyülekezeteket Pál hívta életre második missziói útja során, de nem tudta őket folyamatosan gondozni, hiszen feladata az ébresztés, a létre hívás volt. Harmadik missziói útja során is ellátogatott hozzájuk, de nem sok időt töltött velük, továbbment. A többi általa alapított gyülekezettel is hasonló volt a kapcsolata. Híreket kapott felőlük, aztán ha szükséges volt, pásztori leveleivel igyekezett a lelki élet dolgaiban segíteni őket, utat mutatni számukra.

Az egyház történelmében azóta is minden keresztyén közösségben felvetődnek azok a kérdések, amik az akkori gyülekezetekben megoldandó problémának mutatkoztak. Ezért Pál apostol mind a tizenhárom levelét úgy olvashatjuk, hogy azok azokat Isten nekünk is íratta.

Természetesen mindenhol- más- más hangsúllyal- de az a kérdés továbbra is az, mit jelent keresztyénnek, Krisztus követőjének lenni. Mit jelent keresztyénként élni? Hogyan kell megmutatkozzon életmódunkban az, hogy Krisztushoz tartozunk? A galáciabeliek azt gondolták, hogy egy dolog Jézus Krisztus elfogadása, de a törvény megtartása dönt az ember üdvösségéről. Így minden egyes zsidó vallási előírást továbbra is be kell tartani, főként körül kell metélkedni, hogy Isten előtt kedves legyen az ember.

A cselekedetek és a hit csap össze. A tettek és a szív. A lélek és a test, ahogyan Pál fogalmaz. Még inkább egyértelműsítve: szemben áll egymással az ember igyekezete és a Szentlélek kegyelme.

Intelek titeket! Így kezdi ezt a szakaszt az apostol:  „Intelek” ! A felnőttek nem szeretik az ilyen hangot. Már a tizenéves sem. Mert ez azonnali megállásra, sőt visszakozásra késztet. Olyan kemény figyelmeztetés, amiben ott van az elmarasztalás is. Intelek titeket! Mintha egyenesen ezt mondaná a szemünkbe: „ Nem jól van úgy, ahogyan gondolod! Nem helyes az, ahogyan eddig tettél! Nem mehet tovább, ahogyan eddig ment! Intelek, mert úgy tűnik önmagadtól célt tévesztettél. Vizsgáld meg magadat! Úgy látom, a dolgok elromlottak!” Ki az, akinek kedves lenne ez a hangvétel? Ugye bizony inkább elhárítanánk? Ma mégsem tehetjük meg! Először inkább kérdezzük meg magunktól: van egyáltalán a környezetünkben olyan valaki, akitől ezt a feddő, őszintén számon kérő hangot elfogadjuk?

A galáciabeliek tudhatták: lelki atyjuk szava szól hozzájuk. Azé a Pálé, aki elvezette őket Krisztus kegyelméhez, aki megismerhette velük az Ő határtalan szeretetét. Bizonyosak lehettek abban, hogy ők fontosak és kedvesek neki, hiszen Pál hozta létre gyülekezetüket, lelki otthonukat. Tehát olyan valaki szól hozzájuk és inti őket, akinek nem közömbös sorsuk, jelenük, üdvösségük.

A lelki atya pedig felszólítja őket arra, miként éljenek: a Lélek szerint éljetek és a test kívánságát ne teljesítsétek. Olyan embereket szólít fel, akik gyakorlottak abban, hogy a cselekedetekre fókuszáljanak. Semmi meglepő nincs az érvelésében.  „ Ti a cselekedetekre néztek?  A tettek mezején jártok? Hát akkor a Lélek tetteiben legyetek elöljárók!”  Zseniális Pál apostol munkamódszere. A saját logikájukban kapja el a galáciabelieket. Igen, ez nem is Pál, hanem Isten zsenialitása!  A magunk logikájával szégyenít meg bennünket, ha kell, úgy leckéztet meg, hogy rájövünk, a magunk igazságával, a mi érvelésünk mentén húzott csőbe bennünket.

A kereszténységnek mindig nagy veszélye volt, hogy előtérbe hozta a tetteket, mint a lelkiséget. Már Jakab apostol levele is erről szól. Mi a fontosabb, mi előrébbvaló? A törvény vagy az evangélium, a cselekvés vagy a hit? A jó tettek, vagy a kegyesség?

Ma is veszély ez, mindenhol, nálunk is. Mert versengővé, gyanakvóvá, egymást méregetővé, egymást kibeszélővé tesz, ha a törvényhez kezdjük mérni a jót. „ Nézd, hogy viselkedik az a másik! Nézd, hogy él az a másik! Nézd, ezt nem lenne szabad! Milyen ember, aki ezt és azt is megengedi magának?” Rögtön az világlik ki ezekből a reakciókból, hogy a mi saját tetteink bezzeg a helyén vannak. Csak éppen a szív  a lélek hibádzik… Pál azt mondja: akik a törvényhez mérik a másikat azok maguk is célt tévesztenek. A mi normánk az evangélium. A mi alapunk Krisztus kegyelme, amiből nem kovácsolhatunk törvényt. Mi Lélek által élünk, nem a törvény megcselekvése által, mert az egyedül Jézus Krisztus töltötte be. Ezért éljünk a Lélek szerint is! Az az indulat legyen meg bennetek, ami a Krisztus Jézusban is megvolt. ( Filippi Krisztus-himnusz!)

Pál apostol tehát bőséges felsorolásában felhívja a figyelmet a helytelen cselekedetekre, ezt követően pedig kizárólag a Lélek gyümölcseként mutatja be a jót! Ezt senki sem tulajdoníthatja önmagának. A Lélek gyümölcsei következmények! A Lélek munkájának eredményei.

Most szeptemberben a betakarítások és a szüret idején ennél egyértelműbben nem is kaphatnánk útmutatást a lelki életre vonatkozóan. Mert ki ne vágyna szeretetre? Ki ne akarna békességet, főleg most ebben a kiélezett helyzetben? Ki ne szeretne önmaga is türelmesebb lenni, vagy több türelmet kapni? Ki ne vágyna jóságra, vagy arra, hogy érte szívességből cselekedjenek meglátva szükségleteit, benső vágyait? Több teljes könyvet  szentelhetnénk a hűségnek, szelídségnek és a mértékletességnek, mert itt látjuk a legnagyobb a XXI. század legnagyobb deficiteit!

Hát nem vesszük észre, hogy hiába pallérozzuk a másikat és hiába bizonygatjuk önmagunkat becsapva? Ezek nem emberi termékek, hanem az Isten Lelkének gyümölcsei! Nem arra szólít fel az apostol, hogy mindet pipáljuk ki, hanem hogy vegyük észre: képtelenek vagyunk akár csak egyet is a magunk kiválóságának tulajdonítani. Ha valami is látszik életünk fáján ebből, az a Lélek gyümölcse. Azért nőtt oda, azért fejlődött ki, mert teret kapott bennünk a Lélek.

Ma két édesanyára emlékezünk, akiket a héten temettünk el.  Amikor életrajzaikat összeállítottuk, megrendülten kérdeztük: „Hogyan lehet, hogy 9 évtized minden nehézsége, méltatlansága, betegsége és rossz életeseménye ellenére ennyi szeretet volt bennük? Hogyan lehetett minden bajt elszenvedve, csendesen, szelíden, türelemmel élni? Nem  panaszkodni, nem sértegetni, nem kiborulni, hanem jót adni, áldozatot vállalni. Kérdeztük mi édesanyák, kérdezték gyermekeik, akik már maguk is nagymamák… S be kellett valljuk mi is: nem magunktól vagyunk minderre képesek! Ezek a megnyilvánulások a Lélek munkái voltak elhalt szeretteink életében. Isten Szentlelke jelenléte, áldása így mutatkozott meg bennük.

Kevés olyan település volt a XX. században, mint a mienk, ami az akkori migrációs változásokat ennyire közelről élte meg. Elhurcolták a zsidókat, deportálták a német fiatalokat, kitelepítették a német gyermekeket, időseket. A csehszlovák- magyar lakosságcsere értelmében ok helyi „ tót” kitelepült, beletepültek hozzánk a Felvidékről a katolikus magyarok. Majd pedig kitelepítették a pestieket a kulák családokhoz.  A tegnap megkoszorúzott emlékmű gránitján ezt olvassuk: köszönettel az őket emberséggel befogadóknak. Hogyan voltak erre képesek, miután már annyi igazságtalanságot átéltek? Hiszem, hogy Isten erejével, a Lélektől kapott béketűréssel, irgalommal, szelídséggel.

Krisztus Jézus tanítványai, barátai így élnek. Első dolguk segítségül hívni a Szentlelket. Ma, amikor levettem egy Magyarázatos Bibliát a polcomról, kiesett belőle egy kék igéslap, rajta a Jn 15-ben olvasható ige, Jézus ezt mondja: nélkülem semmit sem tudtok cselekedni…

Ezért, ha észrevesszük a másik gyengéjét, hogy test szerint él, akkor imádkozzunk számára Lélekért! Ha elkeseredünk saját méltatlanságunkon: imádkozzunk Lélekért! Bosszankodás helyett, a másik méregetése, törvényeskedés helyett imádkozzunk Lélekért!

Tegnap a kilenc éves kislányunk egy három évvel ezelőtti( !) történetet mondott el önmagáról. Egy csalafintaságot követett el akkor. Majd megkérdezte: „ Anya, mi ez a „lélek” valami”? A lelkiismeret furdalásra gondolt. Szerette volna tudni, hogy is működik benne ez. Mert bár régen történt, a lelkében még most is kellemetlenül érzi magát, amikor erre a rossz tettére gondol.

Imádkozzunk a Lélekért, Lélek gyümölcseiért! Ettől a bűnbánattól és igyekezettől, ettől a lelki ráhangolódástól lehetünk Krisztus követők. Mert nélküle semmit sem tudunk cselekedni.

Elcsépelt mondatok visszhangoznak a fülünkben. Már mindent tudunk a szeretetről.

Mindent tudunk a szeretetről? Ez pont olyan téves kijelentés, mintha azt mondanánk, mindent tudunk az életről. A szeretet dinamikusan változó valóság, minden helyzetben más és más arcát ismerjük fel. Meghökkent, amikor átéljük, és elcsodálkozunk önmagunkon, amikor képesek voltunk új módon kifejezni. 

Hogy milyennek ismerjük az emberi szeretet, arra most hadd mutassak itt néhány képet. 

A szeretetnek megszámlálhatatlanul sok megnyilvánulása van. János apostol számára magától értődő, hogy egymást és Istent is képesek vagyunk szeretni. Ez fontos megállapítás. Mert az Istennel való kapcsolat nem szorítkozik egy hierarchikus rend tudomásulvételére. Tehát nem kizárólag annak tudata, hogy Isten létezik és fölöttünk áll, mivel Ő lényege szerint és hatalma alapján mérhetetlenül nagyobb az embernél. Az Istennel való kapcsolat nem a kérem- köszönöm viszonyával írható le. Hiszen még ebben is az alá- és fölérendeltség helyzete dominál. Az Istennel való kapcsolat szeretetkapcsolat. Az ember képes szeretni Teremtőjét, a Mennyei Atyát.

Kedves Olvasó! Te hogy állsz ezzel a témával? Merre bukdácsolsz ezen az úton? Az elején állsz, hogy éppen csak most kezded érzékelni Isten jelenlétét, létét?  Elhaladtál már egy kicsit, de nehéz az ismeretet szeretetre változtatni? Mi hat át, amikor Őrá gondolsz? Harag vagy önátadás? Bizalom vagy ellenkezés? Szeretet vagy vádaskodás?

János apostol tapasztalata szerint a körülötte élők azt vallották magukról, hogy szeretik Istent. Látta, miként bizonyították ezt vallásos cselekedeteikkel, életvitelükkel. Érzékelte hitbeli buzgóságukat, hallotta imáikat, követte istentiszteleti életüket. Biztosan nagyon elkötelezett emberek voltak.

Nekik írja, hogy: " Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (1Jn 4,10) Tehát ha a szeretetről beszélünk, azt a maga tisztaságában kell tegyük. Egy picit lejjebb, ha ezt a fejezetet továbbolvassuk, már ezt írta János: Isten szeretet. 1 Jn 4,16

A szeretet tehát Istenből van, nem az ember helyes cselekedeteinek háttérérzelme. A szeretet szoros kapcsolatban áll Istenünk lényegével, az Ő megbocsátásán alapszik. Mondhatnám azt is, hogy a szeretet nem is értelmezhető, ha nincs meg benne a bocsánatadás, az áldozat. De nem csak elvi síkon, hanem Krisztus által. Vajon milyen a szeretet? Nem érzelgősség és tan. Olyan mint Jézus, sőt maga Jézus! A szeretet odaadja magát áldozatként és nem arra figyel, ki érdemli meg mindezt. Szeret minket és szenved értünk, és áldozatot vállal minden bűnösért, értem is! Megmenteni és megtartani akar, s mindeközben nem kíméli magát. Ilyen a szeretet.

Ahogyan Fabinyi Tamás püspök írja az " Ajtórésnyi zsoltár" c. kötet "Egy-korinthus-tizenhárom" soraiban. ( részlet) 

A szeretet jelentéktelen,
mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba.

A szeretet nevetség tárgya,
mint amikor valakinek kezébe nádszálat,
fejére töviskoszorút adnak.

A szeretet balek,
mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.

A szeretet esendő,
mint amikor valaki azt mondja: ,,szomjúhozom”.

A szeretet meglepő,
mint amikor valaki szelíden megszólít
egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben.

A szeretet játékos,
mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába. ....

Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.
A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság: kemény.
A szeretet nélküli okosság: gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény: fanatikus.
A szeretet nélküli élet: értelmetlen.

Most azért megmarad a hit,
a remény,
a szeretet,
e három.
Ezek közül pedig legnagyobb: Jézus.

Pár hónappal ezelőtt történt. A szegedi egyházközség lelkészi irodájában álltam, várva egy különleges szolgálatra. A kis unokahúg, Réka keresztelője előtt voltunk pár perccel. Mindenki megérkezett már: a kántor a karzaton, az ünneplő család az első sorokban foglalt helyet. A kedves barátok is eljöttek a régi orosházi ifiből, zenekarból, hogy osztozzanak az örömben. Az általam nagyra becsült volt esperesem is közöttünk volt. A templomban elcsendesedtek a helyi gyülekezeti tagok mellett a vidékiek is. Mind olyanok, akik számomra sokat jelentenek, és akik között szívesen vagyok, de akik előtt nem egyszerű prédikálni. Igében, teológiában, az egyház életében jártas emberek, akik nem most kezdtek el a hit útján járni. Sok száz, ezer igehirdetést hallgattak... Ezt tudva, valamint a szent igyekezettől és megfeleléstől hajtva kértem meg a leendő keresztapát, a másik egyházmegye esperesét, sógoromat, Zsoltot: " Áldj meg kérlek!" 

Talán érezni a rövid visszaemlékezés soraiból, milyen helyzetben vágyhatunk különösen is az áldásra. Egy ismert kihívás láttán, hogy Isten ereje és bölcsessége burkoljon be bennünket. Egy év kezdetén, január 1-jén 0 órakor, amikor ismeretlen utakra indulunk, egy szívvel énekeljük a Himnuszt, várva az Úrtól jövő segítségre. Szép köszönésünk: " Isten áldjon!" sajnos már csak bizonyos tájegységeken, vagy szűk körben használatos. Pedig az áldás nem csak életünk nagy csomópontjain ( keresztelő-, konfirmáció-, esküvő alkalmával, vagy egyházi szolgálat kezdetekor), de nap- mit nap létszükségünk!

Megáld bennünket az Isten, féljék őt mindenütt a földön! (Zsolt 67,8) Ez a mai napi ige tényként tárja elénk: megáld bennünket az Isten. Válasz, sőt boldog tudat a vágyakozó szívű embernek. Még ajkunkon sincs a kérés, az igében Istenünk már adja is önmagát az áldáson keresztül. A tanév elején számomra nagyon bátorító ez az ige. Hiszem, hogy ennek az ígéretnek a birtokában tanítványainkban, de bennünk is, valamint az élet minden területén aktivitásban állókban oldódhat a stressz. Ő meg fog áldani! 

S mivel ilyen Urunk van, emeljük fel a szívüket hozzá! Ne csak a bajoktól félve, a nehézségek láttán szorongva, vagy szeretteinkért aggódva kérjük Őt! Féljük Őt mindig! Ez azt jelenti: vegyük tudomásul hatalmát, szentségét a saját életvezetésünkre nézve jó napjainkon is. Vegyük komolyan törvényét és útba igazító, bölcs szavait. Hallgassuk igéjét és igyekezzünk megtartani mindazt, amit számunkra íratott le. Ne vonjuk kétségbe az evangélium felemelő erejét se! Féljük az Ő hatalmát, ne csak vágyjuk az Ő hatalmas segítségét! Mert Urunk jó, szerető Isten. Aki látja szükségeinket, de szívünket is. Bízzunk benne ma is teljes szívünkből!

Indul a tanév, sok ezer kisdiák kezdi tanulmányait az első osztályban. Az írás elemeit tanulják meg először, egyenes vonalat, bögrét és kaput, kört és görbebotot... Sokan közülük nyomtatott betűvel már óvodás korukban rajzaikra írták a monogramjukat, sőt mostanra akár fel is ismerik és el is olvassák a teljes nevüket. De a betűk még nem engedelmeskednek nekik, az írás legtöbbjüknek első osztályos kihívás lesz. Ezzel párhuzamosan tanulnak meg olvasni is, és büszkén fogják majd előttünk bizonyítani tudásukat. Biztosan nem mondanánk nekik, hogy a betű öl!  A betű jó eszköz, a tudás megszerzésének elengedhetetlen eszköze.

Még sincs mindenkinek bizalma a szavakhoz és a betűkhöz. Mert a betű munkára késztet, gondolkodásra kötelez. "A betű öl!"- mondja az, aki nehezen indul a szabályok, versek megtanulására, nyűgnek érzi a memoriterek másolását, s jobban szereti a hangoskönyvet, sem mint a vaskos köteteket. 

Pedig a betűk ha mondatokká, majd levéllé állnak össze, fontos üzenet hordozói. A betűk által- ha könyvvé tömörülnek-, olyan ismereteket és élményeket kaphatunk, amik személyiségünket formálják és egész valónkat gazdagítják. A tudás hatalom! Aki sokat olvas, az művelt, sokoldalú egyénné válhat, szavain és kifejezésein átsüt a választékosság.

A betűvetés mindenképpen érték! Nézhetjük a kódexmásolást, vagy a könyvnyomtatás művészi, történelmi jelentőségét. Figyeljük meg, mekkora a küzdelem mind a mai napig az analfabetizmus ellen! Diákjaink esetében is szörnyülködünk, ha az írásképükkel elégedetlenek vagyunk, és azt is felháborodva kommentáljuk, hogy bizonyos amerikai államokban a kézírás helyett a gépelést tanítják.

Tudom, bőséges lett ez a bevezető, melyben csupán csak óvatos kitekintést tettem a betűvetés fontosságára, értékére, információközlő jellegére. Ez csak hangulati felütés ebben a témában!

Olvassuk el a vasárnapra kijelölt igehirdetési igét és "kérdezzük meg Pál apostolt, ő vajon mire gondolt". 

Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt.Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.2 Kor 3, 4-11

Amikor a betűről van szó, akkor az Írásra gondolhatunk pontosabban a Törvénykönyvre. Itt nem az egész Szentírás kerül elénk, bár az is lehetne. A betű alatt itt Pál a Tízparancsolat betűit érti. S így mindjárt világosabb lehet számunkra, hogyan is gondolja a betű és Lélek egymásnak feszülését.

Az igében a Tízparancsolatról olvashatunk egy különleges gondolatmenetet. Ennek szolgálata dicsőséges, fontos ügy, hiszen ez Isten akaratának közvetítése. Nem élhetünk szabály nélkül. A választott nép ajándékként kapta az Úrtól a kőtáblákat, hogy végre egy egységes rendhez igazodjanak. Isten vezetett népeként már nem egymás mellett élő törzsek lettek, hanem egy olyan nép, melynek van törvénye, a hétköznapi életnek egy jó medre.

Ez a törvény nem veszítette el létjogosultságát, nem is csak az ókori zsidóság életének normája. Mindenkire kötelező. Az Úrral és embertársainkkal való kapcsolatunkat szabályozza. Ezt kell megtartania mindenkinek, aki az Istenhez tartozik.

A törvény szolgálata nem pusztán jogi kötelezettség, bírák, törvénytudók küldetése. Ez papi, tanítói feladat. Olyan dicsőséges szolgálat, amely az Isten miatt lesz kiemelté, különlegessé. Nem egy egyszerű SZMSZ, hanem az egész embervilágot egybetartó isteni törvény. Az Ószövetség egyik gyönyörű éneke a 119. zsoltár, ami törvényt magasztaló ének! A legelkötelezettebb izraeliták még az Isten országa eljövetelével is összekapcsolták a törvény betöltését. Ha egy napon mindenki képes lenne a nyugalom napját megszentelni, eljönne hozzánk az Isten országa.

Ha innen nézzük, akkor a betű szolgálata fontos, dicsőséges, mert univerzális, tehát minden embert el akar érni Isten szent és jó akaratával. Miért mondja mégis Pál, hogy a betű öl, a Lélek megelevenít? Miért mondja, hogy " a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata" ez?

Mert a Tízparancsolat könyörtelen bíránkká válik, ha azt nézzük, betartottuk-e. Nem vagyunk rá képesek! A betű tehát kárhoztat bennünket! Beletekintünk a lelkiismeret tükrébe és nincs olyan a parancsolatok között, amit mi mindig megtartottunk volna. A betű azt mondja: " vétkeztem Isten és embertársaim ellen gondolattal, szóval, cselekedettel,mulasztással". S minél inkább a Szentírás betűjére figyelek, ezt fogom megélni: nem lehet közöm a szent Istenhez! S ha valami módon mégis, Ő joggal ítél el el engem. A Tízparancsolatot szolgálni annyit tesz, az ember kárhoztatását szolgálni, ez pedig "a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata." 

De a Lélek megelevenít! Egy évekkel ezelőtti élményünk az volt a kötelező olvasmánnyal, hogy nem volt kedve a gyermekünknek hozzá. ( A betű öl!) S amikor elkezdtük együtt, hangosan olvasni, akkor így szólalt meg: „Azt mondták unalmas, pedig nem is az!”

Ugye  a betűk is képesek megelevenedni?! Mennyivel inkább kell megelevenednie az embernek! Hogyan? Krisztus által! Ő nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni. Maga a törvényadó jött el, és bemutatta, hogyan él, szól, szeret az, aki törvény szerint él. Eljött, s ezzel a törvényadó szándékát is felfedte. Azt hallottam, nem az a jó jogász, aki betéve tudja az összes paragrafust, hanem az, aki a törvényalkotó szándékát is érti! Jézus Krisztus megeleveníti nekünk Istent, Isten törvényét a Lélek által, majd pedig a Lélek bennünket is megelevenít, ahogyan Krisztust megérteti, közel hozza hozzánk.

Aki a betűket szereti csak, az törvényeskedő, ítélkező, rigorózus ember. Ezt képviseli: " Le van írva, meg van írva, be kell tartani!" - egy időben már zsidók csak a szöveget figyelték, de mögötte sem az embert, sem magát Istent nem látták meg. Ezért mondta ki Jézus jajszavait ellenük, amit Mt 23-ban olvashatunk. Jaj, ha csak az elvek, szabályok mentén tájékozódunk, és oda az emberszeretet!

Urunk pedig szeret bennünk, úgy szeretett, hogy emberré lett, hogy mi jól láthassuk Istenünket és embertársainkat. Sőt Lelkét is adja, hogy élete, áldozata ne egy leírt történet legyen, hanem számunkra, értünk történt cselekményként saját élettörténetünk részeként megelevenedjen. A Lélek megelevenít! Mindent és mindenkit. Az ember által halottnak vélt Istent is a legmélyebb valósággá teszi számunkra! De megeleveníti az elhalt kapcsolatokat, szeretetre tehetetlen embereket, a megfásult hitet, élettelen közösségeket, romos templomokat…

A betű megöl, a Lélek megelevenít. Hiszen nem elég Bibliát olvasni, a Lélekért is könyörögni kell! Nem elég hallgatni, meg is kell tartani Isten beszédét, hogy az okos emberhez legyünk hasonlók, aki kősziklára építette a házát! Nem elég akarni, a hitért- Istenben bízó lelkiségért- imádkozni is kell! Nem elég tudni az igét, magunkat átadni is kell a testté lett Igének, Krisztusnak! Minderre minket is a Lélek tesz képessé, alkalmassá! Ahogyan tetteink is csak nyüzsgő igyekezetként mutatkoznak Lélek nélkül, de Szentlélekkel telve szolgálat lesz cselekedeteinkből. Erre való alkalmasságunk sem önmagunkban rejlik, hanem a Lélek elhívó, felkészítő munkája által. Övé- a titokzatos, hatalmas egy Istené,- az Atya, Fiú, Szentléleké a dicsőség is örökké. Ámen

Isten tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. (Dán 2,22b)

Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Õ majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait. (1Kor 4,5) 

Mit várnak egy keresztyén embertől? Amit Urunk Jézusunk egyébként is parancsba ad, márpedig hogy szeressük Istent és szeressük felebarátainkat. Hassa át ez a lelkület mindazt, amit élünk, ahogyan döntünk, ahogyan egymással bánunk.

Olvasom az evangélikus honlapon, miként segíthetnénk a menekülteknek. Együttérzésre, cselekvésre buzdítanak a cikkben megszólalók, konkrét útmutatást kaphatunk. Nem akartam ebben a témában írni, hiszen a hírfolyamban mindent megtalálhatunk: tényközlést, tárcát, felhívást és véleményt. Az én pár sorom aligha tartalmaz bármi különöset az eddigiekhez képest. De a mai igék előhozták a tegnapi személyes élményeket, sőt a témában olvasottak egyértelműen ebbe az irányba tereltek.

Miközben alapvetőnek tartom, hogy ne dugjuk a homokba a fejünket, úgy vélem, jó lenne a nem szembetűnő hátteret is megvizsgálni. Jó, ha készek vagyunk arra is figyelmet fordítani, miként élik meg a menekültáradatot a határokhoz közeli települések lakói, szorgos gazdák, vagy a menekülttáborok közelében élők. Mert felelősségünk van egymásért, hiszen Istenünk nem véletlenül zárt egybe bennünket a földrajzi meghatározottság alapján ebbe a hazába.

Szóval miközben már "másokért", " ismeretlenekért" indulunk, mert ez nagyon aktuális, látványos, szükséges, ott a nagy kérdés: vajon hányszor hunytuk be a szemünket a velünk együtt élő embertársaink problémái láttán? Készek vagyunk bármit is adni testvéreinknek, rokonainknak? Törődünk- e azzal, hogy vannak a szomszédaink, vagy régi iskolatársaink? Hogy állunk a segítségadással, látogatással, a szeretet cselekedeteivel azok esetében, akik ránk vannak bízva? Hogy ők nem szenvednek szükséget? Hogy ők elég okosak, szívósak és van bennük túlélési ösztön? Vannak rokonaik, testvéreik, szomszédaik, hittestvéreik rajtunk kívül is? 

Az önvizsgálat személyes ügyünk, ahol nem ragadhatunk le. Törődni kell a félelmekkel, amik csak növekednek idősekben, fiatalokban az ide érkező idegenek utazásainak híradókban közvetített képeit látva. Van akinek nagy dilemma ezt bevallani, mert azt érzi, hívő emberként aggodalmairól szólni nem is nem helyes, hiszen nekünk másként illő ebben a helyzetben érezni... Lelkigondozói bölcsességet kíván a mostani helyzet, mellyel a mindennapok és a lelkiség síkján is komolyan meg kell birkózni.

Hiszem, Istenünk most is felkészíti a segítőket, indítja az irgalmasokat, s kinek- kinek mást helyez a szívére. Van, akinek menni kell a migránsok felé, mások ebben a kiélezett helyzetben az aggódók, a hazaiak mellé kell álljanak, Ismét mások bölcs józanságot kapnak, amivel felelős döntéseket kell hozniuk, vagy erőt minden fizikai munkához, ami a megnövekedett feladatokhoz kell. 

Ezen túl pedig Urunk nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait is. Az ide érkező menekült, a továbbállni akaró, jobb élet reményében útnak indult migráns is Isten teremtménye. Amit mi nem látunk az események mögött, az Atyánk számára nyilvánvaló. Sok oka van az útnak indulásnak: üldöztetés, elkeseredettség, a jobb élet utáni természetes vágy. Sok ezren becsapottak, és ügyeskedők, haszonlesők áldozatai. Ahogyan - bár más kontextusban- megannyi az életet megalapozni akaró fiatalunk, akik külföldre mentek szerencsét próbálni. 

A mai ige így szól: Isten majd megvilágítja a sötétség titkait. A mélyben húzódó indulatokat, a ma még nem érthető összefüggéseket is tudja, s majd meg is világítja. Igaz ez a mi szívünkre és minden emberre, szituációra vonatkozóan is.

Beszélgettem tegnap valakivel, akinek megterhelt a lelke a mindennapok félelmei miatt. Azt tudtam neki mondani, ami számomra is támasz ezekben a kusza, zajos napokban: Isten a történelem Ura. Felettünk és minden ember felett áll. Ismeri a szíveket és megítéli a gondolatokat. Ma pedig két, ezzel egybehangzó igét kaptunk! Hiszem, ha vele élünk, és ráhagyatkozunk, lesz elég bölcsességünk a megvilágított titkok ismeretében tájékozódni és a Tőle kapott szeretettel most is helyesen cselekedni. Úgy, ahogyan azt Ő várja el gyermekeitől. 

Van- e még a kenyérnek becsülete és a szentségnek értéke? Már megint olyasmit írok, amit bárcsak ne kellene említeni, hiszen ezek fájdalmas tényekként kerülnek figyelmünk középpontjába.

Államalapító Szent István királyunk emberi nagyságát, országépítő zsenialitását valamint keresztény hit iránti szilárd elköteleződését elevenítik meg az ünnepi beszédek. Az átlagember azonban nemhogy ezeken nem kész elmélkedni, de úgy tűnik, a kenyér és szentség fogalmának megfelelő értése is túlméretezett feladat számára. 

Pedig bibliai történetek a kenyérről, búzáról és kovászról úgy állnak előttünk, hogy erőteljes tanítást adnak számunkra a testi- lelki táplálékról, a Mennyei Atya szeretetéről, Krisztus valóságáról, a feltámadásról és az áldozatról, ami nélkül nincs szolgálat, sem új élet. 

Itt van például József, akinek egyik álmában pont búzakévék hajlongtak. Később megfejtve a fáraó kínzó álmait a gabonabetárolás kormánybiztosa lett, hogy majd Isten gondoskodó szeretetének eszközeként nyithassa meg a magtárakat az éhínség idején.

Az Úr Jézus a búzaszemről tanít, ami a feltámadás és az áldozat kézzel fogható, hétköznapi szemléltető eszköze: Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.Jn 12,24

Majd pedig önmagára, a vele való elengedhetetlen, éltető kapcsolatra utal: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. és Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem." Jn 6, 35.51

A mennyek országáról szóló példázatában is előkerül a kenyérsütés. A kovász szerény, kicsi kezdetet mutat, de ahova Jézus igéje eljut, ott mélyben végbenő, átformáló erővel kezd hatni. Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.Mt13,33

A páskaünnepen az Egyiptomból valós szabadításra emlékeztet a kovásztalan kenyér fogyasztása. Az úrvacsorai kenyér, a Krisztus testével való élés pedig a bűneinkből való szabadulásért adatik számunkra.

Napjainkban tízezernyi honfitársunk üzent hadat a kenyérnek, mondván: túl modern étel, nekünk pedig egészségünk érdekében  váltani kell. Vissza a jövőbe, vagy a múltba inkább? Nos a fehér kenyér és foszlós kalács, a gyönyörű búzatáblák mára már elveszítették azt a mély, élettel teli, számomra az életszentségre is mutató értéküket, amit a paraszti világban mindenki természetesnek élt. Nem most kezdődött ez, hanem akkor, amikor az ember elszakadt a  földtől, magától értődőnek vette, hogy a polcon, a péknél mindig van élelem. Harminc évvel ezelőtt, általános iskolásként táborozva  láttam először kenyérhegyet. Rettenetes, felháborító látvány volt. Több száznyi vekni kenyér, nagy dombbá lapátolva, ahelyett, hogy félve fogyasztott, megbecsült élelem lett volna. 

Ma 10- kor ökumenikus istentiszteleten voltunk együtt a katolikus templomban, mindkét felekezet a maga egyházi rendje szerint élhetett az úrvacsora szentségével is. Nagy királyunk emlékezete mellett a kenyérszentelés, kenyéráldás is megtörtént. Hálát adtunk azokért, akik szántottak, vetettek, arattak, szállítottak, őröltek, dagasztottak, sütöttek. Hálát adtunk, hogy már láthatjuk, nem kell éhezzünk. A nemzetiszín szalaggal átkötött kenyerek egyike most ott van az oltáron, -bár azt is el kell fogyasztani- sőt katolikus testvéreink gondoskodtak minden hívő számára cipókról, hogy azt ehessük ma. 

S mi a helyzet a szentséggel? Legyen elég most röviden néhány kérdés, ami személyes elmélyülést és őszinteséget kíván. Bibliai értelemben a szent az, ami az Istené. Szent- e az életem? Ez azt jelenti Istené vagyok- e. Szentek- e a szavaim? Ez azt kérdezi tőlem, hogy Istené- e a szívem, a gondolatom, a beszédem. Szent- e a családom? Szent- e ez a nemzet?

Evangélikus, biblikus értelmezés szerit nem bújhatunk a " szentekké avatottak" háta, érdemei, emlékezete mögé. Mi - Isten gyermekei, Krisztus megváltottai- vagyunk a szentek közössége. Nekünk kell megszentelt életet élni.

Hiszem, hogy Szent István ha ma kormányozná országunkat, először ezt kérné rajtunk számon. Vajon betölti- e az Istenhez valós tartozás boldog és felelősségteljes tudata a szívünket és kitölti- e mindazt, amire Ő elküldött bennünket a világba, erre a földre, ide hazánkba?

Ha a tegnapi napon a testvéri összetartozás állt az elmélkedés középpontjában, úgy hadd folytatódjék onnan, miként is értékeltem sokáig a "Jóisten" név használatát. Főként katolikus körökben mozogva ütötte meg a fülemet a "Jóisten"  szó. "Ugyan vajon nem lehetne konkrétabb, ha Istenről szólunk?"- kérdeztem akkoriban kritikusan. Számomra Isten elsősorban maga Jézus, aki megszólítható, aki által imádkozom, aki mindent megjelenít, amit Istennel kapcsolatosan tudok. Jézus mondja: "Én és az Atya egy vagyunk" Jn 10,30, s ebből levezetve, ha Róla szólok, az mindent összefoglal, amit az "istenség" az övéinek jelenthet. Ha Isten, akkor Jézus Krisztus, sőt Úr Jézus! Tehát ha valaki " csak" Jóistenként említette, számomra az majdhogynem a felületes, távolságtartó hittel volt egyenértékű. Úgy gondoltam, ez még csak a személyes hit, a tudatosan vállalt keresztyénség előszobája. Ma már azt is tapasztalom, hogy komoly Krisztus-hívő testvérek számára megnyugvást  és örömhírt közvetít, ha Urunkat a " Jóisten" megnevezéssel illethetik.

Miért ez a  felütés? Mert kiinduló pontunk egy ószövetségi ige, melyet  a bibliaolvasó Útmutatóban kaptunk mára: Jó az Úr! Oltalom a nyomorúság idején, gondja van arra, aki hozzá menekül. (Náh 1,7). 

Náhum próféta könyvében az Asszír világbirodalom bukásáról olvashatunk a próféciákat, úgy, hogy az alaphangot ennek az üzenetnek egy különleges költemény adja, egy abc zsoltár, mely Isten hatalmát énekeli meg. Mielőtt az ítéletes próféciák, a büntetés hirdetése és a Ninive pusztulását megjövendölő sorok kerülnek elénk, bemutatja Náhum megbízóját, Istent. Félelmetes szembekerülni vele, mert bosszúálló a gonoszság tekintetében, ugyanakkor türelmes és jó, gondja van a hozzá folyamodókra. 

A láthatatlan, egy, valóságos, szent Isten ebben az általunk érzékelhető kettősségben mutatja meg magát nekünk minden korban, ahogyan itt is a két ellentétes pólus érteti meg számunkra személyének kilétét. Ézsaiásnál elrejtőzködő és szabadító.

S Neked, kedves Olvasóm? Ugye nem is idegen ez az istenkép számodra? Hiszen valóban azt "várjuk el" Istentől, hogy legyen igazságos: a kegyetlenséget látva lépjen közbe, a gonoszságot törölje el, a bűnt pusztítsa ki. Viszont ha önmagunk bűnös természetével állunk Isten elé, akkor a megértő, türelmes Úr után vágyakozunk, aki szeretetet tanúsít irántunk és érdemtelenségünk ellenére is jó hozzánk: megbocsát, felemel, új esélyt ad. 

Ha pedig az interperszonális ( ember- ember közötti) kapcsolatok terén vizsgálódunk, negatív tapasztalataink sem hallgathatók el. Ott állnak azok a helyzetek, amik csalódást, fájdalmat, frusztrációt okoztak s az ember gyengeségeiről, bűnös voltáról szólnak. Bármennyire is sokatmondók a humánus, emberséges, vagy emberi kifejezések, de ismerjük az embertelenség kíméletlen megnyilvánulásait is évezredek történéseiben, és saját bőrünkön is. Kontrasztként minden sötét ellentéteként a szent, az isteni áll, s hitünk tapasztalata a mindig erős, mindig megbízható, személyválogatás nélküli Istenről.

Az ember embernek farkasa, Isten Fia pedig az ártatlan Bárány. Jézus Krisztus életét adja a bűnösért, az ember pedig oly sokszor nincs tekintettel embertársai becsületére, ezért önzése áldozatául esik a másik vagyona, embertársai érzései, sőt élete is... Mindezek ellenére és pont emiatt az ember, aki nem jó, hanem rossz, és bűnös, a Jóisten irgalmát tapasztalja. Mert az Isten jó. Sőt amikor " egy előkelő ember megkérdezte tőle: "Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus ezt válaszolta neki: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten." Lk, 18, 18-19

Uram, Istenem! Fülemben csengenek azok a prédikációk, amiket egy áldott emlékű katolikus apát plébános mondott el közöttünk ökumenikus imaheti alkalmakon. Idős volt és bölcs, halk szavú, hiteles ember. Megannyiszor a szívünkre helyezte a keresztény egységért való imádságot és cselekvést. Ő maga példamutatóan élen járt ebben. Köszönöm szolgálatát, életpéldáját, szelíd hitét, nyílt szívét!

Elgondolkodtató, mennyit változna mindennapjaink arculata, ha készek lennénk a tényleges, mindent átjáró egységre törekedni. Az uniformizálódás az élet minden területén az összetartozást hivatott jelezni. Kár, hogy csak a felszín, a látszat terén mozdul gyorsan korunk embere, így a felkapott életmódbeli változtatások platformján igyekszik nem lemaradni az új egységmozgalmaktól. A nagy kérdés viszont az, készek vagyunk- e a gondolatok és a lélek terén rálelni az egységre? Keressük- e és tevékenyen szorgalmazzuk- e ezt a mélyben lakozó, mindenre kiható egységet? 

Félnénk, ha túlzásba visszük ezt, akkor feladjuk önazonosságunkat és beolvadunk, asszimilálódunk, eltűnünk? Hát nem az egyéniség ellensége sokszor a divatkényszer, ami ellen kevesen ágálnak? Vagy nem lenne jobb a lényegi dolgok terén egymásra hangolódva élni, megtartva saját jellegünket és mégis egymást erősítve, szépítve szólni, akár egy hármas hangzat hangjai? 

A minap néhány fotót tettem fel facebook oldalamra a július végi Középpont Találkozóról, gyimesi utunkról. Jól esett látni, hogy a szép erdélyi tájak láttán ugyanaz pendült meg, szólalt meg sokakban. Ez  a hazaszeretet hangja, a nemzeti összetartozás tudata. Sokunkat keserédes érzés kerít hatalmába, amikor határt kell lépni mégis, hogy a szeretett hegyeket szemléljük, s magyarul beszélő, éneklő, a hagyományainkat élő emberek között lehessünk. 

Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük. (Ez 11,19a) 

Úgy hiszem, Urunk is szomorú az emberi széthúzás láttán. Hiszen kedves teremtménye, az ember túlbecsüli a szabadság, önállóság, egyéniség jelentőségét. Bár Ő maga egyedinek alkot mindannyiunkat, azt szeretné, ha nem magunk feje után, nem a személyes önmegvalósítása útján haladnánk. Van utunk és küldetésünk, de egymásra  is bíz bennünket, sőt felelősséget kíván tőlünk. Egy törvényhez akar igazítani, s ezt is kéri majd tőlünk számon. Egy utat ad elénk a megváltásunkhoz, Jézus Krisztust. Mindezt nem ultimátum szerűen, hanem ajándékként, tőle kapható, elérhető kincsként. Ő maga adja az egy szívet és az új lelket is. Tapasztalom, hogy az ember nem igyekszik ez után- inkább amiatt morgolódik, hogy a többiek nem értik meg, nem idomulnak hozzá. Mi azt szeretnénk, ha hozzánk alkalmazkodnának, semmit mi alkalmazkodjunk. Magunktól nem akarjuk a tényleges összhangot, s ha vágyunk is rá, mindig a másiknak kell a mi szabályainkat, elveinket elfogadni...

Ezért kell Istenünknek közbelépni, aki ígérete szerint Szentlelke által munkálkodik a világban, életünkben. Egybezár minket az elveszettségünkben, hiszen mindannyian híjával vagyunk Isten dicsőségének, egyikünk sem bűntelen. S egyszerre hív minket a megszentelődés útjára Jézus Krisztus bűnt bocsátó, megtisztító jelenlétébe. Testvéreinkkel egyek vagyunk a tökéletlenségben, elveszettségben, de egyek a megkegyelmezett, szeretett helyzetben.

Ez a felismerés köthet bennünket össze egymással. Mindannyian irgalomra szorulók vagyunk, de Urunk egyikünket sem taszítja el, ha hozzá akar térni. Egy szív és egy lélek- nem csak az okos teológiai tétel okán, hanem azért, mert szerető Krisztusunk fáradozik miattunk, hogy igaz legyen ránk is, megtapasztalható közösségeinkben is, minden keresztény testvér és felekezet között is, ahol Őt vallják Úrnak, Mesternek. 

A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre. (Péld 10,19)

Mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek. (Mt 12,37)

A kislányunk aprócska kora óta hangosan ébred. No nem úgy, hogy sír, hanem úgy, hogy rögtön köszön és már mondja is, ami foglalkoztatja, amit lát, eltervezett, amit előző este félbehagyott. S ebből következik az is, hogy szinte az elalvás pillanatáig is mondja, mondja...  

Nincs mit csodálkozni, hiszen én magam is a szavak embere vagyok. Akár írásban, akár élőszóban fejezem ki magamat, lételemem a közlés, a folyamatos reflexió, véleményezés, a helyzetek és ügyek szavakkal történő leképezése. Ha már az ember sajátossága, hogy ebben a speciális kommunikációs formában élhet, hát teljesedjen is ki abban! Mire lennének a szavak, ha nem arra, hogy használjuk őket?

A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés. Aki nem képes eleget csendben lenni, és megfontoltságot, mértékletességet tanúsítani, az beleesik abba a hibába, hogy átgondolatlanul fecseg, közlése haszontalan és értéktelen lesz. 

( Egy kis exkurzus:  Korunk embere többek között két kommunikációs betegségtől szenvedhet. Az egyik a közléskényszer, a másik pedig a túlzott visszahúzódás. A facebook társadalomban élők mindent kiposztolnak és várják az azonnali visszajelzést. Beszédük kurta, kevés tartalmat közöl. Sokan már képtelenek a való életben kapcsolatot teremteni, vagy hosszasabb diskurzusokban részt venni. A virtuális világ egyszerre ad teret az értelmetlen kitárulkozásnak és a fájdalmas beszűkülésnek.) 

Nélkülözhetetlen a csendben töltött idő a bölcs beszéd megformálásához. Ezt arra is értem, hogy végig kell gondoljuk érveinket, s gondolataink mélyéről kell előszólítsuk a segítő ismeretfoszlányokat. A csend azonban arra is alkalmas, hogy ne csak a magunkéval törődjünk, hanem Isten igéje, az Ő éltető szava is teret kapjon. Megannyi bibliai szakasz, történet, utat mutató mondat hangzik felénk, de szövetet képezni  élethelyzeteinkkel, vagy dilemmáinkkal csak a csend jótékony közegében képes.S ha ez megtörténik, kimondott szavaink is másként csendülnek fel, tisztábbak és találóak lesznek. Ebben a csendben nem az erre fordított idő és jó metódus a kulcs, hanem a Szentlélek, aki megszólal, megszólít, megvilágosít.

Nem csak az igehirdetőnek és a rétornak, tanárnak vagy egyéb közönség elé álló előadónak kell ez az alkotást segítő csend, hanem minden egyes embernek szüksége van rá. Számolj tízig, még mielőtt válaszolsz!- jelzi ez azt a helyzetet, hogy felindultságból, rutinból sokszor bántó vagy elkoptatott mondatok születnek. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna- mutat rá ez a közmondás arra is, hogy nem kell mindig mindent szavakkal megragadni. Olykor bizony nagyobb súlyú a szótlanság, és okosabb nem rögtön lecsapni, visszaszúrni, azaz szavakkal hadakozni. A bölcs ember képes átlátni mindezt és szájára kellő időben lakatot tenni. Nagy önfegyelemre tanít ez az ige,  s főként azokat figyelmezteti, akik akkor érzik magukat jól a bőrükben, ha hallgatóságot kapnak.  

Az újszövetségi ige Máté evangéliumából abból az igeszakaszból való, melynek egyik fontos mondata: " Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." 

Nem titkolható el érzelmi- és hitbeli állapotunk. Ahogyan a szem a lélek tükre, szavaink a szív tartalmát láttatják. S ha ott nincs békesség, engedelmesség és alázat Istenünkkel szemben, az nagyon hamar kiderül. Mint ahogyan Pál apostol is tanít:Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: "Jézus átkozott", aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: "Jézus Úr", csakis a Szentlélek által.1 Korinthus 12,3 Ezek azok a szavak, amelyek mellettünk vagy ellenünk szólnak majd az ítéletben.

Jézus várja bizonyságtételünket, azokat a szavakat, melyet a miatta érzett hála, és a benne való hit motivál. Várja, hogy igazat szóljunk szeretetben és ne tagadjuk le, hogy hozzá tartozunk, se szavainkkal, se tetteinkkel. 

Van program a mai napra is! Hitünk nem érzelmi sodródás, hanem tudatos keresztyén életforma. Vállalása annak, hogy a tanítvány kontrollálja cselekedeteit és úgy szól, hogy az sóval fűszerezett és építő legyen.

Ki a boldog?- Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Zsoltár 1, 1-2

Uram Jézusom! Köszönöm, hogy a becsületesség és a hit útjára vezetsz engem, s a Tízparancsolatot adod életem mértékéül! Köszönöm, hogy a lelkiismeret hangján is megszólítasz engem! Előfordul, hogy azokat gondolom boldognak, akik ügyeskedéssel, vagy hazugsággal, másokon átgázolva értek el sikereket. Bocsáss meg, ha olykor kételkedem a Te útmutatásodban! Segíts engem kérlek, hogy megmaradjak amellett, amit Te tartasz jónak! Szeretnék Te szerinted boldog lenni!

Kik a boldogok?- Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Máté 5, 4

Uram Jézusom! Senki sem szeret szomorú lenni. Bevallom, annyi minden képes elvenni a kedvemet.  Olykor magam miatt, máskor a szeretteim miatt vagyok elkeseredett. Mostanában a gyógyíthatatlan betegség és ismerőseim halálhíre miatt szoktam sírni. Köszönöm, hogy Te félelmeim során is mellém állsz és reményt adsz nekem. Vannak, akik szembesülnek vétkeikkel, azzal, hogy valamit nagyon elrontottak, elhibáztak.  A bűnbánat miatt is lehet könnyeket ejteni. Köszönöm, hogy Te minden szomorú szívű emberrel együtt érzel! Ha sírok is, boldog lehetek, mert Te kész vagy minden helyzetben vigasztalást nyújtani nekem is.

Kik a boldogok?-  Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.5,6

Uram, Jézusom! Köszönöm, hogy még nem kellett éheznem, köszönöm, hogy van friss, egészséges vizünk! Olyan jó megtapasztalni, hogy táplálsz minket! A Földön annyi az éhező és annyi az ínség. Hogyan segíthetnék azokon, akik szűkölködnek? Nem tudnád ezt megváltoztatni? Tudom, hogy egymásra bízol minket, s azt is kéred, hogy legyünk mértékletesebbek.

Az igazság után is úgy vágyódunk, mint a kiszikkadt föld az eső után. Éhezzük is, ahogyan a táplálék után nyújtóznak a kezükben üres tányért tartó, sovány afrikai gyerekek. Igazat akarunk tudni a világról, az életről, a Te valóságodról.

Köszönöm, hogy aki téged megtalál, megtalálja a teljes igazságot és nem keres többé máshol magyarázatokat! Boldog vagyok, mert gondod van testemre lelkemre egyaránt!

Kik a boldogok?- Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.5,8

Uram, Jézusom! Annyi mindennel van tele a szívem, sok dolog homályosítja el a lelki tisztánlátásomat. Bús aggodalmak, felesleges okoskodás, fájdalmas helyzetek, mások véleménye és félelmek, amiket nem tudok feloldani. Olyan terheket is hordozok, amitől nem vagyok képes a magam erejéből megszabadulni. Tedd tisztává a szívemet! Tégy rendet benne! Mondtad, legyünk hasonlók a gyermekekhez, hogy megláthassunk Téged. Kérem az ő bizalmukat, hogy rád tudjak hagyatkozni. Tisztíts meg és tiszta leszek. Hadd lássalak meg lelki szemeimmel én is! A gyermeki szív boldogságát add nekem!

 Kik a boldogok? - Egyszer a sokaságból egy asszony hangosan így szólt Jézushoz: Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldog az emlő, amely téged táplált! Erre ő így felelt: De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják. 

Minden házaspár boldog, ha gyermeke születhet. Mi is azok vagyunk. Mit hoz a jövőnk? Nem tudjuk, de reménységgel tesszük Isten kezébe. A mi szüleink is féltve, gondoskodva kísérték lépteinket. Jézus Isten Fia volt. Biztosan jó gyermek. Tökéletes és bűntelen. Csodálatos dolgokat vitt véghez. Sokan szeretnék, ha kivételes lenne a gyermekük. Mi Isten gyermekei lehetünk. Ez már önmagában is öröm. Mindegy hány évesek vagyunk és milyen családi állapotban élünk, boldogok lehetünk, mert Atyánk szeret bennünket, törődik velünk. Ő szól hozzánk és jól esik neki, ha engedelmeskedünk igéjének. Hinni őbenne azt jelenti, boldogok vagyunk, hogy hozzá - az ő szent családjába- tartozhatunk.

Kik a boldogok?-  Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők az Isten fiainak neveztetnek. Mt 5,9

Uram, Jézusom! A körülöttünk élők között sokan élnek feszültségek között. Konfliktusok és békétlenség adódhat a családokban, munkahelyeken, bárhol ember és ember között.

Köszönöm, amikor megfontolásra késztetsz.

Boldog vagyok, amikor a segítségére lehetek másoknak. Jó látni, amikor megjavulnak az elrontott dolgok, amikor kibogozódnak az összekuszálódott szálak. Köszönöm, hogy megbeszélhetjük egymással a félreértéseket. Boldog vagyok, hogy a béketeremtés idején hozzád hasonlíthatok.

 Kik a boldogok? - Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Mt 5,10

Az üldözött és kivégzett keresztények képe megrendít, magamba szállásra késztet. A mártírok vére magvetés. Hitük nyomán új élet, bizonyságtevő erő és bátorság fakad. Bennem is. 

Kik a boldogok? - Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket. Jel 14,1

Jó, ha a nap végén elégedetten megpihenhetünk. Boldog az, aki olyan tevékenységet folytathat, ami kiteljesíti, örömöt jelent számára. Együtt lenni szeretteinkkel, hálát adni egymásért családi ünnepen, kivételes örömöt ad. Boldog az, akinek családja, munkája, eredményei lehetnek.

Egyszer mindannyiunk vándorlása véget ér. Mindenki megpihen, élete ebben a világban elmúlik. De aki az Úrban hal meg örökké él. Ígérte szerint pedig együtt leszünk azokkal, akik őt szerették és követték. Igazi otthonunkba térünk haza, a mennyei Atya asztalánál foglalunk helyet. Ott minden rossz megszűnik, életünk teljességre jut Jézus Urunk által. Ez lesz az örök, el nem múló boldogság.

 2015. 08.02. Jeremiás 1, 4-10

1, 4 Így szólt hozzám az Úr igéje: 5 Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. 6         De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! 7  Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!    8 Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az Úr. 9 Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! 10 Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!

Ez a vasárnap gyülekezetünk élete szempontjából fontos nap. 270 évvel ezelőtt egy csabai és egy szarvasi lelkész mutatta be egyházközségünknek új lelkészét, Johann Walter Rudolfot, akit imádsággal iktattak be hivatalába. A kistormásról érkezett lelkipásztor ekkor már 37 éves volt. Még augusztus folyamán elköltözött, s szeptember 11-ét követően már teljes ingóságainak birtokában, szeretteitől körülvéve kezdhetett újat itt, Berényben. 

Nyugdíjba vonulását követően Ochs Ferdinánd vette át tőle a gyülekezet vezetését. Második lelkészünk ekkor még csak 26 éves volt. A sorban őt követő  harmadik lelkész bemutatkozó- ill. próbaprédikációja még lelkésszé szentelése előtt történt. A 23 éves fiatalt idősebb lelkésztársai meg is dicsérték kiváló igehirdetése hallatán. Oertel Zakariás lelkésszé szentelése után közvetlenül el is kezdte hivatásának gyakorlását gyülekezetünkben. 23 éves volt csupán.

A mostani vasárnap tehát egyházközségünk önállóságának jubileuma. Fontos pont ez, hiszen 270 év óta mindig van embere, küldötte az Úrnak az evangélium hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására itt, ebben a németajkú ősökkel rendelkező evangélikus közösségben. Hálát kell adjunk ezért.

Ne mondd, hogy fiatal vagy, menj!

Az elhívás és az elhívatás mindig megrendítő. Az ő személyes sorsuk összefonódott a gyülekezet sorsával. Ahogyan Isten kiválasztó és gondoskodó szeretete is egybeesik egy közösség sorsában és egy küldött életében.

Amikor 18 évvel ezelőtt lelkésszé szenteltek, kedves tanító bácsim ezzel az igével indított útra: „ Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután” Mt 25,23 Első kondorosi Luther kabátos szolgálatomat követően a templomkapuban a kezemet fogva buzdított ezzel az igével.  Sokat bízok rád… Tehát ha valakit az Úr elhív, akkor az ne mondja a kifogásait. Ő tudja, kit miért és mire rendelt a maga országának építésére.

Tegnap első konfirmandus csoportom egyik tagját szentelte püspök úr lelkésszé Orosházán. Megható és egyben felemelő volt együtt lenni az ünneplőkkel, s ettől a fiatal szolgálattevőtől úrvacsorát venni. Az okos kisfiú időközben felnőtt, érett 28 éves férfivá lett. Ma már vőlegény. Eltartott az út az ordinációig. Az elhunyt nagyszénási lelkész gyülekezetét pásztorolja ez után, ma már ott prédikál.

Menj, ahova küldelek, hirdesd, amit parancsolok…

Isten terve az ő prófétájának elhívása, Isten terve az ő igéjének eljuttatása. Jeremiás nem a maga feje után megy. Jeremiás nem a maga ötleteit szórja, hanem az Úr igéjét mondja. Azt hirdeti, amit az Úr parancsol. Ő adja szájába szavait!

Gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj!

Mire szól ez a megbízatás? A megbízatás kettős feladat. Az egyik oldalon áll ez: gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj! A másik oldalon pedig: építs és plántálj! Négy szó két szóval szemben. Négy kíméletlen szó két jó hangzásúval szemben.

Igen: kétszer annyi erő, fáradság, munka kell az irtáshoz, mint az új létrehozásához. Bár korunkban egy dózer már hamar lerombol egy építményt, de azt el is kell hordani onnan. Jól tudjuk, mit jelent szembenézni a gazzal a veteményesben. Újra és újra előtör a gyom a kultúrnövények közül. Igen, ez és ilyen a bűn következménye. 1 Mózes 3-ban Ádám büntetésül kapja az Úrtól, hogy verejtékkel eszi majd kenyerét és a föld bogáncsot és gazt fog neki teremni. A bűn irtása ilyen a szívben és között és, ilyen sziszifuszi küzdelem. Nem akar kipusztulni, újra és újra gyökeret ver!

Mire kap tehát feladatot a lelkész, a próféta, a fiatal és még fiatalabb szolgálattevő? Már mondjuk is a kész választ: a gyülekezet vezetésére, pásztorlására, útmutatásra lelki téren, többek között hitoktatás, látogatás, bibliaórák gyakorlati vertikumában. PEDIG az első, amire  a lelkész elhívatott, az itt áll előttünk a prófétai elhívatásban: gyomlálj, irts, rombolj, pusztíts! Nem mehetünk el szó nélkül a bűnök mellett! Nem lehet szeretetlen, önző, bántó dolgokat, viselkedést türelmes szeretettel csak elnézni. Csak ott épülhet valami új és jó, akár vetemény, akár épület, ahol ez az ártó közeg, a fojtogató gyom és a düledező romok eltűnnek. Ott kezdődhet új, ahol az első helyen a bűn elleni harc áll! S bizony ez kétszeres erőt kíván! Ez Isten prófétájára, megbízottjára vonatkozó parancsa, elvárása!

270 évvel ezelőtt a gyülekezet erőt érzett magában és vágyat a szívében egy saját lelkipásztor meghívására. Jöjjön valaki, aki csak értünk felel, csak hozzánk tartozik. Valószínű, hogy ők akkor többet, mást, erőteljesebbet akartak, mit addig. De a lelkész küldetése akkor is az volt, mint Jeremiás esetében! A bűn elleni harc. S azóta is igaz ez, itt és most is!

Ugye jobban szeretjük a megbocsátás igéit? Ugye szívesebben hallgatjuk a történeteket a kedves, határtalan szeretetű, kegyelmi időt adó Istenről? Jobban szeretjük ezt az „ arcát”, mint a szent, bűnt gyűlölő igaz Urat? Pedig nem lesz ott új, ahol régi életünket, megszokott bűneinket dédelgetjük! Nem lesz megújulása a közösségnek, új szolgálati terület, vágyak sem teljesülnek, tervek sem épülnek, amíg az óember, a  bűnös én meg nem hal, és újjá nem lesz életünk, szívünk!

Építs, plántálj!

Sok a terve ennek a közösségnek. Így jó. Mindig is ez jellemezte ezt a gyülekezetet. Mindig vágytak őseink is a továbblépésre. De először irtani, pusztítani, gyomlálni kell a bűnt. Bűnbánat után lesz üres terünk arra, hogy élő kövekként szent templommá épüljünk. Fiatalként nem könnyű ezt kimondani, de Isten bátorító ígérete a próféta és a szolgálattevő mellett áll! Ne félj, mert én veled leszek és megmentelek!

Szeretett testvérek! Az Úr épülést és növekedést szeretne. Ezért küldte az evangélium hirdetésére 270 év óta szolgálattevőit. Ő megmenekülést, új életet és üdvösséget szán Jézus Krisztus által. Azt, Aki bűnt nem ismert, bűneinkért halálra adta. Ne féljünk hát bevallani és letenni bűneinket az irgalmas Krisztushoz! Ő nem csak megbocsát, de meg is újít, megtisztít. Alkalmassá tesz arra, hogy a lelki gyarapodás és Általa és Vele történjék. Megszentel és felépít bennünket! Vágyunk az újra és a többre? Hallgassunk hát a hozzánk küldött szolgálattevők bűnt gyomláló és életet adó evangélium hirdetésére! Ámen 

Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt!         Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz.  Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt.2 Mózes 32, 7-14

A világ legfigyelemreméltóbb könyve lehetne meghallgatott imádságaink könyve. Szívesen olvasnám egy gyülekezet történetét, egy közöttünk élő ember történetét így, ebből a szempontból, ezzel a címmel: meghallgatott imádságok… Ez a bibliai történet juttatta eszembe. 

Történetünk sötét alaphelyzettel indít. Megromlott Isten népe- tehát volt olyan időszak és volt olyan lelkiállapot, amikor a nép rendben volt, egészséges volt…  Most megromlott. Ez az Úr szava, az ő látása az övéiről. Ezért még rémisztőbb, mint amilyennek első hallásra tűnik. Mert a mi megítélésünket annyi minden torzíthatja, befolyásolhatja. Az Úr úgy látja népét, ahogyan ténylegesen van. Megromlott, ezért imád bálványt. Állapotának jellemzése: kemény nyakú! Azt jobban értenénk, hogy kemény szívű, mert az a lelketlen, gonosz, önérdek vezette, hitetlen, érzelemmentes szava. De nem ezt mondja diagnózisként az Úr, hanem azt, hogy kemény nyakú.  Értjük- e milyen hozzáállást, lelkiséget takar ez a kifejezés? Tudjuk- e hogyan lehetne ezt másként megfogalmazni?

Édesapám hosszú évek óta nem vezet forgalomban, csak a közeli utakon. Nem vállalja a közutat. Még nem túl idős, megtehetné, hiszen jogosítványa van rá, de nem szeretné sem magát, sem másokat veszélyeztetni. A sok fizikai igénybevételtől és nehéz munkától a nyakcsigolya, a vállizomzat és csontozat jelentősen károsodott. Nem úgy mozdul, nem úgy mozgat, ahogyan kellene. Ezért nem tud olyan gyors reakciókkal válaszolni a forgalomban a teste, ahogyan arra az előálló helyzetek kényszerítenék. A kemény nyak, a merevség egy nagyon kellemetlen betegség.

Pontosan ezért tudom, mit takarhat lelki értelemben az Úr jellemzése a népről. A nép nem képes abba az irányba tekinteni, amit az Úr mutat. Nem képesek odafordulni őhozzá. Nem képesek felnézni Őrá, hozzá fohászkodni! Nem tudnak úgy reagálni, ahogyan azt az adott helyzetben kellene. Csak a maguk elé néznek, s ha leborulnak, akkor is a kezük csinálmánya előtt, bálványaik előtt tudnak imádkozni. Képtelenek fölfele nézni, előre nézni, Isten parancsára tekintve élni, hálát adva, neki engedelmeskedve, az ő népeként életüket vezetni.

Az Isten haragja van az emberen, s félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni! Mi tévő lehet az, aki ezt látja, akivel ezt a mélységes, kétségbeejtő helyzetet Isten megláttatja? S vajon ismerjük- e mi magunk annyira Őt, szeretete kettős parancsát, hogy látjuk azt, amikor valami, valaki, személyes- vagy közösségi életünk elromlik?

Az Úr jelzi szándékát Mózesnek, aki Mózes könyörög, közbenjár az övéiért! Ez a történet számomra- főleg az imádság vasárnapján- a közbenjáró imádságról adott tanítás! Beszélhetünk egymással, egymásról, de beszélhetünk az Úrral egymásért!

Mózes ezt mondja: Uram, válaszolj, miért haragszol?! Fékezd meg haragodat, szánd meg népedet, ne hozz rá bajt! – Hát nem látta, mi volt az oka a haragnak? Vagy ha még nem jutott el hozzá a nép hűtlenségének hangja, nem értette meg az Úr igéjét? Dehogynem! Mégis alázatosan kéri, ismételje meg neki! Nem áll felette a népnek, nem emelkedik feléjük- pedig az Úr azt mondja őket elpusztítom, téged nagy néppé teszlek. Örülhetne ennek a kiválasztásnak, ennek a megtiszteltetésnek! De ő nem így áll a kérdéshez! Nem látja magát  kivételezett helyzetben. Egy közülük. Lelki gondozói, testvéri hozzáállás ez! Csak az tud a másikért imádkozni, aki beleérez annak a helyzetébe, aki empatikus, akinek fáj a másik baja, vagy szánja őt! Ha csak panaszkodunk a másik gyengéi miatt, ha bosszankodunk emberi hiányai miatt, vagy haragszunk rá, az nem vezet sehova. De ha látom, hogy ő ebben a helyzetben segítségre szoruló, Istenre szoruló- akárcsak én- akkor máris tudok érte imádkozni, közbenjárni a változásért!

Emlékezz Uram irgalmadra!- Először úgy tűnik, hogy ez a történet felnagyítja az ember imádságának szerepét. Mintha egy embernek kellene felnyitni az Úr szemét és őt jóságára, eddigi mentő, ígéreteket adó szeretetére és vezetésére emlékeztetni. Mintha ezen az emberen, Mózesen múlna egyedül a nép jövője. Úgy tűnik, ha ő nem szól, nem cselekeszik érdekükben senki. Sőt, Istent is neki kell eltérítenie haragjától. Ez előtt évszázadokkal volt egy másik történet, amikor Ábrahám könyörög a bűnös városokért! - Nem hiszem, hogy Isten könyörtelen és ha mi képtelenek vagyunk egymásért síkra szállni, akkor fékezhetetlen haragjával kellene szembesülnünk. Nem hiszem, hogy nekünk lenne a dolgunk Őt az Ő irgalmasságára emlékeztetni. Hadd merjem azt hinni, hogy Isten arra kíváncsi, készek vagyunk- e mi magunk egymásért könyörögni, mi emlékezünk- e ígéreteire ezekben a kiélezett helyzetekben is, és látjuk- e Őt ilyenkor is irgalmas, szerető Atyaként!

Hogyan alakul ki a közbenjáró imádság? Mielőtt elkezdenénk kimondani mindazt, amit szeretnénk, ha a másik életében tenne az Úr, először bátorságot kell nyernünk. Először adjunk hálát azért, amit már az Úr tetteiként láttunk megvalósulni a magunk, a közösségünk életében! Majd emlékeztessük magunkat az Úr ígéreteire. Minden más fényben fog feltűnni. Hiszen nem aznap kezdünk el másokért könyörögni. Ha mégis így lenne, hogy első közbenjáró- másért megfogalmazott- imánkat mondjuk, akkor is adjunk hálát minden jóért, amit már láttunk, éreztünk, megtapasztalhattunk. Sokkal merészebben és őszintébben kérünk majd, hiszen emlékezünk arra, hogy cselekedett már eddig is Isten értünk. 

S ha már merészség, van itt elég. Úgy száll vitába Mózes az Úrral, hogy érvelése már- már tiszteletlenség. Akárcsak a zsoltáros,  aki ezt mondja: Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? ( Zsoltár 30,10) Mintha ezt mondaná Mózes: Ugyan már, miért fektettél vonna ennyi erőt, energiát, ígértet népünkbe, ha a végén kinevetnek bennünket és téged is megvetnek... Emlékezz, mit tettél értünk! Ne vesszen el szeretetteljes cselekedeted velünk együtt! Hiszen mi a te dicsőségedre alkotott teremtményeid vagyunk, a te megváltottaid. Ha ennyit invesztáltál, tarts is meg! Ne vesszen kárba rajtunk Megválónk drága vére...  A rossz gyermek a szülő csődje is... Te ezt nem akarhatod! A közbenjáró ima a kétségbeesés miatt akár még pimasz, túlzó is lehet. És az Úr nem kéri ki magának. Látja ezt a gyötrődő, minden logikáját bevető érvelő, imádkozó embert. Látja az elveszett, nyakas népet. Megszánja őket. 

Jézus főpapi imádsága. Egy másik közbenjáró imádság is előttem van. János 17. fejezetében találjuk meg. Az Úr Jézus szavai ezek, értünk imádkozta. Olyan bátorító, erőt adó, hogy maga Isten  Fia esedezik értünk az Atya jobbján, s a Lélek, kimondhatatlan fohászokkal ( Róma 8, 26.34.) Bár biztató és a megerősítő, ha tudjunk, van, aki értünk könyörög, de az, hogy maga  az Úr viszi ügyünket az Atya elé, mindent felülmúl. 

A mezőberényi német származásúakat 1946. május 7-én vonatra ültették, és kitelepítették.

Mondhatnánk úgy, elűzték hazájukból. Igen, ez németül a "Vertreibung der Deutschen"

Ma emlékeztünk meg erről a szomorú eseményről. Itt olvasható szubjektív emlékbeszédem.

Tisztelt Emlékezők!

Hadd szabadjon személyes jellegű emlékekkel kezdenem beszédemet! Fontosnak tartom megosztani Önökkel ezeket a régi képeket gyermekkoromból és gimnazista éveimből, s azt követő mezőberényi lelkészi szolgálatom elejéről.

Gyermekként találkoztam először azzal a ténnyel, hogy vannak olyan rokonaink, akik a határainkon túl, Pozsonyban élnek.  Egy- egy képeslap és a nagyszülők beszélgetései utaltak arra, számon kell tartanunk azokat, akik nincsenek itt közöttünk, s bizony hiányoznak a családból. Talán 6-7 éves lehettem akkor. Aztán a nagybátyám feleségül vett egy Mayer családnevű lányt, így rajtuk keresztül hallottunk arról, hogyan tartják a kapcsolatot a Németországban élőkkel. Olykor mi is kaptunk olyan különlegességeket, amit itt Magyarországon nem lehetett még megvásárolni. Akkor úgy gondoltam, hogy akik a határainkon túlra kerültek, biztosan kivételezett helyzetben vannak.

Tizenévesen, a gimnáziumi évek során elmélyült a német nyelv iránti érdeklődés, szeretet. Akkoriban egy új világ tárult fel számomra anyanyelvi tanáraink segítségével. Aztán megint eltelt jó néhány év, s a Westfáliában lakó testvérgyülekezeti tagok egészen közelivé hozták a németség életét, valamint nagyban árnyalták az addigi képet a jellemvonásaikról. Ez csak fokozódott a bajor egyetemi évek alatt, amikor sleswig és frank fiatalok lettek a barátaim…

Már 31 éves voltam, amikor aztán azt is megtudhattam, milyenek a magyarországi németek, a mezőberényi svábok. Megannyi történet tárult fel előttem a nőegyleti asszonyok visszaemlékezéseiből. Addig sosem hallottam arról, amiről ők számoltak be. Volt olyan kedves testvér, aki úgy tartotta helyesnek, hogy mindent elmond azokról az évekről, hogy első kézből kaphassak információkat életük viszontagságairól. Egy teljes délutánt szánt rám. Hálás vagyok nekik, hálás azért, mert beavattak életük fájdalmas helyzeteibe. Mindeközben arról is bizonyságot tettek, hogy hittel, Istenbe vetett reménységgel élték meg napjaikat.

Isten, haza, család- embervoltunk alappillérei. Hét évtizeddel ezelőtt sok akkori mezőberényi német gyökerekkel rendelkező fiatalnak, családnak kizárólag Isten maradt meg egyetlen menedéknek, támasznak, biztos pontnak. S ők hitükkel közelben- távolban ma is hozzá tartoznak. Példát és útmutatást adva nekünk, hogy Istenhez fordulni minden korban és minden helyzetben életmentő lehetőségünk.

Bizony ma már többen nincsenek közöttünk, és idős koruk miatt, vagy betegségük okán már nem tudnak, nem képesek velünk emlékezni. Az itt álló legidősebb testvérek 69 évvel ezelőtt nagyon fiatal felnőttek voltak, közelebb a tizenéves korhoz. A gyermekek közül a legtöbben új hazára találtak. S az akkori negyvenesek- mint most én- már régóta elmentek e világból, nem beszélve az idősebbekről...  

Ma úgy állok itt az emlékező percekben, hogy ezt a személyességet kérem és kívánom mindenkinek. Ha tehetjük, még keressük azokat, akik átélték a történelem viszontagságos, méltatlan időszakát. Addig érdeklődjünk, amíg hiteles forrásból értesülhetünk az akkori eseményekről. Ha csak egy valaki is ismerősként áll előttünk, akire ez a nap utal, máris másként fogjuk értékelni összegyülekezésünket, a koszorúzás pillanatait. Ha pedig már nem találunk élő könyvre, akkor olvassunk, tájékozódjunk, maradjon eleven az emlékezet!

Végül pedig hiszem, hogy minden évben, amikor megállunk itt, ezelőtt a különös, két fél hazából álló emlékmű talapzatánál, mindenkiben megmarad az aznapi hangulat, néhány kép, egy- egy beszélgetés, foszlányok az emlékbeszédből. S majdan évtizedek múltán a közöttünk élő legkisebbek is ezekre hagyatkozva tarthatják meg saját emlékünnepüket. Meddig vajon? Reméljük, hogy sokáig, s ha ez valaha elmaradna, erre is igaz lehet Jézus szava:  ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.

Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Mt 20,28)

Szeretjük a  hosszú hétvégéket. Egy nappal több jut, amit szabadon használhatunk fel. Nekem különösen is öröm egy pénteki, vagy hétfői nappal meghosszabbított hétvége, hiszen a lelkészi szolgálatban a vasárnap munkanap. A családunk számára sem úgy tervezhetők a hétvégéink, mint mások esetében, hiszen a felkészülés és az istentiszteletek elvonnak a családi kötelékből. Ez nekünk természetes, de ritkán adatik ezek helyett a pihenőnapok helyett más lehetőség, amit közösen tudnánk kihasználni. Így a hosszú hétvége mindig ajándék.

De mint tudvalévő, ilyenkor nem elsősorban a pihenésen jár a gyakorló háziasszony esze. Az elmaradt vasalás, porszívózás,iratok rendezése vagy egyéb adminisztráció is feladatként köszönt bennünket, s a gyermekek szobájában is találunk elegendő tennivalót. Feladat helyett feladat? Pihenés helyett újra munka?

Gyermekeink ebben az egyszerű helyzetben is képesek rosszallásuknak hangot adni. Igazuk van. Hiszen most mást várnak. Kinek van igaza? A semmittevésre szavazóknak, vagy a folyton ügyködőknek?

És most bizony nem mondom azt, hogy Jézus nyomán csakis a tevékeny életforma az egyetlen elfogadható, valamint a jó keresztény a pihenőnapon sem lógatja a lábát, hiszen a Mester is munkálkodik szüntelen... Mert a szolgálat itt nem a nyüzsgés, vagy a folyamatos aktivitás, robotolás értelmében áll előttünk. A szolgálat a másokért élés, a másikért való önátadás, áldozatvállalás szava. Egy olyan fogalom, ami által egyértelmű, hogy nem azt teszem, ami az én fejemből pattant ki, az én ösztönöm az én vágyam, az én jól felfogott érdekem. Azt teszem, ami a megbízatásom, ( amit Urunk bíz ránk!) akár amit más kér, amit a másik szeretne. Elfordulás az önző létformától, odafordulás a másik ember felé.

A házimunka, vasalás, de még a szorító papírmunka is várhat. Ha a gyermekünk javára tehetünk a pihenőnapunkon, tegyük meg, örömöt szerezve a közös játékkal, fagyizással, sporttal egy kedvenc mese megnézésével. Saját kényelmünk és komfortunk együtt alakítható, mindenki tegye meg a magáét, utána együtt is szórakozhatunk. De igaz ez arra is, hogy így könnyebb szívvel megyünk kirándulni, hagyjuk magunk mögött a teendőket. Mert nem csak az a szolgálat, amit elsőre annak látunk. Az is ha, meghallgatok valakit, ha csendben sétálok mellette, ha kész vagyok a saját elgondolásaimat, terveimet háttérbe szorítani.

Az Emberfia elhagyta egét, hogy velünk legyen, értünk éljen, minket szeressen, értünk üresítette meg magát. Bárcsak jobban értenénk, mit jelent a szolgálat! Tanuljuk Őt, kövessük Őt!

Tamás és két másik apostol áll a feltámadott Jézus mellett. Tamás közel hajol, mutatóujja mélyen behatol Jézus bőre alá. Bár a másik kettő is igencsak tudni akarja, mi történik...  Nem tudom eldönteni, Jézus visszafogja- e Tamás ügybuzgóságát, lefogva  a kezét, vagy pedig ő maga irányítja a mozdulatot. Tekintete inkább az előzőre utal. Caravaggio 1600-ban készült festménye a János evangéliumában olvasható történet képi megjelenítése. 

"Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus.A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek!Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek." Jn 20, 24-29

Évek óta szeretném, ha  a közöny világából, az egykedvűségből kilépnének kortársaink és esélyt adnának újra Jézus követőinek, a keresztyéneknek. Esélyt arra, hogy nyíltan - megmosolygás nélkül- szólhassanak, s láttathassanak valamit a Feltámadottból. Ugyanakkor esélyt adni önmaguknak is, mert az elutasítás és érdektelenség csak a önmagunk körüli forgásra elég. 

Bárcsak ma is kíváncsiak lennének azok, akik hitetlenkednek! Bárcsak ez az erős akarás, a meggyőződni vágyás is ott élne a hitetlenkedő szívekben! Az előzetes, részletes tájékozódás- mint a döntés alapja- sokakból hiányzik. Persze, aki teljesnek érzi az életét- öntelt-  vagy csupán azzal a rengeteg kéretlen információval nem tud megbirkózni, ami naponta ráömlik, aligha indul el önszántából egy olyan úton, amin  aztán - mégiscsak- meggyőzni akarják. Hiszen valljuk be, a missziói parancs nyomán nem céltalanul kívánunk Jézusra mutatni, hanem azzal a reménységgel tesszük ezt, hogy akinek Jézus megjelenik, és testközelbe, életközelbe kerül vele, annak az életében változás indul el.  Nem erőszakos térítés ez, hanem a szívünk vágya: bárcsak Jézus meg tudná újítani, meg tudná tölteni az ő életüket is határtalan szeretetével!

A minap hallgattam egy rádióműsort, melyben arról volt szó, hogy Hollandiában a politikai korrektség jegyében nincs keresztyén hitoktatás, de muszlim igen. A véleménynyilvánító jelezte: jobb lenne, ha ez az európai ország figyelmet fordítana arra, hogy vagy minden vallást ismertessenek meg a fiatalokkal, vagy egyet sem- de ez így nincs jól. Megint tudnám bőségesen folytatni, hiszen elég egy- egy női magazint kézbe venni. Ha hitről van szó, akkor csak egy pici szelet adatik az evangéliumnak, Jézusnak, de nagy hasábok és  állandó oldalak minden héten a horoszkópnak... Jó lenne a teljesség kedvéért a bibliai idézet, egy bátorító ige is!

A kötelező hit - és erkölcstan oktatás bevezetése ezért is fontos mérföldkő nálunk. Nem lehet személyes döntést hozni a lelkiek tekintetében, ha nincsenek ismereteink! Vajon hogyan is gondolhatnánk, hogy az a kevés, vagy a semmi elegendő ahhoz, hogy teljes képünk legyen a transzcendens világról és Isten- ember kapcsolatáról, egyházakról, helyi közösségekről? Honnan is lenne elegendő tudásunk egymás tetteinek megítéléséhez a megbízható normák ismerete nélkül?

Tamás látni akarta Jézust, sőt tapintani. A hitetlenkedők könnyen belehelyezkednek az ismert szituációba- s maguk is mondják: " hiszem, ha látom!" Jézus pedig azokat mondja boldognak, akik készek a szívükkel, a lelkükkel látni. 

Bárcsak elég tájékozottak lennénk a lelki valóság világában, hogy tudjuk: sokkal erőteljesebb így- nem a szemünkkel- érzékelni! Bárcsak lenne több bátorság, szembenézni akarás Jézussal, a szavaival, a követőivel. Kellő önismeretre és Isten ismeretre szert téve mondhatnánk: " tájékozódtunk, megfontoltuk, képesek vagyunk dönteni."  De ehhez- bármilyen furcsa helyzet is- , még az információs társadalom, vagy a globális falu világában is sok idő kell. Több mint 19 kattintás, amivel a tőlünk legtávolabbi ismeretig eljuthatunk...  Van hát miért imádkozni, és úgy  tűnik feladatunk is lesz még elég hosszú időn át.S már akkor boldogok lehetünk, ha találkozunk a kíváncsisággal!

Ez a címe annak az igaz történetet feldolgozó filmnek, amit szívből ajánlok mindenkinek. A waodani indián törzs az Amazonas őserdejében éli életét. 60 évvel ezelőtt azonban veszélyeztetett népcsoport voltak. Hitük szerint az erőszak, a gyilkolás jó és fontos része az életnek. Fennmaradásuk zálogát és emberi erejük forrását tekintették a gyilkolásban. Ugyanakkor az örök életbe is vágytak: úgy fejezték ki ezt, hogy át lehet ugorni a nagy boát, s aki ezt teszi, annak része a múlhatatlan élet. 1956. januárjában azonban a hozzájuk egy aprócska repülőn érkezett misszionáriusokat is megölték. Megrendítő, hogy a Jézusról szóló örömhírt és az Ő feltétlen szeretetét pontosan azok vitték el hozzájuk, akiknek a leginkább fájt szeretteik elveszítése. A mártír misszionáriusok családtagjai, feleségeik a waodanik elé élték az irgalmas, megbocsátó szeretetet.  A cím többet mond annál, milyen hegyes volt az indiánok fegyvere. Azt üzeni: vége lett a dárda korszakának, Jézus újjáteremtette ezeket az erőszakban, kegyetlenségben élő embereket is a maga határtalan kegyeméből.

Vegyünk hát példát! Minden nap lehet így élni, ahogyan a misszionáriusok, a szeretteik, gyermekeik éltek. Teljes ráhagyatkozásban az Úrra. Teljes szeretettel, félelemmentesen és mély önátadásban. Ha valakit betölt az Úr Lelke, képes lehet erre is- az Ő segítségével. Ha készek vagyunk élni is, amit hiszünk, akkor egyszer vége lehet nálunk is az erőszak, az Isten nélküliség korszakának. Ha az örömhír emberei, ha Krisztus népe bátorságot nyer Urából, csodák, életújulások történnek. Bizony nem kell félni odaadni azt, amit nem tarthatunk meg...

Névmásokat tanultunk Leventével. Ismét közösen ámultunk azon, milyen csodálatos a magyar nyelv. Nehéz, ha nyelvtan dolgozat előtt állunk- bár a kisfiunkat nem láttam még emiatt bosszankodni.

Pár évvel ezelőtt megkérdezte tőlem, hogyan lehet az, hogy valaki nem tudja jól az anyanyelvét. Nem egyszerű egy ilyen kérdésre röviden és jól válaszolni, De az anyanyelvet is gyakorolni, szeretni kell ahhoz, hogy engedelmes kifejező eszközünkké váljon. Nem elég a " konyhanyelvet" beszélni, szükséges az archaikus kifejezések, a  régi magyar szófordulatok ismerete is. S ha választékosabbak szeretnénk lenni, s emellett alapvető igényünk a nyelvhelyesség, sokat kell olvasni, s írni. Ez utóbbi - főként a kézírás- annyira kezd háttérbe szorulni, hogy bizony sok sírnivaló írásképpel találkozom. 

Tehát tanuljuk a magyar nyelvet, németet, angolt. Jelzem, hogy hat nyelvet tanultam- sajnos nem mindet tudom... Azt viszont tudom, miként kell hatékonyan nyelvet tanulni, és hogy a nyelv iránti kíváncsiság nélkül aligha van előrehaladás. 

A téma kapcsán jutott eszembe az a szép kiejtési verseny, amire még egyetemista koromban jelentkeztem. Sajnos nem lettem Kazinczy-díjas, de a megmérettetés nagyon tanulságos volt, akárcsak az arra való felkészülések is retorika tanárom segítségével. 

Ma hálát adok szép anyanyelvünkért és így gondolok nagyszüleinkre, szüleinkre, akiknek a szavajárása is fennmaradt a családokban, s akik által ezt a kincset mi is birtokolhatjuk. Hálás vagyok gyermekeinkért, a vicces első szavakért!

- Jut eszembe: tegnap egy ismerős kislánya videofelvételét nézve, semmit sem értettünk az énekéből, mire Bogika: " Mutasd Anya, én értek babául!"

Hálás vagyok az e heti beszélgetésekért, a bizalomért, amit kaptam, a bensőséges kommunikációért, az őszinte szavakért, mindenkiért, akivel összeköt bennünket a gondolatok és szavak hídja... Igen hálás vagyok a beszéd ajándékáért, szép magyar nyelvért, de a szeretet nyelvéért is, ami szavak nélkül is  eléri célját.

A nevezett versenyre az alábbi szöveg részleteivel készültem. Talán 20 éves voltam... 

Kodály Zoltán: Vessünk gátat kiejtésünk romlásának (részletek)

„…aki nyitott füllel jár a magyar életben, tudja, mennyire megromlott a magyar kiejtés… Az írott nyelv védelmében nagy sikerrel hadakozik…a nyelvművelő mozgalom…Van azonban a nyelvnek betűvel le nem írható, csak füllel hallható része. Kétségtelen, hogy tökéletes magyarsággal megírt szöveget minden ízében magyartalanul is fel lehet olvasni.

 Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje. A magyarét egyre többen fújják hamisan.

…a leírt betűnek minden nyelvben más a hangértéke…egyre sűrűbben hallani a magyar beszédben egy-egy betűnek más nyelvből kölcsönvett hangértékét. De nemcsak egyes hangot veszünk át, hanem más nyelvek ritmusa, hangsúlya és dallamvonala is kezd beszivárogni….idegen nyelv zenei elemei keverednek a magyarba. Mintha borba sört kevernének, vagy málnaszörpöt…

Ilyen különösen városi középosztályunk beszéde, a félig asszimiláltaké, akik két anyanyelv között lebegve, fölváltva beszélnek két nyelven, többnyire mind a kettőn rosszul. De megromlik ebben a környezetben olyanok beszéde is, akiknek születése, anyanyelve magyar, kivált, ha sokat olvasnak és beszélnek idegen nyelveken. S végül ilyen azok beszéde, akik előbb más nyelven vagy nyelveken tanulnak beszélni s csak később tanulják a magyart. Általában minél feljebb hágunk a társadalmi létrán, annál magyartalanabb kiejtésre találunk, tisztelet a kivételnek….Normális fejlődésű nemzetekben a legelőkelőbb és legműveltebb körök beszéde a legszebb. Azt utánozza mindenki, a társadalmi kapillaritás tüneménye nem rontja a kiejtést. Nálunk fájdalom, nem így van: a nemzet eleje idegen nyelvtudás kedvéért elhanyagolja anyanyelvét, magyar kiejtése megrontja az őt utánzó, feltörekvő rétegekét is….

Megvan a törekvés, hogy az anyagi és szellemi kultúra minden ágában helytálljunk. Éppen csak a nyelv sorsa volna közömbös?...Vagy talán csakugyan kirakatkultúrát művelünk? Az idegenforgalom kedvéért?

…látnunk kell, hogy még soha a világtörténetben nem volt akkora szerepe az élő szónak, államférfiak és általuk a népek érvényesülésében, mint ma...

Próbáljunk egy Berzsenyi-ódát raccsolva vagy az időmérték svábos ellágyításával végigmondani. Mintha Beethoven zenéje harsonák helyett farsangi papírtrombitán szólna. Ha nyelvünk harangszavát repedt fazékká engedjük zülleni, ne csodálkozzunk, ha senki sem hallgat ránk, és elmerülünk a népek tengerében.

Mit tegyünk hát?

…Ha idegen nyelvről van szó, természetesnek vesszük, hogy fogyatékos kiejtés csak féltudás. Mért nem természetes ez a magyarnál is? …Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt…De használjuk fel idegen nyelvtudásunka tarra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart…

Két vagy több eltérő hangrendszerű nyelv tudása oly feszült figyelmet, folytonos éberséget kíván, hogy nem csoda, ha sokan feláldozzák a magyar kiejtésüket az idegen kedvéért. Ezek azonban egy tál lencséért odaadják apai örökségüket. Az idegen nyelv végső finomságait…úgysem tanulhatjuk meg soha. De mért is akarnánk  mi is úgy kattogni és ropogtatni, mint a porosz, fulladozni, mint az angol, fennen kántálni, mint a francia, vagy szédítően peregni, mint az olasz? …a művelt külföldi… bizonyosan megvet bennünket, ha megtudja, hogy a magunk nyelvének hangzásbeli épségét, eleven erejét dobtuk el, hogy az idegent jobban beszéljük…

…még született magyar is,...ha nem csiszolja, berozsdásodik. Legjobb módja ennek a jóbeszédű falusi néppel való érintkezés. Ez különben is nagyon ráférne a városlakóinkra. Mert a sokat emlegetett magyar szolidaritás, lelki egység nem jöhet létre, míg egyik réteg a másikat nem is ismeri…

…kell, hogy ezt a nyelvet minden másnál jobban szeresse. Hogy inkább szégyelje a magyar, mint az angol kiejtése hibáit. Minden kimondott szóban a nemzetért való testi kiállást is kell éreznie. Odáig kell jutnia, hogy nyelvtani hibát, idegenszerűséget, minden rosszul kiejtett szót árulásnak érezzen. Mintha rést ütne vele a magyar gyepűn. Új magyar felelősségérzet kell ehhez, a nemzeti öntudatnak eddig szokatlan felfokozása. Nem zászlós-frázisos hazafiság, hanem az ezernyi kötelesség megdöbbentő meglátása és szótlan vállalása. Külföldön újabban sokat emlegeti a szellemi honvédelmet. Vajjon nem kell-e nekünk is a magyar szellemiség védelmére gondolnunk, mikor annyi erős idegen befolyás fenyegeti elsöpréssel?

Felemás beszéd felemás lélek jele. Hozzuk rendbe előbb a beszéd, a kiejtés lelki alapját…

A magyarságot ma senkinek sem teszik készen a bölcsőjébe.

 ( A zene mindenkié / Zeneműkiadó 58-62.o./ -  Rádióelőadás 1938. szeptember 18-án)

Ezt a rövid feliratot egy horgász magazin egyik cikkében olvastam. A szerző egy olyan horgászatról számolt be, amelynek során pár óra leforgása alatt kapitális pontyokat fogtak- 30 kg-nál nagyobbakat. Amikor a harmadikat szákolhatták, úgy gondolták a " szerencse" szót száműzni kell a szótárukból. Mindaz, amit aznap elértek, nem a véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy változtattak az etetésen, az addig megszokott módszereiken. A kitartó munka és az új metódusok alkalmazása meghozta a sikert, sőt nagyobb eredményekre vezetett, mint azt előre várták volna. Hamar megerősödtek abban, amit egyébként addig is tudtak, hogy nem a véletlenen múlik sikerük.

Szerencse. Ha erre a szóra rákeresünk a google- ban, rögtön a Szerencsejáték Rt oldalát hozza elő. Ki lenne közülünk azonban az a balga, aki arra alapozza az életét, hogy vesz egy lottót, vagy kaparós sorsjegyet? Ugye képtelenség lenne? Nem hihetünk ilyen formán sem a véletlenben.

Kérdezhetnénk, ha valaki imádkozik, az hasonló ahhoz, aki a szerencsére bízza magát? Semmiképpen sem! Mert míg az egyik valóban arra tekint, mit hoz a sorsolás, addig a másik Istenre, a mennyei Atyára bízza magát. Nem az ismeretlen sorsszerűségnek van kitéve, hanem ismerősére, az Úrra hagyatkozik.

Kis hittanosaimmal beszélgettünk a kabalaállatokról, majd pedig az ismert ószövetségi történetről, az aranyborjúról, s az Istenbe vetett hitről. Az aranyborjú története pontosan erről szól: az izraeli nép az Úr helyett az arany szobrot imádta, az előtt borult le. Már nem az Urat keresték imáikkal. 

Megkérdeztem tőlük: vajon mi az oka annak, hogy egy sportoló érmet visz haza? A sporttáskába rejtett plüssállat segített, vagy az a sok munka eredményezte ezt, amit az edzések során produkált? Mindenki tudta, nem a kabala volt erős, hanem a sportoló volt kitartó. Egy másik példát is mondtunk. Ha az egyik osztálytársuk mindig jó jegyeket kap, az sem annak köszönhető, hogy a  pici kabalaállatka- cica, kutyus - ott volt a tolltartójában, hanem annak, hogy figyelmes, szorgalmas.  De itt nem érhetett véget a tanítás, hiszen ha itt maradtunk volna, akkor csak a gyermekek teljesítményére és képességeire utaltunk volna. Azt is meg kellett mondani, mi értelme imádkozni, Istenre bízni magunkat. Hiszen nem hívő kortársaink közül is sokan magukban bíznak, és a saját eredményeikre büszkék, úgy gondolják, csak magukra számíthatnak, minden rajtuk múlik.

Imádkozz és dolgozz! Ahhoz, hogy dolgozzam, tanuljak erőre van szükségem. Benső erőre, céltudatosságra,kitartásra. De ez hamar megfogyatkozik. Elkedvtelenít a sok tennivaló, frusztrál a másik gyorsasága, nem tudjuk " összeszedni" magunkat. Azért imádkozunk, hogy az Úr álljon mellénk, adjon benső erőt, adja meg Lelke erejét, hogy be tudjuk tölteni hivatásunkat, jól tudjuk végezni feladatainkat, ne keseredjünk el, ha valami éppen nem sikerült. Azért imádkozunk, hogy helyt tudjunk állni, de azért is,  hogy legyen lehetőségünk új napot kezdeni, s az újban megújult erővel előrébb jutni. Isten ajándéka az élet és az új nap is, az, hogy levegőt veszünk és élünk. Ezért a hálaadó imádság légköréből indulhat minden napunk, munkánk, tanulásunk, tervünk.

Az Úr szívesen ad kincseiből, pazarlóan bánik jóságával, szeretetével. Ezért fontos Hozzá fordulnunk minden nap. Szerencse- száműzve a szótárból. Imádkozz és dolgozz és figyelj, hogyan nyered el Isten áldását!

Az előző nyáron a nyitott templom éjszakáján egy imaösvényre hívtuk azokat, akik szerettek volna a megszokottól eltérő módon együtt lenni velünk a közösségünkben. Felemelő volt  látni, mit jelent megpendíteni a léleknek a csendre és bensőségességre érzékeny húrjait. 

Három imádságot választottam a mai napra. Ha valaki ezeket néhány nyugodt percében végigolvasta, útmutatást kapott és bepillantást nyert az imádságos élet kifejezésmódjának sokféleségébe. Hiszem, hogy bármi elhangozhat egy imában, a lényeg az elmélyülésen van. Azon a teljes ráhangolódáson, aminek az imádkozó embert jellemeznie kell. 

Nem kívánok felelőtlenül belekapkodni dogmatikai vagy gyakorlati teológiai témákba.S ha bármit mondhatnék is, csak ismételném Hallesby vagy Ordass püspököt. Ugyanakkor a legújabb időszak szerzői is pl. Yancey - is újra ugyanazt mondják el, más háttérben, más nyelvezettel, de mégis ugyanazt. Az imádkozó egy úton indul el- a bizalom útján Isten felé, megtanul várni, figyelni, hinni. Eközben bármi is történik, megajándékozottá válik, elemelkedik abból a perspektívából, ami meghatározza a valóját, és ha zaklatottam is, de belesimul Isten szeretetébe. 

Nincs olyan nap, amikor maradéktalanul elégedett lehetnék az aznap elvégzett teendőkkel. Mindig van valaki, aki még a nap végén eszembe jut. Fel kellett volna hívni, el kellett volna jutni hozzá... Mindig van sok olyan ügy, amit nem lehet egy nap alatt teljességre juttatni, sőt bizonyos bennünket érintő események kimenetele nem is függ attól, amit mi aznap tettünk, mondtunk.Hogyan lehet mégis békességgel befejezni egy napot? Úgy, hogy a szívünket kitárjuk és ráhagyatkozunk Urunkra, aki " nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud." 1 Jn 3,20 Azzal a hittel, hogy látta igyekezetünket, és látja a belé vetett reménységet is. Úgy zárhatom le a napomat, hogy miközben igyekszem hálát adni, bocsánatért is könyörgök mindenért, amit elrontottam, elmulasztottam. S hittel adom át pihenésemet, könyörögve azért is, amit én nem tudtam elérni, megtenni, azokért is, akik bár rám vártak, de Őáltala többet és jobbat kaptak, kaphatnak. 

Ma azzal a jézusi ígérettel indultunk: "Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik." Mt 7,8 A jól ismert ige második felét kaptuk. Nem csak bátorítást az imádkozásra, hanem biztosítékot a meghallgattatásra. Ennél erőteljesebb motiváció nem kell! Az, akinek bármire van hatalma, mellém áll és szavát adja arra, hogy komolyan vesz engem, a kéréseimet. Bárcsak tudnék mindig ebbe kapaszkodni!

Ma ha álomra hajtom a fejemet, ezt is megkérdezhetem magamtól: mertem- e merészen kérni? Láthattam -e ma valamit az ígéretből?

Dicsérő és kérő ima az Úr Jézushoz...

Dicsértessél, Jézus Krisztus, az élő Isten Fia!

Te vagy a világ megváltója, a 
mi Urunk és Üdvözítőnk.
Jöjj, Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtunk!
Te hoztad el hozzánk az örömhírt;
Te tanítottál bennünket szeretetre;
Ott ülsz most az Atya jobbján;
Onnan jössz majd ítélni élőket és holtakat;
Te töltesz meg minket lelkeddel, és újjáalakítod a 
világot;
Engem is látsz -
Engem is szeretsz -
Értünk vérrel verejtékeztél;
Megígérted kéréseink meghallgatását;
Te küldted el nekünk a Szentlelket;
Üdvözítőnk! Újítsd meg szívünket!
Erősíts meg bennünket a kísértésben!

(Beszélgetés a Mesterrel)

Invokáció Teremtő Atyánkhoz! ( Ima városmisszió elején- katolikus imádság)

Itt állunk aktívak és passzívak a missziós hét elején várva a csodát, hogy hét végére
minden tétova fül megnyíljon hangodra,
minden tétova láb meginduljon hozzád,
minden tétova szem megbizonyosodjék szeretetedről,
minden tétova hang kezdje el a zsoltárok dúdolását,
minden tekintet megfürödjön arcod örömében,
minden közönyös szív megdobbanjon felismerésedtől,
minden értelem megcsillanjon a teremtésen való elcsodálkozástól,
minden kereső meglelje a kincset,
minden kinyújtott kéz összekapaszkodjon,
minden induló barátság szárba szökkenjen,
minden irántad való sóvárgás beteljesüljön,
minden ember megigazuljon,
minden gyarlóság elenyésszen,
minden gondolat nálad időzzön,
minden tespedtségből magunkhoz térjünk,
minden rosszra való hajlandóságunk véget érjen,
minden tehetségünk téged szolgáljon,
minden energiánk országodat építse,
minden szépségünk észre vétessen,
minden jóságunk megmutatkozzék,
minden változatosságunk téged hirdessen,
minden játékunkban beléd feledkezzünk,
minden programunk átalakítson,
minden átalakulásunk hozzád közelítsen,
minden technikával téged szolgáljunk,
minden teremtményedet áldd meg a rád találás örömével!
Minden földek Téged dicsérjenek!

Uram, tégy engem békéd 
eszközévé, hogy szeressek 
ott,a hol gyűlölnek, 

Hogy megbocsássak ott, 
ahol megbántanak, 
Hogy összekössek, 
ahol széthúzás van, 

Hogy reménységet keltsek, 
ahol kétségbeesés kínoz, 
Hogy fényt gyújtsak, 
ahol sötétség uralkodik, 

Hogy örömöt hozzak oda, 
ahol gond tanyázik. 
Ó, Uram, segíts meg, 
hogy törekedjem, 

Nem arra, 
hogy megvígasztaljanak, 
Hanem, hogy én 
megvígasztaljak, 

Nem arra, 
hogy szeressenek, 
Hanem arra, 
hogy szeressek. 

Mert aki így ad, 
az kapni fog,
Aki elveszíti magát, 
az talál, 

Aki megbocsát, 
annak megbocsátanak, 

Aki meghal, 
az fölébred 
az örök életre 

Assisi Szent Ferenc

Ma Bogika ismét talált egy csigát. Nagyon szereti őket. Ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy minden állattal kapcsolatba lépjen. Meg kell szólítani, simogatni, szelídíteni őket. Ma a karján " sétáltatta" a csigát, majd pedig egy komolyabb mosószeres mosakodás következett. Ugyanakkor  kislányunk meggyőzött bennünket arról is, hogy a bőrének is jót tett a "csiga nyála", hiszen a gyógyszerészek is ezt mondják a reklámokban... Meg kellett tapintani a különbséget- ott ahol sétált a csiga, sokkal selymesebb volt a bőre. Mondhattam volna, hogy ez az utókezelés, az erős dörzsölés hatása, de nem akartam túl okos lenni, túl felnőtt. Aranyos volt a lelkesedése, és tiszta az öröme. Egyesek számára ez a nyálkás puhatestű egyáltalán nem kedves, Bogika azonban minden kis teremtményben meglátja  a szépet.

Bálint György fotójának címe: Szem- Szent Gellért Sziklatemplom kőkeresztje a Gellért hegyen. A kép halszem objektívvel készült a körben egyformán kb. 1 méter magas kerítés alól fotózva. 

Miért illesztettem ide? Mindjárt kiderül. 

A héten az emmausi tanítványok történetét tanítottam több korcsoportnak is, a bibliaórán is erről beszélgettünk. Csak az első néhány mondatot idézem:

" Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt." Lk 24, 13-16

Mi akadályozta meg a tanítványokat abban, hogy felismerjék Jézust? Sokadjára olvasom és magyarázom ezt a történetet, sőt Lukács is sejtet csupán. " Látásukat mintha valami akadályozta volna." Nos akadályozta, vagy sem? Miért tettek úgy, mint azok, akik ténylegesen látásképtelenek? Szomorúak voltak, túlságosan lefoglalta őket az, hogy egymással vitatkoztak, nem is érdekelte őket a melléjük szegődött idegen?

Ez a történet túlmutat az első húsvét különös találkozásán. Súlyosan kérdez: Mi akadályoz bennünket abban, hogy az életutunkon mellettünk lépkedő Jézus Krisztust felismerjük? Túlságosan is a földre vetjük a tekintetünket? Csak az e világira nézünk? Materiális az életszemléletünk? Avagy túlzottan el vagyunk foglalva azzal, hogy egymással hadakozunk, vitázunk? Emberi kapcsolataink ügyleteink olyan sokat kivesznek, hogy nem marad más számára figyelem?

Miért hiányzik az a perspektíva, ami feltárul a gyermekek szemében? Mi kell ahhoz, hogy  Jézus keresztjét így fölénk magasodva lássuk, láttassuk?

Janet Brooks- Gerloff: Az emmausi út című festménye ez. Az egyik tanítvány- talán éppen ő a Kleopás nevű- úgy sétál a láthatatlan Jézus mellett, hogy közben a vállára helyezi  a kezét... Nem is kell látni, de elég érezni, hallani Őt, sőt szinte lehet tapintani is az Ő jelenlétét, ahogyan nem is olyan régen valaki így jellemezte azt, mit jelent neki imádkozni. 

Mi akadályozza a látásunkat? A hitetlen és kemény szív, a saját magunk hajthatatlansága. Aztán egyszer csak mégis történik valami, mert Jézus mégiscsak feltárja előttünk az Írásokat, megmutatja magát... Boldogok, akik nem látnak és hisznek. Jn 20, 29

Az Úr ítéletet tart a népek fölött. (Zsolt 7,9a)

Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? (Jak 4,12)

Különös aktualitása avagy olvasata van ennek a mai igének. Az utóbbi napokban egy olyan helyzet elé álltunk, ami több volt, mint közvélemény kutatás vagy a szimpátia index meghatározása. 

Köztudott, hogy Mezőberényben 2011 szeptembere óta működik evangélikus óvoda, 2012 szeptembere óta pedig evangélikus gimnázium. Sok éves tervünk- már az óvoda fenntartóváltása előtti- hogy a keresztyén nevelést az általános iskolában is folytathassuk.

Mindig elmondom, mennyire kötelező érvényűnek, milyen erős gyülekezeti " programnak" tartom Orlay oltárképét templomunkban, mely az ismert ige, a gyermekek evangéliuma gyönyörű, festői megjelenítése. Igen, 1854-től mindez idáig a gyülekezet minden generációjának szembesülnie kellett ezzel a jézusi szóval, felszólítással: "Engedjétek hozzám a kisdedeket és ne tiltsátok el tőlem, mert ilyeneké az Isten országa." Mk 10,14

Nos, a héten egy olyan véleményezési eljárás lépései történnek meg, amelyben bizonyos testületek ki kell alakítsák véleményüket arról, ha református, vagy ha evangélikus fenntartásba kerül a mostani iskolaépület, intézményi székhely. Zárójelben: s persze ezzel együtt központi kérdés egy más jellegű oktatási intézmény létrejötte a mostani alternatívájaként.

Örömmel vettük azt a hírt, hogy szülők és gyermekek szívesen vennék, ha két hídpillért- óvodát és gimnáziumot- egy evangélikus iskola kötné össze. Köszönet azoknak, akik kifejezték irántunk bizalmukat.

S hogy jön ide a mai ige? Úgy, hogy ezt a helyzetet én magam úgy éltem meg, hogy ilyen fórumon egyházunkról s benne a mi szolgálatunkról is sokan elgondolkodtak. Jó, ha kapunk visszajelzést, de ez most egy olyan közegben és olyan körülmény között valósult meg, amit másként kell megítélni, mint egyháztagjaink szavát. S persze azt is látni kell, kik azok, akiket még nem győzött meg a helyi egyházak társadalmi szerepvállalása, a komoly fáradozás szociális téren illetve a helyi oktatás- nevelésünk létjogosultsága és szép eredményei. Az ő véleményük, ítéletük is komolyan végiggondolandó.

Van mit tenni, van miért imádkozni. A körülöttünk élő hívőkért és elutasítókért egyaránt. Az Úr felé úton levőkért, és a hosszú idő óta szolgálókért. A szavak és vélemények olykor ítéletbe csapnak át. Nem helyes, ha olyasmit mondunk, ami a másik feletti pálcatörésnek mutatkozik. Azért is imádkozni kell, hogy akarjuk egymást megérteni, elfogadni, akkor is, ha nem tudunk egyet érteni. Tisztelni kell a másikat, és látni törekvéseit. Ahogyan Luther írja: mindent javára magyarázni. S mivel még nagyon messze vagyunk ettől a lelkülettől, attól, hogy ez a jézusi szeretet legyen a mérték, dolgunk, küldetésünk ezért is imádkozni és így szívből szolgálni.