Kedves Olvasók!

Vasárnap után most vagyok ismét internet közelben. Amikor az Örömtenger 2. íródott, még nem tudtam, hogy a következő napon nem lesz lehetőségem folytatni. Túlságosan zsúfolt volt a vasárnapom, majd pedig lelkészi munkaközösségi kiránduláson voltunk Erdélyben, Kalotaszentkirályon. De most már folytatom. Tehát ma lelkészi dilemmákról és püspöki iránymutatásról lesz szó, s nem mellesleg a munkatársképzésről.

A lelkészi szolgálatnak számtalan kihívása van. Mivel emberi sorsokkal, helyzetekkel konfrontálódunk, sosem lehet előre gondolkodni. Az élet sorsdöntő pillanatai előtt találkozom sokszor emberekkel, akik óhatatlanul lelkigondozottakká válnak. Azt hiszem, erre mindannyiunknak számítani kell, akik nem tárgyakkal dolgoznak, hanem valami módon családokat, gyeremekeket, vagy időseket kísérnek. Tapasztalatom, hogy a régen egyszerű feladatok ma már óriási lelkiismereti terhet képesek jelenteni.  Ilyen az esketés és keresztelés is.  Ezekneknek a megbeszélése nagyon fontos egy tapasztalt lelkésszel, aki nem mellesleg nyugdíjas püspök, tehát az evangélikus tanítás egyik " frontembere".

Szóval mit tegyünk, ha egy fiatal anyuka azzal  kéréssel áll elő, hogy kereszteljük meg a gyermekét, de ő nincs megkeresztelve? Megtagadhatom- e szentséget a gyermektől az anya miatt? Mit tegyek, ha egy ifjú pár akar a házasságára áldást kérni, de ők sincsenek megkeresztelve? Mennyi időt kell a keresztelési felkészítésre fordítani, lehet- e csak megkeresztelni úgy egy felnőttet, hogy ő nem tesz hitvallást? ( Ezek csak a leggyakrabban előkerülő kérdések.)

Püspök úr azt mondta, hogy még két nem keresztény ember házasságát is megáldjuk, mert az nem a hitükön múlik, legfeljebb nem esküsznek magyar módra, hanem csak fogadalmat tesznek. De ha áldást kérnek, akkor megáldjuk őket. A keresztséggel komolyabb a helyzet, mivel az mégiscsak az egyik szentségünk.  Az anyukával beszélgetni kell a keresztségről, tudatosítani kell benne, hogy a gyermeke megkeresztelése nem csak egy ünnepi pillanat, hanem abban neki is van vállalása: gyermeke keresztény nevelése. Különben is, hogyan magyarázza meg a gyermekének a későbbiekben, hogy őt megkeresztelték, de a szülők " köszönik, nem kérnek ebből"?Ő arra bíztatott, hogy úgy gondolkodjunk: " Mit tehetnék azért, hogy megtörténjen a keresztség?" A legfontosabb, hogy legyünk türelmesek az emberekkel, ne kényszerítsük őket a saját lelkiismeretük ellen cselekedni. Tanítsunk, hallgassuk meg őket, adjunk példát és imádkozzunk értük. S persze higgyük, hogy az elkezdett munka be is fejeződik bennük Isten akarata szerint.

Én mindezt úgy értem, hogy a kulcsszó türelem és felkészítés. Nem lehet mindenkivel egyformán bánni. Minden ember más, de törekedjünk megtartani a szentséggel kapcsolatos rendünket úgy, hogy nekünk se okozzon lelkiismereti kérdést, hogy helytelenül végeztük a szolgálatunkat. Van, aki legalább hat éve nem képes elszánni magát, hogy megkeresztelkedjen, másnak pedig ez magától értődő, és engedelmesen aláveti magát Jézus parancsának.

Azt azért itt a végén elárulom, hogy Püspök úr szavai nem hatottak rám az újdonság erejével. Inkább csak jobban kitisztult a kép és útmutatása megerősített a gyakorlatomban, és ez volt a legfontosabb. Pontosan ez jelentette az örömöt!

( Úgy látom túl sokat írtam, a munkatársképzésről majd máskor.)

Isten áldjon mindenkit!