A minap olvastam egy felkapott amerikai színésznőről, hogy teljesen kétségbeesett, amikor a kb 10 évvel fiatalabb kolleganője jobban festett nála a filmvásznon. Arra kérte a film rendezőjét, hogy technikai csapatával fiatalítsák meg a képeken. A válasz erre rövid volt: nem lehet, túlságosan sok időbe és rengeteg pénzbe kerülne. Ő nem akarta az igazi arcát mutatni: jobbat akart, fiatalosabbat, szebbet. Számos pletykalap és internetes oldal közöl olyan fotókat, amiken a hírességek smink nélkül, igazi arcukkal jelennek meg. S mi közben csak mosolygunk: lám- lám, ők sem különbek nálunk, örgszenek, fáradtak, ott vannak a karikák, ráncok...

Ma kezdődött a  kerületi lelkészcsalád- találkozó Békéscsabán. Olyan jó lett volna az egész esti programot felvenni a magunk és a gyülekezeteink számára. A rövidnadrágos lelkészurak a színitanodás fiatalok musical és popzenei előadásán tapsoltak, énekeltek, fennállva ünnepelték az énekeseket. Eközben a kisgyerekek egymás közt beszélgettek, kisautókat tologattak és hangosabbak is voltak, mint talán illendő... Egy teljesen hétköznapi közösség estéjét töltöttük el együtt. Semmi formaság, semmi különcség, semmi életidegenség. Ezt kellene megmutatnunk: az egész egyházra rá kellene ragadjon az, amit a  lekészcsaládok egymás között átélnek. Például, hogy helye van köztünk, vasárnap is a gyerkeknek, s nem kell komoly öltözetet és arcot társítani a hívő emberhez. A lelkész is ember, és a hívő ember csak annyiban másabb a többitől, hogy tudja van Teremtője, Megváltója és Megszentelője. Ismeri az irányt, a mértéket és azt is, hogy az emberi életet Isten szeretete teszi emberivé, értékessé. Szeretem az egyházunkat, a sok szép tradíciót, koráljainkat és az ősök hitét, de igazi arcunk az istenképűség. Nem a magunk fabrikálta vallásosság, hanem az általa teremetett valóság, amit Jézus által találhatunk meg. Nem illúziót kell teremteni az egyházban: a túlzott ünnepélyesség, vagy komorság nem jézusi arc. De a túlzott lazaság és liberalista engedékenység sem az. Nézzünk Jézusra, engedjük, hogy Ő legyen a formálónk, és akkor rátalálunk igazi arcunkra, amit jó megmutatni.