A  héten a harmadik temetésemen vagyok túl. Ilyenkor óhatatlanul megsuhint a halál szele... Persze ezek a találkozások a gyászolókkal túlmutatnak önmagukon. Az élet és halál kérdései elementáris erővel törnek elő. Mit csinálunk helyesen, vajon bocsánatot kapunk-e mulasztásainkra, s van-e igazi reménység, ami békességet adhat... s persze az is, mi a legfontosabb számunkra életünk során. Sőt ennél még több is: van-e megtapasztalt és átadott szeretet a sorsomban...

Erről fogok bővebben is írni, most ezzel a képpel és az alábbi szép részlettel kívánok bölcs elgondolkodást és isten-kereső pillanatokat!

Ne feledjétek: Jézus mondja, aki feltámadott: " Én élek és ti is élni fogtok!" Jn 14.19

Magdi nénink 99 éves édesanyjától vettünk ma búcsút- ezért esett ezekre a sorokra a válsztásom.

Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

 ( részlet)

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,

ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.

 
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!

… amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember, ….
… Mi mit nyel el a végén,

fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,

 
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!