Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Békeidő

2010. december 28. - Skata

A béke napja közel

Nézd már: fénylik a jel.

Jézus szíve a földön az égen,

mindent egybeölel.

Kedves Olvasóim! Remélem szépen, meghitt ünnepléssel teltek el a karácsonyi napok. Mint azt tudjátok, számomra ez az év egyik legintenzívebb időszaka. - Ezért írok csak most, bár tudom, sokan vártátok volna a friss írásokat. Bízom benne, hogy a családotokkal, szeretteitekkel jó volt együtt lenni, egymásra figyelni, a csendes vagy éppen zajos órákat egymásnak szentelni...

Dec. 21-én ételosztás volt, 750 adag ételt tudtunk biztosítani a rászorulóknak. hálás szívvel köszönöok minden segítséget!

22-én a két városi idősotthonban jártunk az ifisekkel, örömteli ünnepi műsorral kedveskedtünk a bent lakóknak.

23-án volt a " Gyermekek karácsonya", ami a legnagyobb látogatottságú istentiszteletünk, 100-120 fő van ilyenkor a tanácsteremben- igen, szinte egy gombostűt sem lehet leejteni ilyenkor. A hittanosok most is kitettek magukért. Hosszú heteken át próbálták a verseket, énekeket, szerepeket. Az 1-2 osztályosok karácsonyi ajéndékkosarában szép költemények és ünnepi versek voltak. a 3-4 osztályosok a " Karácsonyi riport" című jelenetet adták elő, míg a nagyobbak a " Csavargók karácsonya" című miniszíndarabot mutatták be.

24-én a szentesti istentiszteletet követően volt pár óránk nekünk is egymásra, a közös vacsora, ajánákozás után viszont készültünk az éjféli " Csendes éj"  könnyűzenei áhítatunkra. Mindkét alkalomra sokan jöttek el.

Karácsony első napján az istentiszteletet követően Péter rokonságánál voltunk Orosházán. A családi találkozást egy családi úrvacsorai istentisztelet tette emelkedetté. Mi Péterrel a " Most múlik pontosan" c. énekkel is készültünk, és több más karácsonyi dallal is próbáltunk az ünnepi hangulatot erősíteni. Nagyon szép nap volt ez.

Másnap Kondorosra mentünk az istentisztelet után, ahol a gitár és az ajándék-ének ugyancsak angy sikert aratot, rögtön  közös éneklés, közös zenélés letta  dologból, rengeteg nevetéssel vegyítve. Mág azon a délutánon a Juhász Gyula úti időotthonban is jártam, ahol már vártak az idősek, hogy a soron következő istentiszteletbe bekapocsolódhassanak.

Hétfőn egy 96 éves nénit temettem, akinek megadatott, hogy születésnapján születhetett egy másik világ számára. Ez egy reményteljes üzenet volt nekünk- hiszen bár fájó, de nem  feltétlenül kegyetlen a  halál ténye:  sejteti azt is, hogy  vár még ránk valami szép, lehet az egy áldott pillanat is. Persze nem azért merünk bizakodók lenni, mert a két dátum egybeesik, hanem azért, mert az eltávozott Isten igéjét adta nekünk örökül. Kijelölte számunkra és kérte, hogy Jézusra essen a hangsúly a búcsúzás napján, ne rá. Az ige: " Légy hű mindhalálig, és én neked adom az élet koronáját" Jel 2,10

A mai az első békés napom- persze ma is volt pár hitvatali ügy és fontos telefon, de ez már egy nyugodt nap volt.

A bejegyzésem kezdetén egy szép adventi éneket idéztem. Talán sokan ismeritek. Egy kedves professzorunk Muntag Bandi bácsi sok- sok évvel ezelőtt elmondta nekóünk, hogy ő minden évben vesz egy új Bibliát. ( Kaptunk is tőle egy olyan bibliaolvasó kalauzt, aminek a segítségével egy év alatt végig tudtuk azt olvasni.) Minden évben más szóra, összefüggésre figyelt. Aláhúzta azokat az igéket, megjelöte azokat a  történeteket, amik azt a témát tartalmazták. Lehett szó örömről, szövetségről, áldozatról, megbocsátásról vagy bölcsességről. Amikor nekünk ezt mesélte, már 36 ilyen kipreparált Biblia sorakozott a  polcán...

Ez azért jutott most ismét az eszembe, mert nekem a 2010. év karácsonya minden kötelezettségével, sok rám tornyosuló feladatával, a rohanó idővel versenyző tempójával mégis a béke napja, a benső békéé... Hiszen Jézus mondja: " Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben és higgyetek énbennem." Jn 14,1 Most ez teljesen a hatalmába kerített, és nagyon örültem neki.

"Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is ott is mindenütt
legyen olyan béke,
Mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe."

Ezt a pár sort egy ledves ismerősömtől kaptam- örültem neki, s meg is osztom veletek. Számotokra milyen üzenete van ennek a karácsonynak?

( Több, mint egy éve írom ezt a blogot. Köszönöm mindenkinek, aki hűségesen és várakozva kattint ide minden nap, vagy nagyon gyakran. A statisztikákból kiderül, hogy egyre többen jártokak erre-hálás vagyok azért is, hogy ajánljátok ezt az oldalt. Ez engem is arra insprirál, hogy itt lehetőleg mindig legyen lelki táplálék, valami szép és elgondolkodtató. Úgy látom, érdemes. Legyen áldás mindannyiótokon!)

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr892544640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rh+ 2010.12.28. 21:53:18

Ha már vers, akkor számomra ez a Karácsony üzenete, ami a verses blogomban is megjelent:

Áldott, szép Karácsony,
hozd el nekünk immár
lelkünk békességét,
szívünk boldogságát.

Olvadjon fel minden
fagyos szívű ember,
és a szeretetük
áradjon, mint a tenger.

Mosolyt varázsoljon
mindenki arcára,
táncoljon a világ
Isten himnuszára.

Az új verses blogom címe: rhpozitiv.freeblog.hu/

Skata 2010.12.29. 08:00:11

Köszönöm szépen az ünnepi jókívánságot, és a verses blogot is! Gyönyörű sorok és mély gondolatok- hálás vagyok, hogy belenézhetek abba a tükörbe... Reményteljes új évet kívánok neked, kedves Reményhal!Szeretettel gondolok rád mindig! Kata

feró 2010.12.29. 21:33:29

Hálás Üdvözletem!

Teljesen elégedett vagyok a válasszal .
Köszönöm ,mindig segít.
Volna még egy pár kérdésem,tudom eléggé hiányos még a Bibliáról a tudásom,ezért kérdezném ,most pont a legjobban JÉZUS
érzelmi világa érdekel.
Mély érzésű volt ISTEN fia?
Szerintem egyetlen és tökéletes példakép Ő.
(a legtöbb emberre Ő van hatással ).
Mostani tudásommal Én az látom ,hogy
Jézus (nagyrészt)felszólító módban mondva (vezette,irányította) az
embereket.
Jól látom?
Tudnál ebben segíteni,esetleg Hol,Melyik részeken tudok ennek utána
nézni.
Volt olyan ,hogy Jézus szeméből könny csordult(sírt)?
Előre is Köszönet a válaszokért.
(nem áll szándékomban ,hogy szellemileg
terheljelek, KÖSZI)
ISTEN VELED

FERI

Skata 2010.12.30. 09:54:28

Szervusz!
Jézus egyszerre volt ember és Isten. Sírt a barátja, Lázár sírbarlangja előtt, haragudott, amikor a templomban a kereskedés nagyobb hangsúlyt kapottt, mint az imdádság, vagy amikor Péter el akarta volna tántorítni küldetésétől. Mivel irányt mutatott és tanított sok a felszólító jellegű mondata. De számtalan példázata egyszerű történetként van előttünk. Javaslom olvasni Lukács evangéliumát, abból sok minden kiderül: olvasmányos, érthető.
Szép évutót!
K
süti beállítások módosítása