Minden vasárnapnak egyedi hangulata van. Nem csak a prédikáció alapigéi miatt. Akkor is így van ez, ha a az aznapi rutin szinte mindig egyforma. Egy belső kényszertől hajtva - minden héten magam is mást várok és másként készülök. Reményik a " Mindig búcsúzunk" c. versében a napkeltéről írja, hogy "nincs kettő ugyanaz".

Ma családi istentiszteletünk volt- ahogyan az már lassan két éve megszokott a hónap utolsó vasárnapján. Amikor belekezdtünk, elég érdekes volt, hogy ugyanazok vettek részt ezen az istentiszteleten is, és minden bátorítás, kérés ellenére sem jöttek el a hozzájuk tartozó gyerekek, unokák... ( Igazságtalan vagyok:  egy- két család rögtön " vette a lapot, és ők számon tartják ezt a napot.) Ezért különösen is örülök azoknak, akik ilyenkor gyermekükkel együtt érkeznek, mert tudják, ez az alkalom valamivel lazább, másabb, barátságosabb.

Észrevettem, hogy több idősebb egyháztagunk pontosan ezeket a vasárnapokat preferálja. Ha máskor nem is, de ilyenkor mindenképpen eljön.

Az eredeti elképzelést nehezíti, ha ilyenkor gyászoló család van közöttünk, mert az ő szomorúságukra és lelkiállapotukra is tekintettel kell lenni. Ma viszont körükben is voltak gyerekek. Úgy hiszem, ők a családi búcsút egy ilyen istentiszteletet végigülve könnyebben viselhetik.

Ami minden technikára alapuló programunkat rizikóssá teszi az pontosan a technika. Ma ugyan nem hagyott cserben, de azért mégsem volt teljesen rendben. A kivetített szövegek és képek kisebb méretben jelentek meg-  s a háromdimenziós aszfaltrajz esetében a zsugorított  változat nem feltétlenül előnyös...

Ilyenkor mindig arra törekszem, hogy a közöttünk levő kisiskolásokhoz is eljusson az üzenet. Egyszerű mondatfűzés, nagyon könnyen fogható összefüggések, képiség, illusztrálás. Ma a megbocsátás és Jézus alakja volt a középpontban- ahogyan egyébként a keresztény ember hitében és mindennapjaiban lennie kellene... Sokszor eszembe jut János apostol, aki idős korában nem prédikált hosszan, csak egy mondatot mondott: " Gyermekeim, szeressétek egymást!" Néhány alkalom után megkérdezték a hallgatói: " Miért nem mondasz nekünk mást?" Ő visszakérdezett: "Miért? Megcselekszitek?"

Ami pedig a ma itt lévőket illeti- hálás szívvel megyek aludni. Mindenkiért köszönetet mondok Istennek. Jó látni, ahogyan Ő hív magához, és élő kövekből építi a templomot.

(Figyeljétek az ajánlott linkeket, két újabb is van a sorban!-Oldalt nézzétek!)