Augusztus végén járunk, s ha jól látom, akkor elég régen nem írtam friss bejegyzést. Igen, ilyen intenzív napokat élek meg: nem jut idő csak a legfontosabb e-mailek elolvasására és megválaszolására. Meglepő, hogy a különféle levelezőlistákon csak úgy özönlenek a levelek, a facebook-on milliónyi kép és hozzászólás. Úgy tűnik, sokaknak van erre is idejük. Valószínű, hogy lecsípnek máshonnan: munkájukból, a szeretteikkel való kapcsolattartásból. Ilyenkor nem csak a gyümölcsösben és a kertben akad tennivaló, hanem az Úr szőlőjében is... Rengeteg feladat van, sok ember és sok ügyintézés vár minden napon. Hála Istennek, aki építi az országát közöttünk!

Most- egy szombati temetést követően- elhatároztam, hogy pihenésképpen és a házimunkát halasztandó felteszek ide néhány gondolatot, életérzést. A gyermektábor, zenetábor után, a testvérvárosi küldöttekkel együtt töltött nemzeti ünnepet, istentiszteletet követően a lelkészkonferencia üdítő pillanatairól szeretnék szólni. Ha megnézném a tavaly ilyenkor írt sorokat, akkor biztosan valami hasonlót találnék. Hiszen a lelkésztársakkal való találkozás számomra mindig felemelő, örömöt adó lehetőség. Jó hallani arról, ami a másikat foglalkoztatja, jó osztozni egymás sikereiben és persze nagy dolog, amikor beszélgetünk és egyet is értünk. Az egyház új reformációjára vonatkozó igény, a megújulás vágya mindannyiunk szívében ott van. Mennyire szeretnénk látni, miként erősönek meg gyülekezeteink!

Bölcs, idős lelkésztársak, akik ezernyi jó ötlettel és kezdeményezéssel álltak már elő közösségeikben, olykor rezignáltan húznak vissza bennünket a realitások talajára- mi pedig álmodunk a jövő egyházáról, melyben a jó napok még előttünk állnak. Klaus Douglass volt az előadó vendég, aki 96 tételével a lutheri hagyományokra mutatott vissza. Újra gondolhattuk, mit jelent számunkra Jézus, a hivatásunk, az a közösség, ahová Istenünk rendelt minket. Természetesen azt is megkérdeztük önmagunktól, van-e megfelelő önismeretünk. Tudjuk- e hol vannak bennünk a problémák, és mi az, amiről nem tehetünk: külső elvárások, megkövült szokások. S ha valaki elégedetlen azzal a gyülekezettel, ahol van, nem mindig a közösségben van a hiba. Előfordul, hogy a lelkész viszi magával és magában azt a defektust, ami bajt generál. Emellett meg kell tanulni az egyház valódi lényegét képviselni-nem félni attól, hogy valami megszűnik egy gyülekezetben- ha az nem szolgálta a lényeget, azaz, hogy Krisztust megismerjék- akkor el kell engedni. Nem szabad olyasmire erőt, pénzt és fáradságot pazarolni, ami nem a hitre jutást vagy a megmaradást segíti elő.

A találkozásunk témája egy kérdés volt: " Új bort régi tömlőbe?" Nem a tradíció és modernizmus egymásnak feszüléséről volt szó, sokkal inkább arról, hogy az örök igét úgy kell továbbadnunk, hogy minden korban létrejöhessen a szeretetkapcsolat Isten és ember között, ill. egy olyan közösség, ahol Jézus a középpont. Egy ilyen gyülekezetben mindenkinek megvan a helye, szerepe és mindenki tudhatja: Jézus Krisztus nem csak közösségünk feje, Ura, hanem személyes életünké is. Ha ennek a ténynek a megértését valami- akár egy tradíció, vagy nehezen érthető dogmatikus tétel akadályozza, akkor azon a falon lyukat kell ütni. Mert mi nem a formák rabjai vagyunk, hanem Isten gyermekei, Jézus barátai, akik belőle és általa élhetnek és emiatt egymáshoz is tartoznak.