Mezőberényben evangélikus intézményeink puszta létükkel is Istenre mutatnak. Küldetésük több annál, mint ami a falakon belül történik! Az örömhír közvetítői mindenki felé és remény szimbólumai is. Kérdeznek, elgondolkodtatnak, szembesítenek.

Megkérdezik: hogy állsz Isten dolgában? Mi a helyzet a hiteddel? Szerinted létezik Ő? Ismered a szavát? Hogyan kell élnie annak, aki hozzá akar tartozni?

Elgondolkodtatnak. A normáink, az értékrendünk kerül előtérbe. Kiderül, hogyan használjuk Isten nevét- hányszor mondjuk ki feleslegesen, gyalázkodva, vagy meggondolatlanul. Kiderül, hogy van-e kötődésünk valamely egyházhoz és miként vélekedünk hívő emberekről.Előkerülnek azok a képek is, amikor megkereszteltek, amikor szó lehetett konfirmációról, vagy az ismerőseink templomi esküvőjén jártunk, esetleg egyházi temetésen vettünk részt. Mintha a múlt ködéből életre kelnének képek, emlékek, érzések. Isten- mi közöm hozzá: S neki van-e köze énhozzám? Egyház?  Nincs bátorságom elmenni vasárnap, azt sem tudom, mikor kezdődik egy istentisztelet, mit csinálnék ott. Pedig jó lenne.... Valami belül azt súgja, közöm van hozzá és jó lenne.

Szembesítenek legbensőbb félelmeinkkel, legbensőbb bizonytalanságunkkal és az ürességgel is, ami Isten helyén tátong a szívben... Szembesít életünk mélységével és azzal a ténnyel is, hogy : boldog az az ember, akinek Istene az Úr.

Érzem, valami mozdul körülöttünk. Isten maga munkálkodik, az Ő szeretete akar elérni embereket, az ő jósága akar átformálni egyéneket, közösségeket. A tökéletes közelít a töredékeshez, hogy teljessé tegyen, boldoggá tegyen, gyógyítson és megelevenítsen. Minket is, itt Mezőberényben. Nagy szükségünk van Őrá! Hálásak lehetünk ezért a mozdulásért!