Máté 13, 47-50
Jézus mondja: " Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."
Mihez hasonlít a mennyek országa? Sokak hite szerint a legszebb és a legkívánatosabb helyhez, amit valaha is álmodni mertünk! Egy olyan világ, amiben minden gyönyörű és minden reményünk teljesül. A mennyek országa végtelenül jó és csodálatos cél, ideális otthon, ahol mindazt megkapjuk, amiben itt ebben a földi életben sosem volt részünk. Hasonlít egy királyi palotához, ahol minden színarany. Egy meghitt otthonhoz, ahol pattog a tűz a kandallóban. Olyan, mint egy barokk kert, ahol virágok és növények színpompája fogad bennünket. Hasonló életünk legboldogabb pillanataihoz, amikor semmi be nem árnyékolja harmóniánkat. Végtelen születésnap, vagy kirándulás…
Lehetnek elképzeléseink a mennyországról, de úgy kell látnunk, hogy nem teljesen egyezik ez azzal, amit maga az Úr Jézus tanít róla, és amire nekünk készülnünk kell. Tagadhatatlan az üdvösség reménysége, de Ő nem csupán ilyen idealisztikusan beszél.
A mennyek országa nem emberi állam. Ez a terep, amit ember befolyásolni, változtatni nem tud. Ezen a helyen kiviláglik Isten munkája, s ezt bizony kétféleképpen kell látni magunk előtt, ahogyan a Szentírásból olvassuk: törvény/ evangélium--- Kegyelem / ítélet---- megbocsátás/ büntetés
Amikor Jézus beszél a tanítványainak a mennyek országáról sok képet használ, s a legtöbbször az öröm helyszíneként mutatja be, pl. a nagy vacsora, királyi menyegző példázatában. Mégis figyeljük csak meg ezeket a példázatokat jobban: Ő mindig említ egy másik oldalt is. Isten befogadó szeretete mellett az ember értetlen elutasítását. A kitárt karokat, a bőkezű királyt és a tágra nyitott mennyek országa kapuját- valamint az ember megvetését, közönyét mindez iránt, s annak következményét, a kárhozatot. Az Istenről ugyancsak ilyen kettősségben olvasunk, hallunk: elrejtőzködő és szabadító, Atya, aki könyörületes a fiaihoz, de akinek félelmetes a kezébe esni, mert Ő olyan, akinek az irgalma az égig ér, de olyan, mint az emésztő tűz. A mennyek országáról, az eljövendő világgal való foglalkozásunk során nem szabad ezt elfeledni: A teremtő és megváltó Úr egyben igaz Bírónk is, akinek a szeme nem csak szelíd, de aki szavainkat tetteinket ismerő, hitünket is mérlegre tevő Úr.
Ő mondja: Hasonló a mennyek országa a kerítőhálóhoz. Vajon kinek jutna eszébe egy ilyen hasonlattal élni? Jézus nem tartja méltatlannak, hogy ennyire egyszerű és közérthető módon szóljon az eljövendőről. Csak mi gondoljuk, hogy mindenképpen valami magasztos illik az Isten dolgaihoz. Ő azonban nem távolítani, hanem közelíteni akarja hozzánk az Istent. Azért beszél nyíltan, hogy teljesen fel tudjunk készülni a mennyek országára, s az utolsó időkre. Mert még tart a kegyelmi idő, amikor feleszmélhetünk, megtérhetünk, amikor még van esély másként folytatni, mint eddig.
Gimnazistákat is tanítok- fontosnak tartom, hogy a diákok, akik még nem találkoztak velem, vagy lelkésszel életük folyamán, megértsék és lássák, hogy nem szigorú, élettől idegen, attól elrugaszkodott valaki a lelkész, hanem Isten embere, aki szeretetet közvetít, aki emberséges, megértő, odafigyelő. Hogyan lehet ezt megmutatni? Pl. ha valaki a szünetben nem végzett teljesen az uzsonnájával, még lenyelheti az a két falatot, vagy pedig ha 7. órában tanulunk, igyekszem pár perccel hamarabb érkezni, hogy ők is hamarabb jussanak az ebédjükhöz, vagy indulhassak a buszhoz. De témazárót is kell íratni, kellenek a jegyek, ez iskola. Tudják, lesz számonkérés, igazságos pontozás is, mert félévkor és év végén ott lesz majd a jegy a bizonyítványban. Ma még van kegyelmi idő, amikor lehet javítani, felelni, arra apellálni, hogy megértő leszek, de ha letelik az idő, a tények beszélnek majd. Van, akivel többször íratok meg egy dolgozatot, hogy készüljön fel, még mindig kap esélyt, de ha azt látom, azzal sem élt, akkor nincs menekvés, bekerül a naplóba a rossz jegy. Van egy időpont, amikor lezárul a kegyelmi idő, amikor mindenkinek össze kell gyűlni a számadásra, amikor mindenkit egybezár a megmérettetés kötelezettsége- innen nincs kiút. Mindenki belekerül abba a bizonyos hálóba.
Hasonló a mennyek országa a kerítőhálóhoz- mondja az Úr Jézus. Egy olyan használati tárgy és olyan munkafolyamat kerül elénk, amit nem kellett magyarázni, és aminek a szükségességét senki sem vonta kétségbe. Nem való minden az asztalra, nem lehet mindenféle hitvány portékát kivinni a piacra. A silány, ami nem üti meg a mércét, visszakerül a tóba- azt kivetik… Nem lehet mindent embertársaink javára magyarázni. Nem lehet mindenkit beleprédikálni az üdvösségbe! Nem lehet úgy Isten dolgaira tekinteti, hogy az csupa szeretet, ami a világ végeztével majd úgyis mindenkit feloldoz.
A körülöttünk lévő világról is szeretnék szólni. Arról a kettősségről, ami jellemzi a világról, ami Isten nélkül akar élni. Az új vallások, újfajta erkölcs idejét éljük ismét. Az első, hogy letagadják Istent, letagadják a számonkérést is. Csak ez az élet számít, csak az emberi mérték, s az, amit az embervilág jónak, rossznak tart. Nem kell a lelkiismerettel bajlódni… Amellett, hogy egyesek elutasítják Istent nem csak a testi dolgok és az anyagelvűség és a tettek szabadsága dominál.
A körülöttünk lévő világ másik jellemzője, hogy szentimentális, önbecsapó, külsőségeket kedvelő. Egyre több a polgári temetések száma! Miért? Talán nem tudnak a lelkészek jól prédikálni? Nem hinném, hogy a polgári szónokok megtennék azt, amit mi: lelki gondozás, beszélgetés, vigasztalás, gyászolókért való ima… Mégis nő a polgári temetések száma, Mezőberényben is. Mert a körülöttünk lévők ők azt szeretik hallani, amit a pogányok mondanak, hisznek, ez pedig az Isten nélkül élők csalfa reménysége- hogy mindenkiből csillag lesz, mindenki angyallá változik, olyan lénnyé, aki odaátról jeleket küld, aki fentről integet és boldog, ha látja az itt maradtak életét….
Mi ezzel szemben nem hallgathatjuk el azt, amit Jézus Urunk a mennyek országéról tanít, a feltámadásról, az ítéletről és a kárhozatról. A 7. osztályos etika könyvben azt olvasom, hogy a keresztyénség a realitás vallása… Teljesen biztos vagyok abban, hogy keresztény emberek állították össze. Realitás ugyanis Jézussal számolni, minden tettével, és tudatosan a mieinkkel is.
Két kedves asszony van előttem. Mindketten életük utolsó szakaszát élik, hogy napok- e hetek vagy csak órák, egyedül Isten tudja. Mindketten erős, szorgalmas, tettre kész asszonyok voltak, ma ágyhoz kötve, teljesen legyengülten várnak arra, hogy befejeződik életük. Az egyik erősen reméli, hogy az Úr várja őt a másik parton. A másikhoz már nehezen érnek el a külvilág dolgai. Mi azért imádkozunk, hogy ha még tartó a kegyelmi idő az ő sorsukban, akkor legyen ez lehetőség a szeretteiknek is a velük való nyitott ügyek lezárására, bocsánatkérésre, bocsánatadásra… Reménységünk üdvösségre szól, ugyanakkor tudjuk, ez a mostani idő arra való, hogy minden elrendeződjön a lélekben, hitben, ha még valami nincs a helyén, akkor az Isten kegyelméből a helyére kerüljön. Hogy majd akkor, ha összegyűjt bennünket Urunk a kerítőhálójával, ne a silányak közé tartozzunk, akiket kivet, kidob, hanem akiket megtart önmagának örök életre.
Üldözött keresztények vannak előttem. Az Útmutatónkban találkozhattunk ezzel: a mai napon imádkozunk azokért, akik a hitük miatt életveszélyben vannak nap, mint nap. Akinek nem lehet nyilvánosan összejönni. Egy Kínában járt testvér beszámolója van előttem, aki arról írt: a titkos keresztyén összejövetelen nem lehet énekelni, de kezükben az énekekkel énekelnek belülről és közben sugárzik az arcuk, sokaknak patakzanak a könnyeik. Hiszik és tapasztalják, hogy az Úr Jézusnak a kegyelme élteti őket, s éljenek bár ilyen elrejtettségre késztetett gyülekezeti életet.
Kérdezzük, csodáljuk ezt az állapotot: miért vállalják a kockázatot? Miért nem élik csak maguknak a hitüket? Miért nem temetik el magukban, csendesen ezt a dolgot? Az ő hitvallásuk egyszerre szól figyelmeztetésképpen, de vigasztalásul, bátorításul nekünk is: Isten majd igazságot szolgáltat: az övéit megtartja de azokat, akik nem valók őhozzá kiveti- ott majd sírás lesz és fogcsikorgatás.
Az üldözött keresztyének bizonyságot tesznek számunkra arról, hogy Isten nélkül nem csak meghalni, de élni is egyenlő a kárhozat! Sírás, fogcsikorgatás- félelem, kínlódás jelképei ezek. Az Isten nélkül élő ember magára hagyatottsága, tehetetlen kilátástalansága mutatkozik meg bennük. Ugyanakkor arról is szól az ő bizonyságtételük, hogy a hűségesek számíthatnak Uruk hűségére. Bármi is adódik a sorsukban, meg kell állniuk a hitben. Hiszen egyszer eljön a mennyek országa- teljes dicsőségben. Visszajön Jézus ítélni élőket és holtakat. Megmér, megvizsgál bennünket annak alapján, amit Ő kínált, Ő adott nekünk: a hit mértéke, a kegyelem elfogadása alapján. Összegyűjt minden embert- bennünket is. Vajon megmaradunk-e az örök életre őnála?
