Korunk népbetegsége a közöny és a távolságtartás, a bezárkózás. Amolyan  sündisznó magatartás- ha valaki közel jön, jól összegömbölyödünk, és a tüskéinket meresztjük kifelé. Gondoljunk csak arra, hogy mik az első válaszok, amikor megkérdezzük egymást,családtagjainkat, mi történt azon a napon: semmi! Ha azt kérdezzük: " Hogy vagy?", rögtön azt is hisszük, hogy jön az automatikus válasz:" Jól!" és nem vagyunk felkészülve arra, hogy a rutinkérdésre őszinte megnyilvánulás lesz a felelet. Néha a komor szótlanság rövid válaszokká formálódik: majd megoldom, majd túl leszek rajta… És ilyenkor érezzük: nem tudunk közelebb kerülni a másikhoz.

Milyen jó, hogy tudunk sírni!!! Hogy előkerülhetnek a kérdéseink, a simogató szavak és együtt érző gesztusok. Miért szomorkodsz? Mi a baj? Bántottak?

Mikor sírunk? Örömkönnyeket hullajtunk a boldogság miatt is. Egy kedves ismerősöm úgy nevet, hogy közben törölgeti a könnyeit!

A fájdalom velejárója, a stressz miatt is kibuggyanhat belőlünk!

Harag  és tehetetlenség érzése miatti megnyilvánulás is  lehet.

Emlékeink felszínre kerülésekor- vagy akkor, amikor félünk a jövőtől.

A  szégyen, a bűnbánat és de az Isten nélküli lélek jelzése, a kárhozatba jutottak hangja is…

A sírás- nem csak az első hang és biztató életjel a külvilágban, de a lélek életjele is!

Amikor valami a lelkünkhöz ér, akkor képesek vagyunk sírásra, azt is mondjuk, hogy elérzékenyülünk…   Egy kedves egyháztagunk sokszor mondta nekem, hogy nem azért jön ritkán, mert nem érzi magát jól itt, de mindig sír, mindig van olyan gondolat, ige,  ami szíven üti, s arra készteti, hogy sírjon és nem szeretni, ha látják rajta ezt mások. Amikor a lélek sóhajt, és Isten Lelke megpendít benne valamit. Amikor mély és örök igazság ér el hozzánk, akkor hiába is akarnánk kemények, rezzenéstelenek maradni. Fontos, hogy észrevegyük, milyen jó, hogy észrevehetjük egymáson, ha valami nagy horderejű, igazán megmozgató történik bennünk!

Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal!  Egy keresztény közösség nem lehet közönyös,  de  nem lehet ezt parancsba adni, belülről kell fakadjon! Hiszen Jézus sem áll messze a mi fájó dolgaiktól, és ő maga sem közönyös, érzéketlen Isten! Gondoljunk arra, hogyan sírt barátja Lázár sírboltja előtt. Gondoljunk arra, hogy hogyan sírt Jeruzsálem hitetlenségén és keményszívűségét látva.  Egy pár évvel ezelőtt készült Passió egyenesen úgy ábrázolja be Jézus keresztre feszítésének történetét is, hogy az Úr Jézus halála pillanatába egy hatalmas mennyei könnycsepp gördül alá a világba, ami megrenget mindent.

Ma így vagyunk együtt! Az igére hallgatunk, ami vidámságot tud nekünk szerezni és szívbéli örömet, ami reményt ad és jövőt mutat, ami úgy ér a lelkünkhöz, hogy közben érezzük az igazságot, a részvétet.  Az Úr Jézus ma is közel lép hozzánk Lelke erejével és örök hatalmával, hogy a lelkünkhöz érjen, könnyet töröljön és átöleljen bennünket változatlan szeretetével!

Ő mond egy példázatot az életről, hitről, az Istennel való kapcsolatunkról, a biztos jövőről. ( Máté 25, 14-30 a Talentumok példázata)

Ismered Istent?- Isten hatalmas, cselekvő, tevékeny!

Sokan úgy ismerik Őt, hogy elvesz. Egészséget,társat, gyereket. Lehetőségeket és álmokat. Jézust pedig pont a  fordítottját mondja. Isten ad- életet, tehetséget, lehetőségeket, lelket. Isten megbíz- nem haszontalan életet vár és kínál, hanem a tőle kapott életidő, képességek, a tőle kapott lélek helyes felhasználást! Mindeközben engedi, hogy kibontakoztassuk fantáziánkat, a magunk személyisége, tudása és ötletei alapján éljünk. Milyen sokfélék vagyunk, de egyikünk se mondhatja, hogy ne kapott volna valamit Istentől. Bármennyi év telt is el az eltávozottak sorsában, mindegyikünk a tőle kapott élettel és lélekkel gazdálkodott!   

Ugyanakkor Isten számon kér- mindennel, amit tőle kaptunk el kell számolni! Nem igaz, hogy az élet keletkezik, majd megsemmisül a véletlen miatt! Nem igaz, hogy csak úgy jöttünk és megyünk! Nem igaz, hogy a könyörtelen sors elragad vagy a kaszás jön és learat, vagy a betegség, rák vesz el. A  halál a BŰN zsoldja, tehát ezzel kell megfizeti, és ez egy következmény. De ezt mindenki meg fogja tapasztalni, senki nem kerüli el. De van ennél még komolyabb: az élet és halál Ura számon kér. Szavakat, tetteket, de legfőképpen az ajándékba kapott lelket! Egy nagy király, egy nagy úr, mindenek felett álló. Hiába írják kisbetűvel a nevét! Hiába vannak büszke ateisták! MINDENKINEK meg kell állnia Isten ítélőszéke előtt és számot kell adnia.

Ahogyan Istenről  beszélünk és gondolkodunk, az hitünket tükrözi. Mi van a szívünkben? Mi van a  szavainkban, ha Istenre gondolunk? 

Alázat, vagy felháborodás? - Jézus mondja: Atyám a te kezedbe teszem lelkem.

Hűség vagy ellenállás- Hű az Isten, aki elhívott titeket, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.

Szolgálatkészség vagy harag- Aki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

Igaz ismeret vagy félelem- Tudom, kiben hiszek!

S még egy: tudod- e, mi következik az élet után?

Egy ünnepi ebédre milyen sokat készülünk! Teríték, ételek, dekoráció! A szívünk is díszbe öltözik, örömmel nézünk arra  napra, amikor együtt lehetünk, az asztal mellett nevetünk, beszélgetünk. Amikor kifejezzük:? összetartozunk, szeretjük egymást. 

A mennyei Atya is készül: és az Őt szeretőknek, az Őt ismerőknek ezt mondja: menj be Urad ünnepi lakomájára!

A példázatban az egyik szolga könyörtelen és kérlelhetetlen embernek mondja urát, de ennek ellenére logikátlan a cselekedete. Hiszen pontosan ezért kellene igyekeznie a kegyét keresni, a kedvében járnia!  Félelmében mindent meg kellene tennie, hogy urát kiszolgálja. De nem teszi. Sok embernek torz istenképe van. De ha azt komolyan vennék, még az is segítene valamit rajtuk. De ez csak kifogás. Itt a szolga nem veszi tudomásul ura hatalmát. Nem veszi tudomásul, hogy hozzá tartozik. Ezért büntetése a külső sötétség, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. A kárhozatban nem számíthat senki semmilyen segítségre. Egyedfül marad mindennel és ott már nem lesz Isten, aki hallaná, megsegítené őt.

A többi szolga pedig, aki tudatában volt felelősségének és alárendelt helyzetének megteszi, amit ura javára cselekednie kell. Sok embertársunk tudja: Isten elé kell majd állni. Életünkkel, lelkünkkel neki tartozunk. Ő azt kérdezi: tudtad-e, hogy az enyém vagy? Tudtad- e hogy a lelked is az enyém, hogy az életed is az enyém, és minden perced, mindened az én ajándékom? 

Az Úr az Atya ünnepi lakomát készít- gondosan, nagy szeretettel. Elkészítette a lehetőséget az üdvösségre-a választott nép életében, a próféták szava által, Krisztus Urunk szenvedése és halála árán, a bűn legyőzésével a halál megtörésével. Vajon látjuk- e hogy mindent elkövet, hogy az övéivel együtt ünnepeljen az örök életben? 

Sírni lehet az igazság felismerésekor és a bűnbánat alkalmával! Még van lehetőség Isten megismerésére, a közöny elhagyására, az elfogadásra, szívbéli szolgálatra!  A megtérés könnyeire...

" Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza, jöjj a  messze tájról, ó jöjj haza!"