Legyetek készen Jézussal találkozni életben, halálban!

Máté evangéliuma 24. fejezete 37-51 alapján:

Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 38 Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, 39 és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. 40 Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, 41 két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. 42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" 43 "Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába 44  Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"  

45     Az okos és a gonosz szolga  Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében? 46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! 47 Bizony, mondom néktek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt. 48 Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram, 49 és szolgatársait verni kezdené, és együtt enne és inna a részegekkel: 50 megjön annak a szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja; 51 akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

1. Kegyetlen szembesülés- a mindennapokba beékelődik a halál, az egyik megy, a másik marad…

Mai igénk egy olyan lelki helyzetet vázol fel, melyen mindannyian keresztülmegyünk, ha meghal a hozzátartozónk. Rideg a valóság, melyben nem tudunk megkönnyebbülten érezni amiatt, hogy mi még itt maradhattunk. Fájdalommal, keserűséggel és szomorúsággal jár a gyász. Ürességet érzünk, és nagyon hiányzik nekünk az a szerettünk, aki kilépett ebből az életből. Hiszen az egyik megy a másik marad...

A mindennapokba beékelődik a halál, miközben a maga jó rendje szerint megy minden, az élet dolgaiban sürgünk- forgunk. Haladnak a napok, dolgozunk, igyekszünk a létfenntartásra, kapcsolatokat teremtünk. Úgy tesszük mindezt, mintha ez a lehetőség folyamatosan megadatna, ha nem kellene számolni azzal, hogy majd véget ér.  Sőt mit sem sejtve arról… miről is? Hogy Isten, az élet és halál Ura, az idő Ura. Isten felettünk áll, s mi az Ő kezében vagyunk. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, - és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, - úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.               

Számos gyászoló testvér mondja újra és újra ezeket elhalt hozzátartozójáról beszélgetve: " Pedig még azon a héten olyan jókedvű volt, pedig még tervezett, hogy a laposi kertben még ezt-azt ő fog megcsinálni"! "Pedig még olyan jól evett, lehetett vele beszélgetni, pedig úgy tűnt, hogy erősödik, soha nem beszélt a halálról, még élni akart." Pedig nem is volt jele annak, hogy ilyen nagy a baj, pedig ott voltunk vele, erős volt a szíve, erős volt az akarata, sosem adta fel… Ugye így van? Még akkor is erősen bizakodunk, amikor a szemünk előtt lassan leperegnek szeretett hozzátartozónk élete homokóráján a szemek. Elfogy, elköszön, elcsendesedik, elnéz már máshová… Mégis, mindeközben mit sem sejtünk, vagy mit sem akarunk sejteni. Ahogyan Noé napjaiban is volt. Az életre, a "most"-ra koncentrálunk, az emberihez ragaszkodunk. Nem csak akkor történik ez így, amikor valaki hirtelen, előjel nélkül megy el e világból. Nemcsak akkor kell ennek igazat adni, amikor azokra gondolunk, akik más emberek erőszakos tervének lettek áldozatai a világon bárhol, akár napjainkban is. Igenis váratlanul ér, hogy nincs tovább. Kegyetlen, rideg valóság, hogy az egyik elvitetik, a másik ott hagyatik, és az itt maradtaknak kell megküzdeni ezzel a ténnyel, az élet és halál összefüggéseivel.

2. Jézus jön értünk! Mikor? Nem tudjuk!

Ez az ige azonban első, felületes értelmezésénél,- ahogyan gyászunkban, emlékezésünk során érteni vagyunk képesek- sokkal többet mond. Bár számunkra a halál a végpont, de az még nem Jézus visszajövetele. Mégis vitathatatlan, ez után nincs lehetőségünk változni, változtatni, nincs lehetőség megbánni semmit, sem megtérni sem megbocsátani. A halál által kerülünk közelebb a kikerülhetetlen ítélethez, az azzal való találkozáshoz. Ugyanis Jézus egyszer visszajön ítélni élőket és holtakat! Mikor lesz ez? Nem tudjuk, de azt igen, hogy az ítélet előtt Urunk jön! Urunkkal fogtok találkozni!

Vajon számolunk-e életünkben és halálunkban azzal, hogy életben és halálban Jézus Krisztuséi vagyunk? Számolunk- e azzal, hogy több az élet, mint test? Ez ugyanis mindent más fénybe, más megvilágításba helyez! Amíg az az elmúlás ténye lesújt és sötét jövőt fest elénk, addig a Jézusba vetett hitünk átvezet ezen a sötét alagúton az örök élet ragyogása felé. Ezért gyújtunk gyertyát, ezért emlékeztetjük magunkat arra, hogy Jézus a világ világossága, és ezért kapaszkodunk bele az eljövendő örök élet ígéretébe. Uratokhoz fogtok jutni egyszer!

Gondoljuk csak végig, milyen érzéseink vannak akkor, ha egy családtagunk külföldre megy dolgozni, tanulni. Nyugtalanít, hogy mivel fog találkozni, hogyan győzi le a nyelvi és kulturális akadályokat. Teljesen más ez, ha olyan városba megy, ahol ismerőseink élnek, és tudjuk, hogy hozzájuk fordulhat majd, számíthat rájuk, ha baj lesz.  Valahová menni teljesen más, mint valakihez menni. Nem mindegy miként gondolkodunk az elmúlással, a kikerülhetetlen jövővel kapcsolatosan. Még a reménység is csekély, amíg személytelenül reménykedünk csupán valami mennyei országban, valami örök boldogságban. Teljesen más az, ha tudjuk, Urunkhoz, a mi szerető megváltó Jézusunkhoz megyünk. Hozzá térhetünk haza, vele lehetünk, nála rakhatjuk le életünk terheit és Ő örökké körülvesz bennünket az Ő szent, békességet és örömöt adó jelenlétével. Ahogyan a Jelenések könyvének 21. fejezetében olvashatjuk: Ő ( Isten) velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről.

Szeretett emlékező testvérek! Tudunk így előre nézni? Valóban erről szól a hitünk? El tudjuk mondani, hogy szeretteink és mi is Urunkhoz fogunk hazamenni ebből a világból? Az Úr Jézus ígérete ez: " Én élek és ti is élni fogtok"! Három hete a kondorosi temetőben egy különös felfedezést tettem. Egy családi sírra, dédapám, egyben nagypapám testvérének sírjára ez van felírva: "Itt nyugszanak az Úrban drága szüleink." Milyen jó, hogy én bár sosem láttam őket ebben a világban, nem ismertem őket, de majd odaát találkozni fogunk! Ők is az Úrban haltak meg, és az Úrnál lehetnek örökké!

3. Úgy élni, hogy bármikor nyugodtan távozhassunk, bármikor jó lélekkel adhassunk számot.

A szolga megbízatása abban állt, hogy kiadja az eledelt...  Mondhatnánk úgy is, hogy ő az, aki az evangéliumot adja át másoknak. A lelki táplálék nem csak kifejezetten a kimondott ige, hanem a bizonyságtétel, a megélt hit. Úgy élni, hogy bármikor nyugodtan távozhassunk, bármikor jó lélekkel adhassunk számot.

Szeretett emlékező Testvérek! Az ige nem csak annyit tár fel, hogy a mindennapjainkban számoljunk az oda beékelődő halállal és számoljunk még inkább Urunk hatalmával, visszatérésével, azzal, hogy egyszer hazatérhetünk majd. Útmutatást, sőt felszólítást kapunk arra, hogy életünk miként kell menjen, hogyan kell folyjék, hogy biztos jövő és ne csak vágyott dolog legyen az, amiről az előbb szóltunk: az üdvösség valósága. Mert az örök élet lehet kárhozat és üdvösség. Nem mindenki örökölheti ezt az örömteli jövendőt, csak az, akit szolgálatban talál Ura. Mit is kell ez alatt értsünk?

Jézus egy olyan példázatot mond, ami arról szól, hogy egy szolga kiadja a többieknek az eledelt. Az élet feltételeit nyújtja másoknak. – Tudunk- e életet adni? Nem csak világra hozva egy új életet, mint az édesanyák. Nem csak azzal az utolsó kanál étellel, itallal meghosszabbítva szerettünk földi létét. Tudjuk- ez életet, az örök életet munkálni másokban? Tudjuk- ez életet nyújtani mások számára? Képesek vagyunk- e az élet beszédét, Jézus Krisztust magát kínálni? Tudjuk- e az Ő szeretetét megélve, az ő bocsánatát megadva az örök életet, a lelki életet munkálni? Mi nem a halálnak vagyunk alávetve, hanem az Élet, azaz Jézus Krisztus szolgái lehetünk! Adjuk hát azt tovább az evangéliumot a körülöttünk lévőknek, a ránk bízottaknak. Azt nyújtsuk, ami épít, ami az örök életre tart meg, és ne adjunk teret a kritikai, romboló hangnak, de semmilyen más pusztításnak se! A lelki táplálék nem csak kifejezetten a kimondott ige lehet, hanem a Jézusban való hit megmutatása, a cselekvő szeretet bizonyságtétele.

Jézus magáról mondta: Én vagyok az út az igazság és az élet. Vigasztaljuk egymást ezekkel az igékkel!  A halál torkában, azzal szembesülve, vagy az elmúlást nehezen várva is szóljuk az életről, éljük meg Krisztust! Akkor is, amikor senki sem sejti, akkor is adjuk Őt: bűnöket bocsátó irgalmát, jóságát és békességét. Egyedül az lehet az örök életre biztosítékunk, ha az élet beszéde szerint, Krisztusnak, és vele élünk itt. Így odaát is az övéi leszünk. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Ez a bizodalmas hit jogosít fel arra, hogy bármikor nyugodtan távozhassunk.