Mintha a történelem kereke olykor visszafelé forogna… Az ötvenes évek elején, a Rákosi rendszer erőteljében egy évben betiltották a karácsonyt. Rettenetes, hogy a kommunista vezetés ilyesmire vetemedett. A szemem előtt látom ma is azokat, akiknek aznap is dolgozniuk kellett, majd lopva vágtak fenyőgallyat, hogy mégis meghitté tegyék az ünnepet.

Édesanyaként magam is igyekszem úgy megszépíteni és előkészíteni a karácsonyt, ahogyan azt a szüleinktől láthattam. Lelkészként az adventi időszak lelki felkészülést és csendet adó órái erőt jelentenek számomra, bármennyire is sűrűsödik a szolgálat. Az adventi koszorú fénye a Világ Világosságára, Jézusra mutató ősi keresztyén himnuszt idézi: „Jöjj népek Megváltója, így kér a föld lakója!”

Városunkban egy új és jó hagyományt követünk. Lelkészek és egyháztagok szolgálata nyomán megtelik a főtér az ószövetségi próféták ígéreteivel és evangéliummal - s remélem sokak szíve is kész részesedni belőle. Jézus Krisztust megéneklő, Rá mutató kicsik és nagyok tesznek bizonyságot hétről hétre itt is, akár templomainkban. Az Úr megszületésének története két évezrede örömmel tölti el a világot. Miközben hallgatjuk, magunk is megtapasztaljuk, hogy Jézus Krisztusból kapható a legtökéletesebb, egyedül örök szeretet. Többre vágyó szívünket, üres, fáradt életünket látva lehajol, felemel minket és átélhetjük: velünk az Isten!

A minap szomorúan számolt be egy kedves testvér arról, hogy egy másik településen már nem számítanak a lelkészektől jövő adventi üzenetekre. Mintha valóban visszafelé forogna a történelem kereke. A kommunista diktatúra célja a társadalom vallástalanítása volt. S bár csak egy évben maradt ki a karácsony és ebben visszakozz lett, de a keresztyénséget módszeresen szorították vissza. Névadót vezettek be és teret nyert a társadalmi temetés. A karácsonyt átnevezték fenyőünneppé, melyet az Értelmező Kéziszótár így definiált: „December végén a gyermekek számára rendezett, a gyermekek megvendégelésével és megajándékozásával egybekötött ünnepély a feldíszített fenyőfa körül.” A karácsony Krisztustól való megfosztása aztán a családra és a szeretetre fókuszálva folytatódott.

Az elkötelezett keresztyénség elleni harc napjainkban is tart. A jelen tudatformálói a tolerancia és belátás szavakat tűzték zászlaikra. Más vallásúak hitelveit előtérbe helyezve az európai keresztyénség fokozatosan gyengül, egyre nagyobb identitás válságba kerül. Túlzó liberalizmusa egyre inkább nihilizmusba torkollik, semmit sem ad, és semmit sem tart megőrzendőnek. Önként mond le a kereszt jeléről, száműzi karácsonyi koncertjeinek műsorrendjéből az ősi, Jézust magasztaló énekeket. A nyugati világ megint csak „kellemes ünnepeket” kíván, miközben mi már rátaláltunk az „áldott karácsonyra”.

Nem tudom elképzelni az angyalok, pásztorok, háromkirályok nélküli kiüresedett karácsonyt, bármennyire is fáradoznak a múlt és jelen ideológusai. Eltűnjenek csodálatos karácsonyi korál énekeink, betlehemeseink? Krisztus nélküli karácsony? Akinek a születése a világtörténelem középpontja, időszámításunk kezdete? Krisztustalan Krisztusünnep? Olyan lenne, mint a születésnapos nélküli születésnap. Pontosan a lényeg hiányozna. S bizony sokak életéből pontosan a legfontosabb hiányzik. A jászolban fekvő „ Kisded” , az Isten Fia ismerete, aki nekünk született, miattunk szenvedett és hozzánk hajol, hogy általa Életünk legyen. Ezért: „Hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek az Úr Krisztus.” Lk 2,11