Sokan ismerjük az "Utazás a Föld középpontja felé" című történetet. Jules Verne egyedülálló képzelettel megáldott francia író művében arról olvashatunk, hogy a földgolyón befelé indulva csodás felfedezésekre tehetnek szert azok, akik ezt a merész utazást vállalják. Ezek a kalandjai  sosem válhatnak valósággá, a fantázia világán belül maradnak, hiszen minél mélyebbre fúrunk, minél  beljebb megyünk földünkben, egyre nagyobb a nyomás, a hő, ezért nem találunk sem elveszett világokat, letűnt korokat, főként nem élő organizmust, ha a középpont felé megyünk.

Más terepen, más helyszínen viszont pontosan kívánatos a középpont felé igyekvésünk. Eközben olyan világ tárul fel számunkra, amit ismerünk kell, ami alapvetően meghatározza létünket, embervoltunkat, keresztyén identitásunkat. Először is erre mutat rá ünnepünk, a jól ismert karácsonyi történet Lukács evangéliumából. Ma ugyanis a világtörténelem középpontjához közelítünk. Az időpont jól behatárolható: Augustus császár uralkodásának idején, amikkor Sziriában Cirénius volt a helytartó.

Amikor én jártam általános- és középiskolába, úgy mondtuk, hogy időszámításunk előtt és után. Így is kellett rövidíteni. Egy kisdiák nem kérdezi, miért pont akkor kezdték számolni az éveket és ki tudta, azt sem firtattuk, ki tudta, hogy pont onnantól kell ezt megtenni? Elfogadtuk, megtanultuk. Aztán egy kis idő múltán nyíltabb lett a beszéd, valamelyest bátrabbak lettek a történészek, és a papíron már ott állt a rövidítés Kr.e és Kr u. Igen, ott van a középpont, ahol Ő született! Vitathatatlan, tagadhatatlan, kitörölhetetlen, bármennyire fáradoztak azon, hogy elferdítsék, elhomályosítsák ezt a tényt.

Idézzük csak fel a karácsonyi történetet! Hogyan festenénk le?   Hogyan festik le a művészek? Hogyan jelenítik meg a faragott, installált betlehemek? Rengeteg a szereplő. Ahogyan a gyermekek által megjelenített dramatizált előadás során is láthattuk. Nyüzsgő, népszámlálásra igyekvő tömeg. Zajos kisváros, ahol minden fogadóban távolról érkezett, fáradt vándorok. Állatok, pánsztorok. Heródes és díszes udvartartása, a fővárosi, jeruzsálemi zsidóság. Messze napkeletről érkezett bölcsek- kíséretükkel, karavánjukkal. Aztán a mennyeiek is társulnak a képhez: angyalseregek. Szinte átláthatatlan lenne, ha nem tudnánk betéve az igét, hogy mi és ki következik a színre lépni.

De hol van a Kisded? Merre van az, akiről az angyal így szól: „ Üdvözítő született ma nektek!?” Bizony, középen van Jézus és mindenki ránéz, vele foglalkozik, Őt dicséri, miatta mozdul, hozzá igyekszik, számára visz ajándékot és ha a negatív szereplőket nézzük, ők sem vonhatják ki magukat ebből a körből: a szállásadók őket utasítják el, miatta  lesz zavart, haragos, féltékeny a király…  A világ egy jelentéktelen szeglete  a világtörténelem középpontjává válik,  mert Jézus van ott! Kétségtelen, hogy egyedül miatta és érte nyer ekkora jelentőséget egy egyébként nagyon is puritán háttér, egy szerencsétlen sorsúnak látható házaspár élete.

Jézus van középen és mindent megváltoztat. Ahol Isten Fia van középen, az többé nem mondható jelentéktelennek, hiszen isteni fénnyel, szeretettel, az ő örökkévaló jelenlétével telik meg minden, amiben Ő ott van- legyen szó bármiről is! Legjelentéktelenebbnek tűnő dolgaink is megszentelődnek, ha Ő van középen! Legyen szó munkáról, hétköznapi kihívásokról, egyszerű találkozásokról, s életünk minden területéről, kapcsolatokról, szavakról- ha Jézus van középen, akkor többé nem mondhatjuk, hogy valami csak haszontalan, elszenvedett ügy, hanem az elevenséggel, áldással telik meg! Bármi lehet hivatássá, szolgálattá, sőt a legapróbb cselekedet is evangélium hirdetéssé lehet, ha Jézus van a közepében. Ennek az ellentettje azonban még igazabb: minden lehet üres, jelentéktelen, ha Ő nincs ott. Legyen szó ünnepi előkészületről, ajándékozásról, zenéről. Ha nincs benne Krisztus, akkor mulandó, felejtendő, kevés értelemmel bíró…

Hogyan festenénk le a mai 21. századi valóságot? Mi kapna központi helyet és mi köré rendeződnének a szereplők? Pénz, korszellem, .hatalomvágy, globalizmus, a hideg értelem és a nagytörő én a maga vágyaival, érdekeivel? Sajnos én úgy látom, hogy így van…

Hová került mindeközben az Úr Jézus Krisztus?  Nem Ő a középpont, nem Ő  lényeg, csu pán csak függelék. S mivel Jézust csak egy kis plusszá, hangulattá, Jézuskává degradálták, Őt el is lehet távolítani, ahogyan halljuk is: levenni a keresztet, kitiltani a karácsonyból…

S hogyan festenénk le az egyházat? Miként mutatkozik meg az az egyház, ami az Ő népe? Középen áll- e benne Jézus Krisztus, vagy minden más lényegesebbé vált az egyháztörténet  két évezrede során? 

Jün testvér 1997-ben úgy érkezett Kínából Németországba, hogy nagyra becsülte a nyugat-  európai keresztyénséget, hiszen sok misszionárius érkezett tőlünk hozzájuk, akik életüket is adták az evangélium hirdetéséért. Miközben egy menekülttáborban várta, hogy betelepedési engedélyt kapjon, - ahogyan ő fogalmazott- hetente egy közeli „lutheránus” templomba járt istentiszteletre. Páran jártak csak istentiszteletre, néhány idős asszony csupán, akiknek az arcán- ahogyan a lelkészén is- nem lehetett örömöt látni. A lelkész és a gyülekezet is gondterheltnek mutatkozott, mint akik a világ össze terhét a vállukon hordják. Az ő ébredéshez, az evangélium tüzes terjedéséhez szokott lelke számára nagyon szokatlan volt mindaz, amit tapasztalt. Jézust hiányolta a közösség ünnepéből, életéből.

Ma reggel zsinatunk elnökeinek levelét olvastam. Azt írták, hogy „nehéz világban éljük az életünket,… amikor még inkább ragaszkodnunk kell a Krisztushoz kötődő lét transzparens megéléséhez. Meg kell mutatni, kihez tartozunk.”  Összefoglalva tehát, ebben a sok kihívással teli időben, sok sebtől vérző anyaszentegyházunkban hitvallóként kell megéljük mindennapjainkat. De vajon képes lenne Jézus Krisztusról vallani a szívünk?  

Miután magunk elé idéztük a világtörténelem közepét, a karácsonyi történetet sok- sok szereplőjével, életünk kisebb - nagyobb kihívásait, majd a mai nyugati keresztyénségről elmélkedtünk, végül személyesen is választ kell adni a köponti kérdésre.

A szív közepében mi lakik, ki lakik? Mi köré rendeződik a saját, személyes életünk? Mi, vagy ki áll középen? Pénz, korszellem, hatalomvágy, globalizmus eszméje, a hideg értelem vagy a nagytörő én a maga vágyaival, érdekeivel? Bizonyos személyek, akik nélkül el sem tudjuk képzelni magunkat?

Ott van-e középen Jézus, mint életünk Ura, a nekünk született Üdvözítő? Ott van-e a Jézus Krisztus a szívünk közepében, ahogyan a konfirmációi hitvallásban mondtuk: „ az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bűnbocsánatot szerzett a kereszten”? S valóban minden köré rendeződik: szavaink, tetteink, indulataink, ünnepünk?

Ma azért jöttünk hozzá, hogy újra hallhassuk, Urunk számára mi nem vagyunk mellékes szereplők, hanem szeretettek, elfogadottak és drágák. Ő életünk, emberi valóságunk mélységébe, sűrűjébe jött, e bűnös világ közepébe. Megszületett értünk, hogy egyszer a szívünkben is megszülessen és minden, amink van, és amik vagyunk köré tudjon rendeződni.

Akik ismerjük, szeretjük és bízunk benne, eljöttünk ünnepelni, hogy Őt magasztalhassuk, akár az angyalok, hozzá igyekezzünk, akár a pásztorok, őt halmozzuk el életünk kincseivel, akár a bölcsek…    Ámen