Én ott álltam a hegyen, mint az előző alkalommal, negyven nap és negyven éjjel. Az ÚR meghallgatott engem ezúttal is, és ezután nem akart elpusztítani téged az ÚR. Majd ezt mondotta nekem az ÚR: Menj és indulj útnak a nép élén, hadd menjenek be, és hadd vegyék birtokba azt a földet, amelyet esküvel ígértem meg atyáiknak, hogy nekik adom. Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az ÚR? Csak azt, hogy Istenedet, az URat féljed, járj mindenben az ő útjain, szeresd őt, és szolgáld az URat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. Tartsd meg az ÚR parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket ma parancsolok neked a te javadra! 5 Mózes 10, 10-13
Mózes visszaemlékszik...
Mózes visszaemlékszik az Úrral folyatatott útra. Maga miatt? Nem kizárólag, hanem a nép miatt. Mert a nép képes csak történelmet és emberi ügyet látni a maga múltjában, ahogyan az egyes emberek is. De Mózesnek el kell mondania számunkra, hogy sorsuknak van egy másik, fontosabb dimenziója is. Mert Isten tevékeny és élő. Valóságos és hozzánk beszélő, értünk cselekvő Úr. De ezt nem mindenki látja. Még a zsidó nép, a választottak sem mindig látták. Az ember mindig azt szeretné, ha Istent működésbe lehetne Őt hozni, a magunk szükségletei szerint lehetne irányítani, annyit és akkor mondana, amikor és amennyi nekünk tetszik. S ha nem értjük, magunkat tőle távolinak gondoljuk akkor könnyen elpártolunk. Így történt ez a zsidó néppel is. Bár kihozta őket Egyiptomból, nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop volt, ennyi csoda és gondoskodás után sem tudták az Urat viszontszeretni, nem tudtak rá várni. Amikor a dolgok nem aszerint alakulnak, ahogyan mi kívánnánk, akkor könnyen jön a meghasonlás. Mózes csak 40 napig volt távol, hogy átvegye a kőtáblákat ők máris elfordultak, és aranyborjút készítettek, hogy azt imádják istenként.
És Mózes visszaemlékezik arra, hogy könyörgött értük 40 napon át, az Úr előtt állt miattuk, értük imádkozva. A népnek nem kellemes ezeket a dolgokat újra hallania, nem esik jól nekik, mert a bűnükre emlékezteti őket Mózes. – Idézzük fel most a saját élettörténetünket! De ne csak a szépre, jóra, sikeresre emlékezzünk! Merjük feleleveníteni a kudarcot, hitetlenséget és elbukásokat is! Leszorítanánk a mélybe ezeket, nem esik jól látni gyengeségünket, a szívünk keménységét és azt, hogy Isten nélkül milyen szánalmasan tudtak és tudnak alakulni a dolgaink ma is. De ez tény. S ilyenkor értjük meg, amit az Úr Jézus mond: nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Semmi olyat, amiről érdemes lenne másoknak hosszasan beszélni, semmi olyat, aminek igazán pozitív lenne a töltete, amivel valóban dicsekedhetnénk. Luther így ír erről: bűnös a legjobb életben is. S amikor nincs ott Isten, Isten népében nincs miről beszélni, mert ez tart össze. Egyszer valaki azt mondta, hogy a gyülekezetben nem csak közös hit alapján lehetünk együtt. De akkor miről beszélünk? S ha valaki már közelebb került az Istenhez, az tudja: nagyon nehéz sokáig úgy lenni a keresztyén közösségben, hogy ne kerülne felszínre az ember saját élete, személyes hite, az Istennel való kapcsolat.
– Ha a saját élettörténetünket idézzük, akkor újra és újra a bűnbánat hangján fogunk tudni beszélni. Mózest is bűnbánattal a szívében hallgatta a zsidó nép, aki büszke volt kiválasztottságára, harcokra, aki számára Isten közelsége rangot és méltóságot jelentett a többi nép között, de közben a szívük olyan távol volt tőle, minden mással volt tele csak nem azzal, amit az Úr szeretett volna. Nem volt kellemes meghallgatni Mózes szavait, amikor azt mondta, 40 napig könyörögtem értetek, mert a bűnök miatt kellett tenni, de enélkül nem értették volna meg sem a sorsukat, sem Istent. Ezért kell elmondania, hogy a nép pusztulása a köszöbön állt. Nagy bajba került…
Tizenkét évesen jártam először a Rám szakadékban, egy nagyon esős nap után mentünk végig a túraútvonalon. Ha felidézem, előttem vannak a sziklába rögzített láncok, amibe kapaszkodunk és tanáraim keze, ami megtartott. Mindenki fegyelmezett volt. Kisdiákként sosem hallottam túracipőről, de később egyetemistaként, amikor az Alpokban kirándultunk, már a felszerelésem is biztosabb volt, a terepviszonyokhoz igazított. Ha nem vettük volna komolyan a figyelmeztetést, ha legyintettünk volna túravezetőink szavai hallatán, ha azt gondoltuk volna szabad merésznek lenni, az az életünkbe került volna. És ezt mindannyian tudtuk, nem kockáztattunk. Akkor és ott tizenévesként a Rám szakadékban nem vontam kétségbe, hogy a mi javunkra van ott a korlát, a lánc és értünk fáradozik a tapasztalt túravezető. De igaz ez az autóvezetésre is. Ott már merészebb voltam egyszer- kétszer, és bizony ez életveszélyes helyzeteket hozott elő. Ezért ma is hálás vagyok, hogy a fáradtan vezetésből, dekoncentráltságból nem lett tragédia. Mert be kell tartani a KRESZ-t és azt is, hogy az ember csak akkor üljön volán mögé, ha vezetésre alkalmas állapotban van.
Az életünkről van szó, a mi javunkra, a mi védelmünk miatt van a szabály, törvény, mert könnyen elveszítjük a tájékozódásunkat… Erről tanúskodnak az összeroncsolódott járművek az út szélén, hegyi katasztrófák is.
De miért van az, hogy ezt jobban értjük, mint amikor a Tízparancsolatról van szó? Miért van, hogy ennek az igazságát könnyebben belátjuk? Miért van, hogy az emberek alkotta szabályokat inkább betartjuk, mint Isten igéjének engedelmeskednénk? Mert nem a testi, hanem a lelki életünkről van szó, mert nem evilági életünkről, hanem az örök életről van szó. Mert nem valami kívülről tapasztalható, hanem egy belső valóság az, ami veszélyeztetve van, és csak kritikus esetekben, krízisben derül ki, hogy az sokkal fontosabb!
Negyven napi Isten elé állás közben Mózes is tudta, amit Ézsaiással íratott le Isten: hogy elfáradnak az ifjak és még a legkiválóbbak is megbotlanak, de akik az Úrban bíznak erejük megújul. Ezért idézi fel azt is, hogyan tud megújulni az Istennel kötött szövetség, hogyan élheti meg ezt is az ember az Úrral együtt. Ezért beszél mélységekről és idézi a múltat, mert pontosan ott és akkor volt a legnyilvánvalóbb az Isten hatalma, kegyelme, amikor csalódtunk magunkban, amikor lezuhantunk és össze voltunk törve. A bűnnel szembesülve, a bűn miatt összetörve élhető meg a leginkább, mit jelent az, hogy a mi Urunk Jézusunk bűneink miatt jött a földre és azokért adta az életét, és abból akar önmaga számára megszabadítani. Ha erről nem beszélünk, semmit sem ér a mondandónk, ha ez nem téma Isten népében, akkor a többi szavunk is értelmét veszíti
Mózes visszaemlékszik arra, hogyan erősödött és újult meg az Istennel kötött szövetség
Negyven napig voltam ott, meghallgatott engem és nem akart elpusztítani téged. Isten embereinek nehéz dolga van. Mert az Úr ezt várja: az előtte állást, imádságot, közbenjárást másokért. Nem tud másként megújulni a nép és az Úr kapcsolata, csak úgy, hogy az Isten elfordítja haragját, új esélyt ad. Megint lehajol, megkönyörül, odafordul, megbocsát. És ebben tapasztalhatja meg a nép azt, hogy nem az alapján cselekszik vele az Úr, amit érdemel, hanem önmaga miatt, szentsége, szeretete alapján. A szövetség megújítása Isten kegyelmes tette!
Mózes újra elmondja, mi Isten népe dolga: szeresd őt! Ez az intés hálás a engedelmességre!
Aki megégette magát fél a tűztől. Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. A mi Istenünk emésztő tűz. Ne játssz a tűzzel! SZERESD TELJESEN! Légy engedelmes! Megéri. Bár az Őr irgalmas, szerető és kegyelmes, de mégis Ő az Isten. Ne feledd el!
