Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Távolság

2010. november 08. - Skata

Különös: ha távolabb kerülünk dolgoktól, eseményektől, az otthonunktól, nemhogy homályosabban látnánk: tisztul a kép. Olyan ez, mintha egy sas szemével láthatnám a tájat, bár egészen messze vagyok a földtől, mégis észreveszem azt a kis hörcsögöt, amiből finom lakoma lehet... Ha túl közel vagyok, akkor nem látom azt, aminek ki kell rajzolódnia. El vagyok rejtőzve abban, ami rám hatással van, nem úgy érzékelem, nem úgy viszonyulok hozzá. Most így vagyok: lelkészkonferencia első estéjén és első reggelén lehetek túl. Már most látom- újra látom-, milyen nagy kincs a család, a gyermekeim élete, a férjem szeretete, hogy van, akire számíthatok, s van egy biztonságot adó közeg, ahova majd hezetérhetek. A hétköznapok forgatagában a család, a házimunka sokszor plusz kihívás, olyan faktor, ami nehezít az egyébként is megpróbáltatásokkal teli helyzeteken. Amikor csönd kellene és nagy a hagzavar, amikor egyedül kellene lenni, de nincs hova elrejtőzni, amikor jó lenne legalább a lakásban a harmónia, de ott még vár a sok szennyes, és el kell pakolni a gyerekek játékait is... Most mégis letisztul a kép, csak pár száz kilométert kellett távolodni, csak pár napra kellett eljönni... Jó, de mégsem üdítő az üres szoba, amivel csak én rendelkezem, s a reggeli nyüzsgés is hiányzik. Áldás, ha valakinek vannak szerettei, van otthona, van kiről gondoskodnia!

A lelkészi szolgálattal kapcsolatosan hallgatunk majd előadásokat- de már most tudom: én mégiscsak gyakorlati ember vagyok. Kell a feltöltekezés, a távolság, a rendszerezés képessége és lehetősége. Jó egy továbbképzés, valahogy tisztul a kép, de a távolság csak akkor jó, ha abból a közeli helyzetek nyernek áldást.

fénylik a hajnal

Íme itt a magyar szöveg is- lehet énekelni!

 

Fénylik a hajnal, mint egykor hajdan,

Rigó dalára ébred a rét.

Dicsér az ének, a reggel s a fények,

Áldlak, mert élő forrás igéd.

 

Harmatcsepp csillan, napsugár villan,

Az első reggelt idézi még.

Lábnyomod látom, friss, zöld fűszálon,

Ujjongó szívvel futok eléd.

 

Rám vár az élet, hívnak a fények.

Édenkert zöldell, s kél virradat.

Boldogan áldom, s mindennap várom

Újjáteremtő irgalmadat.

 

( fordítás: Varga Gyöngyi)

 

 

 

szép, fárasztó napok

Kedves Olvasók!

Biztosan többen vagytok, akik vártátok már az új sorokat- nos most megint csak gyorsan és röviden írok: nagyon elfáradtam. Van értelmetlennek tűnő fáradság, amikor egész nap szinte sziszifuszi módon dolgozunk, és nem látjuk eredményét, nem tapasztaljuk a hasznát. Hála Istennek, ritkán forult eddig velem ilyen. Mégis tudom, milyen az, amikor valahol csak pazaroljuk az erőt, az időt és úgy tűnik nincs előrelépés. Valaki egyszer azt mondta, a házimunkát csak abbahagyni lehet, de befejezni nem...

Ismeritek azt a fárasdágot, amit egy olyan munka után érzünk, ami napokon, vagy hetelek keresztül egyformán zajlott? Nem voltam sosem szalagmunkás, de úgy képezelem, nagy monotónia-tűrés kell hozzá.  Egy héten át szívesen szedtem paradicsomot, hagymát, heteken át uborkát és barackot, a címerezéshez is értek... De egyéb paraszti munkákat is testközelből követhettem. Olyankor nap végén az ágyba esve kukoricatáblát láttam magam előtt és paradicsomos konténert, a szemem is megtelt a látvánnyal, nem csak a kezem és lábam volt mázsányi. Jó volt, mert tudtam, mennyit teljesítettem aznap.

Nos a mai fáradságom a nagyon örömteli, hálatelt esték jóleső érzése. Sikerült előrébb jutni, egy újabb akadályt legyőzni, s a cél felé szép lépésekben haladunk. Mindamellett nagyon intenzív napok vannak mögöttünk- reformáció ünnepe, mindenszentek, halottak napja, két tábortalálkozó... Nem minden történt úgy, ahogyan szerettem volna, de hálás vagyok találkozásokárt, beszélgetésekért, a nagy éneklésekért és a szép reformáció reggeli családi istentiszteletért. A ma esti jóleső fáradságot az előző napok eseményei idézték elő- de nagyon szeretem ezt az érzést. S ami még különlegesebbé és szebbé teszi mindazt, ami a szívemben van, az a felismerés, hogy minden tett Istenünk szeretetéről és hatalmáról volt hivatott tanuskodni.  A családi istentisztelet azt mondja:  a mennyei Atya megszólít gyermeket és időst és mindannyiunknak megbocsátását adja. A temetői istentisztelet azt mondja: az Úr vigasztalónk, de Ő a feltámadás és élet is! A találkozók azt mondják: jó annak, akinek a Jézussal való közösség a lelki otthont jelenti. A sikeres tanácskozások azt mondják: az Úrnak terve van velünk, és megáldja azt, aki benne bízik! - Szóval nekem a fárasztó napok is prédikálnak. Gondoljátok végig ti is, hol találjátok meg az Ő lábnyomát, avagy keze simítását a napotokban!

Jöjjön akármi, Isten hatalmas

 Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki élete estéje felé tart
és fél a haláltól?
Miért ez a félelem?

Isten hatalmas!
Ki az közöttünk,
aki szerettei halála miatt
kétségbeesik?
Miért ez a kétségbeesés?
Isten tud szenvedéseket elhordozó
erőt adni.
S ha megrokkant egészsége miatt
aggódik valaki,
miért ez az aggódás?
Jöjjön akármi: Isten hatalmas!

Ha napunk beborul,
és éjszakánk ezer éjfélnél sötétebb,
gondoljunk mindig arra,
hogy van a világban egy hatalmas,
áldó erő: Isten!

Ő utat tud mutatni a kilátástalanságban.
A sötét tegnapot
Ragyogó holnappá akarja változtatni –
S végül az Örökkévalóság
Ragyogó reggelévé.

Martin Luther King verse

Túrmezei Erzsébet fordításában

Az evangélikusság jelképe- Luther rózsa

 

illusztráció

Minden közösség életében összetartó erőt jelent a közös jelképek használata, hiszen azok térben és időben összekötik az embereket. Az evangélikusok legismertebb jelképe (logója) a Luther-rózsa. Ez eredetileg Luther személyes címere volt, amire leginkább óriási méretűvé duzzadt levelezése miatt volt szükség. Vitairatait, okmányait és leveleit, a kor szokásai szerint hitelesítette. Luther személyes címere még valamivel egyszerűbb volt a mai Luther-rózsánál: egy ötszirmú rózsa közepén szív volt látható, abban egy kereszt. 1530-ban ebből készült el a ma is ismert változat, amelyben a színeknek is nagy jelentősége van. Luther így írt a pecsét elkészítőjének:

"Mivel tudni akarja, hogy pecsétemet jól eltalálta-e, barátilag közlöm önnel elgondolásomat arra vonatkozólag, milyen legyen pecsétem, hogy az jellemezze teológiámat. A kereszt legyen az első, feketén, szívbe helyezve, ami természetes színű. Ezzel arra akarom magamat emlékeztetni, hogy a Megfeszítettben való hit üdvözít bennünket. Ugyanis csak akkor igazulunk meg, ha szívből hiszünk. Ez a szív fehér rózsa közepén legyen annak kifejezéséül, hogy a hit örömmel, vigasztalással és békességgel ajándékoz meg, és egyenesen egy fehér, üde rózsába helyez. Mivel nem olyan békesség és öröm ez, amilyent a világ ad, azért legyen a rózsa fehér, és ne piros. A fehér szín ugyanis a lelkek és angyalok színe. Ez a rózsa égszínkék mezőben legyen, mert az ilyen lelki és hitbeli öröm az eljövendő mennyei örömnek kezdete. A mező körül arany gyűrű legyen; jelezze, hogy ez a mennyei üdvösség örökké tart, és nincs vége soha; emellett értékesebb minden örömnél és vagyonnál, amint az arany a legnemesebb és legértékesebb fém."

A Luther rózsa, ez a szerte a világban ismert jelkép evangélikus templomokon és kiadványokon látható, de sokan hordják kitűzőként is.

Forrás: onlinehittan.hu

A VÉGIGCSÓKOLT BIBLIA

 

Sok porosodó, drága Biblia,
ha kinyitását mindhiába várja,
lenne nagyörömest
távoli vak testvérünk Bibliája.

Elveszítette mindkét karját,
rászakadt a vakság éjjele.
De felragyogott néki Krisztus,
és az élete fénnyel lett tele.

Szomjazott az Ige kristályvizére.
Hogyan is olvashatna Bibliát?
Keze sincsen, hogy betűit tapintsa,
és nem betűzheti, mint aki lát!

Mégis Bibliát olvas!
Előtte vakírásos Bibliája.
Nyelvével tapintja ki betűit,
s lelke az Ige mélységeit járja.

Így csókolta elölről-végig többször
Isten szent könyvét. Az az élete,
vigasztalása, kincse, békessége!
S Bibliája sokunk ítélete.

Éhezzük-e, ahogy ő éhezi,
és látó szemünk tapad-e úgy rája?
Nem vádol-e bennünket távoli
testvérünk végigcsókolt Bibliája?!
 (Túrmezei Erzsébet)

A világ legrövidebb igehirdetése

Alapige: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lukács 18, 10-14.)

A világ legrövidebb igehirdetése

 

Igehirdetés:

„A farizeus az farizeus. A vámszedő a Testvérem!”

(Vatai Gyula ezredes, a váci börtön hívő parancsnoka, aki éppen 8 éve, október 6-án keresztelkedett meg az oroszlányi evangélikus templomban.)

( forrás evangelikus.hu)

öröm

Nagyon zsúfoltak a napjaim- ezt a bejegyzést is éjszaka írom. Arra gondoltam, ha valaki valami újat szeretne találni, mindenképpen tájékoztatnom kell arról, miért is nincs itt két napja semmi változás. Egész egyszerűen nem voltam két napja a gépem mellett!

Ugyanakkor bár sok feladat tornyosul elém- mégis nagy az örömöm! Több oka van ennek a benső derűnek.  A legfontosabbal kezdem: jó, ha egészen egyszerű, gyermeki bizalommal elhisszük Istenünk szavait. Ha így teszünk örülhetünk annak, hogy valóban vezet, konkrét eseményekben mellénk áll, sőt előttünk megy. Számomra ilyen a hónap igéje: " Íme nyitott ajtót adtam eléd, amit senki sem zárhat be." Jelenések 3,8  Újra és újra átélem benne Urunk hatalmát, azt az erőt, aminek senki sem állhat ellene. Átélem, hogy ha valamit Ő elhatároz, az magával ragad, és olyan jó ezzel sodródni, ebben az áramlatban lenni. Ez az egy mondat képes félelmeket oszlatni, képes reményt adni. Egyszóval most ez az örömöm legelső forrása: az ige tényleg nem halott betű, szöveg, hanem sokkal több: Istenünk hozzánk szóló, bennünket hitünkben erősítő, bátorító szava, kedves és határozott üzenete.

Az öröm másik forrása, hogy régi kedves ismerősökkel töltettem el pár órát ma és tegnap is. Egy professzorral, akinek szívügye a legkisebbek között végzett valláspedagógia. Az ovisoknak úgy mesél el egy bibliai történetet, hogy a felnőtteknek is leesik az álluk. Olyan dinamikus és olyan élettel, Lélekkel teli az, ahogyan átadja a régen ismert bibliai történeteket, hogy magával ragad, betölti a szívünket és valahogy elkezdünk formálódni általa. Frieder Harz számomra példakép, tanítómester is.

Örömöm legutolsó oka, a régi kedves barátokkal, munkatársakkal, óvónőkkel való találkozás. Már megint rengeteget nevettünk, már megint elhatároztunk mennyit dogozunk majd együtt, ötleteltünk, terveztünk. De jó volt feleleveníteni a közös munkát, a nagy egymásra hagyatkozást, azokat a csomópontokat is, amik összehoztak minket. A szomorú pillanatokat és a komikus helyzeteket is előhoztuk- igen, mindent újra éltünk. Csodálatosan feltöltött, megerősített, a barátságot megszilárdította, a szeretetet elmélyítette. Jó volt újra együtt lenni, ha csak néhány hosszabb beszélgetés erejéig is.

Azt gondolom, az éjszakai órán ennyi tőlem sok is... Legyen örömteli napotok, melyben helye van Isten szeretetének, a tanulásnak és figyeünk a körülöttünk élőkkel való kapcsolatokra!

Vaktábor köszönet

Az alábbi kedves sorokat ma kaptuk a levelezőlistánkra az egyik nem látó táborozótól.
Ő csodálatosan lát a lelkével- bárcsak az egészséges szeműek is ilyen lényeglátók lennének!
 
Kedves táborosok!
Köszönöm,hogy ott lehettem,és szolgálhattam az Istentiszteleten!
Szemeimet a hegyekre emelem, onnan van az én segítségem, mondja a 120, 1 zsoltár.
Isten áldjon mindnyájunkat.
Ildikó

Hiba a gépezetben

A szülőkkel van a  baj. Ott kezdődik a romlás. Nem a gyerekeket kell vinni a pszichológushoz, hanem a szülőket a nevelési tanácsadóhoz. Csak nem mindenki engedi, hogy beleszóljanak az életvezetésébe. Pedig arra lenne szükség, hogy a szülők átgondolják, milyen tettüknek és szavuknak mi a következménye. Jó lenne, ha felfigyelnének arra, mennyi minden múlik  a példaadásukon, a követekezetességükön, azon, ahogyan élnek, gondolkodnak. Nem tarthatja vissza a gyereket a  dohányzástól, ha maga is fújja, mint a gyárkémény, nem óvhatja mega  korai szextől, ha maga is rendezetlen viszonyokban él, nem tudja a szenvedélybetegségekről jól informálni, ha maga is problémák esetén, de akár naponta is a pohár fenekére néz. A szülők hitelességével és tekintélyével, a szülők normarendszerével van a baj.

Elgondolkodtam egy tanácskozás kapcsán. Mióta van hiba a gépezetben? Hiszen a szülőknek is voltak szüleik, és azoknak is voltak szüleik. Normális esetben mindenki a helyes útra akarja vinni a gyerekeket, és mégis azt látjuk, valahogy ez nem sikerül. Logikai úton hamar tetten érhető a társadalom romlásának oka. Ez pedig nagyon egyszerű: amióta száműztük Istent, a mennyei Atyát a társadalom minden szegmenséből, azóta megyünk a lejtőn lefelé. Mert a követelményrendszer maradt, csak a tekintély nincs meg már hozzá. Nincs tisztelet sem Isten sem a szülők felé! A szeretetről már ne is beszéljünk- az érzelemmé, valami rózsaszínű romantikus érzelgősséggé változott. A tízparancsolatnak csak 1 parancsolata maradt meg, amit mindenki próbál betartani- ne ölj- de azon túl szinte mindet áthágják. Persze ha ezt a parancsolatot is szigorúbban, lényege szerint vesszük, akkor ezt is naponta sokszor megszegik, például az önpuszító életmóddal. 

Mióta van hiba a gépezetben? Azóta, hogy Isten, mint a megfellebezhetetlen tekintély és minden tekintély forrása kiesett. Jézusunk az önzetlen áldozatkész szeretet példája- ebből aztán megint olyan keveset látunk: a középpont az Ember lett. A mérték az Ember lett- igen így nagybetűvel- Isten nevét ki sem javítja a számítógép irodai programja, gépelhetem csak kisbetűvel, mint nemecsek nevét... Itt a baj! Itt a hiba  gépezetben! Jó lenne komolyan elgondolkodni, és nekiállni változtatni ezen! Ne gondoljuk, hogy másként sikerül társadalmunkat, vagy családunkat helyes irányban tartani! Nem csak beszélni kell róla- fórumokat szervezni, beszélgetni erről! Kezdjük végre el! Ó igen és még egy gondolat- nem azt a fránya hiányzó láncszemet kellene ennyire keresni, ami Darwin evulócióelméletét igazolja, hanem hívni kellene Urunkat, hogy végre minden a helyére kerüljön...

Max Lucado: Értékes vagy

 

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak.

A foltmanók egész életükben, minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra.

A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak.

A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal.

Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot.

Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.

Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el.

Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán ezért, mert látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.

– Sok szürke pontot érdemel – mondogatták egymásnak. – Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!

Egy idő után már maga Pancsinelló is elhitte ezt.

– Nem vagyok jó foltmanó – gondolta.

Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt. Köztük jobban érezte magát.

Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat – csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

– Én is ilyen akarok lenni! – gondolta Pancsinelló. – Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!

Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.

– Ó, nem nagy ügy! – válaszolta Lúcia. – Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit.

– Élit?

– Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében.

– De miért?

– Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!

Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.

– Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem? – kiáltott utána Pancsinelló.

De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. „Ez így nincs rendjén” – suttogta, és elhatározta, hogy elmegy Élihez.

Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.

Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé.

Ekkor meghallotta a nevét.

– Pancsinelló! – hallatszott egy mély, erős hang.

Pancsinelló megállt.

– Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!

Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.

– Te tudod a nevemet? – kérdezte a kis manó.

– Persze, hogy tudom! Én alkottalak!

Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.

– Hm… – szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. – Úgy látom, gyűjtöttél néhány rossz pontot!

– Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!

– Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók.

– Tényleg?

– Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!

Pancsinelló felnevetett.

– Én értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?

Éli Pancsinellóra nézett, rátette kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:

– Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem.

Pancsinellóra még soha senki nem nézett így – különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.

– Mindennap vártam, hogy eljössz! – folytatta Éli.

– Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák – mondta Pancsinelló.

– Tudom. Mesélt rólad.

– Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?

A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:

– Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod.

– Micsoda?

– A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?

– Hát, még nem nagyon…

Éli elmosolyodott.

– Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem.

Éli letette Pancsinellót a földre.

– Ne felejtsd el – mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé –, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!

Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:

– Azt hiszem, komolyan mondja!

És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

( Javaslom Max Lucado: Ahogy szeretni érdemes c. könyvét is olvasásra!)

 

Jókai Mór: Hinni és nem hinni--- tanulságos mese

 Mit ér abban válogatni, hogy mit higyjünk és mit ne higyjünk? Mit ér az imádság jótett nélkül. A puszta szótól senki sem üdvözül, és tudatlansága miatt senki el nem kárhozik.

Ezt tartsátok meg, hogy a hit, szeretet nélkül, megholt állat, mielőtt e kis elbeszélés olvasásához fognátok, melly bár egy kissé nevettetésre van szánva, de tanusága vagyon annak mélyén.

Élt, de még most is él a Tisza partján egy hires nevezetes család, mellynek minthogy nem akarom valódi nevét kitenni, nevezzük Nemesházynak.

Még a tizenhetedik század közepén szakadás történt ezen jeles nemzetségben, ollyan formán, hogy az akkori országos zavarok között egyike a Nemesházy ősöknek Erdélybe költözött, ott felvette a reformata hitet, - a többiek katholikusok voltak, - s később helyre állván a békesség, ő is visszatért jószágára, de azután is református maradt.

Ezentul örökös volt a villongás a két külön templomba járó családág között, melly firól fira adatott át, és soha se tudtak kibékülni egymással.

A mellett mindenféle praktikát elkövettek, hogy egymást saját hitökre téritsék. A katholikus hitet követő családágból nagy hatalmas férfiak támadtak, zászlós urak, prépostok, czimzetes püspökök, kik nagyszerü kecsegtető ösztöndijakat alapitványoztak azon Nemesházyak részére, kik a katholika hiten vannak, vagy arra áttérnek: viszont a református család tekintélyes férfiai, kik közé nem egy alispánt, főkuratort, sőt még egy superintendest is lehetne számitani, hasonlóul mindent elkövetének, hogy a rokonság téveteg juhait magokhoz téritsék. A számos és elterjedt kettős családban akadt is egyszer másszor vagy egyik vagy másik oldalon egy-egy kevésbé szilárd tag, ki elhagyta apái hitét, s nagybátyjaiéra tért át: a min aztán a millyen nagy volt az öröm és a diadal az egyik részen, olly nagy volt a harag és elkeseredés a másikon.

Ez a harcz pedig folyt ivadékról ivadékra. A két osztályos rokon-család egyikének a jószága a Tisza jobb partján, a másiké a balparton volt, s minthogy időjártával a család nagyon elszaporodott, a jószág sok apró részre eloszlott, egyik vagy másik azután eladósodott, vagy elprédálta vagyonát, s kénytelenné lett birtokát eladni. Illyenkor aztán a két család egész hadjáratokat folytatott egymással, nehogy vagy a református család vehessen meg egy talpalatnyi földet a katholikus ág jószágai közepében, vagy ez amazéban, s lettek belőle sok ősiségi, zálogjogi, elsőbbségi, ujraosztozási, cserélési, s más efféle pörök, a mik időjártával markális, violentiális, repositionális, kriminális a más efféle-ális pörökkel szaporodva egész asztagokká nőttek a családi levéltárakban, és egynek sem szakadt soha vége.

Már ebben a században történt, hogy Nemesházy Kálmán ifju juratus korában megismerkedék Pesten ugyancsak Nemesházy családból való Erzsébet nevü leánynyal, ki akkor itt nevelőben volt. Valami házi mulatság alkalmával látták meg egymást, s megtetszettek egymásnak.

Ugy hiszem igazuk is volt. A ki azon időbeli arcképeiket látta a Nemesházy kastélyokban, Kálmánt asztrakán prémes fekete mentében, kondor fekete hajjal, pörge bajusszal, gömbölyü teli orczával, és Erzsébetet pásztor leánynak öltözve, hóna alatt átkötött piros övvel, melly fiatal keble szelid domborulásait még jobban kitünteté, s a lefelé omló szép szőke hajfürtökkel, s szelid buzavirágszinü szemeivel, lehetetlen, hogy át ne lássa, miszerint ahoz bizony nem sok biztatás kellett, hogy két ilyen fiatal ember egymásba bele szeressen, kivált, mikor azt előre tudták, hogy nekik némileg kötelességük is egymást szeretni, mert mindketten Nemesházyak, bárha távoli is a rokonság.

Arra természetesen egyiknek sem volt gondja, hogy ki miféle hiten van? Az illyen fiatalemberek, egészen más dolgokról katechizálják egymást, s hamar tulteszik magukat mindenféle dogmán. Mire Pestről haza kellett menniök, egyik is ollyan szerelmes volt, mint a másik, s odahaza, mihelyt alkalmuk nyilt tudaták a szülőikkel.

No iszen lett ebből szép történet. Kálmán szülői reformátusok voltak, Erzsébeté katholikusok. Mind a két család ellene szegült e szövetségnek, mellyhez hasonló hallatlan volt még a két rokonság krónikáiban, kik egymást ez ideig csak gyülőlni tudták, s a fiaikat és leányaikat a gyülöletben nevelték fel szépen.

Elébb ki akarták őket tagadni mindkét félről, de hogy a fiatalok a Tiszába ugrást kezdték emlegetni, mégis meggondolta magát mind a két fél, s inkább hasznot akartak huzni az esetből, hogy sem kárt, s azt határozá el, hogy no hát, ha ollyan nagyon szereti gyermekét az a másik, hát bizonyitsa be: térjen át az ő hitére.

Mindkét félnek érdekében állván, szerelemből missionáriusokká lettek, s ki mi jót tudott saját hitéről, azt a másiknak szivébe oltogatá, ugy hogy mikor a két szerelmes egy-egy boldog órát tölthetett egymással, nem különben beszélének az alatt, mint ha a tridenti zsinatban értekeznének a hussziták paragraphusairól.

Eldicsérték egymás papjait, megismerteték a szép imákat, szép ünnepi szónoklatokat, miket azok mindkét részről tartanak, és a miben mindkettőnek igazuk volt.

Végre is a szerelem sokat tehet.

Mikor az ember nagyon szerelmes, még a pokolban sem igen válogat, nem hogy még a mennyországban, s ha néha e tárgy felett kissé csipősebb szóváltások történtek is a szerető felek között, az "osculum pacis" ( a béke csókja) ismét rendbe hozott mindent, melly mint tudjuk azon egy különös pont, mellynek érvényességét semmiféle schisma ( hitszakadás) sem vetette el, s mellyben orthodoxusok és reformatorok egyaránt örömest találkoznak.

Erzsike annyira haladt már, hogy egy vasárnapon a kálvinista tiszteletes prédikácziójára is elment, s megvallá, hogy az igen szép volna, csak ollyan hosszu ne volna. Kálmán viszont péntek napon ebédre maradt Erzsike szüleinél, s elismeré, hogy vannak ételek, mellyek vajjal is igen jók, s biz ő - Erzsikéje kedvéért - nem csak böjtölni, de még koplalni is kész volna: - ami két különböző dolog.

Illyenformán szépen közeledének az ifjak egymáshoz: kölcsönösen átjártak látogatni egymás szülőihez, rokonaihoz, kik nagy örömben kezdének már lenni a felett, hogy családjaik ilyen szépen közelednek egymáshoz, s mindegyik előre dicsekedett a hóditással, mellyet közel gondolt lenni. A midőn tehát egy napon Kálmán atyja Egerből kap egy levelet fiától: mellyben azt tudtára adja, miszerint ő részint az igaz hit tanai által meggyőzetve, részint szerelme által inditatva, az aláirt napon a római szentegyház hivei közé tére át.

Ugyanazon a napon Erzsike atyja kap levelet a leányától Debreczenből, mellyben azt tudtára adja, miszerint ő egyfelől meggyőződését követve, másfelől Kálmán iránti szerelemből e mai napon, kitöltvén a hatheti vizsgálatot, a reformata hitre tére át.

E szerint megint ott voltak, a hol az előtt, csakhogy megforditva. A szülők végre is kénytelenek voltak beleegyezni a házasságba, a mi nemsokára meg is történt, s mint tudjuk, nem volt Isten áldása nélkül.

Tanuság pedig ebből az: hogy hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A Teremtő egyik embernek is olyan édes atyja, mint a másiknak, s nem elég, hogy valaki azt mondja: " Uram, Uram!" hanem szükséges, hogy szivében szeretet legyen, melly nélkül a hit megholt állat.

A tanítványság követelménye

 Mai igénk: Lukács 14, 25-35

Itt is megtaláljátok: http://www.parokia.hu/bible/

Ez volt az igehirdetés ma- vázlatosan.

Vannak olyan szakaszok a Bibliánkban, amik megrémítenek, szíven ütnek. A mai igehirdetési ige is ilyen. Negatív, sőt illetlen szavak fordulnak benne elő: gyűlölet, ellenség, harc, trágya. Mi célja Jézusnak ezzel a kemény szöveggel? Ő fel akar rázni a lelki közönyből, a jóleső langyosságból.

Általában mi mindannyian valami kedves, szívmelengető, vigasztaló igét várunk, ami igazol bennünke, bátorít, vagy tanácsot ad. De nem ilyet! Hiszen ez a szakasz tele van " nem szeretem" mondatokkal.  Klauss Duglass egyik tétele: " Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon." - ez Jézus velünk kapcsolatos munkájából ered. Ha Ő békén hagyna bennünket és azt akarná, hogy olyanok maradjunk, amilyenek vagyunk, akkor nem akarná, hogy megmaradjunk, hogy az örök életre jussunk...

1. A tanítványság első követeménye - a fontossági sorrend első helyén Jézus kell álljon

Amikor a család meggyűlöléséről van szó, akkor megdöbbenünk- ez nem lehet igaz! és hadd mondjam, nem is úgy kell érteni, hogy ott hagyjuk a szeretteinket, megfeledkezünk róluk, nem törődünk gyermekeinkkel, időseinkkel, vagy megszakítjuk a rokoni kapcsolatokat. Isten otthont, családot bíz ránk, s abban kötelezettségeink vannak, ott tapasztaljuk legintenzívebben a szeretet- kapcsolatokat. Mégis: nem lehet helycsere: nem lehet az első helyen a gyermek, nem isteníthetem, nem lehet a család zsarnokja az idős szülő, a férj nem úr, hanem társ... Nem kívánhaja senki a szerettétől, hogy miatta fordítson hátat Istenének. Pedig mennyire nem így van sok helyen- az anya csendesen rotyogtatja  a levest- annak frissiben, gőzölve kell a vasárnapi asztalra kerülni- nehogy már előző este, vagy hajnalban készüljön! Ezért az anya lemarad az istentiszteletről. A nagyszülőkhöz ilyenkor jön az unoka- tényeleg csak ebben a délelőtti másfél órában ér rá? De gyakorta előfordul az is, hogy az idősek otthonában már elkezdődött istentiszteletről hívja ki a mamát-papát a rokonság. Jöttünk meglátogatni, gyere... Amikor Jézus egy házban prédikált, valami hasonló történt: anyja és testvérei nem mentek be hozzá, hanem " hívatták".  Jézus pedig nem  "ugrik egy szóra". Neki az Úr, a mennyei Atya az első. S számára azok jelentik a családot, akik Isten akaratát cselekszik. - Mire való a család? Hogy erős biztonságot nyújtson! Baj, ha egy család a ziláltság, a züllés, a nemtörődömség színtere. Baj, ha a családtagok egymás pozitívumait nem becsülik, és gyengítik, vagy kioltják a jót, és a hitet a másikban. Nem erre vagyunk ott egymásnak. Azért vagyunk, hogy az isteni szeretet közös elfogadóiként segítsük egymást a hitünkben, annak megélésében. Mindannyiunk számára első kell legyen az Úr Jézus, és minden, mindenki csak ezután jöhet. Csak az lehet Jézus tanítványa, aki e szerint él.

2. A tanítványság második feltétele: igazi lelki felismerésekre kell jutni. 

Meggyűlölni akár saját lelkét és a saját keresztjét hordozni. Mennyire más ez, mint a világ emberértékelése! Nagyon más!  Mert azt jelenti, hogy kiábrándulok magamból, már nem tartom magamat olyan nagyra, már nem vagyok " elszállva magamtól." Egy ismerősöm azt mondja egyik iskolatársára: " esőlány". Miért? Mert olyan magasan hordja az orrát, hogy az eső is beleeshetne... Nincs szó önmegvalósításról, önmegváltásról, önkiteljesítésről. Az ige pont az ellenkezőjét mondja: meggyűlöli a saját lelkét. Én azt mondom: eljut az őszinte lelki felismerésre: nem bírom elviselni magamat- azt a rosszat, a bűnt, ami bennem él!" Ez a bűnbánat útja. Bűnbánat, töredelem nélkül nincs tanítványság. De kereszthordozás nélkül sincs.  A tanítvány nem előrébbvaló a Mesternél, s ha Ő szenvedések közepette mutatta meg a teljes isteni mentő szeretetet, mi sem fogjuk megspórolni azt. Ha Őt keresztre szegezték, mi sem gondolhatjuk, hogy sorsunk sikerorientált, vagy amolyan rózsaszín álom lehet. A tanítványi élet szenvedő élet- szenvedni tudni kell- a Mester erre is példát adott! Az teszi hitelessé életünket, hogy nehézségek és kereszt alatt is tudjuk, Ő a középpontja, megtartója az életünknek. Nem steril, könyvekből tanult a hit, hanem valódi élethelyzetekben megharcolt bizalmi kapcsolat Jézusunkkal.

3. A harmadik tanítvényi követelmény: építkezés, növekedés.

Ki ne látott volna már félig kész, s évek óta  így álló házat? - Láttam nagy fellángolásokat, nagy nekibuzdulásokat, nagy elszánást és megtorpanást is. Jó lenne, ha tudnánk, hogy félig kész hittel nem lehet tanítvényi életet élni. A stagnáló, vegetáló hit nem az, amit Jézus tőlünk kíván. A lelki életben mindig előrébb kell lépni- az magasságot és mélységeket is jelent. Magasabb értelmi, ismereti szintet, de mélyebb lelkiséget is. Számolni kell azzal, hogy életünk folyamán mennyi kihívás és feladat tornyosul elénk- abban csak megfelelően komolyan átgondolt hittel lehet megállni. A félig kész híd még nem használható- a félig kész ház még nem otthon. A félig- meddig hit nem elég teherbíró! Miért vannak lelki összeomlások? Miért van letaglózottság egy haláleset kapcsán? Miért forul elő, hogy gyülekezeti tagok, ifisek eltűnnek a közösségből? Mert a lélek nem volt teljesen Jézushoz kapcsolva- volt fellángolás, lelkesedés, de nem volt mélység. Talán volt hallgatáős, de nem volt épülés! S a lélek nem volt kész az életre, egyes dolgokat tudott kezelni, másokat nem. Mert azt gondolta, a kisiskolás hittel minden kibírható. Nem tanulta, nem olvasta, nem hallgatta az igét eleget, nem építkezett, nem tervezett, nem nézett előre... A tanítvány előrelátó, lelki építkezést vezet- a saját épüléséért tervez, tudatosan cselekszik. Nem bízhatjuk a véletlenre, vagy valamilyen élményre hitünk erősödését, a lelki épülést!

4. Negyedik követelmény: áldozatkészség, teljes egzisztenciális odaadás.

A vagyon nem lehet előrábbvaló Isten ügyénél. A javainkkal is Őt kell szolgálni! Mindenünket elvehetik, énekeljük a 254. ének 4. versszakában-mégis miénk a menny örökre! Mi az örök kincs? Maga az Úr Jézus, az Ő igéje. Ez kellene a legbecsesebb vagyonunk legyen. Bárcsak gyűjtenénk, bárcsak az Isten ügyére használnánk. Azt látom, hogy gyülekezetünkben is igaz: az Úr megáldja lelki, emberi kincsekkel, evilági örömökkel azokat, aki szívből áldoznak az Ő ügyére. Nem lett kevesebbjük, hanem csak gazdagodtak az Istennek felajánlott pénz révén. Jézus tanítványa nem élhet evilági javak bűvkörében! Mindent alá kell rendelni az Ő ügyének! A vagyonról le kell mondani- nem ezért élek és nem ezért mozgósítom erőmet, leleményességemet, hanem az Úrért, Jézusért!

5. Ötödik tanítványi követelmény: áldozatos élet mások üdvösségéért.

A só nélkülözhetetlen tartósítószer. Jézus tanítványainak az a feladatuk, mint a sónak: az örök életre konzerválni a világot, nem nagy dolgot tenni: ízt adni az életnek. Attól lesz élvezhető az élet, amit Jézus tanítványai cselekszenek, megélnek, hirdetnek. Az ajéndékba kapott és tovább adott szeretettől és az örök élet reménységétől! Nekünk feladatunk van. Ha nem tesszük, semmirevalók vagyunk. A tanítvány nem önmaga lelki tökéltesedésén kell munkálkodjon, nem csak a maga belső harmóniáján, hanem küldetésben van, feladata van- Jézusról kell szólnia az életének, őt kell képviselnie, vinnie e világba. Úgy kell magát odaáldoznia, ahogy Ura és Mestere tette és teszi minden nap tanítványaiért, a rábízottakért.

Új reformáció 4.

Az utolsó rész következik. Jó tanulmányozást!

 

Tizedik feladat:

Egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat

73.Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van.
74.Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk.
75.El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső formáinak megőrzését, vagy a tartalmi megújulást.
76.Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon.
77.Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt.
78.A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket.
79.A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik.
80.Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára.

Tizenegyedik feladat:

Helyreállítani a gyülekezet primátusát

81.A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása – a helyi gyülekezet – messzemenően kihasználatlan.
82.Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk.
83.A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének.
84.A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük.
85.Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők „egyetemes papsága” elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti.
86.Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezetet.
87.Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni - - éspedig a lehető leghamarabb.
88.A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás.

Tizenkettedik feladat:

Jövőt álmodni az egyháznak

89.A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink.
90.Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek.
91.Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.
92.A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.
93.Álmainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük.
94.Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk.
95.Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat.
96.Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje.

Új reformáció 3.

Szerintem eléggé sokatmondó, hogy a szegedi piaristák oldalán lehet megtalálni ezeket a tételeket!

 

Hetedik feladat:

Kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját

49.Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak.
50.Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség.
51.Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak.
52.Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba.
53.Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy emberekei hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai.
54.Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk.
55.A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.
56.Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai.

Nyolcadik feladat:

Kialakítani a szeretet kultúráját

57.A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől.
58.Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét.
59.Nincs élő keresztyénség közösség nélkül.
60.A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő „új családja”.
61.A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket.
62.A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek.
63.Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével.
64.Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él.

Kilencedik feladat:

Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól

65.Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak.
66.Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tő1e, hamarosan meg is fog szűnni.
67.Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetsző1egesen, de rugalmasnak kell lenniük.
68.Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie.
69.Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.
70.A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni.
71.Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket.
72.Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.
süti beállítások módosítása