Pár nappal ezelőtt dr. Klaus Douglass az egyház megújulásáról írt 96 tételét kezdtem itt közölni. Most következik a 4-6. feladat, azaz a következő 24 tétel. Gondolja át mindenki ezeket a pontokat. Szerintem igazak ezek a  sorok és éppen olyan szíven ütők, mint ahogyan Martin Luther 95 tétele volt 1517-ben. ( Vissza lehet térni az első részre is, megtaláljátok a régebbi bejegyzések között!) Jó lenne komolyan is venni, hogy tényleg megtörténhessen az új reformáció.

Negyedik feladat:

Aktivizálni a hívők egyetemes papságát

Ötödik feladat:

Újra definiálni a lelkipásztori hivatást

Hatodik feladat:

Vállalni az irányítás felelősségét

Elméleti kereszténység. Az olyan, mint a művirág. Úgy tűnik, mintha elven lenne, éppen csak a növekedés, a termés hiányzik, nincsenek életfolyamatok. Az elméleti kereszténység messze van az emberektől- talán én ezért is szeretem jobban a családi istentiszteleteket, mert akkor nem megyek fel a szószékre. Túlságosan távolságtartó- nem látom az arcokat, a visszajelzéseket. Sokkal jobban szeretem azokat az egyéni lelkigondozói szituációkat, amelyekben szívtől- szívig szólhatunk. A hitünk csak elméleti marad, ha nem kerülünk ilyen testközelbe másokkal. Baj, ha valaki magában tartja mindazt, amit Isten rábíz. Ott csak vegetálás van- hadd higgyem, hogy minden hívő ember számára adódnak olyan pillanatok, amikben konforntálódik a hitük a másik ember sorsával, kérdéseivel. Mert ha nem így van, az csak elméleti kereszténység, mondhatnánk, könyvízű, vagy egyenesen önös.

Két  kedves arc van előttem. Ma nekik próbáltam Isten szeretetéről bizonyságot tenni. Mindketten életük mélypontján vannak, és várják a választ az Úrtól. Komoly  megpróbáltatást élnek meg. Mégis tartják magukat, mégis tudják, nem jó, amikor meginog a hitük. Egyik beszélgetésre sem tudtam rákészülni. Egyszer csak ott volt a kikerülhetetlen alkalom, ott volt a másik fájdalma, kétsége, könnye...

Egy kedves gyülekezeti tagunk mondta egyszer egy hasonló helyzetben nekem: "eddig is sokat imádkoztam, de most már még többet imádkozom." Akkor döbbentem arra rá, nekem nem is kell okos dolgokat mondani, csak egy picit finomítani a gondolatmeneten, bátorítani. Hiszen beszélgetőtársam tudja, Jézusnál van megoldás, békesség. Most viszont meg kell hallgatnom, vele kell sírnom, ott kell lennem mellette. A mélyponton levő önmagát sem méri fel reálisan és Istent sem, ezért meg kell erősítenem abban, amit egyébként tud: Jézus sosem hagyja el, rá mindig számíthat.  El kell mondanom: a rossz helyzet nem bosszú az Úr részéről, Ő nem kínoz minket. Ő a mi Szabadítónk, szerető mennyei Atyánk, aki jót akar nekünk. Gondoljunk életünk számbavehetelenül sok áldására, s Jézusunk keresztjére, mindarra, amit értünk tett! Ha bárkinek így kell odaállni egy másik ember mellé, annak ez figyelmeztetés is- nem élhet elméleti keresztényként! "A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését!" Róm 8,19

Kedves Olvasók! Nagy örömömre szolgál elmondani nektek, hogy az utóbbi héten megduplázódott- néhány napon megháromszorozódott a blogot felkeresők száma! Örülök mindazoknak, akik naponta ide kattintanak. ( Persze azonak is örülök, akik ritkábban tisztelnek meg figyelmükkel.)

Ezért naponta próbálok friss írásokkal előrukkolni. Remélem figyelemmel követitek a kommenteket is. Vannak jó beszélgetések, amik ott folynak, éremes lejjebb gördíteni. S persze, jó, ha ott elmondjátok a véleményeteket, felteszitek a kérdéseket és hozzászóltok az itt olvasható anyagokhoz. Ó igen és javaslatot is lehet tenni, mit szeretnétek itt látni!

Mára egy gondolat az ember és Isten kapcsolatáról.

"A legtöbb madarat arra teremtettem, hogy repüljön. Ha nem repülhetnek, az a bennük levő repülési képesség korlátozása. (...) Téged viszont arra alkottalak, hogy szeretve legyél. Ezért számodra az jelent korlátozást, ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, és nem fordítva. Ha úgy élsz, mintha nem szeretnének, az olyan, mintha levágnánk a madár szárnyát és megfosztanánk a repülés képességétől. Végképp nem ez a célom veled. Fiacskám, a fájdalom tudja a módját, hogy a szárnyadat szegje, és megfosszon attól, hogy képes legyél repülni. És ha ez a fájdalom hosszú időn keresztül kezeletlen marad, akkor könnyen megfeledkezhetsz arról, hogy mindenekelőtt arra teremtettelek, hogy repülj!" William Paul Young: A viskó

http://www.evangelikus.hu/publicisztika/tulelni-atelni-egyutt-elni-vele-2013-egy-szemtanu-megrazo-ereju-vallomasa-a-voeroes-iszap-katasztrofarol/
 

Vasárnap az Úr napja: nyugalom, áldás, megszentelődés.

Kevés embert látok, akik csak csendben várakozva, imádáságos lélekkel, vagy szimbolikusan értve, a segélykérés nemzetközi jelzését alkamazza: kitárja karjait az ég felé. 

A világ harsogja: cselekedj, tedd meg! Mozdulj, ragadd meg! Változtass, igyekezz! Rajtad áll!

A vasárnap azt üzeni: Isten cselekszik! Ma tárd ki karod, ma tárd ki a szíved. Nézz az ég felé, nyújtsd ki kezedet! A mai istentiszteleten Máté evangéliumának 12. fejezetéből a sorvadt kezű ember meggyógyítása hangzott el. A mi kezünk azért sorvadt, mert erre a mozdulatra nem képes. Mert inkább a lélek a sorvadt...

A vasárnap azt üzeni: ma ne végezz semmi munkát - így olvassuk a harmadik parancsolat folytatásában. Csak egy napig maradj nyugton! Csak ezen a mai napon ne akarj ennyire, ne erőlködj ennyire! Csak most figyelj, csak most légy befogadó, elfogadó, nyitott. Ha minden napod a munkáról, a cselekvésről szól is, ma pihenj meg, lélekben is. Ne akarj irányítani mindent! Ma valaki szólna hozzád, ha figyelnél, átélnés a gyógyulást, ahogy az az ember is, ott 2000 éve a zsinagógában. Ó igen! Nem máshol volt, hanem az Isten házában... Ott találkozott Jézussal! Ha ma várnád Őt, akkor kapnál is erőt a tetteidhez, onnan felülről. Át lehetne élni a változást, amiért nem kell megfeszülnöd- hiszen azt már más megtette... - Ma áldást kaphatsz. Ma felülemelkedhesz a mindennapok világából. Leteheted a terheket, megkönnyebbülhetsz, ma elmondhatod mi bánt, bevallhatod az Úrnak a bűnöket, a mulasztásokat. Vaárnap van. Ma menjen minden másként, mert van aki meghallgat, van, aki rád figyel...  

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
 

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

( Túrmezei Erzsébet)
 

Ígértem pénteken a bibliaiskolásoknak. Úgy gondoltam, így könnyebb lesz megnéznetek. Legyen ez az első, amit ezen a vasárnapon ajánlok.

Ebben a hónapban ismét megnézhetjük a filmet!

 "Igaz ember hitből fog élni." Róma 1, 17

A lenti bejegyzés pedig az új reformációról szól! Jó hétvégét!

Végre tényleg magyar nyelven is megjelent a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Wm. Paul Young megrázó regénye az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere, ami páratlanul rövid idő alatt több mint 10 millió példányban fogyott el. Mert akik elolvasták, azok mentek és vettek tízet, harmincat, ötvenet, huszonötöt, és osztották szét rokonaik, barátaik között.

Az egyébként vitákat is kiváltó regényről egyik méltatója azt tartja, hogy olyan hatással lehet erre a nemzedékre, mint A zarándok útja volt a maga idejében. A könyv mindenesetre egy lebilincselően izgalmas, és izgalmasan provokatív olvasmány, amiben a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik..., ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára. Akik már olvasták, azt ajánlják, hogy zsebkendőkkel felszerelkezve láss az olvasáshoz. Szükséged lesz rájuk...

Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés! Valóság és fantázia. Kijelentés és keresés. Egy kétségbeesett, kételyekkel teli ember keresése. Nem Szentírás! Egy megrázóan izgalmas 'mese'! Vagy ahogy Demi Moore ajánlja: sorsfordító erejű olvasmány... Egy olyan siker, ami még a szépirodalomra nemigen figyelő Forbes Magazin figyelmét is felkeltette.

Részletek a könyvből:

"Az életed alapvető tévedése, Mackenzie, hogy nem tartasz engem jónak. Ha tudnád, hogy én jó vagyok, és hogy mindent – az eszközöket, a célokat és az egyéni életek történéseit – az én jóságom védelmez mindenestől, akkor annak ellenére is bíznál bennem, hogy közben esetleg nem mindig értesz mindent, amit teszek. De te nem bízol bennem. (…) Ugyanúgy nem tudod a bizalmat megjátszani, mint ahogy nem tudod az alázatot „csinálni”. Az vagy van, vagy nincs. A bizalom egy olyan kapcsolat gyümölcse, amelyben tudod, hogy szeretnek téged. Mivel te nem tudod, hogy szeretlek, nem tudsz bízni bennem.
Megint csend lett, végül Mack felnézett Papára, és így szólt: - Nem tudom, hogyan tudnék ezen változtatni.
- Te nem tudsz; egyedül nem. De együtt végig fogjuk nézni, ahogy ez a változás végbemegy. Most csak azt akarom, hogy légy mellettem, és fedezd fel, hogy a kapcsolatunk nem a teljesítményről szól, és nem arról, hogy a kedvemben kell járnod. Nem vagyok zsarnok, sem valami önző, követelőző, a saját elképzeléseihez ragaszkodó kis istenség. Én jó vagyok, és csak a legjobbat kívánom neked. Ezt bűntudat, vádlás, vagy kényszerítés által nem vagy képes megtalálni, kizárólag csak a szeretetre épülő kapcsolaton keresztül. És én igenis szeretlek téged."

"Mi szeretnénk megosztani veled azt a szeretetet, örömet, szabadságot és világosságot, amelyet magunk között ismerünk. Arra teremtettünk téged, az emberi lényt, hogy élő és közvetlen kapcsolatban légy velünk, hogy csatlakozz a szeretet-körünkhöz. Bármilyen nehezedre esik is ezt megérteni, minden, ami történt és történik, pontosan ennek a célnak megfelelően történik, a döntéseid vagy a szabad akaratod megsértése nélkül."

Olvassátok el a 13 aradi vértanú utolsó szavait is, a lentebb található bejegyzésben!

A kivégzés előtt elhangzott utolsó mondatok:

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
 

Nézzétek meg a blog fotóit ( a vaktábor-találkozóról sok képet töltöttem fel!) A lenti két bejegyzést pedig fogadjátok- olvassátok szeretettel!

Sőt! Kattintsatok a beszámolóra:

http://www.evangelikus.hu/aktualis/oszi-utotalalkozot-tartottak-az-evangelikus-vaktabor-tagjai-mezoberenyben

Egy ember beszélget Istennel: Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a menny és milyen a pokol.
Isten odavezeti őt két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom  raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Uram, én ezt nem értem! Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten. Ők egymást etetik, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

Két kedves  90 éves gyülekezeti tagunk van előttem. Egyikük augusztusban töltötte- ő egy csodálatos néni, irigylésreméltó lelki alkat. A másik -egy bácsi- még deceberben jubilált. Ma itt volt velünk a templomban és úrvacsorát is vett- minden segítség nélkülözve. Ez utóbbi bácsi születésnapja előtt tért be hozzám, egy szép nagy csomaggal. Nekem hozta, bizony ő ajéndékozott. Két kézzel szőtt asztalterítőt hozott, az egyik színes, míg a másik még mindig hófehér, pedig akárhogy is számolom, kb. 100 éve készült. Misi bácsi édesanyja készítette, ő pedig elhozta, hogy legyen az enyém. Megindító ilyen családi kincseket átvenni. Születésnapja előtt még biztos helyre menekítette ezeket a kedves, különleges éleményeket hordozó abroszokat. Karácsonykor ez volt az asztalon... A néni pedig egy vadonatúj damaszt abroszt küldött-évekkel ezelőtt kaphatta valakitől Németországból. Gyönyörű darab. Még nem tudom, melyik ünnepen avatjuk fel. De a szándék itt is olyan szép: valamit adni, ami érték, ami maradandó, egy olyan emlék, ami évek múltán is feidézi számunkra ajándékozóját. A kedves 90 éves nénivel otthonában születésnapján vettünk együtt úrvacsorát, az oroszországot megjárt idős bácsival ma az oltárnál voltunk együtt. Hiszem, hogy a mennyek országában is ott lesznek- remélem mi is velük- azon a nagy lakomán, a királyi menyegző asztalánál.

Van egy különleges asztalterítőnk: az ünnepi oltárterítő-  a gyönyörű horgolt csipke a mostani hálaadási istentiszteletre készült. Kis Ferencné Zsuzsa néni keze munkája- ez is a Teremtő Urat dicséri... Ma az oltárhoz térdelt mezőberényi és orosházi, budapesti és nagykőrösi. Élete és hite elején járó és élete végén, hite által élő, evangélikus és református, látó és vak. Jézushoz telepedtünk. Vele akartunk találkozni. Ott voltunk, mint egy nagy család.  Itt helye van a magát egészégesnek gondoló, de szívében vágyakozó és szeretetében fogyatékosságot érzőnek. Helye annak, aki bár nem tűnik teljesnek, mert testileg valamilyen képessége hiányzik, de lélekben gazdag és szolgálatában áldott. Helye van az asztalnál annak, aki képes tenni az Isten ügyéért, de annak is, aki  javaiból áldoz, nem munkáját adja. Helye van annak, aki eligazodik a Szentírásban, tisztán lát a hit dolgaiban, de helye annak, aki néhány örömteli alkalom után még csak sejti, másokon látja, milyen jó Jézushoz tartozni. Helye van az elméleti, sokat imádkozó, inkább vitázó testvéreknek, de helye a csendes és szelíd szorgalmasoknak, akik magukat adják oda ajándékképpen az Úrnak. Helye van annak is, aki a meghívó levél kapcsán útnak indult, bár évek óta nem jött közénk. Igen: mindenkinek helye van az Úr asztalánál: neked, nekem. Sok üres hely volt mégis, rengetegen nem jöttek el- pedig biztos tudták: az asztal terítve, immár minden kész! Boldog az, aki el is fogadja a meghívást az Úrral való találkozásra, és örvendezik, hogy letelephet az Ő asztalához. Mert az oltáron nem csupán kenyér és Biblia, gyertya és virág, feszület és a föld színpompás termései voltak- hanem Krisztus teste és vére, kenyér és bor színében. Az örök élet étele, és az örök élet itala. Áldott és felemelő így erősíteni lelkünket! Hálásak lehetünk Urunk kimondhatatlan ajándékaiért!

Ma Orosházán jártam. 15 éves a Hajnal Óvoda. Nagyon jó volt viszontlátni óvónőket, vezető óvónőt, régi kedves ismerősöket. Egy időben fájt a szívem a találkozások során, a templom láttán, ha csak azt hallottam " Hajnal". Ma már másként volt. Életem  és lelkészi szolgálatom szép időszakának tudom azt az 5 évet- hatalmas változások fémjelzik, főként az óvoda épületében és udvarán látható. Adománygyűjtések, bajor hospitációk, bizalmas, lelki beszélgetések... Én pedig lassanolyan hitoktatóvá lettem, akinek specialitása az óvodás gyerekek közötti szolgálat. Egyre inkább lelkipásztorrá lettem, akit az ovi megbecsült óvónői egyre inkább elfogadtak, lelkészüknek vallottak. Tehát ma nagyon szeretett testvéreimmel találkoztam, mintha el sem telt volna majd 7 év... Nagyon jó volt, mert olyan lelki kötelék van köztünk, ami megszakíthatatlannak bizonyult eddig. - Tény: nehéz úgy helyére tenni a  szépet, a jót, hogy nincs, ami a helyébe lépjen, vagy ugyanolyan súllyal lépjen a helyére. Ma már viszont sok terv, Istentől mutatott cél és nyíló ajtó van előttem. Rengeteget változtam, mert kellett, mert Isten formált emberek, események olykor nagyon kemény helyzetek által. Feleség és anya lettem, egyre érzékenyebb és gyakrabban síró... Ma már jobban értékelem a picit, a mások számára jelentéktelent, és mint egy ma hallott ismert táncdalénekes, visszautasítom a  sznobságot. Túrmezei Erzsébet versét az én drága Böbikém olvasta fel előadása lezárásakor, s mint annyi mindent, amit tőle tanultam- kaptam, ezt is továbbadom... 

 Határkőnél hittel megállni,
határköveknél visszanézni,
hálás szívvel múltat idézni:
csodákra emlékezni jó!

Meglátni, hogy minden utunkat
hű és hatalmas kéz vezette,
javunkra szolgált minden tette:
csodákra emlékezni jó!

Látni, hogy át viharon, vészen
hű Mesterünk hogyan segített,
éjekre fényt hogyan derített:
csodákra emlékezni jó!

Határköveknél hálát adni,
és hallelujás köszönetben méregetni,
mi mérhetetlen:
csodákra emlékezni jó!

Messzi évekre visszanézni,
és számbavenni ezer áldást,
erőt, kegyelmet, megbocsátást:
csodákra emlékezni jó!

Hallelujás hálaadással
leborulni egy határkőre,
s elindulni hittel előre,
amerre hív az égi szó.

Ajtó nyílik. Hallom. Nincs beolajozva. Jó lenne végre valamit tenni, hogy ne nyikorogjon. Vagy mégsem. Így legalább már előre hallom, hogy valaki jön. Jellegzetes zaj ez, de ilyenkor nem rezzenek ösze, hanem kíváncsian várom az érkezőt.

Ajtó nyílik. Örülök neki. Végre! Órák óta ülök itt a váróteremben. Néha valaki erre jár, és egy másik ajtón keresztül kilép. Miért nem ez az ajtó nyílik? Mit csinálnak mögötte? Nem tudják, hogy én itt kint minden idegszálamat megfeszítve koncentrálok a kilincsre? Jó lenne, ha valaki valami bíztatót mondana. Ez a tétlenség felőrli a belső erőimet.  Talán olvasnom kellene. De nem is hoztam magammal semmit. Azt gondoltam, hamar végzek. Ajtó nyílik. Még mindig nem az, ami előtt nekem kell várakoznom. Feladom. Dühös vagyok. Mennyi időt pazaroltam el! Hát csak ennyit érnék? Miért nem mondták, hogy menjek el. Hiába...

Ajtó nyílik. Nagyon vártam már. Régen állok itt kint a  sötétben. A szüleim házához évek óta nincs kulcsom. Minek? Úgyis olyan ritkán jövök haza. A kerítésen át bejutottam ugyan, de a házba nem tudtam bemenni. Itt az udvaron ültem le egy kis időre. Nem számítottak arra, hogy már ma hazajövök. A temetőben jártak, halottak napja előtt még elvitték a krizantémokat. Itthon vannak. Már nem is fázom. Már nem kell ezt a néhány hunyorgó csillagot figyelnem. Ajtó nyílik. Megérkeztek.

Ajtó nyílik. Bizonytalanul matat valaki a zárnál. Fordul a kulcs, és a fény is kiszűrődik ahogy a faajtó lapja megmozdul. Még nem lép ki. Talán egy kardigánt terít a hátára. Igen, cipőt cserél. Én meg csak nézem azt a vékony kis fénycsíkot. A benti meleg és az otthon illata nem áramlik ki rajta. De bíztató világosság ez. 

Nyitott ajtó. A reménység jele, lehetőség rejtőzik mögötte,  a találkozás öröme. Valami, ami előtt eddig akadály állt, most megmutatkozik számunkra. - Megannyiszor átéltem, hogy zárt ajtókat kopogtattam. Igen, átvitt értelemben. Nem értettem, hogy ezt a kicsi mozdulatot miért nem lehet megtenni.-  Vannak biztonsági záras, agyonbiztosított ajtók. Több kulcs, sőt kód kell, mire bejuthatunk- vagy kijön mögüle bárki. Sok szív ilyen. Tele van gyanúval, bizalmatlansággal. Pedig Jézus a szívünk ajtaján kopogtat... Az egyetlen jó érkezne hozzánk Isten személyében.

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Jelenések 3,20

Nyitott ajtó- szabad ma nagy örömmel mondanom: egy ajtó egyre szélsebbre tárul. Melyik? Egy titkos ajtó! Egy olyan ajtó, ami nekem nagyon fontos. Imádkozzatok, hogy belépjek, s ha már ott vagyok ne fogadjon semmi meghökkentő, vagy rossz. Ha már az Úr nyitott ajtót ad, akkor adja meg a jó folytatást is!

"Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél van a Dávid kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki: Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet." Jelenések 3, 7-8

Lassan összeáll a délelőtti istentisztelet- ezt is énekeltük ma!

Hallgass rám fiam, légy bölcs, irányítsd a szíved a helyes útra! Példabeszédek 23,19

Mindennek van helye. Hol van a helye a villának? A konyhaszekrényben, a fiókban az evőeszközök között, vagy az asztalon, mivel étkezünk vele. Hol a helye a fogkefének? A fürdőszobában- sőt egészen közel a fogainkhoz, hiszen ezzel kell megtisztogatnunk őket. Hol van a  helye a gyógyszernek? Jól elzárva, hogy a gyerekek ne nyúlhassnak hozzá, mert bár a gyógyulásunkat munkálja, mégis veszélyes lehet. Ho, a helye az állatoknak? Szerintem az ólban, az állatudvarban, a dzsungelben, de semmiképen sem az ágyunkon kucorogva... Bár erről megoszalanak a vélemények. Hol a helye a gyerekeknek és a felnőtteknek hét közben? A feladataik mellett: az iskolában, óvodában, a munkahelyükön. No és vasárnap? Vasárnap a templomben van a helyünk. Bizony, sok üres pad várja azt, akinek ott a helye...

Hol a helye a Bibliának? Nem csak az oltáron, vagy a könyvespolcon- persze ott is jó helye van, de inkább mégiscsak a kezünkben van a helye, mert olvasnunk kell.  Egyszer egy asszonyhoz bekopogott a szomszédja, el akarta kérni a Bibliáját. Az asszony örült, hogy végre a szomszédja is érdeklődik Isten iráént, így örömmel adta oda a Szentírást. Pár hónap múltán a szomszéd ismét átjött hozzá, kezében a Bibliával állt az asszony ajtaja előtt. Visszahoztam- végre megjavították a szekrényem lábát... Hol a helye a Bibliának? A Bibliának a kezünk ügyében kell lennie, velünk kell lennie, hogy tanulmányozzuk, tanuljuk abból Isten igéjét. Hiszen a Könyvek Könyve Isten igéjét tartalmazza. Hol a helye tehát Isten igéjének? A Bibliában? A hittankönyv lapjain? A templomi istentiszteleten? A lelkész szájában? Nem? A fejünkben? Nem csak ott, hanem a szívünkben!

 Volt   egyszer   egy   Shakespeare-színész,   aki  nagy   hírnévre   tett   szert   egyszemélyes   előadásaival,   melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket. Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását - Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm - a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt. Egyik este azonban, éppen amikor a színész a huszonharmadik zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt  a  nézőtéren,    és  így  szólt:  "Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el  a huszonharmadik         zsoltárt?"    A   színészt    meghökkentette ez a szokatlan     kérés,   de   megengedte a fiatalembernek, hogy előrejöjjön,   kiálljon   a   színpad   közepére,   és   elszavalja   a   zsoltárt.   Gondolta, hogy ennek a gyakorlatlan fiatalembernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével. A    fiatalember     halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a  végére ért, nem volt taps.    Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta a fiatalember előadása, hogy   minden szem megtelt könnyel. A színész döbbenten fordul a fiatalemberhez:   Ezt   én   nem   értem. Én már  évek óta szavalom a huszonharmadik zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a    közönséget, ahogy ön tette ma este. Mondja, mi a titka?” A fiatalember alázatosan így felelt: „Nos, uram, ön  ismeri a  zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!”  

Urunk szeretné, ha a Tízparancsolat, Mi Atyánk, a Hitvallás, a bibliai történetek és az egyházi szokások vagy egyháztürténetünk  nem csak konfirmációi anyagként, elsajátított ismeretként lennének számon tartva nálunk. Jó lenne, ha minden szó, ige, minden istentisztelet nem csupán szép és emlékezetes lenne számunkra, hanem a szívnükbe íródna! Mert a szívbe írt törvény és a szívbe vésett szeretet lehet csak megtartó erő. Krisztus akkor lesz a  mi Urunk, ha a szívünket iránytja, ha tudásunk személyes hitté lesz őbenne.

Az Isten szeretet. Jézus út, igazság, élet. Ő létezik és törődsik velünk, és az a bölcs, aki keresi őt, figyel rá. Látjuk-e? Belátjuk-e? Hisszük-e szívből? Világítson rá minderre az alábbi kis jelenet, ami a lenti bejegyzésben nézhető meg. ( Piros lufi)

A Bocskai Rádión vasárnap este 8 órakor sugározzák az áhítatomat Zákeusról. Ha tehetetik hallhassátok meg: http://radiotime.com/program/p_62088/Bocskai_Radio.aspx

A karmesternek: gitárra. Históriás dallam. B csoport zsoltára

Uram, örvendezve jövünk eléd, háláért, békéért, megnyugvásért esedezünk.

Nézd, a körülöttünk levő emberek nem hallgatnak szavadra.

Csak a pénz után vágyakoznak, a mammon istene elszédíti őket.

De Te Uram felnyithatod a szemüket,

Te megsegíted őket, és ők eldobják az egójukat. ( Szela)

Amikor minden reményemet elvesztettem, csodálatos szabadulást adtál.

Börtönömből csak nálad van szabadulás,

gúzsba kötve kezem, lábam,

de Te megoldhatod szorító kötelemet.

Ezért az én szívem mindig a Tied,

ujjongva dicsér Téged lelkem.

Magasztallak a gyülekezetben a testvérekkel együtt.

Dicsőség, hála legyen a te számtalan jóságodért!

Felséges Úristen felfoghatatlan a te nagyságod.

Örökké áldunk Téged. Ámen. Ámen.

Sok jó hírrel szolgálhatok: például azzal, hogy a kis énekkör szépen tanulgatja az új énekeket. Jól érezzük magunkat kedd esténként, és gyorsan tanulunk. Remélem, hétről hétre többen is leszünk. Szerintem nagyon jó lehetőség ez az este arra, hogy egyszerűen csak átadjuk magunkat az istendicséretnek. A szöveg és a dallam egysége- az a szépség és lelkiség, ami ezekből az énekekből árad - egész egyszerűen életformáló erő. Bizonyára már hallottátok, hogy aki énekel, az kétszeresn imádkozik... Jó, hogy adódnak csendes percek, olyankor tisztulhatnak a gondolataink, rendezgethetjük a tapasztalatainkat, éleményeinket. Odafordulhatunk kéréseinkkel, figyelmünkkel Jézusunkhoz. De az igazán felemelő, amikor sokféle hang egyszerre szólal meg, törekszik a harmóniára. Két találkozás után már tudtunk szépen kánonban énekelni! Ajánlom a bátortalanoknak is, nézzenek be, próbálják ki a hangjukat! Nem az a cél, hogy valahol megmutassuk, mire vagyunk képesek együtt. Most még csak a magunk örömére tanulgatunk korálokat, ifiénekeket, kánonokat és mindenféle szép istenes dalt.

Öröm, hogy a baba- mama klubban ismét vannak új anyukák, akik vágynak beszélgetésre, éneklésre, mondókázásra. Az is sokat jelent nekem, hogy minden csoportban vannak gyermeknevelési szakemberek, akik megosztják tudásukat a többi anyukával. Volt közöttünk családkonzulens, szociális munkás, pedagógus, most van egy kedves bölcsődei gondozónőnk. Nagyon jó, hogy nem csak édesanyai tapasztalatok, hanem igazán segítő ismeretek birtokába is juthatunk egy- egy csütörtök délelőtt. Igény jelentkezett arra is, hogy a már nagyobbacskák-  akik oviba, vagy bölcsibe kerültek- újra visszajöhessenek szüleikkel hozzánk. Ezért havonta egy alkalommal találkozunk majd velük is. Bizony hiányoznak ezek az alkalmak!

Jó, hogy a családi istentiszteleteket is egyre jobba igénylik. A hittanosoknak hiányzik a táboros hangulat, a fiataloknak pedig a kötetlenebb istentiszteleti hangvétel. Az is fontos, hogy vannak segítők, akik szívesen vesznek részt az előkészületekben. Valaki felhívott és felajánlotta az idejét, képességeit erre a szolgálatra! Hála Istennek érte!

Csütörtökön az egyik csoportban 14, a másikban 9 hittanosom van az iskolában- alsósok. Ez minden eddigi évnél jobb- bár még most sem tömeges a részvétel, de azért növekvő tendenciát mutat. Remélem, marad is ez így! Jó lenne, ha a szülők bátrabbak lennének és engednék gyermekeiket erre az órára, és maguk is vennék a fáradságot, hogy megnézzék, mit is tanulnak ilyenkor a gyerekek. Azt hiszem, pozitív meglepetés lenne számukra. Tudom, többen a saját tájékozatlanságukat palástolják, és nem akarnak kellemetlen kérdéseket, amikre nem tudnának felelni. Van, aki egész egyszerűen áthárítja a felelősséget a gyerekre- döntsön ő. Havalóban a gyerekek dönthetnének, akkor bizony sokkal többen lennénk- ha csak azokból a kis kedves köszönésekből és tekintetekből indulok ki, amivel a volt hittanosaim fogadnak az iskolában... Pedig milyen fontos a harmonikus személyiség, a lelki béke, az érzelmi intelligencia. Úgy látszik, még mindig nem eléggé érzik a súlyát ennek a szülők, - sok pedagógus sem- és nem is érzik eléggé a hiányát. Reméljük, hogy erre is ráérez egyszer társadalmunk...

Mostanra ennyit, majd folytatom- a lényeg: imádkozzatok mindenért, ami a gyülekezetünkben folyik!