Uram, erőtlen és remegő kézzel gyújtottam ma egy apró lángot. Nagyon egyszerűt, egyáltalán nem feltűnőt. De menthetetlenül ki van szolgáltatva a szélnek és a hidegnek! Csupán tartani tudom a  kezemben, igazán éltetni, táplálni képtelen vagyok. Őrzöm reszkető ujjaimmal. Tudom, ez az apró kis láng halandó, mint az is, aki a kezébe  tartja. Elmúlik majd a fénye, minta  kitartásunk tüze, vagy mint az ígéretünk lángja. Olyan sokszor megtanuljuk, hogy az idő múlásának a legbiztosabbnak hitt értékeink sem képesek ellenállni. Nagyon jó arra gondolni, hogy te hagyod, hogy a sötétségben még várakozzam. Ha bátran és bizakodva nézek előre, akkkor a fény útját kereshetem. Ez vezet előre az életemben napról-napra, mint a reménység sugara. Bárcsak tudnád, mennyire várlak! A szemeim már nagyon fáradtak a szüntelen figyeléstől. Gyertyát tartó kezeim is ellankadnak. Egyre gyakrabban tenkintgetek körbe-körbe, és kémlelem a horizontot. Az ünnepen talán megint megtanulhatom, hogy te vagy mindenek mögött, te készen állsz, és elindulsz felém, hogy találkozzál velem. Csak el ne fogyjon addig a  figyelmem, erőm és kitartásom! ( Szabó Lajos)

Várva vártam az Urat és Ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Zsoltár 40,2