Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod,ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet,ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket,akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi azistenismeret. Példabeszédek 2, 1-5

Szeretem a meséket- gyermekkoromban nagyon sok meséskönyvet kölcsönöztem és olvastam  el. Felnőttként is szeretem őket, mert olyan tartalmuk s tanításuk van, ami igazi mély emberi, népi bölcsesség . Másként értem most, amikor a gyermekeimnek olvasom fel, mint amikor gyermekként először hallottam őket. Felnőttkorom egyik kedvenc meséjét most vereses változatban szeretném közzétenni.  (John G. Saxe verse)

 Hat hindosztáni férfiú buzgón tapogatott
Egy elefántot, mert olyat még sose láthatott,
Lévén, hogy szegény, mind a hat vak hindosztáni volt.

 Az egyik tapogatja csak robosztus oldalát,
És máris mondja, vágja rá a bölcs szentenciát:
„Akár a fal, éppoly lapos az elefánt! Nahát!”

 Agyart érint a második, símát és hengerest,
és egy kissé bökőset is, hűvöset és hegyest.
„Lándzsaszerű az elefánt”, állítja egyenest.

 A harmadiknak a keze, ahogy nyúlkál haránt,
Egy tekergő tömlőhöz ér; merészen beleránt.
„Értem!”, kiáltja fennen ő, „Kígyó az elefánt!”

 A negyedik egy térd körül motoz. Keze mohó.
„Csodálatos formája van”, lelkendezik, „Hohó!
Fatörzsszerű az elefánt, ez már nyilvánvaló!”

 Az ötödik véletlenül fület fog, melyhez ő
vakon is jól ért. Válasza az itt következő:
„Az elefánt vékony, s lebeg, akár a legyező.”

 A hatodik egy ideig a semmibe kapkodott,
Aztán egy csápoló farkat a markába ragadott.
„Kötélforma az elefánt”, imígy nyilatkozott.

 A hindosztáni, mind a hat bőszen vitatkozott;
Amit tapasztalt, ahhoz mind vadul ragaszkodott.
S lám, mindnek volt igaza is, s mind is csalatkozott.

 TANULSÁG

 Ha egyik teológus a másikkal disputál,
Egyik sem érti, hogy amaz miről is prédikál.
Nem látott elefántot, így értetlenül bírál! 

Miért is jutott eszembe ez a mese és kiváló csattanója? Először is, mert ma az egyházi esztendő ünnepi félévének utolsó ünnepe van. Nem is tudják sokan, úgy véli, Pünkösddel befejeződik az ünnepi időszak, sőt sokan már ezt sem tartják számon. De Szentháromság ünnepe? Mi az, hogy Szentháromság, hogyan lehet az egy Isten három? Érezzük, hogy Isten titokzatos, de valahogy azt is tapasztaljuk, hogy szavaink is elégetelenek, hogy megfelelően fogalmazzanak vele kapcsolatosan. Bárki is mond valami nagyon meggyőzőnek hangzót, vagy olyat, ami szinte megingathatatlannak tűnik, minidig hiányérzetünk van, és nem tudunk azzal teljesen azonosulni- nekem Isten mást jelent, szerintem Ő  nem ilyen, mondhatjuk.  Úgy vélem, minden ember úgy van Isten személyét tekintve, mint ezek a versbeli hindosztániak: mindenki a maga ismerete, neveltetése, olvasmánya és személyes élménye alapján fogalmaz meg valamit Istenről - de nem szabad elfeledni, az mind- mind csak egy perspektíva, a teljes egészét nem érthetjük meg Urunknak.  Amikor evangélikus tanításunk szerint beszélünk a Szentháromságról, akkor három oldalról közelítünk Isten lényegéhez. Talán így többet és teljesebbet mondhatunk róla.

 A keresztelőre érkezett családban több felekezetű keresztény családtagok vannak- evangélikus, református, görög- keleti… Mindenki a maga szemszögéből közelít Istenhez.  Mindegyik közösségben más- más hangsúlyok vannak, de az igaz, hogy mindnek fontos a Szentháromság egy Isten, a Biblia, mint Isten kijelentése, a keresztség, mint szentség. Az alappillérek egyek. Mint a mesékben. Gondoljuk csak végig: a mese eleje szép, idillikus, kedves, aztán jön egy negatív fordulat. A legkisebb a legnagyobb szerencsétlenséget kell átélje, de szeretete és jósága megjutalmazásra kerül. A rossz elnyeri méltó büntetését és a végén mégiscsak az igazság diadalmaskodik. A mesék szövése, szereplőt mások, de a gyermekek tudják, hogy bármit is kellejen kiállni, akármekkora próbák és képtelenségek jönnek, a végére minden a helyére kerül. Ezért is beszélhetünk meseterápiáról, ezért is kell, hogy a gyereknek sokat meséljük. És ezért is kell, hogy ebben a családban mindenki bártan meséljen személyes Isten élményeiről, családi hagyományokról, a hittapasztalatokról, olyanokról, akik Istenben bízó emberek voltak.   Amikor egy család ideáll az oltár elé, akkor azzal azt is kifejezi: nekem fontos a kereszténység lényege. Ha sokat nem is tudunk Isten dolgairól az egyház életéről vagy más- más szokásokban nevelkedtünk, de a lényeg, hogy az allappillérek tartanak meg bennünket.  A Biblia történetire támaszkodunk, amikben felfedezzük magunkat, amikkel talán olykor vitatkozunk, de gyógyító történetei az életünknek: megbocsátásról és szeretet hatalmáról, a jóság és szent élet értelméről, a felelősség és szabálytudat fontosságáról.   A Biblia az Atya, a Fiú Szentlélek Istenről tanít, akinek az élet ajándékát, a világot, a nekünk otthont adó, bennünket tápláló természetet, a családunkat, gyermekeinket és a legkisebbet - Misikét- is köszönhetjük. Jézusra nézünk, akinek olyan fontosan vagyunk, hogy kész volt még az életét is odaáldozni értünk, akinek megmagyarázhatatlan a hatalma és hatalmas szeretete. És a lélek, aki képessé tesz bennünket is a hitre, a reménységre a szeretetre, igaz érzésekre és a jó cselekvésére.

 Mi lehet ezek után az útravaló felnőtteknek és a keresztségben részesülő gyermek számára? Mondjátok el: „nem a felnőttek eseménye a keresztelő, nem csak a családi összetartozás miatt rendeztük meg.  Azért ünnepeltünk, mert te számunkra az isten ajándéka vagy”.

 Isten szeretetét és jóságát, vagy oltalmát és megbocsátását mindenki másként éli meg, de mégis merjétek neki elmondani, és tanítsátok arra, hogy ő maga is keresse a Biblia szavain keresztül, jobban, mint az ezüstöt, mint a rejtett kincseket.  Úgy neveljétek, hogy rájöjjön: az emberiség gyógyító történetei többek a meséknél, igazi gyógyító éltető történetek- és azok lehetnek az ő számára is. Közben pedig hadd vehesse komolyan azokat a bátorításokat Istentől: keresd és kérd az értelmet akkor Isten titkára te magad is rálelsz.  

Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod,ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet,ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket,akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi az istenismeret.  Példabeszédek 2, 1-5