Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Elég neked...

2012. január 02. - Skata

 

Jahreslosungskalender für 2012

Az év igéje Pál apostol Korinthusba írt második leveléből való, a 12. fejezet 9. verse. Elég neked az én kegyelemem, mert az én erőm erőtlenség által ér célba.

Amikor először vettem kézbe a bibliaolvasó útmutatót, úgy éreztem, nagyon komoly isteni szavak eztek. Túlságosan is súlyosak. Rögtön átfutott rajtam, hogy bizonyára olyan próbatételek elé kell állni, amiben semmi másra nem számíthatok majd, csak Isten kegyelmére. Az is eszembe jutott, hogy valamiről le kell mondani, vagy odavész valami- talán az egészségem lenne az? Rosszabbra nem szerettem volna gondolni. Nem tudom, mi vár rám, de az biztos, az Úr már eleve azzal indít el, hogy ne legyek elégedetlen, ha nem sikerül madj az, amit elterveztem volna. Ne csüggedjek, ha nem érem el, amit akartam, vagy el kell engednem olyamit ami fontos. Elhiszem, szintre vészjóslónak tűnik ez a mondat. Mégis benne vagy a nagy ígéret- amikor erőtlenek leszünk, amikor eszköztelenné válunk, tanács segítség és emberi lehetőségek híján, akkor Isten ereje " működik" majd, sőt célba ér. Sietnek a napok- úgy érzem, igazzá válik, hogy a " választottakért megrövidülnek a napok". A gyermekeink a tavaly karácsonyra kapott pizsamájuknban nagyon nevetségesen festenek- nagyott nőttek, okosodtak. Röpülnek az évek! Mit hoz ez a mostani? Gyötrődhetnék, találgathatnék, de semmi ételme nem lenne, csak magamat aggasztanám. Az ad reményt és kedvet az újhoz, hogy bármi is jön, Jézus velünk lesz, mert megírte. Talán egy évvel idősebben, tapasztaltabban  lesz képességem arra, hogy felismerjem a vészhelyzetet,  vagy józanjul ítéljek meg valamit, valakit. De nem szabad, hogy illúziókban ringassam magam. Az erő, az áldás, a lélekjelenlét- a Lélek ajándéka. Isten erejében bízhatom, elég lesz mindenre, minden nap. Bíztatás ez Krisztus népének is, hogy nem a világ nagyjaié, bölcseié, befolyásosaié az erő- az erőtlenek és gyenge tanítványok viszont átélhetik Isten erejét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://skata.blog.hu/api/trackback/id/tr133514985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása