A mai vasárnap kezdő zsoltára: Halld meg Uram hívó hangomat! – Ez a zsoltár az Istenhez kiáltó ember kétségbeesett imádsága, nagyon illik hozzá a lila szín, amivel jelezzük a bűnbánati hangvételt.

Másik jellegzetessége  egy ígéret, az Úr Jézus szava: Ha felemeltetem a földről magamhoz vonzok mindeneket. Ez adja ennek a vasárnapnak másik sajátosságát - hiszen május 3. vasárnapján a misszió van a középpontban- keresztyén küldetésünk. Ehhez igazodik a mai nap igehirdetési igéje, ami a szolgálattételtől, a gyülekezeti feladatmegosztásról szól.

A harmadik súlypont a konfirmáció- ami egybefoglalja és ábrázolja Isten elhívását és az ember feleletét erre a vonzásra, aminek a szolgálatba állás elején kell állnia.

A mai igénk egy olyan helyzetet tár elénk, ami minden gyülekezet életére igaz- a szolgálatra szükség van, mindenfélére. Milyen különös, itt nem azért szomorkodnak, hogy bármit is kell tenniük, hanem azért zúgolódnak, hogy a gyülekezeti szolgálatból egyes özvegyasszonyokat mellőznek. De a folytatás is különös, mert nem azt halljuk, hogy őket akkor szépen megkérik, hogy legyenek ők a gyülekezetben a vendéglátásért felelősek, hanem a tanítványok panasza hangzik: nem jó, hogy ezt is mi végezzük, nekünk másra, az igeszolgálatra kellene figyelni. Sőt a megoldás még különösebb- nem azt halljuk, hogy végül a zúgolódó asszonyok bekerülnek a feladat sűrűjébe, hanem hogy Lélekkel és bölcsességgel megtelt férfiak lesznek a kiválasztott diakónusok. Az első gyülekezet- az ősgyülekezet problémája és annak orvoslása sokatmondó. Vajon tényleg szolgálni akartak azok az asszonyok, vagy csak fontoskodni? Miért nem jelentkeztek, hogy jó szívvel elvégeznének ezt azt? Valami hasonlónak kell lenni a háttérben, mert ha csak figyelmetlenségről, vagy tényleges mellőzésről lett volna szó, akkor más lett volna a végkifejlet. Az én olvasatomban azonban arról van itt szó, hogy önmagukat akarták előtérbe helyezni, és mivel volt, aki őket nem vette észre panaszkodni, zúgolódni, hogy nincs rájuk szükség. Ez ellentétben áll a szolgálat lelkületével. Nem méltó az Isten ügyéhez. Erre utalhat az, amikor a tanítványok elmondják- sem a héberek sem a görögök közül nem vette ki senki a tálat a kezünkből, amikor felszolgáltunk! A mindennapos tennivalókban nem kaptunk segítséget senkitől!- Rámutat ez a bűnbánat szükségességére: értjük- e egymást, fontos-e ennyire közösségünk? Készek vagyunk.- e tenni, szolgálni Istent, s ha a gyülekezetben elfoglalt helyünkre gondolunk, miként szolgálunk abban?

Mi a megoldás? Lélekkel és bölcsességgel megtelt emberek kellenek- válasszunk ilyeneket! Hogy miért férfiakat- ez egy másik kérdés, sokkal inkább kortörténeti adalék, semmit lelki okai vannak. A hangsúly azon van, hogy a gyülekezeti szolgálat csakis Isten Lelke által valósulhat meg, és a Szentlélek bölcsessége kell vezesse azt, aki ilyet vállal. Ez az alapfeltétel- mert akkor a szív a helyén van. Mert akkor a szavak és a tettek iránya helyes. Mert akkor nem az a fontos, hogy kap- e valaki dicséretet, megvalósul- e a saját ötlete és hol lehet helyet foglalni a templomban, hanem az, hogy ez az Úrnak való szolgálat, mások örömére. S ha a Lélek vezet valakit, akkor nehezebben kezdhető ki, mert olyan bölcsesség és szeretet képviselője, ami különbé és igazabbá teszi őt.

Tetszett ez a beszéd mindenkinek.  Jó, hogy így volt! Mert az ellenkezője is előfordulhatott volna- az asszonyok kiabálhattak és sírhattak volna, a férfiak húzódozhattak volna, hogy miért éppen ők. De ez nem történt meg, mert érződött a megoldásból, hogy nem huszárvágás, hanem a Lélek által vezetett őszinte beszéd. Ez kell minden gyülekezetben teret kapjon! A gyülekeztben sokfélék vagyunk: képzettségeink, életkorunk, gyülekezeti múltunk és szerepünk, személyiségünk eltérő lehet, de a Lélek általi megoldásokra kell törekednünk!

Honnan találunk ilyen embereket manapság? Vannak, ha kérjük őket és lesznek, ha teszünk és imádkozunk ezért. Ma úgy áll előttünk egy felnőtt konfirmadus, hogy közösen adunk hálát a Szentlélek munkájáért. A felkészítő időszak legkedvesebb találkozása volt az az alkalom, amikor közösen csodálkoztunk, miként képes Isten megszólítani bennünket. Előzmények és előismeretek nélkül. Jézus vonz mindeneket. Az ember pedig érez valami a szíve mélyén és igyekszik ettől a vonzástól nem menekülni, hanem örömmel fogadja azt. A Szentlélek vonzása még nem elég, kell az ismerete, a jártasság, a tudás, a felkészültség, hogy valaki ne csak az isten dolgaiban, de a közösség életében is bölcsességgel élhessen. – Vannak ilyen kedves egyháztagjaink! Válasszuk ki őket, imádkozzunk értük. Rájuk tették kezüket. Ne csak a szemünket tartsuk egymáson, de az áldásunkkal is kísérjük őket.

Hol növekszik a gyülekezet, hol terjed az evangélium? Ahol ez a Lélek kapja a legfőbb teret!

Ahol a Lélek szólíthat bűnbánatra, ahol a Lélek ad megoldást, ahol a Lélek egységére törekszenek, ahol a Lélek által imádkoznak és  Lélekkel telve szolgálnak. KÉRJÜK ezért a konformadusunkkal együtt imádkozva: Jövel Szentlélek, szállj reánk!