Lukács 23,33-49 Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől 34 Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. 35 A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa! 36 Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, 37 és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! 38 Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. 39 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” 40 De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41 Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” 42 Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." 44 Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. 45 A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!" És ezt mondva meghalt. 47 Amikor a százados látta, ami történt, dicsőítette Istent, és így szólt: "Ez az ember valóban igaz volt." 48 És az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért. 49 Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
Szeretett testvérek!
Egy ember haláltusáját látjuk és azokat, akik őt körülveszik. Nem szeretünk ilyen helyzetben lenni. Nem jó ilyet átélni, sem látni. Élete utolsó óráinak vagyunk a részesei, utolsó szavait halljuk. Jézust ismerősei, az őt követő asszonyok is csak messziről szemlélik. Igen, a halált csak messziről lehet elviselni. Ha közel jön, ha közünk van hozzá, az borzasztó. Lassan éppen hogy csak megrezzenünk, ha halálhírt hallunk, ha gyilkosságokról vagy távoli országok háborúiról hallunk. De az sem üt igazán szíven, ha itt történik, valahol a közelben. Szörnyülködünk és sajnálkozunk, amikor ismerősök haláltusájáról hallunk vagy nagy betegségének hírét vesszük. Hárítunk, mert elviselni, elhordozni ezt közelről aligha lehet. Csak messziről, csak távolról szemlélve, csak úgy, hogy lehetőleg nekünk ne legyen benne részünk. Mert a halálra készülni borzasztó, félelmetes látni, hogy elfogy az élet. Nem véletlen, hogy sokan nem akarnak ott lenni, amikor családtagjuk a végső stádiumba kerül. Odabízzuk a szakszemélyzetre, mi maradjunk csak távol, mert ez nem tudjuk elviselni, elhordozni… - Pedig aki a halálba való átlépésnél ott lehet, az valami szent dologról tud beszámolni.
Előttem vannak családtagjaink, akik a rettenetes kórtól, vagy a nagy betegségtől legyengülve életük utolsó óráiban voltak. Az ember képtelen bármi megfelelőt is mondani. Imádkozhat, vagy sírhat. Csendesen megadja magát és az élettől búcsúzó szerettét a sorsának. Ennyi. Az utolsó szavak? Az utolsó érzések? Az utolsó simítások, a gyengédség pillanatai? Egy kézszorítás, egy csók a homlokra. Van, akinél egy ének, ige, ima, áldás. Mindegy milyen volt, mindegy mit éltünk át azelőtt. Tartozunk ennyivel. A virrasztás órái, az útra bocsátás utolsó mozdulatai jönnek. Egy kedves tett. Egy kanál víz, egy. Egy jó szó, egy kurta, fájó Isten hozzád, vagy annyi, hogy „ szeretünk” …
Jézus Krisztusnak nem ez adatott. Még az övéi sem léptek közel hozzá. Még népe is átkozta. Még azok is gúnyolták, akik addig hittek benne. Mindenki ellene fordult, pedig ő hozzájuk és értük jött.
Egy könyörtelen tőmondat. Odaértek a Koponya helyhez, és megfeszítették őt és másik kettőt. Ennyi. Azután jött a könyörtelen színjáték is. A ruhán való osztozkodás. Ne higgyük, hogy akkora érték lett volna az egybeszőtt ruhának. Ez csak egy elterelő cselekedet. Mit érdekel bennünket a vérző, szenvedő alak. Mit érdekel egy élet, inkább a tárgyak! Egy ember sorsa? Inkább vessünk sorsot! Inkább játszunk egyet. Nem kell ezekre a dolgokra figyelni. A kor közönye, az akkoriak szenvtelen és gonosz mélysége feltárul előttünk. Az ember embertelensége.
A kereszten függő pedig bocsánatért esedezik. Ezeknek. Gyűlölőinek, kínzóinak. Mert tudatlanok, mert képtelenek látni, érteni, hinni… a sok „ Feszítsd meg!” után egy ima, értük. Milyen hatalmas irgalmú az Isten Fia! Nem szembesíti őket, nem száll síkre önmagáért. Értük könyörög, értünk, értetlenekért…
Aztán a könyörtelen gúnyolás. Mindenki ezt teszi. A főemberek, a nép, a katonák és még a mellette levő gonosztevő is. Mindenkinek van egy rossz szava. Nem volt elég a korbács? Nem voltak elegendők a szegek? A függeszkedés, a kín minden levegővételkor a tüdőben és a lábban? Akkor jön a lelki terror. Nincs szánalom, nincs belátás. Itt csak az emberi gonoszság és korlátoltság maradt. Háromszor hangzik el: „ Mentsd meg magad!” Mindenki ezt kiáltja. Nincs együttérzés, csak a hangos kiáltás, a bizonyítás kierőszakolása. „ Mentsd meg magad Isten választott Krisztusa, mentsd meg magad zsidók királya, mentsd meg magad Krisztus!”. Mennyire végletesen emberi gondolkodás ez. Fülünkbe csengenek a szlogenek, a felszólítások: Gondolj magadra! Törődj magaddal! Vigyázz magadra! Tégy magadért! Legyél csak önző. Most már megteheted. Tedd meg! Ez a könyörtelen kísértés. A kísértő könyörtelensége. Ne tarts ki az emberek mellett fájdalmak férfia, légy csak önző, megteheted. Ezek kellenek neked? Őértük jöttél? De hiszen ezeknek nem kellesz, csak játékszer vagy, nem is szánakoznak, látod, hogy kinevetnek és megvetnek?
A kereszten függő pedig nem magára gondol, hanem arra, miért is jött ebbe a világba. Azokra, akik nem tudják, mit mondanak, mit cselekszenek. Sőt még az utolsó előtti szavával megment egy gonosztevőt, aki bízik benne, és hiszi hatalmát a bizonyíték hiányában is. Még ma velem leszel… Még ma, mert hittél bennem, mert tudtad, ki van itt melletted!
Aztán a könyörtelen sötétség jön. Itt van az igazi sötétség. Lelki, szellemi de valóságos értelemben is. A bűnök árja mindent elborít. Isten Fiát is. Így jön a halál. Mindent maga alá gyűr. Félelmetesen közelít. Minden elcsitul. Minden feketébe öltözik. Mégis: a sötétség gyászos idejében is megjelenik az Úr, közbeszól. A templom kárpitja kettéhasad. Ember és Isten között nincs távolság többé. Ő alászállt a mi életünkbe, elszenvedte a mi bűneinket, nincs választóvonal a Szent és az övéi között. Nem kell több főpap, szabad az út az Atyához!
A kereszten függő pedig ezt mondja: Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet. Így is meg lehet halni. Megadóan, elvégezve a küldetést. Atyám, a tied vagyok, és voltam, és az is maradok. Megtettem, amit kértél. Látod, végigcsináltam, őértük. Hogy végre értsenek! Hogy megszabadulhassanak, hogy ne nekik kelljen mindezt elhordozni. Mert nem tudnák. Hiszen a halált sem tudják elhordozni, hogyan tudnák bűneik büntetését elhordozni? Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet…
Végül mégis itt van a felismerés: "Ez az ember valóban igaz volt! " A sokaság, aki szórakozni ment, mert még akkoriban nem volt más látványosság, a mellét verve tért haza… Ott volt felismerés. Ez az ember igaz volt. Ez nem olyan halál mint a többi. Pedig már a római százados és a kíváncsi tömeg is látott már közelről jó néhány kivégzést. De ez nem olyan volt. Minden úgy történt, mint máskor, csak Jézus, akit kivégeztek igaz volt. Más volt. Igen Ő Isten Fia volt! A könyörületes Isten megengedte nekik, hogy végre meglássanak ebből valamit, hogy felnyíljon a szemük... Ez értünk és miattunk volt! Az ártatlan Isten Fia helyettünk és értünk tette. Áldott legyen az Ő neve!
