Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3

Igék, imák, képek

Igék, imák, képek

Örökség

2013. október 06. - Skata

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. (Kol 1,12)

1-Flamarens.jpg

Az örökség szép szó, főként ha valóságos gazdagodást jelent és nem egy meggondolatlanul felvett adósság nyakunkba szakadását vagy egy olyan elhanyagolt házat, ami csak nyűg, teher.

Sok presbitériumunk nehéz örökséggel rendelkezik- olyan templomokkal, amiknek rendbehozatalára emberi szinten kilátás sincs. Olyan közösséggel, ahol minden inkább úgy tűnik, hogy pusztulásra van ítélve.  Van, aki nehéz szívű, olykor konfliktusokkal terhelt, vagy egyszerűen csak nehezen mozdítható gyülekezetet örökölt. Talán egy olyan embert is, akivel nagyon bonyolult az együttműködés. Ugyanakkor mindannyian tapasztaljuk, hogy egy olyan történelmi örökséggel is meg kell küzdenünk, ami a körülöttünk élők gondolkodásában tapasztalható: sok a rosszindulat, a tapasztalatlanság és nagy a dezinformáltság az egyház létét, ügyeit, küldetését illetően. Nehéz örökség…

Örökség- sok gyülekezetben azért kezdődött el valami vagy ott azért lábaltak ki a nehéz körülményekből, mert az egyházközség számára valaki nagyobb vagyont hagyott. Tudunk így iskolaalapításról, harangépítésről, templomtatarozásról és iskolai projektek létrejöttéről. Más gyülekezetek, ahol ez nem adatott meg, ott bizony sokszor keserűen állapítják meg: bezzeg, ha ránk is gondolt volna valaki így, ha nekünk is jön a pénz, akkor most minden másképpen lenne…

A mai ige először is, de a témában is hálaadásra hív bennünket. Hiszen mindannyian rendelkezünk örökséggel, ráadásul olyannal, ami csodálatos, valódi érték, ami tényleg örök-ség, múlhatatlan-ság. Máté evangéliumában több fejezetben olvashatjuk az Úr Jézus szavait a mennyek országáról, és a 13. fejezetben több kép segítségével mutatja be nekünk kincsként. Olyan kincs, amit ha felismer az ember, elkezd keresni. Olyan kincs, amit ha a földből kifordítva megtalál, akkor örömében elmegy, eladja mindenét, csakhogy megszerezhesse a földet és azt, ami benne van. Atyánk hatalmas kincset bízott ránk, mert alkalmasnak tartott minket arra, hogy ezt átvegyük tőle, hogy a mienk lehessen. Micsoda bizalom, milyen hatalmas szeretet ez! Nem is érdemeljük, mert gyengék és állhatatlanok vagyunk. Ha magunkra nézünk több minden tanuskodik az alkalmatlanságról, de Ő alkalmasnak tartott minket. Ez a megelőző szeretet, a kiérdemelhetetlen kegyelem.

Bibliaóráinkon egyháztörténelmi sorozatot kezdtünk. Az ApCSel az első keresztények életét mutatja be, tegnap Istvánról olvastunk. Ő diakónus volt, az apostolok háttérmunkása. Ő az első vértanú. Egy férfi, akire eredetileg nem az evangélium hirdetése bízatott, s azzal vádolták meg, hogy istenkáromló, sok csodát tett… Bizonyára látszott az életén, bizonyára tudott dolog volt, hogy az élete Krisztusé. Megkapta azt, ami örökség, és bár nem igehirdető volt, hanem egy másfajta szolgálatra jelölték ki, mégis ő az első, aki életével pecsételte meg bizonyságtételét. Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tarthat meg azért, amit nem vehetnek el tőle…

A misszionáriusok és bibliafordítók élete lenyűgöző és erőteljes módon van előttem. Szolgálatuk nyomán olyan ismeretekre tehetünk szert, ami  rámutat arra, hogy mennyire hálásnak kell lennünk  mennyei Atyától kapott örökségért és mekkora öröm kellene eltöltsön bennünket, hogy ennek részesei lehetünk.- Igen, ha valaki nagy vagyont kap, ajándékot, annak az életében ott az az öröm, hogy végre újat kezdhetek, ezzel a kinccsel megalapozhatom a jövőmet, elkezdhetem megvalósítani álmaimat.

Örökségünk az, hogy Urunk örök életre hívott, megbocsátotta bűnünket, szeret és életünk vezetője akar lenni.  Az Ő tervében helyet kaptunk mi személyesen, de hisszük hogy az Ő szent és kiválasztott népe, a Krisztushívő gyülekezet is.

Távoli tájak emberei szemébe könny szökik, ha hallják az igét: Íme tenyerembe véstelek, nem feledkezem meg rólad. Az evangéliumok birtoklásáért is halálbüntetés fenyegetettségében élők kívülről tanulják meg a Szentírás fejezeteit és egymásnak mondják bátorításul.  Azok, akiknek az ősvallása szerint egész életük egy hatalmas bizonyítás és a szent Isten meggyőzése teljesítményeik által, akiket úgy tanítottak, hogy majd csak évezredek múltán találkoznak az Istennel, csodálatos örömüzenet, hogy Isten Fia, maga jön és szenved értünk, helyettünk, hogy helyet készítsen nekünk és senki sincs, aki az ő kezeiből kiragadna. Keressétek először az Isten országát és ráadásul ezek is megadatnak nektek…

Kérjetek először Szentlelket… Legyen telve a szívünk azzal a hálával és örömmel, hogy a leggazdagabb, ég és föld ura örökösei lehetünk! És halljuk meg: a halál árnyékának völgyében járókra világosság ragyog…

 Igehirdetés a regionális felügyelőtalálkozón- most szombaton

 

Csüggedés

Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. (Zsid 12,3)

A mai igét szeretném megosztani veletek- ahogyan az számomra megnyílt.

insomnija.bmp

 Csüggedés

Gyötrő, üres szavak,
Kínzó fájdalmas tekintetek,
Körbefonó, hideg falak,
Közeledő, téves jelek.

Elfáradt testek, lelkek,
Könnyesre sírt, remegő szemek,
Sebzett, lüktető, megtört szívek,
Vérben úszó, megfordult keresztek.

Életcélként szolgáló eszmék,
Megvadult angyalok,
Szétmázolt, kitalált mesék,
Ördöggé vált alakok.

Rettegve feltett kérdések,
Kínos, nem várt válaszok,
Mocskos, gyönyörű emlékek,
Egymásra szórt, titkos átkok.

Illat, mely mindig orrodba marad,
Érintését örökre bőrödön érzed,
Dallamokat hallasz, arcodon patak fakad,
Ölelését emlékezetedbe vésed.

Égető csók nyoma a szádon még,
Az élet előtt térdre rogysz,
A lázadás, a küzdelem eltűnt rég,
A tudatlanságtól csontra fogysz.

Marcangolt, bágyadt hiány,
Széllel szálló, szétszórt hamvak,
A boldogság a mélybe le száll,
Villámsúlytott csüngő szárnyak.

(Forrás: Mozso-NediaMnorI.mlap.hu)

A csüggedés állapot. Olyan, amikor az ember alig tart már ki, és nagyon rossz helyzetbe kerül. Gondoljunk csak arra, amikor egy levelet már alig tart valami az ágon, vagy már csak egy szál vékony kis cérnán csüng a gomb a kabáton. Még ott van, de nagyon meglazult a helyén, alig kapaszkodik.

A csüggedés lefelé irányló. (( Bár a lédús, tömött húsú gyümölcs is csüng, ami örömöt jelent nekünk, de mivel a termés nehéz, lefelé húzza a gallyakat. Ez egy nagyon szép, pozitív kép, talán mégis segít megérteni, hogy minden nehéz lehúz, és jaj, ha nem szedjük le időben, nem figyelünk, mert lepottyanhat, megütődhet, megsérülhet...))

Így van ez akkor is, amikor bizonyos gondok kezdik eltölteni a  szívünket. Amikor aggódunk egy szeretett családtagunkért, barátunkért, mert beteg. Amikor féltjük és szeretnénk mellette állni vizsgái, munkakeresése, konfliktushelyzetei idején. Elnehezülhet a szívünk akkor is, amikor mi magunk küzdünk meg a sikertelenséggel a meg nem értettséggel.

De ránk telepedhet annak a fájdalma, hogy támadást, bántást szenvedünk el másoktól. Mert valaki igazságtalan velünk és rosszindulatú. Számos helyzetet tudnánk sorolni. Amikor csak értetlenül állunk és az ellenállás felőröl, vagy a védekezés kiszívja az erőnket. Ha nem merítünk valahonnan erőt, akkor elesünk, akkor a földre zuhanunk, összetörünk. Ilyenkor aztán nem megy tovább.

Egy keresztyén ember viszont mindig számíthat arra, hogy Jézus megérti. És nekünk is figyelnünk kell Urunkra. Lélekben megfáradva el lehet csüggedni. Amikor már csak egy hajszálnyi választ el a kiborulástól és attól, hogy elhagyjon a hitünk.

Ilyenkor kell kiáltani: Uram figyelj rám, fogj erősen, szoríts magadhoz, köss magadhoz! Nem akarok hitemben elesni, nem akarok depresszióba esni, nem akarom ezt az állapotot tovább!

Valakinek egyszer eszébe jutott, hogy számoljunk el 10-ig, ha haragosok lennénk, mert ennyi idő alatt valamelyest lehiggadunk. Az igében az olvassuk, hogy adjunk időt a csüggedésben is magunknak  arra, hogy gondolkodjunk- gondoljunk Jézus szenvedésére.

Ő ártatlanul kellett kiállja az embervilág értetlenségét, gonoszságát, gyűlöletét. Ha ráfigyelünk, akkor először is találkozunk a megértésével. Aztán megérezzük, mit jelent az, hogy Ő ismeri a szenvedést és méltánytalanságot és mit jelent az, hogy helyettünk, miattunk is szenvedett. Majd pedig Ő tudja egyedül újra erővel megtölteni a szívünket, Ő tud felkarolni, hogy a nehézségek cipelésében megtapasztaljuk átvállalja terheinket és bennünket visz a vállán, míg újra erőre kapunk.

S a végén álljon itt énekvers evangélikus énekeskönyvünkből, melyek mindkét érzést, lelki megtapasztalást közvetítik felénk:

Csüggedt, alélt vagyok, fáraszt a szó,
Bénultan ér napom, ha rossz, ha jó.
Űzd el homályomat, hozd fel világodat,
Szentlélek, drága, hű Vigasztaló! ( EÉ 246.1)

A másik: 

Jézus, szenvedésedről
Mostan elmélkednem,
Erőt, áldást mennyekből
Lelked adjon nekem.
Jelenj meg most szívemnek
Ama nagy kínodban,
Mellyel voltál lelkemnek
Orvosa holtodban. ( EÉ 204.1)

Wass Albert: Nagyapám tanítása

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…"
Fénykép: Wass Albert: Nagyapám tanítása

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…"

Szeresd!

Mi lakik itt? 

termesz Cathedral.jpg

És itt?

bohóchal.JPG

És kik laknak itt?

kili-maszaj29-1.jpg

Többek között ezeket a fotókat villantottam fel a mai családi istentiszteleten. A termeszkatedrálist, a bohóchal otthonát, a korallt, és ezeket a maszáj kunyhókat.

A szív is lakóhely- speciális, különleges. Érzelmi életünk, lényünk igaz valója lakik itt. Pontosan mi is? Indulatok és gyötrelmes kétségek, vagy vidámság és mély bizalom az Úr iránt? Mi lakik a szívben? Megbocsátás, irgalom, jóság és szelídség vagy pedig önszeretet, gonoszság, irigység és féktelenség? Jóindulat, vagy rosszindulat, hit vagy tagadás? Engedelmesség, alázat, vagy törtető ambíció és tudatos lázadás? Mi minden helyet kap a szívünkben és mennyi mindenkinek tartogatjuk! Otthonra lelnek benne fontos kapcsolatok, barátságok, szeretteink, de a szenvedélyeink, a megrögzöttségek és a vágyak is ott élnek. Jézusnak vajon jut- e még hely benne? Beengedjünk? És mennyi időre? 

szeresd az Urat.jpg

Egyszer azt mondta az Úr Jézus, hogy a rókáknak barlangjuk van  és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejüket lehajtania. Nem kap helyet. Nem talál otthonra. Ahogyan János evangéliumában is olvassuk: a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. A sötét szív megterhelt szív, bűnös szív. Olyan, ahová már nem lehet leejteni egy gombostűt sem. Az Úr Jézus szállást kér benne mégis, hogy előbb megtisztítsa és megszentelje, átformálja és érzővé tegye. Szentlelke által. Az alábbi gyermekének pontosan erről szól! Ha Jézus rendet tesz, megtisztítja a szívet, akkor a szív képes lesz szeretni- Őt az Urat, a felebarátot is mint magamat, és még az ellenséget is.

kis szívem.png

Szívügyek

Holnap az istentiszteletünkön a szív lesz a téma. A hét igéje, az igehirdetési ige is erre vezet minket-. de errről majd most hadd ne írjak, holnap ilyenkor el lehet itt olvasni az elhangzottakat... Természetesen nem pletykás, szaftos történetek jönnek szívügyekről, ahogy a tv-ben vagy bizonyos hetilapokban folyik, sőt ömlik a bulvár, vagy az ízléstelenség e témában. Pedig milyen szép, és bizonyos értelemben szent területe ez az életünknek. Olyan terep a szív, ahová tényleg csak a szeretet kulcsával szabadna benyitni. Mennyien nem érzik, nem értik ezt sajnos. Sokan rögtön odaadják nem csak a testüket, az ártatlanságukat, de teljes valójukat, a szívüket is valakinek, aki kéri, aki igényt tart rá, és ki tudja, képes-e becsülni, szentnek tartani.  Szívügyek, kardiológia. Két szempont, amik kapcsán nagyon figyelünk a szívre és sokszor hatalmas betegségeket fedezünk fel. Pedig a szív, mint az ember lényének, valójának központja más miatt is a figyelem középpontjába kellene kerüljön. Mert nem mindegy, mi lakik benne...

PSALM119 (1).JPG

Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.

Ezt az igét olvashatjuk angolul a kis grafika mellett...

Mennyi bölcsességet  tartalmaz az  KÖNYVEK KÖNYVE, amit éppen elrejt ez kicsiny szívbábu. Mennyi igazságot és valós útmutatást, vigaszt és bátorítást...

Bárcsak a szívügyek tekintetében ez lenne előttünk! Mert az Úr Jézus szerint " Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert." Az vagy amit megeszel? Sokan vallják ezt a tételt. Szerintem pedig az vagy, amit a szívedbe teszel...

Igemagyarázat a Református Félórából

fej.jpg

"Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig. Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel. Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám. Vajon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!" (Jób 23:2-6.)

Nemrég egy beszélgetésben vettem részt, ahol egy a közszolgálat területén dolgozó ismerősünk kezdte el szapulni a rendszert. A vezetőség hozott egy következményeiben előre beláthatatlan szabályt. Alig jutottam szóhoz, hogy elmondjam, jó-jó, lehet, hogy igaza van, és minden rossz lesz, de legalább egy lélegzetvételnyi időt adjunk nekik. Megvallom nagyon dühös lettem. Miért ez a magyar virtus? Hogy mindenütt és mindig a rosszat látjuk meg? Emberek a világhálón addig bogarásznak, amíg valami elítélőt, sötétet nem olvasnak a dolgokról. Minden rossz. Bármi történik, egészen biztosan ez lesz a végkövetkeztetés, az egész el van szúrva.

Ezek után megakadt a szemem Jób szaván: súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom. Mintha mi tényleg az amúgy is meglevő csapást állandóan fokoznánk... Azzal, hogy mindenben a rosszat látjuk meg, mintha egy önmegvalósító jóslatot mondanánk örökké, igen, legyen is rossz. A mai emberek, rettenetesek... és tényleg, egyre inkább rettenetesnek látok mindenkit, és az eredmény, hogy valóban minden egyre sötétebbé válik.

Isten kiszólít minket ebből az ördögi körből. De nem ilyen olcsó szólamokkal, hogy szép az élet, keresd meg a jót, mindig találsz valami szépet... Mondják ezt egyesek teljesen összetört embereknek. Jób maga is effajta tanácsokkal volt tele torkig. Lelke tele volt keserűséggel, és nem tudta hova kiönteni. Ugyanakkor látta, hogy csak fokozza a bajt ezzel a panaszáradattal.

Mi visz ki ebből az ördögi körből? Jób amint fölfedezi magában, hogy a saját panaszának a martalékává lett, ezt mondja: Óh ha tudnám, hogy megtalálom őt... valami mélységes vágyakozást fejeznek ki ezek a mondatok. Nagyon szeretné, ha Isten segítene. Nagyon-nagyon erősen kéri. Nem csak úgy félvállról, hogy mi szoktuk, majdcsak megsegít az Isten, hanem teljes szívéből kéri őt.

Mi, amikor panaszkodunk, gyakran elveszítjük az erőnket is. A panaszaink valójában legyintések. Ez már úgyis így van. Kicsit igazoljuk is magunkat, nincs mit tenni, rossz a rendszer. Ez egy magyar betegség, ami évszázadok óta terjed, jobban, mint a pestisjárvány. Itt mindig rossz rendszerek vannak, és mindent le kell hurrogni, mert úgysem érdemes semmit tenni, abból csak rossz sül ki. Bárcsak egyszer azt a gyógyszert alkalmaznánk erre a járványra, hogy ilyen nagy erővel kérnénk a Jóistent, hallgasson meg, válaszoljon kételyeinkre, mert nagyon vágyunk rá.

Jób megváltozik ettől az imádságtól. Ebben a fejezetben még nem teljesen, de már egy kicsit másként látja sorsát. Azt mondja: Mit szólna hozzám Isten? Nem szólna, csak figyelne rám. Rájön, hogy Isten valójában nem is kész válaszokat tartogat nekünk kérdéseinkre, hanem ezt a mélységes figyelmet. Képzeljünk el egy anyát, aki figyel a kicsi gyerekére, és a gyerek is figyel rá. Összeér a tekintetük, és tudják, számíthatnak egymás figyelmére. Ha elmegy az anya, fut utána a kicsi, és fordítva... Ha valaha megéltük ezt az osztatlan isteni figyelmet, akkor átéltük a csodát is, ami kihoz minket panaszainkból.

Isten figyel, ott van mellettünk. Valahogy úgy, mint azon a közismert képen, amelyen két lábnyomot lehet látni a sivatag porában. Azonban egy idő után eltűnik az egyik lábnyom, és egy jó darabon csak egy lábnyom vezet a porban. Álmában kérdezte valaki Istent: Hol voltál? Miért van csak egy lábnyom éppen életemnek azon a szakaszain, amikor nehéz volt? Miért hagytál magamra? A Mester válasza: Ott az ölembe vettelek, úgy vittelek át a sivatagon. Isten figyel. Mi is figyeljük őt, és akkor egészen más színben tűnnek a dolgok. Ámen.

( szerző: Fekete Ágnes)

fiatalokat temetünk

pillangó.jpg

Egy temetési beszéd a múlt hétről... egy kicsit rövidítve.

Add nekem fiam a re szívedet és szemed ügyeljen az én utaimra. Péld 23,26

Jézus mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet, és senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam. Jn 14,6

Jézus azt tanítja nekünk, hogy örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal. Ezt az együtt érző, szeretetteljes odafordulást szeretnénk ma együtt megélni, amikor lerójuk kegyeletünket és elköszönünk, amikor részt veszünk eltávozott testvérünk legközelebbi hozzátartozóinak fájdalmában.

Életünk egy nagy utazás, mi pedig vándorok vagyunk két világ között. Vándorok, jövevények, akik egyik világból a másikba érkeznek, akik vágyakoznak a tökéletes harmónia, a vég nélküli jó után. Amikor valaki befejezi ezt az életutat, akkor megtorpanunk a nagy rohanásban, egy kicsit befelé figyelünk. Ha valaki élettel betelve, hosszú életpályát követően pihen meg, akkor talán bólintunk: „igen, így van rendjén, elvégeztetett a küldetés”. De ha valaki élete derekán megy el, az mindenkit szíven üt. Újra és újra- és ezekben a napokban is -fiatalokat temetünk. Ez lesújt és megrémít bennünket. De még inkább az, amikor úgy távozik egyikünk, hogy ő maga akar menni, mert nincs maradása közöttünk. Ilyenkor mindenki választ és okot keres, magyarázatot és talán indokot is. Okoskodunk, hárítunk, miközben a lelkiismeretünk hangosan szól, és kérdez az Isten is. Ma nagyon sokan vagyunk itt, tiszteletből, részvétből, mert így láttuk helyesnek. Vajon miért nem látott bennünket az, akitől ma együtt búcsúzunk? Egy kedves fiatalember eltévedt az élet labirintusában és nem találta meg a kivezető utat, a fényt. Vajon mi látjuk-e? Nem talált ebben a világban megoldást veszteségre, benső feszültségekre, élete nehézségeire. Vajon mi tudjuk- e hol és kinél lehet azt keresni?  Valami eltört benne, és nem tudta, ki tudja élete darabjait újra összerakni. Sírunk és erőteljesebben zakatol a szívünk, gondolataink csapongnak és talán még Istent is számon kérjük. Ő pedig közel jön hozzánk, felel és hív.

Jézus azt mondja: én vagyok az igazság. Nálam keressétek és élni fogtok! Azt mondja: én vagyok az út, járjatok rajtam és célba találtok! Én vagyok az élet: ragadjatok meg és örökké tart majd az életetek velem! Nála tökéletes szeretet van, nem törékeny, sebezhető, változó. Nála irgalom van, nem csak figyelem. Nála nem csak bűnlátás, de bűnbocsánat is van. Nála vigasz van és békesség.  Vajon számolunk-e ezzel?

Egy megrendült közösség áll ma meg egy fiatalember ravatalánál. Nem csak szerettei, de mindannyian érezzük emberi gyengeségünket, korlátainkat, tehetetlenségünket, lehet, hogy bűneink súlyát is. Vajon merjük-e, tudjuk- e mindezt Isten elé tárni?

Amikor utoljára láttam május végén, a templomukban volt. Konfirmációi istentiszteleten, nagycsaládja tagjaival. Büszkeség és öröm volt az arcán, de valami lelki vágyódás is volt benne Isten felé, amit csak az vett észre, aki őt jól ismerte. Mi lehet élete üzenete? Mi lehet azt, amit nekünk meg kell szívlelni? Mit kell tudnunk életről és halálról, amit még nem látunk tisztán?

Fiatalokat temetünk, van, akitől hosszú, súlyos betegség után keltett itt búcsút venni, más balesetben veszítette életét, valakinek megállt a szíve, a pillanat tört része alatt ment el. Eltávozott testvérünk, szerettetek, valami miatt nem tudott, nem akart maradni. Itt nincs emberi válasz. Az értelem felmondja a szolgálatot. Igen, élet és halál ügyében egyedül Istenhez fordulhatunk, és ha hozzá fordulunk, minden más fényben lesz. Jobban fogjuk egymást szeretni, megértőbbek és jóságosabbak leszünk egymáshoz, mert látjuk: sosem tudjuk az időt, vagy azt, mi közelíthet hozzánk. Jobban fogjuk egymást becsülni és még inkább keressük Istent, aki minden nyomorúságunkban lehajol hozzánk. Irgalmasabban szólunk majd, mert látjuk, miként törheti meg az életerőt a bűn hatalma.

Őrizzük meg tehát szívünkben azokat a pillanatokat, amikor együtt osztozhattunk e világ szépségében, örömeiben, áldásaiban. És könyörögjünk érte, szeretetteiért és önmagunkért, hogy mindig közel érezhessük magunkhoz Jézust, aki megért, megtart és megvált. Hogy megragadhassuk kezét, amit értünk szegeztek át, és és az övéiként kövessük szavát. Hogy  megláthassuk életünk végén azt az ajtót, amit Ő nyitott meg számunkra és beléphessünk rajta örök otthonunkba, szerető mennyei Atyánk házába.

Hálaadás

levendulaszív.jpg

Igehirdetés 2013. július 28-án,

az Oroszországból való hazatérés

66. évfordulóján,

Hálaadó istentiszteleten

5 Mózes 7, 6-12 alapján

7, 6 Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr, hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül, amelyek a föld színén vannak.           7,7       Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt,              7,8      hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből.  7,9       Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait. 7,10      De megfizet személy szerint azoknak, akik gyűlölik őt, elpusztítja őket. Nem késik megfizetni személy szerint annak, aki gyűlöli őt. 7,11      Tartsd meg tehát azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és döntéseket, amelyeket én parancsolok ma neked, és teljesítsd azokat!      7,12 Ha tehát hallgattok ezekre a döntésekre, ha megtartjátok és teljesítitek azokat, akkor az Úr, a te Istened is hűségesen megtartja a szövetséget, amelyet esküvel fogadott meg atyáidnak.

 1.      Istenednek szent népe vagy… 

2.      Szeret benneteket, ezért kihozott a szolgaság földjéről

3.      Ő megtartja szövetségét az őt szeretőkkel

4.      Hallgassatok rá, és Ő hűséges lesz hozzátok nemzedékeken át!

Szeretett ünneplő gyülekezet!

1.         Istenednek szent népe vagy…A származás meghatározza, mi történik az emberrel. Ezt az alapmondatot, és ennek az igazát a ma közöttünk levő, fiatalon elhurcolt testvérek tudják a legjobban. Egy harmonikus családban felnövő gyermek későbbi élete is nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozott, egy feszültségekkel terhelt kapcsolatot szemmel követő gyermek maga is zaklatottá válik, torzul. A módosabb családból származó hamarabb jut hozzá külföldi tanulási lehetőségekhez és már fiatalon többet utazik Számos idős testvértől hallottam arról, mit jelentett nehéz körülmények között élő, szűkösen gazdálkodó család gyermekének lenni, ami magával hozta a gyermekek korai felelősségvállalását, munkáját. A származás, ha nem is dönt arról, mire vihetjük, de mégis nagyban befolyásolja a későbbi életvitelt, életminőséget, mindazt, ahogyan a világot látjuk. A mai ige, nekünk szól. A Bibliában mindig nekünk szól az Úr. A Szentírás nem csak egy régen élt kiválasztott népnek íródott, hanem mindazoknak, akik figyelni akarnak Isten beszédére. Ma azt hallhatjuk, hogy az Úr szent népe lehetünk! Mit jelent ez? Azt, hogy az Övéi vagyunk. Istené. Ez az igazi származásunk. Ez a valódi hovatartozásunk. Az Ő teremtményei, az Ő kedves gyermekei, szeretett népe. Sőt szent népe, ami azt jelenti: neki elkülönített az ő céljaira szánt. Mennyivel más így végiggondolni egy egész életútra, több mint 80 évre, de a leszármazottaknak is, saját személyes sorsukra! Nem arról van szó, hogy úgy kell magunkra nézni, mint minkét oldalról német felmenőkkel rendelkezőknek, vagy úgy, ahogyan azokra az azonosító lapokra volt írva, hogy félvér. Nem úgy, hogy megkínzott, megalázott közösség egy tagja, a bűnös népbe tartozó polgár. Isten azt mondja, az enyémek vagytok! Arra rendeltelek benneteket, hogy ezt tudják rólatok. Akik bár nagy próbatételeket éltek át, de akikkel mégis gondol Uruk, akik évtizedek múltán is hirdetői lehetnek Isten nagyságának, kegyelmének.

2.         Szeret benneteket, ezért kihozott a szolgaság földjéről A zsidó nép számára az Egyiptomból való szabadulás egy olyan nagy horderejű esemény volt, ami nemzedékeken át hatást gyakorolt közösségi és vallási életükre. A szabadulás élménye és csodája minden reményüket felülmúlta és mindaz, ahogyan történt még inkább megerősítette bennük a hitet Istenben, akinek volt hatalma és ereje őket megszabadítani. Hiszen amíg ott voltak, vetették a vályogot, építették a fáraó piramisát, számtalanszor elkeseredtek, túl voltak terhelve testi, lelki, szellemi téren egyaránt. Milyen könnyű párhuzamot vonnunk! Bár nem mindenki élte át a bányamunkát, és a lágerélet szörnyűségeit, mégis mindannyian részesei lehetünk az ő megpróbáltatásaiknak. Az itthon maradottak együtt szenvedtek az Oroszországba elhurcoltakkal, a későbbi leszármazottak is jól értik, kitörölhetetlen, mély fájó nyomokat hagyott maga utána az a két és fél, másoknak pedig az öt év, amíg a jóvátételi munka, a malenykij robot tartott. ( NÓTA) -- Te hatalmas Isten, szabadíts meg innen! – Igen, vannak pillanatok, amikor világosan látjuk: emberi síkon nincs megoldás. De az Istennél nincs lehetetlen. Mekkora hatalom volt az ókorban az egyiptomi fáraóé, és Isten megtörte az uralmát a népe felett! Mekkora halalommal rendelkeztek a szovjetek, félelmetes ellenpólusa voltak Amerikának is, a másik világhatalomnak. És az Úr mégis kihozta, kiragadta a kezükből az övéit, nem feledkezett meg róluk! Mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából.

A szabadulás és Isten szeretete összetartoznak. Nem véletlen volt, és nem is csupán csak valami különös diplomáciai lehetőség nyílt. Isten szeretetének következménye, hogy nem feledkezett meg övéiről és elkészítette a szabadulás útját. Isten szeretetének következménye, hogy felébredt a befolyással rendelkező emberekben az akarás, a tenni vágyás, az együttérzés és elcsitult a félelem. Ki- ki a maga helyén megmozdult a berényi fiatalokért. A szabadulás és Isten szeretete összetartoznak.

3.         Ő megtartja szövetségét az őt szeretőkkel… hűséges lesz hozzátok nemzedékeken át.

Sok beszélgetésnek voltam hallgatója, több idős elbeszéléseit ismerhettem meg. Január 6-ára, elkészült egy majd félórás összeállítás is a visszaemlékezésekből, talán még nem túl későn. Még közöttünk él a hallgatás, a megbélyegzettség érzése, a félelem is. Talán az is kérdés volt, hogy a származás vajon hozhat-e jót, vagy még mindig akadály? Minek felhánytorgatni a múltat? Fájó, sötét időszak volt az. Mire jó évtizedek múltán kérdezősködni, megváltoztathatatlan a múlt és az egész életen át hordozott sebek is. Még ebben az évben is át kellett élni az értetlenséget, amikor a nyugdíjrendezés ügye előkerült. Úgy tűnik, nem olyan fontos ez, nem olyan közérdekű, nem olyan szembetűnő- pedig itt, nekünk az volt, a személyes és közösségi létet teljesen átforgató. 6-7 évtized távolában történt és az érintettek már fáradtak a magyarázkodásra, az események bemutatására, elég volt… -- Az Úr ezt mondja: én megtartom szövetségemet nemzedékről nemzedékre!  Ha valami a feledés homályába is vész, Isten szeretete nem szűnik meg, szövetségét nem szakítja meg- azokkal sem, akik nekünk most fontosak, akik utánunk jönnek, akik hozzánk tartoznak, akik tőlünk származnak…

4.         Hallgassatok rá!

A sok bátorításra jó odafigyelni, Isten szava békét ad. De utat is mutat nekünk. Ezért hallgassunk még inkább újszövetségünk szerzőjére, Jézus Krisztusra, aki maga a Szabadító. Akinek élete, értünk vállalt szenvedése és halála árán van az igaz szabadulás. Mert minden lélekben dől el. Minden onnan indul ki. Nem fogadkozni kell évtizedek múltán, sötét világtörténelmi időszakokra gondolva, hogy „ emlékezzünk, hogy ne történhessen meg ilyen, állítsunk mementókat, hogy ne történhessen meg ilyen… Hallgassunk Jézusra! Kövessük Őt! Véssük a szívünkbe szabadítását, éljünk szeretetéből, vegyük komolyan velünk kötött szövetségét! Lássuk meg, hogy az hogy az igaz szabadítás mégiscsak a bűnből, halálból való szabadítás, Őáltala. A Benne való hit tart meg minket, mind nyomorúságban kísértésben. A Benne való hit visz haza is minket, örök otthonunkba. 

Idézet

krisztusbarzil.jpgAz első keresztényeknek soha eszükbe nem jutott, hogy hígítsanak az evangélium üzenetén azért, hogy senkit ne botránkoztassanak meg vele, vagy hogy az aktuális közgondolkodáshoz igazítsák azt. Nem mazsolázgattak az evangélium üzenetei között, és nem csak azokat a részeket prédikálták, ami tetszett az embereknek. Bátran felvállalták a kereszt botrányát. A kereszt Isten ultimátuma, amellyel felszólítja az ellene lázadókat, hogy tegyék le a fegyvert! Isten nem alkalmazkodik az emberi véleményekhez, és nem kéri ki a bűnös ember megromlott elméjének tanácsát. Pál apostol nem küldött ki kérdőíveket, hogy megtalálja a közös alapokat egy egységes hithez. Nem volt semmiféle egyezkedés: csak Jézus Krisztus keresztje volt, amely csupaszon magaslott az ég felé a zsidóknak és a pogány népeknek egyaránt.

R Bonnke

Spurgeon bizonyságtétele

Hallgattam egy igehirdetést. Keresztyén voltam. Gondolataim elkalandoztak és elkezdtem magamban kérdezni: Hogyan jutottam én hitre Jézus Krisztusban? Mikor történt ez? Hogyan és milyen befolyás alatt, milyen folyamatokon keresztül lettem keresztyén? Megkérdeztem magam: Spurgeon, hogyan lettél keresztyén? A felelet ez volt: Kerestem az Urat. Spurgeon, miért kezdted el az Urat keresni? Mint egy villám csapott belém az igazság: sohasem kerestem volna Őt, ha egy korábbi befolyás keresővé nem tett volna engem. Imádkoztam. De akkor fel kellett tennem a kérdést: Miért kezdtél el imádkozni? Az Írás indított engem, hogy imádkozzam. Hogyan történt, hogy elkezdtem a Szentírást olvasni? Olvastam, de mi indított az olvasásra? Akkor fel kellett ismernem: mindennek kezdetén az Úr állt! Ő volt hitem kezdete és így ébredt fel bennem az igazság, mint a felkelő nap, Isten kegyelméről. Ettől az igazságtól sohasem hagytam magam eltéríteni és ez az én bizonyságtételem: Újjászületésem egyedül Isten munkája."

 

 

 

Örömhírt hallók, örömhírt hallgatók

misszió.jpg

Ezekben a napokban nagyon foglalkoztat az örömhírmondók és örömhírhallók sorsa. Az örömhírt mondók lelkészek, misszionáriusok és evangélizálók. Az örömhírt hallók mi mindannyian lehetünk, s az előttünk éltek is.- Többen vannak ma előttem, akik tömegeket szólítottak meg. Hadd írjak most Charles Grandison Finney-ről, aki a 19. században volt Amerika nagy evangelizátora. Ő nem annyira ismert, mint Wesley, vagy Billy Graham. Ezt olvastam róla: "  Prédikációja egy ügyvédi megszólaláshoz hasonlított, amikor is az észérvek erejével meggyőzte a hallgatóságot.Nem az emberek lelkét simogatta, hanem ostorozta a bűnöket. Valóságos véteklistákat állított fel, de a kegyelmet így tudta igazán hirdetni. Eléggé bátor volt ahhoz, hogy új módszereket próbáljon ki az ébredések idején.Tekintet nélkül a forrásra, ha a módszer hasznosnak látszott, Finney bevonta az összejövetelekbe. Istentiszteletein gyakran használta a „érdeklődők padját”, ami közel volt az első helyhez, ahol bárki személyesen tanácsot kérhetett, amikor foglalkozni akart üdvösségével.Nyilvánosan szólított fel a döntésre, ami szokatlan gyakorlat volt a maga korában." Ő maga úgy szólt, hogy rengetegen tértek meg Jézushoz, tudott olyan eszköze lenni Istennek, hogy őt hallva sokan hallották meg az Úr hívó szavát.

De előttem van az a misszionárius is, aki indiánok között szólt Jézusról. Egy idős indián minden alkalommal beengedte a vigvamjába, a kis sátrába. Ő is és a családja is hallgatta a misszionárius szavait. Ez utóbbi gyakran próbálta szóra bírni, ő azonban nem akart sosem beszélgetésbe elegyedni. Arra a kérdésre, akar- e valamit mondani, ő ezt válaszolta: " Minek, így sem akarod abbahagyni, hát még ha kérdeznék?" Az idős indián egész családja keresztyén lett. Róla viszont semmit sem jegyeztek fel. Így is lehet az örömhírt hallani. Jézust meg lehet ismerni, de ez nem elég. Be kell őt fogadni, a szívünkbe, az életünkbe.- Mennyi ilyen embert ismerek, aki tudja, mi történt Jézussal, aki ismeri az élettörténetét, csak éppen nem foglalt mellette állást, nem akarta, hogy Jézus az Ő életének Ura legyen. Akinek megvan a véleménye Jézusról, egyházról, a keresztényekről és nincs kedve vagy bátorsága beszélgetésbe elegyedni egyháztagokkal Jézus mai tanítványaival. 

És van más is, aki örömhírt hirdet és azt, amit monda, meg is hallják, meg is értik és hinni is akarják. Vannak olyanok, akiknek szavában nem csak emberi bölcsesség rejlik, hanem a Lélek ereje. Bunken misszionárius a breeckek között szolgált. Ez egy nagyon vad törzs volt, erkölcsileg nagyon alacsony szinten álló közösség volt. A vezetőjük el is fogott néhány keresztyént, és azt mondta, ha valóban olyan nagy hatalma van Istennek, akkor szabadítsa ki a kezükből a foglyul ejtetteket, ha ez megtörténik ők is hinni fognak benne. Sőt egy kis idővel később üzentek is a misszionáriusoknak, hogy jöhetnek a társaikért, de tuják meg, hogy nekik - őrzőiknek- puskáik is vannak. A keresztyének nem mozdultak egy tapodtat sem, csak énekeltek, imádkoznak, Bibliát olvastak és hitték, hogy az Úr megsegíti őket. Hiszen azon az állásponton voltak, hogy nem két idege kultúra csap össze, hanem Isten és az ördög között folyik a harc. Pár nap múlva sürgető üzenetet küldtek a vad törzs emberei, mire ezt a választ kapták:" Ha nem engeditek el a testvéreinket a mi Istenünk kezére adunk benneteket." Egy kis idő múlva szabadon távoztak a keresztyének. Miközben hittestvéreik " csak" énekeltek, imádkoztak és prédikáltak, Isten megmutatta hatalmát.  Ez a történés nagy eredményeket váltott ki és lelki ébredést indított el. Így is lehet örömhírmondónak lenni és így is lehet azt meghallani. Minden Isten Lelkének hatalmával történt.

Szombaton Nick Vujicicet hallgattuk Debrecenben. Mélyen megrendítő volt- a lélek erejével áthatott. Pedig nem egy videofelvételt láttunk már tőle és ismertük több történetét. De olyan jó volt bizonyságtevését hallani, hiteles, őszinte szavain keresztül megint magunkba szállni. Körülöttünk sokan könnyeztek. Én is. Mert Isten újra szíven ütött, felhasználva ezt az embert, hogy eljuttassa hozzám szeretetét, amin nem változtat semmi: se a korunk, se a kinézetünk, de a bűneink sem. Ő azokat eltörli, megbocsátja, engedi, hogy újat kezdjünk. Ővele. Milyen jó dolga van az örömhír mondónak- jelen esetben nekem- hogy egy másik örömhírmondó erősíti a hitét, és bátorítja újra a szolgálatra. Bárcsak sokan lennének, akik így hallhatnának az Úr Jézusról, aki ma is velünk van!

Az alábbiakat a Missziói Híradóból idézem:

Idegenben élni-  Egy iskolai plakáton olvastam egyszer:

image005.gif



Néhány éve úgy beszélnek vilá­gunkról, mint egy globális faluról. Régen elmúlt az az idő, amikor egy nép önállóan élt és sorsát önmaga határozhatta meg. Az emberiség keveredése már régen elkezdődött. 

A kommunikáció lehetőségei, a gazdasági összefonódások, a turiz­mus, de mindenekelőtt a legújabb népvándorlások a különböző kultú­rák összemosódásához vezetnek.

Századunkról mint a „menekültek évszázadá”-ról fognak majd egyszer megemlékezni. Ez időszak alatt 250 millióra duzzadt a bevándorlók száma, ehhez jelentősen hozzájárult a Szovjetunió szétszakadása, vala­mint az utódállamok gazdasági vál­sága is. Különösen a tudósok, mér­nökök és szakmunkások készek az áttelepülésre.

Európában ma 20 millió beván­dorló él, ebből 6 millióan Délről ér­keztek. Úgy becsülik, hogy a kö­vetkező évben kb. 30 millió észak-afrikai fog Európába vándorolni.

A népvándorlásnak különböző okai vannak. Megkülönböztetünk „kényszermenekülteket”, és olya­nokat, akiket a jobb lehetőségek reménye ösztönöz, ám ez mindkét esetben elvándorlást jelent.

Menekülésre késztetnek a harma­dik világ országainak gazdasági és szociális nehézségei. A Fülöp-szi­geteken élők közül például ezért dolgoznak 3,5 millióan 120 külön­böző országban. Sokaknak háborúk és politikai üldözések miatt kell el­hagyniuk hazájukat.

A fejlett ipari országokra jellemző magasabb életszínvonal, a kereseti lehetőségek, a jogbiztonság, a jobb jövőkép vonzó té­nyezőt jelent a fel­növekvő generáció­nak.

A korábbi száza­dok európai kiván­dorlói Amerikát, Ausztráliát, Új-Zé­lan­dot és Kanadát európaivá tették. Az őslakosság ezekben az országokban ki­sebbségbe szorult.

A német viszonyok is erőteljesen megváltoztak. Több mint 7 millió külföldről érkezett ember él közöt­tünk. A nagyvárosok lakosságának több mint egyötöde külföldi.

Hogyan éljük meg ezt a helyzetet? Hogyan fogadjuk az idegen ország­ból érkezőket, és hogyan bánunk velük? Beleképzeltük-e már ma­gunkat az ő helyzetükbe? Tudjuk-e, mit jelent külföldiként idegen or­szágban élni?

Misszionáriusaink tudnának me­sélni arról, milyen érzés külföldinek lenni, amikor a nyelvet, étkezési szokásokat, új értékrendet és még sok más dolgot meg kell tanulni, valamint az éghajlathoz is hozzá kell szokni. Milyen fontos ebben a tanulási folyamatban jó kapcsolat­ban lenni a helybeliekkel, s tapasz­talni azt, hogy ők akkor is türelme­sek és megértőek, ha a külföldi hi­bát követ el. Misszionáriusaink már sok pozitív tapasztalatot szereztek ezen a téren a bennszülöttekkel.

Mivel a külföldieknek segítségre van szükségük, ezért mondja Isten igéje, hogy felelősséggel tartozunk az idegenekért: a törvény egyfor­mán vonatkozik az őslakosokra és a jövevényekre is (2Móz 12,49), az idegent nem lehet külön kötelezett­ségekkel terhelni és sanyargatni (2Móz 22,20; 23,9), jóindulattal kell viseltetnünk irántuk (2Móz 19,10); az idegenek iránti viszonyunk mér­céje pedig az isteni magaviselet le­gyen (5Móz 10,17-19), ez szerete­tet, megértést és gondoskodást je­lent.

Azt kívánom Önöknek, hogy tud­janak segíteni azokon az embere­ken, akikkel életútjuk során talál­koznak a mindennapokban, és az örök élet felé vezető úton is!

 Detlef Krause

liebenzelli missziói igazgató

Vezetők és vezetettek- Vezess Jézusunk!

Jeremiás 23, 1-6

Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és elszélesztik legelőm juhait – ezt mondja az ÚR.2 Azért azt mondja az ÚR, Izráel Istene a pásztoroknak, akik legeltetik népemet: Ti szélesztettétek el juhaimat, ti űztétek el őket, és nem ügyeltetek rájuk. Íme, megbüntetlek titeket gonosz cselekedeteitekért – így szól az ÚR.3Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová elűztem őket, visszahozom őket legelőikre, és majd szaporodnak és megsokasodnak.4 Pásztorokat rendelek melléjük, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, és meg sem fogyatkoznak – ezt mondja az ÚR.5Íme, eljönnek majd a napok – ezt mondja az ÚR –, amikor Dávidnak igaz sarjat támasztok. Királyként fog uralkodni, és bölcsen jár el: jogosságot és igazságot cselekszik e földön.6Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel is biztonságban lakik, és ezen a néven hívják: Az ÚR a mi igazságunk!

vezető.jpg

Vezetőnek lenni?

Különös világot élünk- egy kettősség vonul végig a társadalmunkon:  sokan akarnak vezetők lenni, szinte mindenáron, mások meg nagyon nem akarnak vezetők lenni, pedig szívesen venné környezetük.

  1. aki akar, sok esetben nem alkalmas, nincs rá tehetsége, tudása, karizmája… sokszor csupán önjelölt
  2. aki nem akar, annak lenne bár tudása tehetsége, karizmája, de nem viszi rá lélek- mások jelölnék csupán
  3. aki vezető akar lenni, sokszor csak önző szempontok miatt törekszik erre, az előnyök, megbecsültség, a nagyobb fizetés, hírnév a hatalomvágy miatt
  4. aki nem akar vezető lenni, az nem akar nagyobb felelősséget, több bonyolult helyzetet, tanácskozást és semmi olyat, ami kellemetlenséggel, vagy a szerepből adódóan akár még méltatlan helyzetekkel, mások kritikájával – vagy egyszerűen csak a kirakatban való élet nehézségeivel járna

Mindkettővel képesek vagyunk egyet érteni, de mindkettő érvelése elégtelen. Látjuk benne az önző szempontokat, azt, hogy nem is az a fontos, ami a küldetés, a feladat, hanem az, hogy ebben a helyzetben valaki jól érezze magát. ( Természetesen olyan is van, aki akar és képes is, rátermett és szívesen támogatják!)

Figyelem az újságok címlapjait, államférfiak, európai parlamenti képviselő asszonyok képei mellett szalagcímek.  És közben megkérdezem én is az újságírókkal együtt: kinek mi a fontos? Kinek szívügye, hivatása az, amit rábíztak a választók? Kinek akar megfelelni: a népének vagy más érdekeknek, vagy saját magának csak?  Mi vezérel, mi motivál, adott pozícióban levőket? Mi a fontosabb, a pártfegyelem vagy a lelkiismeret? Hol van a helye a hazaszeretetnek és a történelmi gondolkodásnak?

Több képet kaptam már az újonnan választott Ferenc pápáról.

francesco.jpg

Az egyik egy rajzsorozat, képregény jellegű karikatúra: a pápa nem akarja a nagy pápa mobilt és a palotát. A másik egy kis kép, egy jelentéktelen kameraállásból készült fotó - a pápa lábáról.

pápacipő.jpg

Régi, megszokott fekete cipője látszik ki a fehér reverenda alól. Nem hajlandó az aranykeresztet hordani- vaskereszt lóg a nyakában, nem hajlandó a piros pápai cipőt felhúzni a lábára, aranygyűrű helyett aranyozott ezüstgyűrűt visel.  A római katolikus egyház feje sétálgat az emberek között és alig tudták lebeszélni arról, hogy biciklizzen Róma utcáin.  A derék svájci gárda és a pápai testőrség mindeközben pedig lassan az őrület határán van, hogy megvédje a főpásztort.  Aki pedig nem csak figyelik, de érteni is akarnak a jelekből, azt mondják: lerombolja a pápaság mítoszát és úgy lelkipásztor, úgy Krisztus elhívottja és szolgája, ahogyan az minden egyes pap kellene, legyen.  Példát ad, példát él, a hitelesség, a krisztusi szerénység, szelídség példáját.

Első istentiszteletem után egy tanár bácsim a templomajtóban azt az igét mondta: jó van jó és hűs szolgám, kevésen hű voltál, most már sokat bízok rád. - Amikor ezt a helyzetet évek távolából felidézem, az az ige szokott először eszembe jutni, hogy „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”   Ez a két ige számomra szervesen összetartozik. Nem mindegy, hogy miként nézünk a vezetői szerepre: nyűgnek, dicsőséget hozó lehetőségnek, vagy pedig Istentől kapott szolgálatnak látjuk.

Milyen fontos az, hogy lássuk, mivel bíz bennünket meg Isten!

Jeremiás könyvében pásztorokról van szó. Ez a királyokra és prófétákra vonatkozott akkoriban. Ugyanakkor az ige a vezetői beosztás és felelősség híján levőknek is szól, nekünk, mindannyiunknak hangzik el.  Először is Isten szava az ellen szól, amit valaki az ő megbízatásában hanyagul tesz. Semmit sem lehet hanyag módon végezni! Semmit sem lehet úgy kezelni, hogy az csak engem érint, és kinek mi köze hozzá! Amivel Isten megbíz, azzal neki tartozunk számadással. De vajon tudjuk-e hogy egyházában mi a szolgálatunk, a tőle kapott küldetésünk? Isten szolgáinak az a küldetése, hogy hozzá hívjanak, őt mutassák fel másoknak!

A héten Mezőberényben járt püspök úr. A beszélgetéseink során arról is szólt, hogy bizony sok jó szolgálati helyre nem talál lelkészt. Sok jó gyülekezet nem talál lelkipásztort magának. Aztán ismét előkerült a népszámlálási adatok elszomorító volta. Kérdezhetjük, mi van a háttérben?  Talán nem vesszük komolyan a küldetést? Nem halljuk az Úr Jézus szavát? Nem látjuk a szükséget magunk körül? Jaj, ha a gyülekezet nem tölti be küldetését, jaj, ha a presbiterek is csak megtiszteltetést látnak és nem elöljárók a hitben, de még inkább, jaj, ha lelkipásztorok nem az Isten ügyét látják a legfontosabbnak, nem az ige szolgálatáért égnek!

S vajon mi szeretett testvérek, személy szerint betöltjük- e küldetésünket? Elvégezzük-e azt, amiért Urunk életre hívott, a vele való lelki közösségbe vont és ránk bízta evangéliumát? Szavunk, tetteink bizonyságtételével, kitartó imádságainkkal gyűjtünk-e népet Urunknak? Lesz-e valakinek miattunk kedve Őhozzá tartozni, Őhozzá fordulni? Jaj, ha olyanok vagyunk, hogy nem össze felé terelünk, hanem szét felé szóródásra sarkallunk másokat!

Konfirmációnk során megtanultuk, hogy az egyház feje Jézus Krisztus. Megtérésünk pillanatától fogva tudjuk: életünk Ura Jézus Krisztus. Érződik- e rajtunk ez az alávetettség, tapasztalják- e körülöttünk, hogy nekünk más vezetőnk van? Van- e bennünk olyan féltő szeretet, ami a lélekmentésre buzdít?

Ágostai Hitvallású evangélikus egyházunk az egyetemes papság elvét vallja. Krisztus népének ez az elsődleges küldetése! Ne higgyük, hogy csak a szabad keresztény közösségek jellemzőjéhez tartozik a tudatos gyülekezetépítés és a laikusok szolgálata!

Sok történelmi egyházi gyülekezet nehézségekkel küzd, mert a lelkész végez mindent és csak a lelkész képviseli az igét. Szegény lelkipásztorok pedig végén tényleg nagyon elfáradnak, szakzsargonnal élve kiégés lesz a vége. S a sok tennivaló a végén elveszíti az örömöt, nem lesz szívből való szeretet a rábízottak felé, és úgy tűnik, oda a hitelesség, a szolgálatért érzett teljes odaadás. Gyakran túl sokat várnak tőle, az egyháztagok rajta csüngnek, mindent neki kell megoldani, minden erőt neki kell adni, minden imát neki megfogalmazni… Pedig önmagában érzi az elégtelenséget, a gyengeséget és azt, hogy nem tud ennek a nagy elvárásnak megfelelni. Mert nem ő a nyáj vezetője, hanem Jézus, ő csak tanítvány, szolga, akit az Úr méltatott erre nagy bizalomra.

Bűnbánattal nézzünk vezető- és nyájvoltunkra!

Isten ítélete van rajtunk, azt mondja, számon kér minket, és az ige még messzebbre megy, a gaztetteket kéri számon. Mindig beleborzongok az ilyen kemény szavakba…  Talán nem olyan félelmetes ez számunkra, ha azt mondjuk, ami nem igaz tett az gaztett… De mégis rossz érzéssel tölt el ez a tény minket, és kell is hogy nyugtalanítson.

A világ gyorsaságot, nyitottságot, kommunikációt vár! Kapcsolatot és hitelességet áhít, miközben Isten megítéli a pásztorokat. Bennünket is, mert azt gondoltuk birtokolhatjuk az igét, kizárólagosságot követeltünk. Megítél, hogy úgy akartunk vezetők lenni, hogy közben nem akartuk Isten igéjének vezetését- mennyi modern, európai és észak amerikai közösség nyögi ennek a következményét, hiszen nem az ige az első tekintély, hanem a korszellem a világ szellemi nyomása. Fontosabb az emberek megítélése egyházon belül és kívül- mintsem az, hogy Urunknak tegyünk eleget!

De megítél bennünket ott is, hogy féltünk a felelősségtől, nem is készültünk fel arra. Hogy könnyebb csak vezetettnek lenni, mint vezetővé válni, kapni, mintsem adni. Megítéli a bátortalanságot és a rejtőzködő hitet. - Hála Istennek vannak testvérek, akik érdeklődnek a gyülekezeti munkatársképzés iránt ismét, hála Istennek gyülekezetünkben mintha sok tennivaló kezdené megtalálni a szolgálattevőket … De újra kérdés lesz a 9 konfirmandusunk valamint családjaik gyülekezeti életbe integrálása. Merünk-e úgy nyitni, hogy otthonukká legyen közösségünk? Tudunk-e úgy hitelesek lenni, hogy ne csak tananyag legyen nekik az egyház, de élő hitű emberek szeretetközössége? Tudunk- e úgy küldetésünkre nézni, hogy azzal majd el kell számolni? Álljunk  megy együtt bűnbánattal, hogy Jézusunk lelke megújítson és felszabadítson minket erre!

A Jó Pásztor.jpg

Az Úr azt mondja, a nyáj fél és retteg. Mitől?

A világban az ember- Isten kedves teremtménye körül van véve félelemmel. Fél a betegségektől, a haláltól, az élet végétől. Mindentől. Sikertelenségtől és mások véleményétől. Hogy nem lesz eredménye munkának, hogy mások nem tartják szépnek vagy hasznosnak. Hogy elkallódik a gyerek, hogy megcsalja a férje, hogy magára hagyják idős korában a szerettei, hogy szenvedni kell… Tudunk- e úgy ebben a helyzetben vezetni, hogy az igaz vezetőre találjanak? Az Úr Jézusra? Az igaz pásztorra, akit Jeremiás idejében még csak megígért az Úr, de nekünk már biztos menedékünk és életünk fejedelme? Tudunk- e úgy élni, hogy igazságunk, Krisztusunk járjon előttünk? Mert ő él és velünk van és ígéri, hogy jó pásztora mindazoknak, akik elfogadják vezetését. Vezess Jézusunk, s véled indulunk! Ámen

lelki tej

csecsemok6.jpg

Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre. 1 Péter 2,2

Valakitől azt hallottam, hogy családjában a féléves gyermeket töltött káposztával kínálták. "Ízlett neki! "- mondta, és mosolygott hozzá...  Nem gondolnám, hogy bármelyikünk nekiállna kolbásszal és hurkával táplálni a kisbabáját. Az újszülött csecsemőnek anyatej kell. Hamisítatlan babatáplálék. Csakis így tud jól fejlődni. Különben baj lesz.

Tudni kell azt is mi járul hozzá az egészséges lelki fejlődéséhez. Ez Isten igéje. Enélkül csak szentimentális vágyakozás, meditációs hangulat és valami különös érzéstengerben való úszkálás van. Nem szabad elfeledni, hogy Jézus szavai mennyi embert vonzottak, hány helyen indítottak el változást az emberek életében. Bűnbánatot, megújulást, megtérést munkál az Ő jelenléte. Az egész Újszövetség ezt mondja el nekünk: ahol Jézus szól, ott élet támad. Ahol Jézus megszólít valakit, ott valami gyökeresen átalakul. A betegségek elmúlnak, a bűnös hajlamok megszűnnek, az élet más irányt vesz, megtelik tartalommal, az ember célra talál. 

Sok kedves ismerősömnek volt már pozitív lelki élménye nálunk, a gyülekezeti közösségünkben. Jó beszélgetések szoktak ezekből kerekedni. Kedves visszaemlékezések, nagy vágyódások hangoznak el. Régi megtapasztalások a konfi órákról, vagy a kis hittanos évekről. Egy-egy igazán mélyre ható istentiszteletet, vagy  megszólító ifjúsági alkalom elevenedik fel.  De mi következik az után, hogy valami jó történt velünk lelkiekben? Megmaradunk itt? Megelégszünk ezzel? 

Növekedni kell. Egy csecsemő esetében a legalapvetőbb " elvárás" a kiegyensúlyozott növekedés. Sok kismama kerül emiatt stresszhelyzetbe. Hiszen nem mindig lesznek a kisbabák vasgyúrókká. Mégis a védőnők azt szeretik látni, hogy a gyermek kis hurkás, nagyokat szuszogó babuci. Igen, látványosan növekszik. Miért is? Mert kiköveteli magénak az ennivalót. Mert adott időközönként kell táplálni, különben igen egyértelműen ad hangot az éhségének, nemtetszésének. Az igazi, tápláló tejet kívánja, hogy növekedjen.

Annyi minden felé kapkod a kor embere. Élmények után, csodák után, gyógyelixírek és a misztikum után. Pedig a hamisítatlant kellene vágyni. Mert az nem a kápráztatásra jó  vagy a vegetálásra ad elég erőt, hanem arra, hogy növekedjünk lélekben. Hogy egyre teherbíróbbak legyünk. Egyre bölcsebbek és egyre nagyobb nehézségeket sikerüljön átvészelni, legyőzni. Hogy felnőjünk és oda kerüljünk, ahová szánt bennünket mennyei Atyánk.

Növekedni az üdvösségre... Milyen különös ez. Sokan nem ismerik ez utóbbi szót.-  Felnőttnek lenni azt jelenti: készen vagyok az életre. Az üdvösségre növekedni pedig azt jelenti: az örök életre készen lenni.

Ha valaki Isten igéjét komolyan veszi, azzal táplálja magát, az az üdvösségre növekszik. Bárcsak minél többen így lehetnénk!

Évekkel ezelőtt

176789-Jesus.jpg

A húsvét után hét az élet csodáját hirdeti, úgy hogy az Úr Jézus hatalmára irányítja tekintetünket. Erő és öröm hathat át mindent, a reménységünk igaz talajra lel. Őbenne van életünk és üdvösségünk, és eltűnik félelmünk, a szomorúság és nihilizmus átka: Jézus által megtört a halál ereje!

Ezen a héten immár sokadjára átélhetjük, hogy alapvető kérdéseinkre Jézusnál találunk megnyugtató válaszra. A mai napi újszövetségi ige elgondolkodtatott. Egy pár évvel ezelőtti beszélgetés és egy pár nappal azt követő temetés képei elevenedtek meg bennem. Egy beteg, földi élete végére készülő idős asszony otthonában jártam. Beszélgettünk, imádkoztunk. Ő készült a nagy útra, az övéi készültek a méltó elköszönésre, nekem készülnöm kellett arra a szolgálatra is, ami majd a temetésekor történik. Mindent elrendezett. Mindent végiggondolt. Az ige az volt, amit mára kaptunk: Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. (Jn 17,3) Csodálatos volt látni őt. Elszántan, békésen, tudva hová és Kihez megy. Jézus Krisztushoz, Urához és Megváltójához. Azt kérte, ne beszéljünk róla a temetésen. Szóljon az evangélium, legyen Jézusé a szó, aki örök életre hív bennünket. Feledhetetlen az a hitvallás, amit tőle hallhattam. Nem beszélt sokat, de elegendő volt ez. " Nem rólam kell beszélni, hanem Jézusról"

Mennyi mindent fecsegünk és panaszkodunk össze egy nap alatt. Mennyi haszontalan értelmetlen beszéd hangzik el. Akárhová megyünk " meg kell szűrni" amit hallunk. Túl kevés ugyanis a tényközlés. Egy jó történet kapcsolódjék ide, ami már a kimondott szavaink felelősségéről is szól.

Szokratesz három szitája

Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez. "Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki..." "Várj!" szakítja félbe Szókratész. "Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?" "A három szitán?" kérdezte az csodálkozva. "Igen, a három szitán. Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?" "Nem, csak úgy hallottam." "De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?" "Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert..." A bölcs újra félbeszakítja: "Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?" "Éppenséggel haszna sem igen van." "Akkor", mosolygott a bölcs, "ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem.

A lelki embereknek különösen is figyelniük kell arra, hogy mit és mikor mondanak, az épít-e vagy rombol. Az én visszaemlékezésemben említett asszonynak arra is volt figyelme, hogy még halálában is prédikáljon, és ne a búcsúzásé, az emelkedett elköszönésé legyen a temetés " szentelve". ne takarja el a koszorúk kazla, vagy az emberi sajnálkozás a lényeget! Legyen Jézus ott is a középpontban, aki által örök életet nyerhetünk! 

test és lélek

órák_1.jpg

Az óraátállítás különös módon mutatja meg magát. Leginkább a bioritmusunk érzi, hogy valami nem stimmel. Napok óta alig aludtam pár órát,  ennek ellenére este sokáig fenn bagolykodom, a reggel pedig túl hamar érkezik...

Mindezek ellenére az első két nap az iskolában mégis nagyon jól esett. Felelevenítettük a passió történetet, az egész nagyheti eseménysorozatot. A harmadikos és negyedikes gyerekeknek a jól ismert történetek mellett Péter árulásáról, a Gecsemáné- kerti jelenetekről is többet szóltam. Meg voltak döbbenve a tanítványok hűtlenségén és a nép állhatatlan viselkedésén. Az egyik kisfiú azon kezdett gondolkodni, hátha a nép félreértette Pilátus kérdését és Barabbást akarták megfeszíttetni... De mivel minden egyértelmű az evangéliumokban neki is be kellett látnia, hogy másként történt. Ennek alapján beszéltünk arról, hogy az Úr Jézusnak a mi bűneinkért kellett bűnhődnie, értünk jött, hűtlen barátaiért. Mert nem is az a legrosszabb a történetben, hogy Jézussal milyen kegyetlenül bántak, hanem az, hogy minden ember bűnét cipelnie kellett.  

Talán különös, hogy a "nagyon jól esett" bevezető után ezek a sorok következtek. Bizony lelkileg igen is jó volt megint a Nagyhéten és a Feltámadás ünnepén lenni! Mert erő és áldás fakadt belőle ismét, a gyermekek között megélve érezhettem az ő ámulatukat is. Levetítettem nekik azt a videót, amit itt láthattok,  a Máté passió " Ó Krisztusfő sok sebbel" c. énekével együtt. Nagyon figyeltek. Persze a festmények nem a Passió c. film véres Krisztusát mutatják be. Sokkal kecsesebb, tisztább, légiesebb Krisztust, vértelen szentet, egy- egy képen szenvedés mentesen. Nagy csendben jutottunk el a húsvéti csodáig, az angyalok szaváig és a tanítványok új bátorságáig. Csendes imádságunkban pedig valóban érezhettük: Ő velünk van, közöttünk van mindig, most is. 

A lélek ugyan kész, de a test erőtelen- ezt érzem a nap végén. Olyan jó, hogy minden testi fáradság eltörpül, ha Jézusról lehet szó. Ha most neki kellene még állni vasalni biztosan csődöt mondanék. De tornázni sem lenne kedvem... A szívem tele van felszabadultsággal, örömmel Jézus miatt, mert Ő él és velünk van, és minden alkalommal, amikor az Ő passióját és feltámadását felidézzük valami különös szentség kerít hatalmába, olyasmi, amit csak élet és halál határán érez az ember ill. akkor, amikor Isten megengedi, hogy valamit meglássunk belőle. Itt ez történt. Ez az ember Isten Fia volt! Ez az ember igaz volt! Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, feltámadt!

Ez is óraátállítás. Már nem csak  a halálunkig figyeljük, hogyan peregnek lefelé a homokszemek, hanem az után is számíthatunk rá. Új időszámítás kezdődött, amiben Jézus áll az idő teljességében. Vele megtanulhatjuk ízlelgetni: örök, múlhatatlan.

Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.

Igehirdetés Húsvét vasárnapján- 1 Kor 15, 12-20

buza.jpg

Első hírnökök- első zsenge

Szeretem a húsvét reggelét, mert ilyenkor különösen is oda tudok figyelni a természetre. Jól esik korán kelni, még a napfelkelte előtt. Jól esik a sötét templomban virrasztani. A csendet lassan felváltja a reggel zaja.  A legszebb mégiscsak a madarak csicsergése, ami vidámmá teszi a legnehezebben induló napot is. Tudom, sokan várják az igazi tavaszt. A napsugaras, verőfényes, meleg szellős napokat. De azt is tudjuk, hogy hiába eső, vagy kiszámíthatatlan zord idő, havazás, hiába az ellenkező látszat: itt a tavasz, tagadhatatlanul. Jelzik a hóvirágok, a kecsesen felfelé nyúló nárciszok a nagy levelű tulipánok és persze az éneklő madarak.  A tavasz hírnökei elérkeztek.

A korinthusi levél a feltámadással kapcsolatosan nem az első fecskéről, de az első zsengéről szól. Az első friss, üde zöld hajtásról. Minden évben nagy öröm, amikor az elvetett magok már sorolnak. Csak két kis sziklevél bújik ki a földből, de tudjuk: életképes volt a mag, az életfolyamatok beindultak, minden rendben. Csak úgy sorol a hónapos retek, sárgarépa… Az első zsenge Krisztus. Mondhatnánk, hogy a halottak közül való feltámadás első bizonyítéka. A halál után az első élő. Nem az egyetlen, aki mégiscsak visszajött, hanem az első, akit majd többen fognak követni. Mert ha Krisztus feltámadt, van feltámadás mindenkinek.

Hiába várnánk a fecskékre, ha nem lenne beletáplálva a teremtéstől fogva beléjük a költözés rendje, hiába keresgélnénk tavasszal hóvirágot, ha nyílásának nem az lenne az Istentől kapott rendje. Hiába jönnénk össze a templomba, ha nem halálon győztes Krisztusunk lenne! Hiába is hinnénk, minden értelmét veszítené. Jézus földi életének és váltságának hitelesítője a feltámadás. Ha ez nincs, nincs semmi- ha ez  van, minden a helyére  kerül. Keresztény hitünk ettől az, ami. Egyébként pedig elveszíti a lényegét.

Ennyire fontos a feltámadáshit?

ostern_-_auferstehung_455.jpg

Nem lehet úgy is hinni, hogy ezzel a dologgal ne foglalkozzunk?  Kérdezem, milyen hit az, amiből pontosan a legerősebb láncszem hiányzik? Milyen Isten az, aki mindenre képes, csak éppen arra nem, amire leginkább kellene? Minek hinni olyan valakiben, aki pontosan ott mond csődöt, ahol az ember is?

Nekünk olyan Isten kell, aki természetfeletti és mindenható. Minek bíznánk különben benne?

Igen itt a baj! Nem kell az Isten, mert úgy gondolják sokan, nincs elég hatalma. Nem kell az Isten, mert már elég nagy az ember hatalma… Milyen hitet képvisel a feltámadáshit nélküli kereszténység? Erőtlen, gyenge, lényeg nélküli, növekedésre, teher hordozásra képtelen, e világra szóló hiábavaló… azt írja Pál: nyomorult az is, ki csak ebben az életben bizakodik Krisztusban. Hiszen ha képes is venni az akadályokat egymás után, a véghez naponta közelebb kerül, és ez keserűséggel töltheti el és eljut addig a pontig, ahol ez az isten sem segíthet rajta.

Egy református lelkipásztor. visszaemlékezéseiben írja le egy különös vasárnapját. Az istentiszteletet követően egy feltűnően jól szituált úriember érkezett a kis templom kapujába. Körülnézett, megsimogatta a padokat, beszívta a ódon templomfalak árasztotta levegőt. Csak néhány mondat után derült ki, hogy évtizedekkel azelőtt teológus hallgató volt ő is, a lelkipásztor évfolyamából. Ő Amerikába disszidált. Csodálkozott a lelkipásztor, mit keres pont itt nála. Sosem voltak barátok, sosem beszélgettek úgy igazán. Kiöntötte a szívét, és a végén kibökte miért jött. Segítséget kérni. „ Ugye te sem hiszel már? Ugye te is kijózanodtál? Kiábrándultam, megkeseredetem,- mondta. Már nem vagyok lelkész. Találtam mást. Azért jöttem, hogy mondd ki, te is így jártál. Biztos vagyok benne. Az ember egy idő után rájön az igazságra. Elkezdtem gondolkodni és a gondolataim kiűzték az eszmét. Neked se sajátod ez az eszme, te is meginogtál, te is csak azért szolgálsz, hogy pénzt kapj, csak munka ez nem más és már régen nem gondolkozol azon igaz-e.  Ki az a szerencsés, aki tudja, hogy egy igaz Istent szolgál? Itt a papír, én már mindent ráírtam, csak írd alá. Nem tudja meg senki. Rögtön összegyűrjük, eltépjük. Nagyot segítenél vele rajtam… Ha már hinni nem tudok, legalább a hitetlenségem legyen szilárd. A lelki nyugalmam billenjen helyre.

„ És az enyémmel mi lesz? Az én lelki békémmel kinek számolhatok el, ha csak egy pillanatra is megtagadom őt?”

A vendéget elfutotta a paprikaméreg. Legalább egyszer lehettél volna őszinte, mondta. Az pedig csak ennyit mondott: Akkor lettem volna árulóvá...  Lesajnálóan érkezett a válasz: " Nézz csak végig a szúette padokon, a megfakult szőnyegen, a repedéseken, itt keresed te az Istent?"

ÉS HIRTELEN A PAP nagy tömeget látott. Annyian jöttek, hogy el sem fértek a templomban. Többen jöttek, mint a legnagyobb ünnepeken, jöttek nemcsak az élők, de azok is akik már régen kint fekszenek a temetőben… Elöl a prédikátor elődök hosszú sora, de szemükben nem a halál, hanem az élet tüze fényesedett, vezették a bekecses, csizmás férfiak, fejkendős asszonyok regimentjét. Tömegesen özönlöttek és nem szóltak egy szót sem, csak várták, mit tesz, mit felel. MÁR nem keresem, hiszen én megtaláltam és velem van most is.  A vendég már nem szólt semmi, hanem dühösen elviharzott a semmiből a semmibe…

Hányan kerülnek hasonló helyzetbe! És akkor jönnek a mentegetőzések. Az embertársainkra való tekintettel fogalmazunk hitünk dolgaiban, toleránsak vagyunk, és empatikusak, megértők.  Pedig nem más ez, mint határozatlanság. Gyenge hit. Nem eléggé szilárd a hitünk a feltámadásban és nem tudjuk elfogadni teljes szívvel, hogy Ő feltámadt. Nincs valódi, erős hit abban, hogy Jézusnak van hatalma elviselni, elhordozni és megbocsátani a bűnöket, és van hatalma a halál felett is. Ha ez van, van bátorság, kitartás, de még mártírsors is. Ha nincs, akkor súlytalan elégtelen marad a hit.

A bizonytalan feltámadáshitből pedig bizonytalanságok születnek. És megingás, talán  ha csak 1-1- pillanatra is, de valami olyan, amit nem hat meg a régiek hite, akik templomot építettek. Ilyenkor nem érezzük a közösséget őseinkkel, akik kukoricakapálás előtt a templomba mentek imádkozni, és a tanyáról vállunkon átvetve csizmájukat igyekeztek az istentiszteletre. Arra hivatkozunk, hogy más idők járják.  A gyermeket  nem kereszteljük meg, azt mondjuk, majd ő eldönti. Különben is nincs pénz a nagy ünneplésre. Nem megy hittanra, már jár számtalan szakkörre, különórára, nem jön konfirmálni... nem esküdünk a templomban, nem megyek templomba, otthon hiszek, polgári temetése lesz, ő akarta…  Mindez mind a gyenge vagy hiányzó feltámadáshit jele. Mert ha meg lennénk győződve arról, hogy ez a legkiválóbb út, ez a legjobb, ami velünk történhet, akkor nem így állnánk hozzá! A feltámadáshit ugyanis tántoríthatatlan és ujjongó. Mindent átjáró öröm! Aki hisz az élő Jézusban, az nem keres mást Őmellé. Kizárólagosan csak Benne bízik, mert tudja, Ő a leghatalmasabb! Ahol pedig nem hisznek a feltámadottban, ott hiányzik a győzelem öröme, hiányzik Jézus ismerete, aki Feltámadott, Életújító, Életadó. Ott még valami megoldásokat keresnek az élet nehezeire, ott még nincs a helyén az élet. Ott még a bűnök uralják az embereket, és a haláltól való félelmek.

A Feltámadott ma is itt van! Végiggondoltam, hogy csak Mezőberényben kb. 250 alkalommal hirdetem a temetéseink során: Jézus nagyobb a halánál. kb. 1000 alkalommal istentiszteleteken, 500 bibliaórán  és ifjúsági alkalmon és még kétszer ilyen sokszor hittanórákon, hogy Jézus él!  Ő itt van velünk, képes megváltoztatni az életünket, megújítani minket és a mi bűneinket is elveszi. 2013 húsvétján ismét hirdetem nektek: Az Úr feltámadt! Fel tud támasztani bennünket is a lelki halálból, a közönyből. Meg tudja oldani életünk legsötétebb bajait is. Nagyobb mindennél, mert Ő az élő Isten, aki előtt nincsenek akadályok!

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Hálát adunk neked, hogy te engedelmes voltál mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Elhordoztad értünk bűneink büntetését, és fel is támadtál a halálból, mindezt nagy hatalmadból, isteni erődből és szeretetedből. Ma is köztünk vagy, hogy feltámassz bennünket a lelki halálból, kihozz bűneink szolgaságából és minden bajunkra te add a megoldást. Köszönjük, hogy feltámadásod nem csak a halál partján örömhír nekünk, hanem mindig, hiszen élő Úrként jársz velünk életutunkon. Könyörgünk ébressz fel bennünket a benned való új életre, az örök élet már most tapasztalható örömére. Ámen

Füle Lajos: Az eltemetetlehetlen

üressír.jpg

Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség rongyába rakva
a félelem sivatagába
Harmadnapon feltámadott!

Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
Harmadnapon feltámadott!

Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
Harmadnapon feltámadott!

Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
Harmadnapon feltámadott!

Temetgetik ma is... Hiába.
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET

süti beállítások módosítása