Múlik a sötétség és már fénylik az igazi világosság. 1 Jn 2,8

A sötét félelmetes, aggasztó és képes rossz gondolatokat indítani az emberben. Milyen különös, hogy a nagyszüleim mégsem féltek a sötétben. Megtanultak látni a sötétben, megtanultak közlekedni és észlelni benne. Az ő korukban nem villódzott ennyi fény az utcákon, és alig volt valami kis fényforrás a hosszú téli napokon. A gyenge kis világításokat is értékelni tudták, s biztonságosan lépdeltek a holdvilágban. Nem volt tv és kevesebb rémhír jutott el hozzájuk, ezért a gonoszság és rosszindulat sötétésége nem sarkallhatta őket fantáziáliásra. Bár két háborút is átéltek, mégsem lettek szorongó, depressziós felnőttekké, akikre valami megmagyarázhatatalan homály borul. 

Amikor kisgyerek voltam olykor elkaptam a nagyok beszélgetéséből azokat a mondatfoszlányokat, amik a halálról, temetésről szóltak, mivel akkoriban is voltak elhunytak a családban, utcában.  Amikor esténként a lefeküldtünk aludni, két vékony csíkot hagytak a redőnyön, s az egész szoba olyan volt, mint egy sötét koporsó. Nagyon tudtam figyelni azokra a kis fénylő sávokra és közben számtalanszor átfutott az agyamon, mi lesz, ha a szüleim már nem élnek.

Sötétéség- világosság... 12 évvel ezelőtt Norvégiában jártam. Július eleje volt. Csodás élményként éltem át a hosszú nappalokat, az éjszakai világosságot, bár ezzel rövid alvás párosult.

A felvilágosodás filozófiai elnevezést az un, sötét középkor ellenpárjaként alkották. Egyik fő eleme az ész, értelem feismerőképessége volt- ami szemben állt a hit, a vallás emeberei magatartásával. Érdekekes, hogy az akkori filozófusok valláskritikája és ateizmusa mennyire meghatározó még ma is. Pedig a történelem mégsem őket igazolja. Hiába mondta Voltaire, hogy Bibliát csak a múzeumok fognak őrizni...

Az igazi világosság ui. a Lélek világossága. S bármi is történjék körülöttünk, akámerre is fejlődjék a civilizáció, az embernek szóksége van az igazi világosságra. Nem csupán az értelme átlátóképességére, mérlegelésére, hanem a lelki, erkölcsi fényre. Igazi világosságra, ami reményt ébreszt. Olyan megbízható fényforrásra, mint egy világítótorony, amihez igazodni lehet. Mert emberi bölcselkedésünk, filozofálásunk mindenre és annak az ellenkezőjére is engedélyt ad. De a Lélek fényében kideülnek a bűnök és láthatóá válik az igazság.

Egyre jobban érzékeljük, hogy hosszabbodnak a nappalok. Az ige is arról szól, hogy múlik a sötétség. Miért? Mert Jézus fénye, a világ világosságának ereje előre tör. Mindenek ellenére. Őt nem lehet bezárni, elfátyolozni, elrejteni. Isten világossága utat tör, s ahol  ők képviselik, s ezt bátran teszik, ott minden, amit a sötétséggel összefüggésbe hozunk, az kezd visszaszorulni: gonoszság, önzés, bűnös hajlamok, rossz szokások, istentelen és emberetelen magatartás.

Rossz híreket hallunk a világ gazdagáságáról, országunkról, az euróról. Mi lesz velünk? Mintha a sötétség el akarna nyelni. Én mégsem rettegek és nem érzem veszélyben magamat. Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? ( 27. zsoltár)

Rétessütés 2012. január 4-én, este.

Elfogyott az almás és pótolni kellett...

 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 2 Korintus 4,6

VILÁG-NÉZET új műsor a Duna televízió műsorán.

Lejjebb találhatók az eddigi adások és a videotár elérhetőségei.

1. hét

Világ-Nézet püspökkenyér

Az első héten püspökök a vendégek. Lesz római katolikus, református, evangélikus és unitárius. Ők elsősorban főpapi szemüvegen keresztül szemlélik a világot, de természetesen hétköznapi emberként is van véleményük. Mi mindkettőre kíváncsiak vagyunk. Az adással elsődleges célunk, hogy a vendégeink véleményük által utat kínáljanak nézőinknek, valamint jelenlétükkel közelebb szeretnék őket hozni a hétköznapi emberhez. A műsor házigazdája: Fabiny Tamás evangélikus püspök.

2. hét

Kultúrák arca

A blog a mai ember számára kezd egyre hétköznapibbá válni, de sokszor vagyunk úgy, hogy egy-egy internetes napló szerzője arctalan marad. Épp ezért a második héten bloggerek vitatják meg az aktualitásokat. A héten felmerülő kérdéseket egy, a keresztény világhoz közel álló, egy a kelet világához értő, egy az iszlámban jártas és egy a szláv kultúrát ismerő blogger vitatja meg. Vendégek: Al Ghaoui Hesna, Balogh Ákos Gergely, Salát Gergely, Kollai István.

3. hét

Kereszt és toll

A harmadik hét az újságíróké. Olyan tollforgatóké, akik valamely felekezethez tartoznak, de világi médiumnál dolgoznak. Sokszor tűnhet úgy, hogy az újságírók tematizálják a közéletet, és pont ezért érdekel minket az, hogy vallásos emberként mi az, amelyre ők fókuszálnak. Vendégek: Krúdy Tamás, Balavány György, Bolla Zsuzsanna, Dobszay János.

4. hét

Ábrahám gyermekei

A hónap utolsó hetén Ábrahám gyermekei osztják meg a nézőkkel véleményüket a világról. Három nagy monoteista vallás ugyanis, a zsidó, a keresztény és az iszlám is Ábrahámra mint ősatyára tekint. Ugyanakkor a mai világban e három vallásban gyökerező kultúrák között hatalmas feszültség tapintható ki: a zsidó-iszlám, illetve a keresztény gyökerű nyugat és az iszlám között feloldhatatlannak látszik az ellentét. Milyen gyökerei vannak mindennek, mi az ami közös e három világnézetben, mi az, amit a kibeszélés egyszerű eszközével rendbe lehetne tenni, és milyen megoldási, közeledési lehetőségek bontakoznak ki? Az elsődleges cél a zsidó-keresztény-iszlám párbeszéd elősegítése.

Szerkesztő: Mucsányi János
Rendező: Tóth Béla

2011. 10. 09. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=712281

2011. 10. 16. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=712733

2011. 10. 23. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=713227

2011. 10. 30. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=714069

2011. 11. 06. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=714771

2011. 11. 13. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=715309

2011. 11. 20. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=715845

2011. 11. 27. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=716366

2011. 12. 04. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=716851

2011. 12. 11.

2011. 12. 18. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=717817

2011. 12. 25. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=718532

2012. 01. 01. http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=719051

2012. 01. 08.
 

Gazdag tartalmú ünnep.

A görögkeleti- azaz a nálunk ortodox és pravolszláv egyházként ismert- keresztyén közösségek ekkor ünneplik karácsonyt.

Epifánia, azaz Isten dicsőségének megjelenése.

Háromkirályok ünnepe, akik a csillagot követve találják meg a megígért Megváltót.

JÉzus megkeresztelésének emlékünnepe.

Illusztrációnk: Giovanni Battista Tiepolo: A királyok imádása (részlet)

Az EPIFÁNIA a legrégibb Krisztusünnep. Először Alexandriai Clemens említi, a III. században az epifánia-ünnepet. Tudósít arról, hogy néhány keresztény Alexandriában január hatodikán Jézus keresztelését ünnepli. Talán, mivel ezen a napon Alexandriában és környékén fontos pogány ünnepet ültek: a pogány Aion isten születését, akinek anyja szűz volt és akinek születésekor egy csillag emelkedett fel az égbe. Tehát meglehetősen hasonlított ennek az istennek az ünnepe Jézus születéstörténetéhez. Ezért aztán január hatodikán eredetileg Jézus születését is ünnepelték, ahogyan azt a keleti egyházban ma is teszik.

Az év igje minden napra ad elegendő elmélkedni valót. Tegnap azt osztottam meg itt, mit jelentett ez nekem ez az év utolsó napjaiban. Alighogy elhagytam az íróasztalomat, eszembe ötlött, mit is eredményezhet még az erőtlenség átélése. Igen, ez az imádkozás. Ha máskor nem is sietnénk összekulcsolni a kezünket, felfelé nézni, megtesszük ezt akkor, amikor erőtlenek vagyunk.

Többször előforult már, hogy annyira leesett a vérnyomásom, hogy az ajulás határára kerültem, vagy egy pár pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Mostanra tudom, hogy mik az előjelek, de húsz- huszonöt éve nem figyeltem annyira magamra. Sokszor megtapasztaltam tehát, milyen az, ha elhagyja az embert az ereje. Pedig ezek nem is voltak igazán veszélyes percek, én mégis hálás voltam, hogy Isten megtartott, én visszaadta az erőmet.

Az erőtlenség tehát nem kellemes állapot, nem hinném, hogy lenne, aki végyódna rá. De amikor elhagy az erőnk, vagy kevés marad belőle, akkor rá vagyunk kényszerülve arra, hogy vágyjunk rá, és kérjük. Az erőtlenség helyzete nagyon jó alap az imádkozásra. Hálaadásra az eddigi életerős napokért, és könyörgés azért, hogy Isten adja vissza újra az erőnket, a Ő maga mutassa meg hatalmát rajtunk, bennünket használva.

Illusztrácóm : Gregor Ziolkowski " Machtlos" c. műve

Az év igéje Pál apostol Korinthusba írt második leveléből való, a 12. fejezet 9. verse. Elég neked az én kegyelemem, mert az én erőm erőtlenség által ér célba.

Amikor először vettem kézbe a bibliaolvasó útmutatót, úgy éreztem, nagyon komoly isteni szavak eztek. Túlságosan is súlyosak. Rögtön átfutott rajtam, hogy bizonyára olyan próbatételek elé kell állni, amiben semmi másra nem számíthatok majd, csak Isten kegyelmére. Az is eszembe jutott, hogy valamiről le kell mondani, vagy odavész valami- talán az egészségem lenne az? Rosszabbra nem szerettem volna gondolni. Nem tudom, mi vár rám, de az biztos, az Úr már eleve azzal indít el, hogy ne legyek elégedetlen, ha nem sikerül madj az, amit elterveztem volna. Ne csüggedjek, ha nem érem el, amit akartam, vagy el kell engednem olyamit ami fontos. Elhiszem, szintre vészjóslónak tűnik ez a mondat. Mégis benne vagy a nagy ígéret- amikor erőtlenek leszünk, amikor eszköztelenné válunk, tanács segítség és emberi lehetőségek híján, akkor Isten ereje " működik" majd, sőt célba ér. Sietnek a napok- úgy érzem, igazzá válik, hogy a " választottakért megrövidülnek a napok". A gyermekeink a tavaly karácsonyra kapott pizsamájuknban nagyon nevetségesen festenek- nagyott nőttek, okosodtak. Röpülnek az évek! Mit hoz ez a mostani? Gyötrődhetnék, találgathatnék, de semmi ételme nem lenne, csak magamat aggasztanám. Az ad reményt és kedvet az újhoz, hogy bármi is jön, Jézus velünk lesz, mert megírte. Talán egy évvel idősebben, tapasztaltabban  lesz képességem arra, hogy felismerjem a vészhelyzetet,  vagy józanjul ítéljek meg valamit, valakit. De nem szabad, hogy illúziókban ringassam magam. Az erő, az áldás, a lélekjelenlét- a Lélek ajándéka. Isten erejében bízhatom, elég lesz mindenre, minden nap. Bíztatás ez Krisztus népének is, hogy nem a világ nagyjaié, bölcseié, befolyásosaié az erő- az erőtlenek és gyenge tanítványok viszont átélhetik Isten erejét. 

Az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd átaádása írt dal.

Tegnap a Szolnoki Színház művészei adták elő szilvesztei gálaműsoruban.

Kedves Olvasók!

Valami gond volt ezzel a felülettel, sajnos nem voltak menthetők az írásaim.Még ma jelentkezem,  mert úgy tűnik, a régi kezelőoldalról jobban boldogulok.

Jó lenne, ha eljönne az a nap, ami egy kicsit nyugodtabban önfeledtebben telik. Szeretném, ha egy kicsit hamarabb ágya kerülnék, s nem kellene későn is küzdeni azzal, hogy elég összeszedettek- e a gondolataim. Nem panaszképpen írom, hanem hogy érzékeltessem: sokan élünk úgy, hogy egy egész nap van már mögöttünk, a maga fárasztó helyzeteivel és fizikai erőnlétet is kívánó óráival, s vágyunk arra, hogy végre kipihenhessük, elfeledhessük ami mögöttünk van. Eljövetel- ez advent jelentése. Milyen jó, amikor ejön egy várva- várt hétvége, amikor hosszasan lehet nyújtózni, vagy csendben reggelizik együtt a család. Milyen jó, amikor eljön az a nap, amit már régen terveztünk, kirándulunk egy jót, vagy a csendes vízpartra kiülünk. Milyen jó, amikor viszont látjuk régi ismerőseinket- hónapok, évek múltán. Eljövetel- amikor benyit a kamasz egy hét kollégium után, amikor a szociális otthonban leül az ágy szélére a felnőtt unoka... Mennyi drága és kedves eljövetel! Szívet- lelket símogat!

Advent- várom a karácsonyt, a meghittségét, de sokkal inkább, hogy újra elmondhassam. ne várjatok tovább!Akinek el kellett jönnie az itt van, velünk van! Jézus második neve Immánuel, azaz Velünk az Isten! Tehát nem csak szabadítónk a bűnből, halálból, örök sötétségből! Emberek, miért keresgéltek, szaladgáltok, vágyakoztok olyan helyeken, ahol és amiben nincs ott Isten? Várom az ünnepet, mert ilyenkor máég jobban elérhető, befogadható ez a tény,  mivel az emberek szíves is nyiottabb!  Jézusban bízz és rájössz: Velünk az Isten!

Azt mondják, hogy ilyenkor költjük
a legtöbb pénzt. Próbájuk a tökéletes terítéket, a tökéletes ajándékot a
tökéletes karácsonyi ételt elkészíteni és erre áldozni kell. Ha az év más
időszakában nem is tehetjük meg, de legalább egyszer egy évben legyen minden
perfekt, kiváló, remek, csodás!

De milyen volt az első karácsony?
Amikor a karácsonyi zenét hallgatunk, a betlehemes játékokat, jeleneteket
nézzük, elfog bennünket a romantikus érzés. Milyen gyönyörű lehetett, milyen
meghatóak az első karácsony történései! Pedig ha jól szemügyre vesszük, rengeteg
hiba, ügyetlenség, emberi gyengeség és tökéletlenség kötődik hozzá. Már az a
tény, hogy egy fiatal lány kisbabát vár… abban a korban nem semmi köze nem volt
ennek a bátorsághoz, vagy önkiteljesítéshez: a szégyennél is több volt.  Mária terhessége mégis áldott állapot volt,
mert Isten Fiát hordta a szíve alatt. Emberi szempontból megvetett helyzetben
állt, s egy ilyen fiatal nőt elvenni nagy merészségnek számított. Milyen nagy
volt József szeretete és Istenben való hite!  De a mélyben mégis megingott, és gyötrő álmai
voltak, mert arra gondolt, hogy menyasszonyát mindezek után titokban fogja
elküldeni magától. Kétségeiben egy angyal kellett erősítse: Isten képes olyan
megoldásokra, amit az ember képtelenségnek tart. Isten kész emberi formát
ölteni! Isten velünk akar lenni. S nézzük tovább! A mindenórás kismama hosszú
zötykölődését Betlehembe. Egy római császár parancsa, önkénye és egy fárasztó
út egybeesése következtében a kisbaba Betlehemben született meg, Nem úgy, nem
ott, ahogyan tervezhette a fiatal pár, hogy a József által készített bölcsőbe
fektetik majd, és megszépített názáreti otthonukban sír majd fel. Mégis ez a
sok előre nem látható, bosszantó körülmény lesz az út ahhoz, hogy Jézus
születése úgy történt, ahogyan a próféciák előre megírták.  Az első látogatók nem rokonok és falubeliek,
hanem pásztorok- akik az angyal szavára hallgatva indulnak útnak. A következő
órákban megint jön valaki, a fiatalasszony még fel sem ocsúdik, biztosan fáradt
és kellemetlen neki a körülötte való jövés-menés. Ők keletről érkeztek,
bölcsek, királyok. Ajándékokkal megrakva és biztosan alattvalóktól kisérve.
Mária irul- pirul, ahogyan József Attila fogalmaz. Hiszen minden látogató azért
jön, mert tudja, AZ AKI megszületett a közöttünk levő Isten, a megígért
Megváltó, a világ Ura! S pár nap múlva sem térhettek haza, mert Heródes királyt
zavarta a tény, hogy esetleg valakinek át kell engedje a trónját. Egyiptomba
kell menekülni a csecsemővel. De ez is egy újabb mozaikja a nagy történetnek.
Hiszen a próféták azt is leírták, hogy Egyiptomból hívja majd az Úr az Ő fiát…

Sok emberi gyarlóság övezi ezt a
történetet, Heródes féltékenysége, a betlehemi emberek elutasítása. Van benne
előre nem tervezett kényelmetlenség, szégyenérzet, a pásztorok félelme az
angyaloktól, kellemetlen istállószag. Olyan érzések és cselekmények, amik nem
szépek, nem illiek, nem kedvesek, nem kedvesek, egyáltalán nem tökéletesek. Mégis
ez a nagyon egyszerű történet lett a világ legszebb ünnepének alapja.
Elgondolkodtunk már, miért? Mert közvetíti a legfontosabbat. Isten közénk
érkezett és velünk van Jézusban! Isten szeret minket és mindent megtesz azért,
hogy megértsük ezt! Ő jó hozzánk és ezt így tudta nekünk megmutatni: egy
piciny, törékeny gyermek képében hozza a tökéletes isteni világ üzenetét
nekünk. Valahányszor gyermek születik a világra, ebből a tökéletességből kapunk
valamit. Az igaz családi pillanatokban ebből az isteni jóságból érzünk át
valamit. Karácsony havas napjaiban, csendes, meghitt perceiben, az
ajándékozásra és együttléteinkre készülve, ebből az isteni csodából kapunk
valamit. És ebben a régi történetben újra, meg újra átélhetjük, amire tényleg
szükség van, az nem a tökéletes körülmény, nem a tökéletes dekoráció, hanem
más. Az ember Istenre vágyik, aki egyedül tökéletes, egyedül érdek nélkül jó,
egyedül tiszta szeretet, megbocsátás és önfeláldozás. Ha félretesszük a zavaró
körülményeinket, rálelhetünk mi is Jézusra, aki nem csak egy ünnepet tesz
perfektté, hanem egész életünkbe fényt, értelmet és szépséget ad, mert önfeláldozó
szeretetét adja nekünk tökéletes ajándékként és bennünket is megtanít úgy
szeretni, ahogyan ő teszi.

„ Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki
hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3, 16

Sajnos azt kell mondanom, régóta küszködöm azzal, hogy bizonyos feladataim félbemaradnak. Ez természetesen annak az életmódnak és szolgálatnak is köszönhető, amiben élek.

Biztosan tudjátok, hogy igyekszem rendelkezésre állni, hiszen a lelkészhez olyankor is érkezhetnek, amikor neki nem alkalmas, de annak a másik embernek fontos. Nem kell, hogy minidig halálosan komoly dolgokról, nagy lelkipásztori beszélgetésekről legyen szó, talán csak egy- egy kérdés, intézni való miatt érkezik valaki. De egy kis időt, figyelmet, meghallgatást kér. A legtöbbször gyászolók érkeznek váratlanul, de akad olyan is, aki csak erre jár és szeretné megnézni a templomot. Persze sokszor kapok telefonhívást is, "lelki segélyvonalom" elég gyakran izzik... Emiatt a megszokott napirend, az előre eltervezett munka "borul". Nem baj, de amit éppen elkezdtem, félbe kell hagyni. Talán csak órák múlva jöhet a folytatás. Ez történt a múltkor is, miközben ide írtam- fontos telefonhívás, esti kötelességek a gyerekek mellett.

Mostanában tudatosan figyelek arra is, hogy a gyermekeim is érezzék ezt a fajta odafordulást. Nekik is szükségük van rám, aki meghallgatja, megcsodálja őket, aki együtt játszik velük egy picit vagy a tanulásban segít. Esténként leventével Bogica ágya mellé telepszünk és együtt olvassuk fel neki a Micimackót. Nagyon jó átélni, hogy a kisfiam örömét leli még az esti órákban is az olvasásban, sőt kéri, hoyg együtt olvassunk- ez most nagy áttörés!

Tehát pár napja félbehagytam az egyik poszt megírását. De így lett picit adventi ez az oldal. Talán fennmaradt az érdeklődésetek a folytatás iránt.

Ma azonban valami más jött elém- mint minden adventben- a bűnbánatra hívás igéje. Reggel a Jelenések könyvéből olvastam: " Nincs meg benned az első szeretet". Végig kellett gondolnom, hogy húsz éve milyen nagy lelkesedéssel lettem Jézus követője. Mennyi hév és akarás volt bennem. Az igaz, a szent szinte odatapasztott magához. Mennyi könyvet olvastam a megtérésről, a hívő ember hitharcairól, a keresztyén ember mindennapjairól! Ezernyi kérdéssel bombáztam Andrást, a lelkészünket, olykor még istentisztelet után is maradtunk kérdezni a barátnőmmel, Irénnel. Ma már másként megy. Nem véletlen nekem sem a figyelmeztetés, és minden évben szíven üt az igazsága. Vissza kell térni az első szeretet mélységéhez, lendületéhez, lelki éhségéhez. Nekem is. De bátorítani is szeretnék mindenkit, aki nem tudott még Jézus mellett dönteni, halogatta, ódzkodott, netán félt... Jó, ha megtérünk Ahhoz, Aki életünk Ura lehet! Mindent átjár majd a tűz, a lélek tüze, s az első szeretet sodrásába kerülhetünk. Nem véletlen, hogy az egyik szép, régi kegyességi énekben így énekelhetjük: " Jézusom, Krisztusom, én szerelmesem". Hiszen ez az érzés leginkább ahhoz hasonlítható. Vajon megvan- e benned Jézus iránt az első szeretet?

Itt ülök az étkezőnkben az asztalnál. Adventi koszorú és Mikulás-virág díszlik rajta. Jó itthon. Hála Istennek, ebben az évben sikerült korszerűsíteni a fűtést és tágasabbá vált a konyhánk, hasznosabbá a terasz. Két és fél hónap után újra kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba. Lassan sikerül mindent kitakaríatni, visszarakni a helyére. Péter szerint most a lakásunk lett adventi házikó. Minden nap nyitunk egy ajtót, ami mögött még nincs rend és tisztaság. De minden nap előrébb jutunk, s így egyben megtörténik a karácsonyi nagytakarítás is.

Ma kaptam, figyelmetekbe ajánlom. ( Ezt a képet illusztrációként választottam- szerintem szép kis lámpások ezek, nem olyanok, mint amikre a szöveg utal...)

Sokan kérdezhetik, mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formált és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween divattal kapcsolatban lépten-nyomon elénk kerülnek?!  

Amerikából került át Európába, de az eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a ’halál istenének’ szentelték.  Hitük szerint a kelta év utolsó napján (október 31-én) az istenség megengedte, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy azok jóindulatát megnyerjék. A varázslók a megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. – A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. Szokásuk volt a keltáknak az is, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. Ajándékokat készítettek az elhunyt lelkek kiengesztelésére.

Szokásaikat azután is megtartották, hogy a rómaiak meghódították őket.  Az 1. században a rómaiak sok hagyományt hoztak magukkal Angliából. Az elpusztíthatatlannak tűnő pogány szokás átformálása, „keresztyénesítése" érdekében a római katolikus egyház (IV. Gergely pápa) 835-ben november elsejét mindenszentek ünnepének nevezte ki, majd november másodikát a halottak napjává nyilvánította. (Mindenszentek – all hallows. Az azt megelőző este pedig az „all hallows evening". Ez rövidült le az idők során a mostani, közkeletű szóra: halloween.)

Amerikában a Halloweent ír bevándorlók honosították meg 1840 körül. Rémisztő arcokat faragtak tökökből, azokat belülről gyertyával világították ki, ezzel kívánták elriasztani a gonosz szellemeket. A jelmezbe öltözés is a Halloween egyik eleme. Az ünnep klasszikus figurái közé tartoznak a szellemek, boszorkányok, fekete macskák…
A Halloween mára jelentős helyet foglal el az USA reklámiparában, de Európában is egyre népszerűbb.

Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már elhomályosult előttük. Gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztő alaknak, töklámpással házról-házra járnak ajándékot kérve.

Napjainkban tanúi vagyunk a régi-új pogányság elterjedésének. A mai boszorkányok és varázslók épp október 31. napját tartják a legfontosabbnak, és ez az ősi kelta ünnep előestéje. Ekkor imádkoznak a halottak kelta istenéhez, az elhunytak szellemeihez, tulajdonképpen szellemidézést folytatnak. Nem gondolhatjuk, hogy ártatlan mókáról van szó. Úgy hírlik, hogy ma is vannak olyan sátánista szekták az USA-ban, amelyek erre az „ünnepre" gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi rítusok keretében megölik.
Nem csupán hátborzongató szórakozás ez tehát, hanem az okkultizmus terjesztésének kísérlete, hogy az emberek az egy, igaz Isten helyett, a tiltott démonvilág felé forduljanak hitükkel.

Keresztyén családok nem engedhetik, hogy gyermekeik részt vegyenek ilyen beöltözéseken, felvonulásokon, mert azzal a Sátán kultuszát támogatnák. Az ilyesmivel kacérkodó ember kárt szenved lelkében, meggyengül kapcsolata Istennel, aki egyedül képes arra, hogy megóvjon bennünket minden ártalmas lelki hatástól.

A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat.

A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák ’az utolsó időkben’ mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre…, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat… (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9-10).
Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14). Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efézusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20).
Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat - adott esetben még hívő testvéreinket is - az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot, a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak!

Amúgy október 31. a reformáció ünnepe. (A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.) A protestáns világ azért ad hálát, mert az Isten meg akarta tisztítani egyháza népét a sokféle tévelygéstől és babonától, a hamis hit sötétsége helyett világosságot adni a szívekbe.

Ahogy Pál apostol megbízatásában olvasható: „… küldtelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy a hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek! (az apostolok cselekedeteiről írt könyv 26. részének 18. verse).

Isten megtérésre hív bennünket, és a démoni kötelékekből szabadulást ajándékoz Fia, Jézus Krisztus által. Forduljunk hozzá, az élet Istenéhez!

Ezek a gondolatok Wass Alberttől származnak.

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés. Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő mais úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót.

Mi nem úgy élünk. Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. Es hiszem, hogy boldog volt mégis. Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen. Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet. Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt, annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt.

 Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek, akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak. Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a melegvíz, csak meg kellett nyitni egy csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak. Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak, hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.

Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel.

Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él.

Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.

Az alábbi viedóval kivánok az október 23-ai nemzeti ünepünk előestéjén emelkedett lelkületet, alázatos szivet és méltó megemlékezést!

( Liszt Ferenc 200 éve született)

Remek dolognak tartom, amikor újra felfedezhetjük, mi az, ami nélkül nehezen tudnánk meglenni. Ha egy gyermek otthon hagyja az utazás napján a kedvenc mackót, vagy cumit, valószinű, hogy vissza kell fordulni... A hittanosok nehezen tudják a tábor előtt elképzelni, hogy jó lesz a hét számtógép és tv nélkül is... Van, aki a reggeli kávé, vagy a nap közbeni sok elpöfékelt cigi nélkül nem tud meglenni. Mások hihetetlennek tartják, hogy ne a saját ágyukba feküdjenek le este. Mennyi apróság! Jelentéktelennek tűnő mozzanatai, részei az életünknek. Csak akkor döbbenünk rá a függőségünkre, mennyire hozzánk vannak tapadva ezek a tárgyak, szokások, amikor hirtelen nélkülözni kell őket. Mennyire nehezen tudjuk átprogramozni magunkat, amikor kizökkenünk a ritmusból! Amikor egy reggelen kifogy a cukor, amit a teádba tégy, amikor egy hétre elutazol, amikor alkalmazkodni kell másokhoz, vagy a hozzádnőtt használati tárgyak nincsenek többé: eltörik a kedvenc bögre, napszemüveg.

Egy kedves ismerősöm mondta, hogy mostanában nagyon hiányzik neki a Jézusról tanulás lehetősége. Igen, sajnos tegnap sem tudtam bibliaiskolát tartani egyéb kötelsségem miatt, ami vidékre szólitott. De az ő szavai újra ébresztőleg hatottak rám, ugyanakkor örömöt is jelentettek. Milyen jó felfedezni újra, mi is elegedhetetlenül fontos része az életünknek! De jó, ha valakinek hiányzik az igemagyarázat, a közösség, a bibliaóra! De jó, ha valaki végre kimondja: ez az alkalom, ez a lehetőség hozzátartozik az életemhez, és nem szeretem, ha elmarad. Hála Istennek, mostanában egyre többen merik azt kimondani, vállalni: ha nem jutok el a templomba, ha valami miatt elmaradok az alkalmakról, akkor nagyon hiányzik! Hozzátartozik  a lelki békémhez, hozztartozik a lelki higiéniához, de a benső igényemhez is. Sőt, ami igazán lényeges: kell, hogy Istenről beszéljek, megosszam a hittapasztalataimat másokkal, hogy együtt imádkozzunk!

Éppen ezért jó szert tenni gyakorlottságra olyasmiben, ami a lelki életünkre kihatással van. Pl. a reggeli igeolvasás, rendszeres imádkozás, templomi istentiszteletek, gyülekezeti aktivitás. Ha nem lesz " vérünkké" akkor nem is hiányoljuk, ha elmarad. De ha ezt természetes rendben, akár a testkultúra rutinját elsajátitjuk, egy elmaradt ima, egy elhagyott bibliaolvasás jelzésértékű.

A héten meglérdeztem az 1-2. osztályos hittanosokat, szoktak-e imádkozi. Csodálatos volt, amit mondtak. A jól ismert esti ima szavai mellett elhagzott az is, hoyg egy kislány szeretetért imádkozik minden ember számára, megértésért, hoyg Jzus lakjon a szivekben. Remélem, hiszem, hogy ők nagykorukban is fogják tudni, mi az ima ereje, haszna. Hinyzik majd, ha esetleg elmarad, s azért fognak szót emelni, hogy mások se hagyják el, hanem gyakorolják magukat az imádságban.

Ha nem is találkoztunk a kedves bibliaórásokkal sajnos, most tanuljunk meg néhány fontos dolgot, s próbáljuk gyakorolni. Mielőtt belefogunk a napunkba, dolgaink elvégzésébe, imádkozzunk. Ha nem tudunk mást tenni önmagunk vagy mások érdekébe, skkor se szűnjünk meg imádkozni. Minden este 9 órakor mondjunk el egy imát országunkért, nemzetünkért,településünkért, egyházunkért, családunkért, az elesettekért ( beteg, szegény, magányos testvéreinkért.), lelki ébreédésért, megtérésért. 

Egységben az erő, ez nem csoda, vagy varázslánc. Együtt leszünk lélekben, ha testileg nem is sikerül. Imádságunkban együtt cselekszünk és közösen figyelünk Urunkra, aki meghallja szavunkat. 

A mai nap sokszínű lelki élményt nyújtott. Néhány beszélgetést osztok meg itt. Több volt, és nagyon is szerteágazó impulzusokat adott ez a nap. De csak a legkifejezőbbeket említem. Először is egy olyan beszélgetést, amiben az áldás kapott fő szerepet. Hálás vagyok azokért, akiket Isten elém hoz, és hitük számomra megrendítően szép megnyilvánulásainak tanuja lehetek. A mai első dialógusom ilyen volt. Kifejeződött benne a vágy arra, hogy Isten az élet minden területén szót kapjon, a legfontosabb legyen. Vágy arra, hogy semmi el ne szakítson Őtőle. Meg kell becsülni azokat a találkozásokat, amikor kiderülhet: a másik ember számára Isten áldó erő.Olyan valaki, akihez minden körülmények között hűségesnek kell lenni. Az ilyen találkozások megerősítenek engem is! Beszélgetőtársam szemében könnyek gyűltek, amikor a templomi közöségről, a lelki élet fontosságáról beszélt. Eddig is tudtam, hogy fontos számára az Istenbe vetett hit, de most, miközben ránéztem, éreztem is, milyen csodás dolog lélekben összetartozni. Egyetérteni. Bárcsak több alkalom nyílna ilyen mélységeket is megosztani egymással.

A második beszélgetésem egy régen látott kedves lelki testvéremmel zajlott. Nagyon szeretem, mert rögtön tudunk Jézus dolgairól beszélni, s arról, mit jelent a hétköznapjainkaban az Úr vezetése. Nem kell bevezető, nem kell tiszteletkör. Mindig a lényegnél vagyunk. Látjuk a veszélyeket magunk körül és önmagunk megkísértett, gyenge állapotait is jól ismerjük. Egyformán örülünk, ha egy ima meghallgatásra lel, és bátorítjuk egymást Isten igéjével. Mindketten az imát tartjuk a legnagyobb erőnek, amit mozgósíthatunk. Jó tudni, hogy vannak olyan keresztény emberek körülöttem, itt a településen, akik nem adják fel az állhatatos imádságot, és akik számára nem kétség, hogy minden ezen kell nyugodjon.

A harmadik és negyedik beszélgetés délelőtt és este két különböző helyszínen hangzott el- egynek is számíthatnám, mert egy az értelme. A szavak majdnem egyformák, és nem tűnnének kegyesnek. Mégis igaz bizonyságai annak, hogy Isten nem köthető kizárólag a kegyesek vallásoskodásához. A beszélgetésekben ott voltak a szeretet és jóság szavai. Egyszerű segítőkészségről van szó, de mégis többről. Olyan magától értődő kedvesség mutatkozott meg, hogy melegség járt át és közel voltam ahhoz, hogy elérzékenyüljek. Őszinte és egyenesen megfogalmazott feljanlásokat kaptam, lefegyverző tisztassággal. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy a feje tetején áll a házunk. A fűtéskorszerűsítés jó lesz, de még legalább két hét, mire elkészül. Por lep be mindent és hideg is van. Ebben a helyzetben hallottam: számíthatsz rám!

Így hát rá kellett ismét eszmélnem: Isten nem csak azt várja, hogy Őrá várjunk, aki áldó erő lehet számunkra, nem csak azt szeretné, ha mi hinnénk a vezetésében és kérnénk azt imáinkban, hanem azt is, ha tehetjük, tegyünk jót, éljük meg a szeretet cselekedeteit. Nem harsányan, hanem csendes természetességgel. Remélem, hogy a 72 órás fiatalok ezt is megértik a hétvégén...

„Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi. Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg. Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is belőle vagyok. Meg maga is, ahogy a kutya, a hernyó, a lepke, a felhő meg minden létező. Mindig fölfele mutogatunk, amikor a Jóistenről beszélünk, ami mókás, mert közben Ausztráliában is fölfele mutogatnak, ami ugye épp az ellenkező irány. Pedig ha Istenről beszélünk, körbe kellene mutatni. Ott van mindenben, bennünk is. A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott, és csak ott születik a megismerés. Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik. Abban benne van az ítélet, a tetszik-nem tetszik. A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő. Amikor megszűnik a tetszik-nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted. Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én nem is hiszek. Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.”

(Makovecz Imre)

Ne nyugtalankodjék a ti szívetek! Higgyetek Istenben
és higgyetek Énbenneml
János 14,1

Uram!
A szívnek sok a nyugtalanító ellensége. Gyógyítója,
erősítője, megtartója egy van: a hit.
Most Te nagyon gyöngéden a nyugtalanságból a hit
oldalára hívogatsz. Szeretnék neked engedelmeskedni,
s ezért vallomást teszek előtted.
Nyugtalanítanak engem a külső viharok, veszélyek,
a kifürkészhetetlen hatalmak, amelyek körülvesznek.
Képzelt és valóságosan fönnálló fenyegetések. Magamban
pedig nyugtalanságot szülnek kísértetéseim és lelki ne-
hézségeim.
Nyugtalan a szívem, mert balgatagon elveszítem az
arányérzékemet. A veszélyeket sokszor nagyobbaknak
látom, mint Istent.

Uram!
Belső nyugtalanságomnak fő okozója - és ezt igen jól
tudom - a saját feledékeny, hálátlan szívem. Te
életemben olyan sokszor bizonyítottad hatalmadat.
Ígéreted igazságát is megtapasztaltam: "Veletek vagyok
minden napon!"
Kérlek azért: engedj a hit szemével mindig látnom
téged. Annak lássalak, aki vagy. Akinek adatott minden
hatalom mennyen és földön.
Így tölt el itt bent a szívemben a békesség. Ezt is
megtapasztaltam boldogan.


     Lelki útravalónk Ordass Lajos: Útravaló c. könyvéből való.