Benéz a nap a templomablakon.
Átragyog a színes ruhájú
tizenkét férfialakon.
Tarka foltokat vet a padsorokra,
s a kisfiúra édesanyja mellett.
Az nézi egydarabig álmélkodva
a szép mozaik templomablakot,
a tizenkét sugárzó alakot.
Aztán kérdez, legrosszabbkor talán.
Megkérdi: "Kik azok, édesanyám?"

Tart még az igehirdetés.
Édesanyja csak arra figyel.
Egyetlen szóval csendesíti el:
"KERESZTÉNYEK!"
S hangzik tovább a prédikáció,
szól az orgona, zeng az ének.

"Gyerekek" - vetődik fel hittanórán
néhány nap múlva váratlan a kérdés:
"Milyen emberek a keresztények?
Ki mondja meg nekem?"
S a kis csapat nagy igyekezettel
töri a fejét a feleleten.

Aztán egy kisfiú jelentkezik.
- Tanítója ilyen feleletet
egyhamar újra aligha kap. -
"A keresztények olyan emberek,
akiken átsüt a nap!"

Milyen gyermeki, igaz felelet!
Lehet-e annál drágább feladat,
mint, hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön
átsüssön-ragyogjon a Nap?!
Átragyogjon sötét világba,
és beragyogjon sötét szíveket!
Nem, ennél szebb feladat nem lehet!

Kísérjen hát egyre a kérdés
tovatűnő évek alatt:
átragyog-e, átsüt-e rajtad,
átragyog-e rajtam a Nap?!

( Túrmezei Erzsébet)

(

(A képen az Alpok hegyvonulata)

Csodálatos napok vannak mögöttem, amit aligha vagyok képes egy rövid bejegyzésben összefoglalni. Gyönyörű helyeken fordulhattunk meg a családommal és igazán szép tavaszias időjárás kísérte az utunkat. Aligha lehetne szavkba önteni azt a békességet és hálát, ami áthat.

Már nagyon nagy szükségem volt erre a kirándulásra, mert az utóbbi év- beleértve a nyarat is- rengeteg döntést igényelt, s bizony olykor negatív stresszt is jelentett. A táborok kedves s fontos kötelezettségek, de ha valaki pihenésnek gondolná, azt szívesen elviszem a következő alkalommal egyre. Az óvodával kapcsolatos feladataink igen komoly tettrekészséget igényeltek. De túl vagyunk egy fűtés-korszerűsítésen és sok adminisztratív ügyön is. Emellett természetesen megannyi szomorú családot kellett vigasztalni elveszített szerettük miatt. Voltak közöttük olyan egyháztagjaink is, akiknek a halála megrendített és hiányuk nekem is fájt- bár hiszem, hogy Jézusban bízva haltak meg s így élhetnek majd örökké.

Most pedig előre tekintek a passióra, a nagyhétre, az év legszebb, legreményteljesebb napjaira. Már várom a húsvét hajnali virrasztást, a délutáni örömünnepet. Addig viszont fel kell készülnünk. Mi lenne, ha ezekben a napokban tudatosabban figyelnénk az Úr  Jézusra? Mi lenne ha önmagunk esendősége, bűneink mellett meglátnánk az értünk jött Isten Fia végtelen szeretetét?  Mi lenne ha a szenvedéstörténet újra szíven ütne és rájönnénk, mennyire nem érdeljük meg, hogy valaki az életét is odaadja értünk? Mi lenne, ha miközben lefoglal a természet megújulása, a kert, a vetemény, virágaink rendezgetése, valamint a lomtalanítás és a tavaszi nagytakarítás, figyelmünket a lelki megújulás, a bűnbánat, a belső megtisztulás felé fordítanánk és az örök élet reménysége is teret kapnak bennünk? Mi lenne, ha nem sajnálnánk az időt az Élet Urától, aki éltet, fenntart és kegyelmes hozzánk? Mi lenne ha hálával, nyitott szívvel és lényeglátással tekintenénk a láthatlanra, miközben a láthatókért küzdünk? Mária és Márta története azzal zárul (Lk 10,42) hogy csak egy a szükséges, és Mária a jobbik részt választotta, amit nem vehetnek el tőle. Mikor kerülnek végre helyére a dolgaink?

Kegyelem nektek és békesség- milyen szép apostoli köszöntés ez! Minden vasárnap elhangzik a szószékről. Milyen bölcsek voltak az istentiszteleti liturgia megszerkesztői! Jól tudták, mennyire szükségünk van mindkettőre! A kegyelem ajándéka nélkül harcolunk a bűneinkkel, bűntudattal, vagy egyenesen a bűnök győzedelmeskednek rajtunk. Békesség nélkül zaklatottan, bizonytalanul, feszülten töltjük napjainkat. Nekem a mélyen megélt békesség ajándéka igen fontos,  mert hiszen a kegyelmes Isten naponta velem van. De én magam mindezek ellenére nem voltam békessége birtokában. Most újra az a benső harmónia hat át, amiből olyan jó adni, amit jó megélni, és ami annyi erőt, stabilitást nyújt! Nem az utazásnak és az élményeknek köszönhető ez a békesség, hanem magának az Úrnak, aki egyszer csak megajándékozott vele, még itthon. Egy nap arra ébredtem, hogy átfog Isten végtelen szeretete, és belül, a lelkem mélyén minden elcsöndesedett. Milyen jó, hogy Ő tudja, csak egyre van szükségünk, és csak egy tehet minket elégedetté, ez pedig: Jézus.

Áldott a mi Istenünk Jézus Krisztus Atyja,aki megáldott minket minden lelki áldásával a Krisztus Jézusban. Efezus 1,3

Milyen különös a magyar nyelv és ennek kapcsán a böjti időjhöz köthető gondolkodásunk! A szavaink sokat elárulnak arról, hogy mit tartunk fontosnak ebben a hét hetes időszakban is. A böjtölés az ételtől való tartózkodás, ill. a húsfogyasztás kerülése. Mindenképpen egy testi vetület, nem annyira az ember hitbéli viszonyának jelzése. A húsvét szavunk is erre erősít rá- amíg az orosz vasárnap szó "vaszkresszényje" azaz feltámadás, addig nekünk maga a feltámadásünnep is a" hús- vét", azaz a táplálkozással összefüggő ünnepnap.

A mostani ige arról beszél, hogy Isten áldott, mivel Ő megáldott bennünket lelki áldásaival. Az áldás lelki dolog, olyami, ami még a hit, a megbocsátás és az ima fogalmánál is érthetetlenebb, nagyobb. Mit értünk áldáson? Nyelvünkben nagyon szép szó a gyermekáldás. Ami arról beszél, hogy Isten áldása testet ölt, az Ő áldása az élet létrejöttében fedezhető fel. De a régi zsidó hit úgy tekinti, hogy áldott az, aki egészséges és jómódban él. Mi is égi áldásnak mondjuk az esőt, és ha valahol konfliktusok, vagy baj, rendetlenség van, azt az áldatlan állapot kifejezéssel jelöljük.

Az áldás következménye tehát látható, testi, kézzel fogható valóság: élet, szerencsés élet, életet termékennyé tevő tett. Ez azonban utal arra is, hogy semmi nincs, aminek ne lenne szoros összefüggése az áldással, magával a mi Urunkkal. Ha Isten megáld testi erővel, értelemmel, jó lelkiismettel, munka- és életkedvvel, abból születhet siker, anyagi biztonság, termés. Isten áldása a kiindulópont, anélkül semmire sem mennénk.

Ha testi, fizikális valónkat nézzük, akkor nem minden áldás lehet a mienk- valamiből biztosan hiányt szenvedünk. De a lelki áldások ezen is túlmutatnak: ha az áldás az élet minden szegmensén előfeltétel, akkor ez a lelki síkon is így van. Sőt Urunk minden lelki áldással megáldott minket- mindegyikkel, amire szükségünk lehet. A lelki áldások az Apostoli Hitvallás harmadik hitágazatában nagyon erőteljesen rajzolódnak elénk. Egyetemes anyaszentegyház, szentek közössége, bűnök bocsánata, test feltámadása, örök élet. A lelki áldások a Szentlélek munkájaként- jelenléte csodájaként- fogalmazhatók meg. Mert nem csak szellemi és testi valónkban van az áldásra szükség. Kell egy közösség, mint lelki otthon. Kell az a tudat, hogy ha el is rontunk valamit iragalmas, megbocsátó Istenre lelhetünk. Egy szólás szerint a  remény hal meg utoljára, ezzel szemben viszont mienk lehet az igaz reménység áldása, a feltámadás és az örök élet. Ennyi bőségesen elég lelki áldásnak.

Az ige azt is elmondja hol lelhetünk erre rá: Krisztusban. S itt a böjt lényege! Mert nem az a legfontosabb, hogy mit ne tegyek ilyenkor, hanem az, hogy mit tegyek leginkább. Ha böjtölésem üres dolog, ami csak a testi fegyelemre szól, akkor nincs sok értelme. De ha ez a hat hét a lelki áldások Krisztusban való kereséséről szól, akkor megértem, miért akarnak sokan még többet- nem csak a lelki élet megújulását, hanem teljes odaszánásukat is elérni. Hiszen ha ezekben a  hetekben még jobban tanulmányozom Krisztus élet, igéit, értem vállalt szenvedését, akkor még jobban megértem, kicsoda az Istenés nekem mi a helyem az ő teremtett világában. S ha ezt nagyon mélyen meg akarom élni, akkor  a testem igényeit is a háttérbe szorítom. Számomra csak így fogható meg igazán a böjt értelme.

A lelki áldások keresése Krisztusban. Nem máshol rekreálódni, nem máshol, más szellemi dolgokban szépet keresni, vagy épülni. Mit érne a szépség, a békesség, az öröm és a jóság, a szeretet Krisztus nélkül? És milyen szeretet az, amiből hiányzik az isteni - az az erő, ami bűnöket oldoz, az a hatalom, ami a halált is legyőzi és az az élet, aminek sosemlesz vége? Igen fontos a kultúra, zene, irodalmi műveltség,  egy- egy jó könyv, de mondandójukat nem állíthatjuk Jézus Krisztus helyére. Hiszen minden lelki áldás megtalálható a Krisztusban, amire valóban éhezünk és szomjazunk. 

Jézus megkísértésének története évszázadok óta böjt első vasárnapján hangzik el Máté evangéliumának negyedik fejezetéből. 40 nap éhezés után közelíti meg Őt a kísértő és három olyan ponton támadja, ami a mi életünknek is legnagyobb dilemmáit adja.

A hosszú koplalás után ezt mondja a gonosz Jézusnak: " Ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré."

A templom párkányára állította és így szólt a következő csábítás: " Ha Isten fia vagy vesd le magad, mert meg van írva: angyalainak parancsot ad, hogy meg ne üsd a lábadat a kőbe."  

A harmadik, hogy a világ minden gazdagságát megmutva ezt mondta: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem!"

Három téma, amiben bárki közülünk kísértést szenvedhet. Az első, az anyagi szükségeletek köre. Vajon mire és mennyire van szükség? Jézus kijelenti, hogy "nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami az Isten szájából származik". Vajon előrébb való-e a táplálék, a ruházat, a kézzel fogható életelem, mint az áldás, a békesség, a lelki erő, Isten kegyelme? Mi az, ami minimálisan szükséges az élethez és mi tartja meg az életünket? Nem hinném, hogy pár falat kenyér csupán, vagy egy öltözék ruha, a fedél a fejünk felett, vagy a családunk. Azért vagyok ebben biztos, mert ebben a gyülekezetben nagyon sokan élték át, hogy deportálták őket kényszermunkára, elvették a fiatalságukat, s mire hazajöttek nem volt sem ház, sem tanya. De már kitelepítették a családtagokat is, és a megélhetést adó földet is elvették. Minden odaveszett, amit mi egzisztenciának hívunk. Mi tartotta életben őket? A kegyelmes Istenbe vetett remény és a hitük. Az élethez több kell, mint amit el lehet nyerni, amiért meg lehet dolgozni. Milyen érdekes, hogy az ember nem retteg attól, hogy soha többé nem hallhatja Isten igéjét, de attól igen, hogy nem lesznek meg a mindennapi élethez az idálisnak tartott feltételek. Milyen különös, hogy a kísértő nagyon tudja, mennyire földhöz ragadtak vagyunk, és a lelki adományok sokáig nem is tudnak hiányozni...

A második kísértés nem csupán annyi, hogy ne tegyük próbára Isten hatalmát. Az is benne foglaltatik, hogy mennyit tartunk elegendőnek az Istenről való tudásból. Isten létezik. Isten hatalmas. Isten erős. Isten megvéd. Isten nem hagy el. Isten figyel rád. EZT MIND tartalmazza a gonosz beszéde! Sőt pontosan idézi  a Szentírást! DE vajon tudom- e mit szeretne Isten az övéivel? Tudom- e hogy gyermekeként hogyan kell élnem? Ismerem-e az Ő akaratát és tudom- e hogy Ő mit vár el tőlem? Nem elég több év hittanóra, a rengeteg istentisztelet, a tudás arról, hogy Isten mindenható. Azt is tudnom kell, hogy én az Ő szeretett gyermeke vagyok, akinek szabályokat és értelmet ad. Azt is tudnom kell, hogy mivel okozok neki szomorúságot. Istenről nem elég bizonyos dolgokat tudni, őt szeretni kell és vele kapcsolatban kell lenni. Hatalmas kísértés, hogy azt gondoljuk bármikor rendekezésünkre fog állni az Úristen, ha parancsolunk neki. Nézzük csak meg mennyire félnek a kötelező hitoktatástól! De miért? Mert a kísértő elhiteti, hogy az a heti 1- vagy 1,5 óra nagyon sok. Bezzeg a rengeteg lélektorzító film, internetes játék ellenében alig emel valaki szót! Sőt nem is értik mi a baj vele. A kisértő precíz munkát végez- Istennek az a dolga, hogy megvédjen- de ki gondolkodik azon, hogy ne tegye ki magát direkt a rossznak? Fel sem tudjuk lassan mérni mi a rossz és a jó...

A harmadik kisértés az országok dicsősége- a hatalom kérdése tehát. Hatalom, de milyen áron? Kinek adja a lelkét időközben? Nagy árat kell fizetni. Nem kérdés, hogy a hatalom torzít. De ezen túl azon is elgondolkodtam, hogy az ember kinek mit ad és mit kap cserébe. Sokalljuk- ez árat? Ha 5000 Ft-ot viszünk a boltba, nem sokat kapunk érte, de ki az, aki minden további nélkül ekkora összeget beletesz a vasárnapi istentisztelet után a perselybe. 1 óra a tv előtt, baráti beszélgetéssel töltve, a tóparton horgászva nem nagy idő, de vasárnap 10-11 között, vagy egy hétközi bibliaórán rész véve sok. Mit adunk és mit kapunk? Hiszem, ha Istennek adjuk magunkat, az Ő hatalmából, szeretetéből és örök életéből kapunk. Ha pedig csak a mulandókat hajszoljuk, csakis mulandót kaphatunk. Bármi nagynak is tűnjön az e világi dicsőség, hatalom és érdem, ez mind mulandó, erre a világra vonatkoznak. Ha nem engedjük, hogy megkaparintson, elámítson, akkor rájövünk, hogy jobb a maradandóra figyelnünk, annak mindent alárendelni. Csakis az Örökkévaló képes örök hatalmat, értéket és életet adni. És csakis őt kell imádni, senki mást.

Kattintsatok és olvassátok el a beszámolót a hétvégi alkalomról:

http://www.evangelikus.hu/aktualis/evangelikus-bal/

Lassan egy hete lesz, hogy a Tudorok című filmsorozat egyik részét megtekinthettem az m1-en. Késő este kezdődött, de valahogy még nem jött álom a szememre. Egyébként is a jól megszerkesztett filmdrámák nagy vonzerőt jelentenek számomra. VIII. Henrik élettörténete pedig egyértelműen sokat sejtetett. A mostni részben Boleyn Anna elítélése és kivégzése volt a középpontban. Csak néhány kockát osztok meg a látottakból.

Anna a halálára készülve gyónással és rengeteg imádsággal erősítete lelkét. Eközben felevenedett benne egy gyermekkori jelenet, mikor testvérével és édesapjával bújócskáztak hatalmas kertjükben. Az örökzöldek labirintusában szaladnak a gyerekek, amikor a nagyfiú odakiáltja kishugának: vigyázz! Az apa előugrik, és elkapja kislányát, majd a magasba röpteti, úgy forog vele körbe nagy nevetés közepette.

A film bemutatja a gyermekkor szeretetteljes pillanata mellett azt a kontrasztot is, ahogyan a magát mindenben ártatlannak valló fiatalasszony körül szinte gépisen cselekszik a király parancsát. Minden kimért, eltervezett, hideg, ahogyan az angolokat elképzeljük. Csak a kegyveszetett királyné szolgálóiból tör elő a sírás, de azt is pillanatokra tehetik.

A hóhér mestere a gyilkolásnak, mindent precízen előkészít, bár késlekedése hatalmas nyomást jelent. Jóelőre tudunk mindent, mi hogyan történik a vesztőhelyen. De hogy egy  kegyetlen eseményt ilyen zseniálisan megoldjon valaki, nem gondoltam volna. Annára pontosan úgy csap le a kard, ahogyan percekkel azelőtt hallhattuk a hóhér szájából. De nincs vér, nincs horror. Anna bájos arcát látjuk csak, majd pedig azt, ahogyan apja elkapja, átöleli, ahogyan együtt kacagnak. A kislány boldog, az apa játékos, s ők ketten egybeolvadnak a hatalmas forgásban... Csodálatos hitvallás ez a halálon túl is valóságos szeretetről, amivel Atyánk bennünket átkarol. Lehet, hogy kevesen gondolták ezt a jelenetet végig, nekem mégis egyértelműen arról a leírhatatlan örömről szólt, ami a mienk lehet, és arról a biztos kézről, ami a földi élet után is megtart.

Milyen a halál? Félelmetes, mert  kiszámíthatatlan, jó előre meggyötör, főleg, ha meg kell szenvedni az elmúlás előtti időt. De a rendező szerint a halál boldog hazatalálás. Olyan felhőtlen öröm követi, amit csak életünk igazán önfeledt pillanataiban élünk át. És mindez a mennyei Atya miatt, aki a másik oldalon vár ránk, az ő hazatérő gyeremekeire.

Két hete vagyunk " beszorítva" az otthonunkba, betegség miatt. Persze ez nem azt jelenti, hogy sehová sem megyünk. Igaz ez viszont a gyerekeinkre, akik a nagy hóesést csak az ablakból követhették. Szülői könyörületből néhány percre kimehettek, hogy ropogtassák a havat a lábuk alatt és közelről is megcsodálhassák a tengernyi fehérséget. Olykor a doktor nénik vizsgálataira is ki kellett dugni az orrukat a meleg szobából, de az a pár lépés mégsem ment élményszámba. Sajnos a vírusok bennünket, felnőtteket sem kerültek ki, így meg kellett küzdeni azzal is, hogy gyermekeink ápolása közben gyorsított eljárásban a saját gyógyulásunk is bekövetkezzék. Hát ennyit rólunk, a fizikális állapotunkról. Egy nagyon kedves történetet is megosztok, ami a gyülekezetünk aggodalmáról  is szól. Amikor múlt héten úgy döntöttünk, hogy a hirtelen jött hideg és a nagy tömegben lehullott hó miatt nem tartjuk meg a szokásos februári szeretetvendégséget, az a hír is szárnyra kapott, hogy az én betegségem miatt a vasárnapi istentisztelet is elmarad. Pár telefon, s a hír megmozgatta azokat, akik hűséges templomos egyháztagjaink. Annyira azonban nem voltam rossz állapotban, hogy ez indokolt lett volna. Azért mégis összegyűltünk a hideg vasárnapon, sőt az úrvacsorai alkalomra is sor került. Remélem, hogy az aggódók imádkoztak is a gyors felépülésemért. Mivel ea gyenfélkedéssel járó kellemetlenség és fájdalom jól kezelhető volt, természetesen a hittanóra sem maradt el aznap. 

Ezek a kényszerűen nyugalmas napok lehetőséget adtak arra is, hogy joban figyeljünk egymásra, jobban törődjünk mindazzal, amit egy nap átélhetünk. A gondoskodás és " gyógyítgatás" pillanatai nagyon meghittek tudnak lenni.  Annyira kedves az is, amikor kiszolgáltatott gyermekünk lecsendeseül és egyedül ránk számíthat, s egy- egy apró kis simogatás is nagyon jól esik neki. ( Bár a mieink mindig sok szeretet- egységet kapnak érintések és ölelések formájában.)

Az összezártság arra is módot adott, hogy a gyerekek szobájában rendet tegyek, s míg ők pihentek, addig én szelektálhattam a dolgaikat: ruhákat, rajzokat és játékokat rendszereztem. Ennek eredménye két jól átlátható kis szobácska kék és barackvirág színben. Habár ma már nagyon jól voltak: bunkert építettek, és az általam értelmesnek tartott szisztémát kezdték megbontani...

Lelki életem terén újra csodás élményem volt. A héten beszélgettem valakivel, aki ismét megerősítette az Ágostai Hitvallás általam nagyon kedvelt cikkének igazát. Ez így szól: " A Szentlélek teremt hitet, ott és amikor az Istennek tetszik... " Beszélgetőtársam ugyanis arról számolt be, hogy életének első szakaszában nem figyelt Isten szavára, nem foglalkoztatták vallásos kérdések, s az egyház élete iránt közömbös volt. Aztán volt egy pillanat, amikor minden megváltozott. Ma már teljesen természetes számára, ha Istenről, mint Teremtő Atyánkról szólunk és abban sem kétlekedik, hogy az Úr Jézus feltámadt. Nem telik el úgy nap, hogy valami módon ne jutnának eszébe Isten szavai, tettei. Milyen különös és mennyire csodálatos! Istennek van hatalma arra, hogy Szentlelke által ma is tanítványokat hívjon el! A lelkész tegye csak dolgát: szólja az igét, vezessen bibliakört, tartson hittanórákat, látogassa a gyülekezet tagjait, folytasson lelkipásztori beszélgetéseket. DE a Szentlélek teremt hitet! 

Nagyon jókor jött most ez! Mert az előző év ezernyi eseménye sok erőt kivett belőlem. A két ünnep között már felülötte egy betegség a fejét, így kisfiunk gyengélkedése során egyaránt is éreztem a fáradságot mind testileg, lelkileg. Egy-egy ilyen dialógus pedig olyan örömöt és ledületet ad, ami még bátrabbá és erősebbé tesz. Egy ilyen bizonyságtétel számomra újra igazolása annak, amit hiszek és amiért élek. Isten hatalmas! A múlt héten ráadásul négy felnőtt testvérünk konfirmációjára is sor került. Isten munkálkodik a szívekben, sorsokban, mindannyiunk életében. Van-e szemünk, érzékünk arra, hogy észrevegyük? Nyitottak vagyunk-e arra, hogy személyes történéseink fordulatait úgy értelmezzük, hogy azok mögött Urunk szerető, bennünket kereső arca rejtőzik?  Hiszen Ő ma is velünk van, vár ránk és azt akarja, hogy megismerjük, rábízzuk magunkat.

Volt egyszer egy kis szent. Évei boldogan és elégedetten teltek. Egyszer, amikor a kolostor konyhájában mosogatott, hirtelen megjelent előtte az angyal és így szólt hozzá: - Az Úr küldött és üzeni: ideje, hogy eljöjj Hozzá a mennyei örökkévalóságba!- Hálásan köszönöm az Úrnak, hogy gondolt szerény személyemre, nagy megtiszteltetés ez nekem - válaszolta a kis szent. - De, hát látod, hegyekben tornyosul itt a mosatlan edény. Nem várhatna az a dolog az örökkévalósággal, amíg elkészülök a munkámmal? Az angyal ránézett, angyalmódon, bölcsen és jóságosan, és csak ennyit mondott: - Majd meglátom, mit tehetek érted... - és eltűnt. A kis szent újra nekilátott a mosogatásnak meg a többi házimunkának. Egy napon, éppen a kolostor kertjében a kiskapájával az irdatlan gyomtömeget irtotta, amikor újra megjelent neki az angyal. Kapájával utatott végig a gaztömegen a kis szent, és így szólt: - Hát mondd, nincs rettenetes állapotban ez a kert? Nem várhatna az a dolog az örökkévalósággal még egy kicsit? Az angyal elmosolyodott és eltűnt a szeme elől. Kigyomlálta a kertet és kimeszelte a pajtát. Dolgosan teltek a napjai... A kolostor kórházában éppen a súlyos betegeket ápolta. Amikor egy kiszáradt szájhoz emelte a poharat, az ágy másik oldalán megpillantotta az angyalt. Némán, részvétért esedező mozdulattal mutatott a betegágyak végtelen sorára. Az angyal ezúttal szó nélkül eltűnt. De ezen az estén, amikor a kis szent végre feljutott a hűvös, kopár cellájába és lerogyott a kemény ágyára, elgondolkodott, hogy milyen régóta halogatja ő már ezt a dolgot az örökkévalósággal. Hirtelen rettenetesen öregnek és fáradtnak érezte magát és felsóhajtott: - Óh, Uram, ha csak még egyetlenegyszer elküldenéd hozzám azt az angyalt, bizony most nagyon szívesen fogadnám! Még ki sem mondta az utolsó szót és lám, már ott is volt az angyal. - Ha netán még mindig lehetséges lenne, hogy magaddal vinnél a mennyek országába, most nagyon boldogan veled tartanék... Az angyal ránézett, angyalmódon, bölcsen és jóságosan, és csak ennyit mondott: - Hát mit gondolsz, hol voltál egész idő alatt?!

(Albert Schweitzer nyomán)

Egy darabig elvisz a láb is...

de gyilkos ingoványhoz ér...

félelemes szakadékhoz ér...

zúgó folyam partjához ér...

és akkor nincs tovább.

Egy darabig elvisz a szív is...

utat lel ingoványon át,

lélekvesztő a folyamon...

aztán elér oda, ahol

a szívnek sincs tovább.

És ha már a szív sem lel utat

át gyilkos ingoványokon

folyamon, sellőn, tengeren:

a hiten, a  hiten a sor,

és mégis van tovább.

A hit elvisz... elvisz a célig.

Megfáradottnak szárnyat ad.

És vészen és poklon át

oda az Istenig ragad.

És akkor nincs tovább.

NIncs tovább, mert vége az útnak

és nincs tovább a küszködés

és nincs tovább a fájdalom

csak az élet, csak az öröm,

béke van tovább.

 ( Túrmezei Erzsébet 1912-2000)

Istenem, bennem sötétség, nálad világosság van.

Magányos vagyok, de nem hagysz el engem.

Elcsüggedtem, de nálad van segítség.

Nyugtalan vagyok, de benned béke honol.

Keserűség van bennem, de nálad ott a  türelem.

Nem értem útjaidat, de neked van utad számomra.

Dietrich Bonhoeffer

Ezt a képet az Ez az a nap! facenook oldaláról hoztam ide...

Fordította: Tőzsér Endre SP

S így lassan mégis elmaradtam
És gombjaim is leszakadnak.
Poros és kócos rendbe raktam
Emlékét a régi szavaknak.

Lehet, hogy egy hibát csináltam,
Üzentek, s éppen lusta voltam.
Autóztam tán, vagy udvaroltam,
Cikket írtam, vagy nem tudom mit.

Vagy nem mentem a telefonhoz
S lehet, hogy Isten hívott éppen.
Talán kártyáztam egy szobában
És valami másról beszéltem.

Hol romlott el? Uram! Mi történt?
Hol a hiba? Ki tehet róla?
Hisz itt belül minden meleg még
S nem leszek már Savonaróla.

Rekedt nyögés ez csak, nem ének,
Görnyedten és egyedül állok,
És mint a gyerek, kiabálok,
Ha fölébred s fél a sötétben.

Az alábbi cikket egy keresztény honlapról másotam ide ( Apcsel29.hu-  szerkesztőjét, Szűcs Sándort személyesen is  ismerem, egy baptista teológus.) A téma különös, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató.

Tesco Express nyílt a brit Bournemouth városának egykori metodista templomában, amely több mint három évig állt üresen, amikor a Tesco megvette, és “újrahasznosította”. Ráadásul egyedi tesco-stílust teremtettek azzal, hogy még a szentképeket is meghagyták, csak betolták közéjük a hűtőpultokat és a polcokat. A hírhez még csak annyit, hogy a gyülekezet lelkészét felháborította a döntés, de mint mondta, az épületet eladták, és többé nem szólhattak bele, hogy mi lesz belőle.

Gondolom annak idején nem erre szánták az épületet.

De mi történhetett?

Valamikor itt is egy nagy gyülekezet élhetett, tele olyan emberekkel, akik hittek abban, hogy kell istentiszteleti hely, (ráadásul ekkora,) imádkoztak, áldoztak, dolgoztak, építkeztek egy szebb, keresztényibb jövőt remélve. Aztán ez a gyülekezet valahogy elfogyott. Talán valamikor abbahagyták az imádkozást, az evangélium hirdetését, az emberek szolgálását, talán bekebelezte őket az elintézményesedett és kiüresedett vallásosság, talán elvilágiasodtak, és ma az áhítat helyett chipszes zacskók csörgése és vonalkódleolvasók csipogása tölti be a helyet.

Ez vár ránk is?!?!?!

Mielőtt rávágnánk a nagy szellemi válaszainkat, csak egy pillanatra gondoljunk azokra, akik hajdanán felépítették ezt a templomot: ők se gondolták, hogy valamikor ez lesz belőle!

Tudom, hogy ma nagyon divatos az utolsó idők utolsó “óráiról” beszélni, de egy pillanatra játszunk el a gondolattal: mi lesz, ha az Úr Jézus nem jön vissza még vagy 2050-ig? (Elvégre maguk az evangélisták is azt gondolták, hogy már az ő idejükben visszajön az Úr!) Szóval csak gondolkozzunk el kicsit az emberi realitásokon:

- 2050-re az Európai Unió lakosságának háromnegyede muszlim vallású lesz, a kereszténység arányát 5-12% közé jósolják. Ennek a “jóslatnak” pusztán demográfiai alapjai vannak. Az unió összesített és átlagolt gyermekvállalási rátája 1,38, míg a muszlimoké 8,1! Például Franciaországban jelenleg a 20 év alattiak 30%-a már muszlim, 2027-re a teljes lakosság 20%-a lesz az, és 2039-re Franciaország muszlim országgá válik!

- Egy HVG-tanulmány szerint 2050-re a 18 év alatti magyar lakosság 50%-a roma lesz. Egyáltalán nincsenek faji előítéleteim, de ez alapvető társadalmi változásokat fog hozni, ami a missziónkat is érinteni fogja. És ez szintén csak tiszta demográfia.

Az első kommentek biztosan arról szólnának (vagy fognak szólni), hogy na pont ezek az utolsó idők jelei. (Már az első, és NEM a második statisztikai adat!!! A másodikat csak azért írtam, hogy elgondolkozzunk azon, kik ülnek majd a mai padjainkban és székeinken – ha ülnek egyáltalán?!)

De van ennek egy másik oldala is – és engem mindig is ez érdekel! Mert ugyan mit érünk azzal, hogy osztjuk az észt itt egymásnak, hogy ez így meg úgy benne van a Bibliában, jön az ítélet, kevés lesz az igazhitű (huhh, ez a kifejezés ismerős valahonnan… ;-), de sebaj, a bűnös világ elpusztul, de mi megmenekülünk… Nem akarom lekicsinyelni ezt! De itt emberekről van szó!!!! Más vallású, más bőrszínű, más kultúrájú, más hitű emberekről, akik Jézus Krisztus nélkül 75-80-90%-os demográfiai aránnyal, 8,1-es gyermekvállalási rátával “mennek a pokolba”, mert nekünk arra sincs hitünk, erőnk, időnk, kedvünk, pénzünk, imánk, kitudjamégmink, hogy a templomainból ne legyen tesco?!?!

Mi lesz így velünk?!

És főleg mi lesz azokkal, akikért bennünket küld az Úr, akiket ránk bízott, akiknek az üdvösségéért mi vagyunk a felelősek?

Egy erős szellem terjesztette szét
A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

Tekintetének fénye rám mered,
De én nem félek: nem bánt engemet.

Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.

Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvenyén.

S órákon át, míg szívem fájt nekem,
A hegyi úton lassan járt velem.

És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra és én - megnyugodtam!

Juhász Gyula fordítása

A Szent István Társulat fordítása és a Luther Bibel különles taretamát jeleníti meg ennek a mondatnak.

( In den Schwachen  mächtig- a gyengékben hatalmas...)

Protestáns:"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz."

Szent István Társulat: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében."

Luther Bibel: „Lass dir an meiner Gnade genügen; denn meine Kraft ist in den Schwachen mächtig.”

Jahreslosung 2012: Jesus Christus spricht: „Meine Kraft ist in den Schwachen mächtig.”

Gute Nachricht Bibel: „Du brauchst nicht mehr als meine Gnade. Je schwächer du bist, desto stärker erweist sich an dir meine Kraft.”

King James: " My grace is sufficient for thee: for mí strength is made perfect in weakness. "

Az egyházközség jelölőbizottságának tagjai:

ifj. Speck József ( elnök)

Baráth Zsuzsanna

Mülek Lászlóné

Szász Józsefné

Székely Mária

Kedveseim!

Ismét le kell írnom, milyen nagy jelentősége van az egyházfenntartó járulék fizetésének.

Először is: gyülekezetünk önfenntartó, abból élünk, amit az ide tartozó hívek önszántukból felajánlanak. Ha beruházási támogatáshoz jutunk, vagy pályázaton nyerünk, az nem fordítható a működésünkre!

Másodszor: aki a mi közösségünket érzi lelki otthonának, annak anyagi szempontból is illő hozzájárulnia a költségekhez. ( Templomfűtés, világítás, felújítások, lelkész- és  kántorok javadalma, fúvóskör működése, táboroztatás...) A mi szervezetünknek is pontosan olyan költségei vannak mint egy családnak, sőt mivel intézmény, egyéb szabályok is vonatkoznak ránk.

Harmadszor: az én munkám minősítése is a statisztikák alapján történik. Az egyházadó tekintetében a tények magukért beszélnek. ( A szeretteljes, névtelen adományok, vagy természetbei felajánlás is fontos, de aki ezt év közben megteszi, egy jelképes összeggel jelezhetné személyes kötődését is.)

Negyedszer: Sok aktív egyháztagunk tölthetne be tisztségeket, ill. fejezhetné ki véleményét a most esedékes választások során. De ehhez törvényeink értelmében egyházfenntartó egyháztagnak kell lenni.

Ödöször: az ősök lelki és anyagi hagyatékának őrzése, gondozása az utódok kötelessége.

Tehát, ne érzze senki, hogy a pénztárcájába szeretnénk kukkantani, sokkal inkább felelősségteljes, felnőttjogú egyháztagságra buzdítok. 

Minden felekezetben szívesen éneklik- így válik egy ének a kereszténység közkicsévé.Ha a youtube-on keresgéltek, észrevehetetitek, hogy baptistáknál, evangélikusoknál, a pünkösdi közösségben és katolikus ifjúsági mise alkalmával is kedvelt istendicséret ez.

Több filmet láttam, interjút és könyvet olvastam valamint  beszámolót hallottam már hegymászókról, akik – számomra- megszállottan indulnak útra, hogy felérjenek a csúcsra, kitűzzék a zászlójukat, legyőzzék önmagukat, és győzelmet arassanak az elemek felett. A hidegben nem csak elgémberednek, egyeseknek lefagy az orra, mások súlyos balesetet szenvednek, többek soha vissza nem térnek, mert elnyeli őket a mélység, a hótömeg. Erős Zsolt fél lábbal is újra nekiveselkedik. Mi hajtja őket, de mi hajtja azokat, akik rekordokat akarnak megdönteni, a sportban, vagy az élet más területén akarnak bekerülni a Quiness rekorderek közé? Úgy gondolom, meg sem értjük ezt az elszántságot, ezt a belső vágyat…

 Edisonról jegyzik fel, hogy legalább ezer izzót próbált ki, amíg a biztonságos villanykörtét feltalálta volna. Honnan ez a céltudatosság és miről szólhat számunkra ez az állhatatos magatartás?

 Először is az jutott eszembe, hogy mindenkiben van szándék, belső mozgató, valami olyan, amit motivációnak, inspiráltságnak nevezünk. Mindenkit vezet, irányít egy belső hang. Az test, az anyag nem működik magától. A materializmus elve tarthatatlan, a szellem és a lélek viszi előrébb a testet.

A másik, hogy nem mindegy kit mi hajt és a bensője mire indít.

 Kíváncsiság vezeti- gyermekek, felfedezők

Tudásszomj hajtja- a bölcset, a többiek közül kiemelkedni vágyót.

Alkotásvágy, önkifejezés- minden kétkezi munkást, de a tervezőt, mérnököt, kivitelezőket és a művészeket is.

Bosszú vezeti a csalódott, megbántott, félreértett embereket.

A veszély csábítja- az extrém sportolókat és az adrenalin függőket.

Győzni akarás hajtja a sportolókat, a versenyszellem embereit.

A nagyra törőket az elismerés, vagy hatalomvágy motiválja.

A tudósokat és kutatókat elégedetlenség és a jobbítás, gyógyítás szándéka hajtja.

De sajnos a rossz is mozgató lehet, így sokszor a haszonszerzés, a gyűlölet, manipuláció a világpolitikai, de kisebb közegben is tetten érhető.

A félelem és aggodalom- a társadalom minden színterén – egészség, család egzisztencia, valamint a gazdasági színterén tapasztalható.

Akiket pedig a Lélek vezérel, azokat a Lélek indítja, a Lélek vezeti.

 Vezérel-irányít. Nem csak kézen fog, hanem sokkal komolyabban, belülről, a működését biztosítja!  Ahogyan a központi idegrendszer parancsot ad. Ezek a belső mozgatók, motivációk is minden tettet és gondolkodást áthatnak.

 Luther és többi reformátorunk rajongóknak mondta azokat, akik úgy vélték a Lélek az ige nélkül hat az emberre, mintegy birtokba véve, megszállva. Jézus utolsó megkísértése c, film, amikor Jézust szinte egy skizofrénként mutatják be, aki nem tud szabadulni a hangtól, az isteni hatalom földre teperi. A lélek erejét sok kisebb vallási közösség olyan módon mutatja be, mint amit mi emberek is tudunk irányítani, sőt egymásnak adományozni.

Ezzel szemben mi, az Ágostai Hitvallás evangélikus keresztényei azt valljuk, hogy a Lélek mindig az igével együtt jár, Krisztusról prédikál, őt hozza közel, Őt mutatja be, számára nyit utat. Nem független az Atyától és s Fiútól, ezért nem független az igétől.

A Lélek által vezetettség alapja tehát az igehallgatás, az igeolvasás. A Lélek által vezetett hívő ember nem megvilágosodott, vagy megistenült, hanem Krisztusismerő hívő. Sőt Krisztust imádó, e nélkül minden tettünk az egyházban is csak önigazolás keresés, bizonyítani akarás, ha tetszik nyüzsgés és fontoskodás. A Lélek által vezetettség első és legfontosabb ismérve Krisztus szeretete az ige mindenek elé helyezése.

 Akit a Lélek indít a jó tevésre, hallgatásra, cselekvésre, imádságra, az Isten fia.

Talán számunkra nem is annyira vonzó és vágyott cím ez- az ókor gondolkodásában a mitológiák világéban az istenfiak különleges képességekkel felruházott lények, akiknek ember és isteni jogaik is voltak. Egyszerre polgárai mindkét világnak. Ebben mégis szabad meglátni a hasonlóságot- egyszerre tartozunk mindkettőért felelősséggel: mindkettőben szerepünk van- az Istenfiak ebben a  világban kell megéljék az istenhez tartozásukat, de tudatosítni kell, hogy nem csak e világ szabályai vonatkoznak ránk.   Ahogyan az új alkotmány- alapot ad az életünknek, egymás mellett élésünknek e nemzet tagjaiként. 28 oldalnyi dokumentum. Hatalmas támadásoknak vagyunk miatta kitéve. Pedig csak arról szól, amit mi fontosnak kell tartsunk- nem mások ellenében, hanem önmagunkat meghatározva. De érződik benne az, hogy nem egyoldalú automatikus elismerése mindannak, amit nagyobb közösségek jónak tartanak. Két világ polgára a magyar állampolgár- a saját alkotmánya szellemében hazája gyermeke, s azután a nagyvilágé. Büszkén vállalhatjuk Erkelt, Kodályt,a  Székelyfonót és Hunyadi Lászlót. Mert itt születtünk ezen a tájon… Ettől még a Kárpát- medence Európa része marad. ( Ezt a szót nem ismerte a word!)

Pontosan így van ez a keresztényekkel- e teremtett világ része, de a láthatatlan teremtetteségbe tartozó a Lélek által. Büszkén vállalhatjuk Krisztushoz tartozásunkat, ettől még polgári életünket, munkánkat és kapcsolatrendszereinket is komolyan vesszük.

 A katolikus egyházban először boldoggá, majd szentté avatják azokat, akik teljes mértékben átadták magukat a Lélek vezetésének és életükben látványos és tetten érhető cselekedetek bizonyítják, hogy Isten Lelkének eszközei voltak- mert ugyan hogyan lettek volna képesek csodákra, vagy önmagukat is teljesen legyőzni képes tettekre?

 Mi valljuk a szentek közösségét az Apostoli hitvallásban- azaz, hogy Isten Lelke által vezérelten, az övéiként élünk, és miatta összetartozunk. Tetten érhető, látható-e rajtunk, a Lélek által vezéreltség?

Mennyire égünk az Isten ügyéért? Mennyire hat át bennünket a felebaráti szeretet? Igazat beszélünk, jóindulatúak és türelmesek vagyunk?

A teremtett világ sóvárogva várja az isten fiainak megjelenését!  Néri Fülöp, Teréz anya, Túrmezei Erzsébet… Nagy nevek- nem Isten fiai, akik mi is lehetünk- nem az ország- világ előtt ismert Isten fiak, de saját közvetlen környezetünkben, munkahelyünkön településünkön mindenképpen!

  Reményik Sándor verse

Egy lélek állt az Isten közelébe'

S az örök napsugárban reszkettt

És fázva félt,

Mert érezte, hogy vonzza már a föld,

És keserűn kelt ajkán a „miért”,

Mikor az Isten intett neki: „Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,

Neked szőtték e színes porhüvelyt:

Pici kezeket, pici lábakat;

És most hiába,le kell szállanod,

Öröktől fogva te vagy kiszemelve

Hogy e testet betöltsd,

Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.

Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”

S szólt a lélek: „Én nem akarok menni!

Én boldog vagyok Veled, Istenem;

Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S elhagynom búsan és reménytelen

Az angyalokat, testvéreimet?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,

A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?

Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,

S láng, mely üveg alól is égig ér:

Mit vétettem, hogy bezársz engemet

Kehelybe, amely megrozsdásodik,

S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

És szólt az Isten szigorún: „Elég!

A törvény ellen nincsen lázadás!

Ha milliók mentek panasztalan,

Talán te légy kivétel?

Mint a fiókát az atyamadár:

Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,

S jobban becsülni meg az örök fészket!”

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek,

Szomorún indult a kapu felé,

De onnan visszafordult: „Ó Uram,

Egy vágyam, egy utolsó volna még:

Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,

Szerettük egymást véghetetlenül,

Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,

Szeretném viszontlátni odalenn,

Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”

S felelt az Úr:

„Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”

Biztosan észrevette már mindenki, akinek kisgyermekek vannak a közelében, hogy milyen bátran bánnak a magyar nyelvvel. Egészen pontosan nyelvteremtő képességgel rendelkeznek. A fentebb látható szó Bogikánktól származik, aki az odasettenkedik, csendesen lopakodik helyett alkalmazta ezt a szót. Nem ez az első ilyen alkalom. A nálam szemfülesebb szülők ezeket feljegyzik, hogy később is emlékezhessenek rá, és nagyokat nevethessenek évek múltán.