Kedves Hűséges Olvasóim!

Az utóbbi hetekben sokat gondolkodtam a lelkészi szolgálatomon. Vajon mi is az, amit igazán elvár tőlem Isten, az általam pásztorolt közösség és a hivatali felsőbbség? Vajon milyen talentumokat kaptam, és mely területeken nem tudom úgy elvégezni a tennivalókat, ahogyan azt mások szeretnék?

Amikor tájékoztatást kaptam az elismerésről, majd pedig Bonyhádon kezembe kaptam a díjat és nekem szólt a fúvósok zenéje, az nagyon jó eső érzés volt. Az egyik lelkészkollegám sok fotót készített rólam figyelemfelkeltő mondatok kisértében: pl. " Az év lelkésze mosolyog..."  Mégis zavarbaejtő helyzet ez. Nem szabad ui. elfeledni, hogy mulasztásainkat, bűneinket pontosan azok látják leginkább, akikkel együtt élünk: családunk, gyermekeink, egyháztagok. Persze, ez a díj nem a tökéleteseknek jár, hanem az adott évben szorgosaknak, kiemelkedőt cselekvőknek. Ebben remélem, hogy a gyermekeim majd mintát látnak, és ez a szüleimet büszkeséggel tölheti el, hiszen nevelésük, személyes életpéldájuk elérte a célját.

Az elismerés kapcsán a szeretet sokfajta megnyilvánulását éltem meg a gyülekezeti tagoktól. Kedves öleléseket, boldog kézszorításokat, őszinte szívből jövő mondatokat. Olyan meghitt és családias ünneplés részese lehettem, ami megerősített abban, hogy itt a helyem, ennek a közösségnek a lelkészeként kell tevékenykednem. A közös bonyhádi részvétel összetartozásunkat erősítette, megkönnyeztem a rézfúvós együttesünket is. Ilyenkor különösen is érezhető, szinte tapintható, hogy Isten áldása és jósága velünk van. Ő akarja kiformálni bennünk és közöttünk országát. Ma ismét két felnőttel készünk keresztelőre, konformációra. Hiszem, hogy az Úr Jézus munkája ez, mi  pedig hálás szívvel és nagy rácsodálkozással vehetjük mindezt tudomásul. Midez erőt ad, hogy elvégezzem küldetésemet, és hivatásomat jó kedvvel és nagy reménységgel végezzem. A Úr Lelke is megadatik, vigaszul, bölcsességképpen és segítő támaszként. Van- e okom panaszra?

Azoknak pedig, akik most életük nehézségeit kénytelenek elhordozni, kívánom, hogy éljék át Urunk kegyelmes és szeretetteljes odafordulását, aggódást és félelemeket oszlató erejét!

Végezetül: kaptam egy drága, gyönyörű ajándékot- arany és opál- hasonló ahhoz, ami a képen van. A nemesfém egyszerre jelképezi azt az értéket, amit egy másik ember, egy közösség jelenthet, de az örök érték szimbóluma is. Számomra a kék kő jeképezi a menny különleges reménységét, amely vigaszunk minden napon.

Hálás szívvel vehettem át, 2012. május 19-én, Bonyhádon.

A Déli Evangélikus Egyházkerület Közgyűlése által alapított Tessedik Sámuel-díjat 2007 óta évente egyszer ítélik oda az év déli kerületi lelkészének, pedagógusának, illetve diakóniai munkásának.
A díj annak a lelkésznek ítélhető oda, aki érzékelve közösségének lelki szükségleteit és környezetének kihívásait, a gyülekezetépítés, az igehirdetés, a tanítás vagy a lelkigondozás területén olyan kiemelkedő munkát végzett az adott évben, amely közösségének lelki és szellemi épülésére szolgált, bátorított a keresztény hit megvallására és megélésére, és amely munka iránymutató lehet a tágabb környezet számára is.

Pedagógusaink közül az tüntethető ki Tessedik-díjjal, aki az adott évben kiemelkedő oktatói és nevelői tevékenységet folytatott; példát mutatott a tanulók számára a nyitott, felelős, elkötelezett keresztény életvitel és a közös európai értékek ápolása terén; aki elismerést vívott ki pedagógiai műhely létrehozásával vagy működtetésével, iskolai, illetve kollégiumi közösség ápolásával és építésével.

Diakóniai munkásként az részesülhet az elismerésben, aki az adott évben kiemelkedő módon gondoskodott a reá bízottak testi és lelki épüléséről; szolgálatával a keresztény életvitel példáját mutatta szűkebb és tágabb környezete számára; tevékenysége bátorított a keresztény hit megvallására és megélésére.
A Tessedik-díj éremplakettjét a kerületi közgyűlés felkérése alapján a Déli Egyházkerület hűségérmének megalkotója, Várhelyi György szobrászművész készítette.

Mosolyogni apróság, de mégis sokat jelent.

A mosoly gazdaggá teszi azokat, akik ajándékba kapják,

de nem rövidíti meg azokat, aki ajándékozzák.

Csak rövid pillanatig tart, emléke mégis néha örök.

Senki sem gazdag annyira, hogy ne igényelné,

és senki sem olyan szegény, hogy másnak ne adhatná.

A családban boldogságot, a munkában erőt nyújt,

kifejezője a barátságnak.

A fáradtakat enyhíti,

A kishitűeknek  visszaadja az önbizalmat,

a szomorúakat megvigasztalja.

A mosoly minden kínra jó orvosság.

Megvásárolni, kölcsön kérni, mástól lopni nem lehet.

Varázsa csak akkor van, ha ajándékozzák.

Találkozáskor, ha nem ajándékoznak meg mosollyal,

noha megérdemelnéd, múld felül magad,

és ajándékozz mosolyt a másiknak,

mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra,

mint annak, aki képtelen rámosolyogni a másikra.

        Bede Anikó

A mai vasárnap kezdő zsoltára: Halld meg Uram hívó hangomat! – Ez a zsoltár az Istenhez kiáltó ember kétségbeesett imádsága, nagyon illik hozzá a lila szín, amivel jelezzük a bűnbánati hangvételt.

Másik jellegzetessége  egy ígéret, az Úr Jézus szava: Ha felemeltetem a földről magamhoz vonzok mindeneket. Ez adja ennek a vasárnapnak másik sajátosságát - hiszen május 3. vasárnapján a misszió van a középpontban- keresztyén küldetésünk. Ehhez igazodik a mai nap igehirdetési igéje, ami a szolgálattételtől, a gyülekezeti feladatmegosztásról szól.

A harmadik súlypont a konfirmáció- ami egybefoglalja és ábrázolja Isten elhívását és az ember feleletét erre a vonzásra, aminek a szolgálatba állás elején kell állnia.

A mai igénk egy olyan helyzetet tár elénk, ami minden gyülekezet életére igaz- a szolgálatra szükség van, mindenfélére. Milyen különös, itt nem azért szomorkodnak, hogy bármit is kell tenniük, hanem azért zúgolódnak, hogy a gyülekezeti szolgálatból egyes özvegyasszonyokat mellőznek. De a folytatás is különös, mert nem azt halljuk, hogy őket akkor szépen megkérik, hogy legyenek ők a gyülekezetben a vendéglátásért felelősek, hanem a tanítványok panasza hangzik: nem jó, hogy ezt is mi végezzük, nekünk másra, az igeszolgálatra kellene figyelni. Sőt a megoldás még különösebb- nem azt halljuk, hogy végül a zúgolódó asszonyok bekerülnek a feladat sűrűjébe, hanem hogy Lélekkel és bölcsességgel megtelt férfiak lesznek a kiválasztott diakónusok. Az első gyülekezet- az ősgyülekezet problémája és annak orvoslása sokatmondó. Vajon tényleg szolgálni akartak azok az asszonyok, vagy csak fontoskodni? Miért nem jelentkeztek, hogy jó szívvel elvégeznének ezt azt? Valami hasonlónak kell lenni a háttérben, mert ha csak figyelmetlenségről, vagy tényleges mellőzésről lett volna szó, akkor más lett volna a végkifejlet. Az én olvasatomban azonban arról van itt szó, hogy önmagukat akarták előtérbe helyezni, és mivel volt, aki őket nem vette észre panaszkodni, zúgolódni, hogy nincs rájuk szükség. Ez ellentétben áll a szolgálat lelkületével. Nem méltó az Isten ügyéhez. Erre utalhat az, amikor a tanítványok elmondják- sem a héberek sem a görögök közül nem vette ki senki a tálat a kezünkből, amikor felszolgáltunk! A mindennapos tennivalókban nem kaptunk segítséget senkitől!- Rámutat ez a bűnbánat szükségességére: értjük- e egymást, fontos-e ennyire közösségünk? Készek vagyunk.- e tenni, szolgálni Istent, s ha a gyülekezetben elfoglalt helyünkre gondolunk, miként szolgálunk abban?

Mi a megoldás? Lélekkel és bölcsességgel megtelt emberek kellenek- válasszunk ilyeneket! Hogy miért férfiakat- ez egy másik kérdés, sokkal inkább kortörténeti adalék, semmit lelki okai vannak. A hangsúly azon van, hogy a gyülekezeti szolgálat csakis Isten Lelke által valósulhat meg, és a Szentlélek bölcsessége kell vezesse azt, aki ilyet vállal. Ez az alapfeltétel- mert akkor a szív a helyén van. Mert akkor a szavak és a tettek iránya helyes. Mert akkor nem az a fontos, hogy kap- e valaki dicséretet, megvalósul- e a saját ötlete és hol lehet helyet foglalni a templomban, hanem az, hogy ez az Úrnak való szolgálat, mások örömére. S ha a Lélek vezet valakit, akkor nehezebben kezdhető ki, mert olyan bölcsesség és szeretet képviselője, ami különbé és igazabbá teszi őt.

Tetszett ez a beszéd mindenkinek.  Jó, hogy így volt! Mert az ellenkezője is előfordulhatott volna- az asszonyok kiabálhattak és sírhattak volna, a férfiak húzódozhattak volna, hogy miért éppen ők. De ez nem történt meg, mert érződött a megoldásból, hogy nem huszárvágás, hanem a Lélek által vezetett őszinte beszéd. Ez kell minden gyülekezetben teret kapjon! A gyülekeztben sokfélék vagyunk: képzettségeink, életkorunk, gyülekezeti múltunk és szerepünk, személyiségünk eltérő lehet, de a Lélek általi megoldásokra kell törekednünk!

Honnan találunk ilyen embereket manapság? Vannak, ha kérjük őket és lesznek, ha teszünk és imádkozunk ezért. Ma úgy áll előttünk egy felnőtt konfirmadus, hogy közösen adunk hálát a Szentlélek munkájáért. A felkészítő időszak legkedvesebb találkozása volt az az alkalom, amikor közösen csodálkoztunk, miként képes Isten megszólítani bennünket. Előzmények és előismeretek nélkül. Jézus vonz mindeneket. Az ember pedig érez valami a szíve mélyén és igyekszik ettől a vonzástól nem menekülni, hanem örömmel fogadja azt. A Szentlélek vonzása még nem elég, kell az ismerete, a jártasság, a tudás, a felkészültség, hogy valaki ne csak az isten dolgaiban, de a közösség életében is bölcsességgel élhessen. – Vannak ilyen kedves egyháztagjaink! Válasszuk ki őket, imádkozzunk értük. Rájuk tették kezüket. Ne csak a szemünket tartsuk egymáson, de az áldásunkkal is kísérjük őket.

Hol növekszik a gyülekezet, hol terjed az evangélium? Ahol ez a Lélek kapja a legfőbb teret!

Ahol a Lélek szólíthat bűnbánatra, ahol a Lélek ad megoldást, ahol a Lélek egységére törekszenek, ahol a Lélek által imádkoznak és  Lélekkel telve szolgálnak. KÉRJÜK ezért a konformadusunkkal együtt imádkozva: Jövel Szentlélek, szállj reánk!

" Veszélyes időben élünk. Az ember ura lett a természetnek, mielőtt megtanulta volna, hogy úr legyen önmaga fölött."  Albert Schweitzer

A stressz korunk népbetegsége. Kiváltója sokrétű: az állandó kihívások, a szüntelenül megújuló elvárások és teljesítményközpontúság, rohanó életmód, a felgyorsult világ ezernyi ingere, létbizonytalanság. Szerveztünk képtelen alkalmazkoni a folyton változó körülményekhez. Selye János professzor mondata: " A stressz az élet sava- borsa." Ezzel kifejezi, hogy van inspriráló stressz is. Amit pedig mi ezen az egy szón értünk, az valójában a distressz, ami káros, és beteggé tesz, depressziót okoz.

Hogyan lehet ellen tenni? A professzor könyvében ( Stressz distressz nélkül) ezt is leírja.

Én magam azonban azt is tapasztalom, hogy a kersztyén embereknek mindn élethelyzetben alkalmazható "fegyvertáruk" van. Ez a közösség, ahol értékesnek érezhetjük magunkat, együttesen fordulhatunk Istenünk felé, figyelhetünk Rá és dicsérhetjük Őt énekekkel. De ott van egy csoportos beszélgetés, ahol őszinték lehetünk egymához, a Biblia tanulmányozás alkalmai, ahol Istenünk vigasztaló, erőt adó, félelmet oldó szavaira lelhetünk. Emelett pedig élehtünk az imádság gyakorlatával, amikor a csendben rendszereződhetnek gondolataink, átélhetjük Urunk közelségét, és békességet kaphatunk.

Egy hozzám közeállónak azt mondta a gyógyszerésze, amikor kiváltotta a havi orvosságait: " üljön be gyakrabban a templomba, és legyen csendben". Milyen áldott dolog az, ha egy komoly szakember, aki ismeri a medicinák hatását, ismeri az imádság, az Isten előtt töltött percek hatását is! Milyen komoly bizonyságtétel ez Urunk mellett! Igen fontosak egy hívő orvos, pszichiáter vagy gyógyszerész hiteles és másoknak utat mutató szavai. Hiszen ők is tudják, hogy az orvos kezel és Isten gyógyít, ahogy egy latin közmondásból is  tudhatjuk. 

"Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!“?

Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“

Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-

"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

( 100 éve született Túrmezei Ezsébet)

"Ha egyedül Krisztus számít, és én ezt elismerem, tisztára kell mosnom a
számat, és így kell szólnom: - Ha Krisztus elvégzi, nekem nem kell
elvégeznem. E Kettő ugyanis nem fér meg egymás mellett: vagy Krisztus,
vagy a cselekedetem. Az egyiknek mennie kell! -" (Luther)

János 21, 1-14

Húsvét utáni héten vagyunk-a történet szerint is. Fel tudnánk sorolni, mi minden történt azon a bizonyos reggelen, majd a tanítványi kör hogyan találkozott a Feltámadott Jézussal? Péter és János versenyt futnak a sírig, mert azt hallják az asszonyoktól, hogy Mesterük nincs ott. Odaérnek, csodálkoznak, és hisznek. Ezt követően úgy találkoznak Jézussal, hogy az minden ésszerű magyarázatot kizár: ők bezárkózva egy helyre, a feltámadott mégiscsak ott terem közöttük, és elfoglalja a fő helyet, közéjük áll, és a békesség köszöntését hozza. De még Tamásnak is megjelenik, aki képtelenségnek tartja tanítványtársai eddigi beszámolóját. Neki valós érintések és kézzel fogható bizonyíték kell- ő is megkapja!

MI történik mégis? A tanítványok Jézus közvetlen irányítása, látható jelenléte nélkül nem tudják elképzelni tanítványi küldetésük folytatását. Azt mondja Jézus Péternek az első találkozásuk során: emberhalász leszel. Teljesen más életet fogsz folytatni mostantól, mint ahogyan az eddig volt. És mégsem történik meg. – Elmegyek halászni- mondja, és erre többen is azt mondják: Mi is veled megyünk. Például Natanael, aki az evangélium tanúsága szerin úgy lett Jézus tanítványa, hogy jézus megmondta, ismerte az addigi életét és tudja mit tett, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság… Vajon miért lehet, hogy ezeknek a felnőtt embereknek 3 év Jézussal és aztán a több találkozás a Feltámadott Mesterre mégsem elég? – Magunkra ismerhetünk. Nem elég ennyi bizonyíték, nem elég ennyi magyarázat. Nem elég, hogy valaki beszámol a húsvéti örömtől, személyes hitéről. Még az sem elég, hogy az egész világ ünnepel, hogy százezrek állnak a Szent Péter téren húsvét reggelén, hogy 2000 éve a Feltámadt Krisztus hívei imáikban és szeretetteljes tetteikben hordozzák a világot. Nem elég, hogy a művészetek, a néphagyomány, az egész teremtett világ magában hordozza a feltámadás örömüzenetét! Kemény, hideg, kétkedő szívvel állnak azok is, akiknek családjukban, környezetükben hívő emberek élnek. Bár lehet, hogy kicsit egy pár órára mernek remélni, de annyira nem mernek bízni Jézusban, hogy az az egész életükre hatást gyakoroljon! A tanítványok sem. – Egy fiatal lelkésznőről hallottam évekkel ezelőtt. Az egyik gyülekezetben közel került egy presbiter házaspárhoz. Kikerülve az egyetemről, távolra küldte a családjától a püspöke, de egy nagyon barátságos közösségbe. Az eltelt évek során igyekezett helytállni, de amikor a presbiter házaspár egyik tagja elhunyt, alig tudta elvégezni a temetési istentiszteletet. Az elhunyt özvegye vigasztalta meg a feltámadás és örök élet igéivel. Bizony, mintha az első tanítványok skizofrén hitéről hallanánk. A Mesterhez tartoztak látszólag, de szívükben félelem, szomorúság, lemondás- a halál hangulata, nem az életé! Hát hiába minden? Hiába az üres sír ténye? Hiába jelent meg Jézus a békesség üzenetével? Hiába tapasztaltak közösen olyan nagy dolgokat? Hiába érintették őt a feltámadás után?

Mi történt ezen a héten? Keddtől vasárnapig milyen élethelyzetbe kerültünk? Munkahelyen, családban, ügyintézések során vagy az orvosunkkal találkozva? Számtalan kihívás, megoldandó probléma, konfliktusok, amik választ, cselekvést igényeltek. Sokaknak kedves elhunyt szerettüktől kellett elbúcsúzniuk.  Miként éltük meg a mögöttünk lévő hetet? Mintha húsvét előtt lennénk, vagy ha húsvét után? Tudatában voltunk-e annak, hogy Jézus Krisztus 2000 éve nem csak meghalt értünk, de fel is támadt értünk, és azóta velünk van, bár most már láthatatlanul, de valóságosan? Kértük-e imáinkban, odafordultunk-e hozzá tanácsot kérve, vártuk- e vigasztalását és megerősítését? Hogyan zajlotta a húsvét utáni napok? A régi, Jézustalan élet lépéseit róttuk, vagy új úton mentünk a Feltámadottal az oldalunkon?

A történet úgy folytatódik, hogy ebben a helyzetben sem maradtak egyedül a tanítványok- Jézus nem hagyta őket visszazuhanni! Sőt újra megerősítette hitüket, mert hiszen nekik semmijük sem volt- nem volt már emlékük Jézusról- nem ismerték fel!- nem volt hitük, de élelmük és jövőképük sem. Úgy állnak előttünk, mint koldusok, akik végső kétségbeesésükben a maguk kezébe veszik életük irányítását. Jézus abba a folyamatba is beleavatkozik. A halászást is ő irányítja! Nem menekülhetnek előle. Minden az ő tudtával, minden az ő szeme előtt zajlik és mindenben az ő akarata nyilvánult meg- a nagy halfogás újbóli csodájában is.

Hányszor éljük át, hogy pont ott és akkor találkozunk Jézus hatalmával, amikor és ahol nem is gondolnánk. Egy olyan hétköznapi pillanatban, aminek semmi köze vallásos életvitelhez, a gyülekezeti közeghez. Amikor úton vagyunk és az utolsó szempillantásban megmenekülünk az összeütközéstől, egy nyomasztónak induló napon mégiscsak egy áldásos cselekedet, egy munkahelyi siker ér bennünket, a félelmeink nem igazolódnak be, sőt a rossz valahogyan jóra fordul. De az is lehet, hogy csupán a kertünkben sorolnak az elültetett növények első kibújó levélkéi… Nem is gondoltuk volna, hogy ebben a dologban Isten keze van.  De tiszta pillanatunkban nem tudjuk letagadni, hogy az Úr az! Nem a mi érdemünk, művünk és ügyességünk volt a döntő, hanem az ő szeretete, amivel közelített hozzánk és meg akart győzni arról, hogy minden az ő szeme előtt zajlik és mindig a mi javunkat nézi. Kedves elhunyt szeretteink halála olyan élethelyzet, amikor, ha túl vagyunk az első, sokkoló fájdalmon, jobban érezzük a lényeget. Merünk a szívünkkel látni. És ilyenkor látjuk, hogyan formálta őket Jézus szeretete, hogyan mentette meg őket, hogyan vezetgette még azokat is, akik nem is gondolták volna, hogy mennyiszer voltak Isten tenyerén!

A történet úgy kezdődik, hogy a tanítványok nem tudták, hogy Jézussal találkoznak- és úgy fejeződik be, hogy a tanítványok nem merték megkérdezni, ki ez, mert tudták: az Úr az! Tudásalapú társadalomban élünk. Sok mindent az eszünkkel mérünk meg és azt gondoljuk, hogy csak az lehet a legfontosabb, amiben az ész dönt. Nem tudom, hogy ítéljük meg: a tanítványok tudása észbeli tudás volt, vagy lélekbeli?  Én úgy gondolom, hogy ez utóbbi. Nem mertek kérdezni, mert rájöttek arra, hogy csakis Jézus lehet az, akivel találkoztak. Nem hitről beszél János. Nem azt mondja, hogy elhitték, hogy az Úr az. Valami speciális tudás az, amit maga az Úr Jézus tud adni, és amire csak akkor fogunk szert tenni, ha merünk szembeállni Jézussal. Ha merünk nyitott szemmel és nyitott szívvel figyelni. Húsvét utáni vasárnapunkon ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a tanítványok voltak. Mennyi mindent nem tudunk az Isten dolgairól, mennyi mindenben szeretnénk a vezetést. Milyen jó lenne tanítványokként élni, közben pedig a hétköznapok taposómalmában kell benne lennünk. Vágyakozik a lelkünk a „ fénylény” a „ felső világ” felé, mindeközben pedig nem látjuk meg a Világ Világosságát Jézus Krisztust. Ez az ige nekünk szól, akik már életük sok-sok fordulópontján találkozhattak Jézussal. Akiknek a mai napon azt mondja Jézus: itt vagyok, hallgassatok rám! Én vagyok az, aki nektek áldó kezemmel mindent adok. Nem csak halat és kenyeret, hanem én adok nektek életet, megbocsátást, családtagokat, sikert, örömöt, jó időt, mindent az én kezemből- vegyétek el!

Virágvasárnap a 20 éves New Life ének- és zenekar szolgálata hangzott el az orosházi templomban.

Ezt akkor is és most is külön lelkészi- vagy karnagyi vezetés nélkül tanulták meg, gyakorolták és adták elő!

A férjem, Péter is tagja ennek a csapatnak, és kedves barátaim, lelki testvéreim. Harmincas- negyvenes években járó orvosok, tanárok, jogászok, lelkészek, intézményvezetők, vállalkozók, édesanyák, komoly szakemberek - informatikus, fizikus, kémikus, közgazdász...  Olyanok, akik a maguk szakterületén megbecsültek, és fontosnak tartják, hogy így is szóljanak Jézusban való hitükről.

Egy óra lelki felüdülés számotokra- természetesen két- vagy több részletben is ajánlom.

Az első rész Szabó Levente, a gitáros szólóénekes bizonyságtevő dalaiból áll.

A második rész egy passió, Sillye Jenő: Értem is meghalt a kereszten c. darabja.

Persze igei szolgálat- prédikáció is lesz.

Legyen előkészület ez a holnapra, a húsvét utáni első vasárnapra.

Szardeszi Melitón, a 2. században élt püspök

"A húsvétról" szóló
költeményének részlete

"Ő az üdvösségünk húsvétja [paszkája],
Ő az, aki sokakért sokat szenvedett,
Ő az, akit megöltek Ábelben,
akit megkötöztek Izsákban,
aki idegenként vándorol Jákóbban,
akit eladtak Józsefben,
akit kitettek Mózesben,
akit a bárányban leöltek,
   akit Dávidban üldöztek,
   akit a prófétákban megaláztak.

   Ő a szótlan bárány,
   Ő a leölt bárány,
   Ő az, aki Máriától szép báránykaként született,
   aki a nyájból vétetett, s akit leölésre szántak,
   kit este levágtak,
   és éjjel eltemettek,
   akit a kereszten össze nem törtek,
   aki a földben el nem oszlott ,
   feltámadt a halottak közül,
     és feltámasztotta az embert a mély sírból.” 

  Jöjjetek hát mind emberiség családjai, kiket megrontott
   a bűn, és vegyétek bűneitek bocsánatát!
   Mert én vagyok megbocsájtástok,
   én vagyok üdvösségtek húsvétja (paszkha)
   én vagyok az értetek levágott bárány.
 
   „Ő az Alfa és az Omega,
   a kezdet és a Vég,
   – kimondhatatlan kezdet és felfoghatatlan vég –
   „Ez a Krisztus”.
   Ő a király,
   Ő Jézus,
   Ő az Úr,
   Ő az, aki feltámadt halottaiból,
   Ő az, aki az Atya jobbján ül.
   Ő az, aki az Atyát hordozza, s akit az Atya hordoz,
   akinek dicsőség és hatalom mindörökké, Ámen.” 

 

 Majd elindultak a Hór-hegytől a Vörös-tenger felé, hogy megkerüljék Edóm országát. De útközben elfogyott a nép türelme, és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt. Ezért mérgeskígyókat küldött az Úr a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izráeli meghalt. Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért. Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra. Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben marad. 4 Mózes 21, 4-9  

 Isten jóságos- meghallgat

Izrael történetének egy részébe nyerünk bepillantást- egy sikeres csata után vagyunk, amikor Isten népe átélhette: az Úr meghallja szavukat és kezükbe adja ellenségüket. Fogadalmat tettek az Úrnak és az Úr meg is adta nekik azt, amit kértek tőle. De aztán zúgolódni kezdtek. Elfogyott a türelmük. Amikor nem volt meg az élelem, és nem úgy történek a dolgok, hogyan ők akarták volna, lázadni kezdtek a sorsuk ellen. Erre válaszul jött Isten büntetése.

Milyen különös, hogy ez minden generációban így van. Addig megy a fogadkozás, imádság, az ég ostromlása, amíg Isten meg nem hallja a könyörgő szót és nem teljesíti az imákat. S ha az Úr nem úgy engedelmeskedik az embernek, ahogy mi akarjuk, akkor jön a lázadás, a zúgolódás, és elfordulás. Amíg Istennek lehet parancsolni és egybeesnek a szándékok, minden rendben van. De ha Isten megmutatja hatalmát, más felé viszi az ember sorsát, mint ahogyan ő tervezte, jön a panasz és a kétely, sőt az ember azzal védekezik, hogy Isten nem csupán Isten szeretetét, vagy jóságát, de létét is kétségbe vonja.

Isten szent- megbüntet

Az Úrnak van hatalma arra, hogy mindent felhasználjon legkedvesebb teremtménye, az ember meggyőzésére, visszafordítására. Ebbe bizony a negatív események is beletartoznak. Ő az izraeli népet a hazájába, Kánaánba akarta vinni- a rabszolgaságból a szabad életre. Az félelem és kiszolgáltatottság helyzetéből az öröm és nyugalom hazájába. Mennyi próbát kell addig kiállni,  hogyan kell megmutatni a hűséget, mire kell felkészüljenek és képesek legyenek? Hányszor kell átéljék Isten csodálatos vezetését és hatalmát út közben? Mennyiszer kell megtapasztalják, hogy nem ők az irányítói sorsuknak és Isten komolyan veszi kiválasztásukat? Hányszor kell tudatosuljon bennünk, hogy Isten erejét őt nem képesek felülmúlni, sem megérteni? És mennyiszer kell megtapasztalják saját esendő voltukat, kishitűségüket? Nagyon sokszor, 40 év alatt biztosan nap mint nap- a ami le van jegyezve az Ószövetségben azok csak a legjelentősebb események, helyzetek!

Isten büntet- amikor kell, akkor ránehezedik a keze az övéire is. Az ok nem is a panaszban van, hanem abban, hogy elfedték csodáit.

Határkőnél hittel megállni,
határköveknél visszanézni,
hálás szívvel múltat idézni:
csodákra emlékezni jó!

Meglátni, hogy minden utunkat
hű és hatalmas kéz vezette,
javunkra szolgált minden tette:
csodákra emlékezni jó!

Látni, hogy át viharon, vészen
hű Mesterünk hogyan segített,
éjekre fényt hogyan derített:
csodákra emlékezni jó!

Határköveknél hálát adni,
és hallelujás köszönetben méregetni,
mi mérhetetlen:
csodákra emlékezni jó!

Messzi évekre visszanézni,
és számbavenni ezer áldást,
erőt, kegyelmet, megbocsátást:
csodákra emlékezni jó!

Hallelujás hálaadással
leborulni egy határkőre,
s elindulni hittel előre,
amerre hív az égi szó.

( Túrmezei)

Pontosan ez nem volt már meg Isten népében!!! Megfeledkeztek róla, kétségbe vonták minden addigi jóságát, Istennel szembefordultak, megkérdőjelezték, hogy be fogja-e teljesíteni a nekik adott ígéretet. A büntetés ezért jött, mert Isten ez által is megmutatta hatalmát. Neki mindenki engedelmeskedik, ő az egész világnak parancsol!

Szeretet- könyörületes, szabadító

Készítsd el a szabadulás útját- készítsd el a menekülés lehetőségét- egy póznára tűzött kígyó. Jel arra, hogy a nekik ártó mérges kígyó felett is van hatalom- Jel arra, hogy isten maga cselekszik, az övéiért. Jel arra, hogy nem kell semmit sem tenni, csak feltekinteni!

A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.EÉ 208

Milyen nagy nekibuzdulása van a hitemben! Végső kétségbeestemben az eget ostromlom- ha megkapom, talán már hálát sem adok. Majd ha baj ér ismét zúgolódok, elfeledem a csodákat. Elfeledem, hogy eddig is csak kegyelemből éltem- nem engedelmeskedem,  lázadok, és zokon veszem a büntetést, ami arra van, hogy kijózanodjam, észrevegyem, hogy mégiscsak ott áll felettem az Isten.

Ő pedig újra ad, jön, megmutatja magát- büntet, de nem bennünket, összetör, de nem a mi életünket, a keze ránehezedik a bűnre és közben megmenti a bűnöst. A bűnt szegezi oda a keresztre. A mi bűneinket, a tiedet, az enyémet.

Isten megteremtette az embert, és kezet adott neki.

Kezet arra, hogy építsen,

de az ember megtanult rombolni.

Kezet adott arra, hogy simogasson,

de az ember megtanult ütni.

Kezet adott arra, hogy vigasztaljon,

de ő bánt.

Isten kezet adott, hogy az ember adjon,

és ő megtanult lopni.

Arra adott kezet, hogy hívjon,

és az ember elutasítja magától a másikat

Kezet adott arra, hogy fölemeljen,

és ő sokszor tétlen marad.

Kezet adott, hogy azzal az ember az életet óvja,

és ő megtanult ölni.

Kezet adott, hogy imádkozzon,

és ő megtanult átkozni.

Ezért Isten adott Valakit, akinek a keze:

simogat

vigasztal

ad

hív

fölemel

áld

De a többi kéz átszegezte az Ő kézét:

a katonák keze

Pilátus keze

a tanítványok keze

a mi kezünk

a te kezed

az én kezem

Pár évvel ezelőtt egy svéd származású liberális politikus azon fáradozott, hogy Olaszországban vegyék le a kereszteket az iskolák faláról. Az indoka az volt, hogy Krisztus szenvedésének ábrázolása negatív hatással van a tanulókra, s diszkriminálja a más vallású, vagy vallástalan gyermekeket. – A keresztek maradtak! Mert mindenkinek szüksége van a keresztre tekinteni, hiszen elveszettek vagyunk az Ő segítsége és szabadítása nélkül. Meg kell látni, milyen hatalmas szeretetet tanúsít irántunk az Isten, mi pedig bűneinkből hozzá menekülhetünk! Ha csak feltekintünk a keresztre és láthatjuk:  megszabadulhatunk vétkeinktől Krisztus által, aki bocsánatot és életet ad, áldozata árán meggyőz és megbékít az irgalmas Istennel. 

Isten új szövetséget köt népével

Eljön az az idő - így szól az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az Úr. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. Jeremiás 31, 31-34

Eljön az ideje...

Mindennek megvan a maga ideje írja a prédikátor, s mi is tudjuk: van, amit nem lehet siettetni, mást nem lehet kikerülni- az idő olykor nekünk dolgozik, máskor könyörtelenül rövid. Mégsem feledhetjük, hogy Istenünk az idő Ura is, aki maga dönt arról, mikor nyúl bele korszakokba, mikor elégel meg egy- egy folyamatot, és mi az, aminek kibontakozására időt sem hagy.

Mennyi időnk van a földön? Mire kapunk lehetőséget a nekünk adott életidőben? Mikor teljesülnek imádságaink? Mikor adja meg Isten azt, ami mi elterveztünk, mennyi ideig tűr bennünket? – Aligha lenne válaszunk. Az életidő, az imameghallgatás, tervek kérdéseiben nem tudunk biztosat.

A mai ige viszont olyasmiről szól, aminek az idejéről nem csak ígéret formájában hallunk, de látjuk és tapasztalhatjuk ennek a beteljesülését- ez pedig az új szövetség. Az új szövetségnek nemcsak Jézus  első tanítványai,  a kiválasztott zsidó nép, hanem mi magunk is részesei lehetünk.

Új szövetség.

Isten népe számára mindig fontos volt az Istennel kötött szövetség- Noé szivárvány képében kapta, Ábrahám a körülmetélés testi jelében, Mózes a tízparancsolat két kőtáblájában.  Egy-egy szerződésre az jellemző, hogy mindkét fél kap általa valamit. Ez egy elköteleződés, mindkét fél vállal valamit. Amikor Isten szövetséget köt népével, kötelezi önmagát arra, hogy másként fog cselekedni irányukban, mint mások irányában. Ez a szeretet elköteleződése.  Az ígéri, hogy sajátjaként fogja a népét tekinteni, és önmaga miatt tesz jót velük. Ígéri a békességet, ígéri az utódokat, ígéri a vezetést, ígéri megtartó parancsolatait. – Az ember pedig ebben a szövetségben megfogadja, hogy egyedül Istenben fog bízni és neki szolgál, engedelmesen megtartja az Úr igéit. Az ószövetség azonban nem volt elegendő. Nem tudta elérni igazi célját. Az ember szíve konokságra hajlott, elbizonytalanodott, a régiek gyakran fordultak  bálványokhoz és  hitetlenül elhagyták az Urat. Ezért ígérte Isten az új szövetséget. De erre sokat-, évszázadokat kellett várni. Miért? Hogy Isten népe rájöjjön, egyedül Isten vele kötött szövetsége lehet hite és élete alapja. Hogy Isten népe belássa: az Úr vele kötött szövetsége nélkül elveszett, hitvány, bűnt bűnre halmozó. Ki kell ábránduljon a saját lehetőségeiből, egyszersmind önmagából, s hinnie kell, hogy csakis Isten cselekvése segíthet rajta. Rá kellett ébredni, mekkora csoda és megtiszteltetés, hogy a világ Ura a maga teremtményéhez köti önmagát! Itt nem két erős fél megállapodásáról van szó, itt nem két gyenge összekapaszkodását látjuk! Az irgalmas, kegyelmes, szent és hatalmas Isten lehajol az ő elveszett teremtményéhez.

Szív és megbocsátás

Eljön az idő, amikor nem csak egy jel fogja megmutatni, hanem maga a megbocsátás ténye lehet a szövetség alapja. A szív fog megváltozni ebben a szövetségben.

Nagycsütörtök estéjén az Úr Jézus lehajol tanítványaihoz. Körülköti magát egy kendővel és egy tálba vizet önt. A poros, sok járástól repedezett, fáradt lábakat megmossa. Olyat tesz, amit a rabszolgákra bíztak akkoriban. A közénk jött Isten Fia ebben a nagyon alantas tettben mutatja meg hatalmas szeretetét. Ez az új szövetség első jele.

A többit jobban ismerjük: kenyér és bor, test és vér. A teljes odaáldozott élet. Isten olyan hatalmas, hogy új szövetségét ebben adja számunkra. A megbocsátás megtalálása pedig csakis a szíven át vezet. Csakis úgy találhat egymásra Isten és ember, ha az legbelül a szív cselekményében megy végbe.

Szabadulás és szövetség

Milyen különös, és mennyire fontos, hogy szövetségkötés mögött mindig a szabadulás áll! Hallgassuk csak mai igénket- Jeremiás korában arra emlékeztette az övéit az Úr, hogy ő erős karra hozta ki őket Egyiptomból ( ennek volt folytatása a Tízparancsolat). Mégis megszegték a szövetséget- hiába élték át szó szerint a kiszabadulást, mégsem maradtak hűségesek.

Az újszövetség a bűnből való szabaduláson alapul- Jézus Krisztus kihoz bennünket a bűn és gonoszság rabságából, kivezet a benne való szent élet örömére. De ezt a szövetséget is képesek vagyunk megszegni- ezért rendeli az úrvacsorát, hogy újra és újra visszatalálhassunk Őhozzá. Ezért adja megbocsátását, hogy ismételten erőt merítsünk az Úr Jézus áldozatából.

Ma, amikor az úrvacsora szerzésének ünnepén együtt lehetünk, be kell lássuk, hogy minden emberi igyekezet csődöt mond- ember embert tanít- mégis mennyire szegényesek ismereteink. A legkisebbeken is nagy a nyomás, hogy megfeleljenek a tantárgyi követelményeknek- de a gimiseknek már szinte két lábon járó lexikonként kell indulniuk a felsőfokú képzésre- mégis azt tapasztaljuk, hogy nagy az emberi és lelki hiányosság. A vallásos zsidóság ugyanezt élte meg: megtanulták szó szerint Mózes öt könyvét, a Tórát, továbbadták a hagyományokat, mégsem tudtak lélekben igazakként megállni az Úr előtt- a legkiválóbbak is megbotlottak, Dávid és Salamon is. Az új szövetséget azonban maga Krisztus adja, maga Isten Fia arra a garancia, a biztosíték és az egyetlen remény, hogy komolyan veszik Istent az övéi.

Abban az időben nem emberek tanítják a kőtábla parancsolatát, az ószövetséget, hanem az a szívbe lesz írva.

Ma újra halljuk az úrvacsora szerzésének igéit. Meggyónjuk közösen bűneinket. Letérdelünk az oltárhoz és az Úr Jézushoz telepszünk. Kiöntjük előtte szívünket, megbánjuk mindazt, ami megterhel és elválaszt Őtőle. Hozzá jövünk, mert mi ezt a szövetséget nem tudjuk teljesen megtartani- akarjuk, de megvalljuk, hogy mi is, akár az ószövetség népe, sokszor hallgatunk a kísértő hangjára. Hozzá jövünk, mert tudjuk, hogy nála van bocsánat, hiszen ő eljött a földre, könyörületesen nézett ránk, és nem csak arra volt hajlandó, hogy a tanítványok lábát megmossa, hanem hogy saját áldozata révén megtisztítson minket bűneinktől. Csakis az ő jósága és irgalma az, amiben bízhatunk, amikor letérdelünk ide- és kérhetjük, hogy újítsa meg velünk szövetségét. Ezzel újítsa meg bennünk a békét, a hitet, az engedelmességet. Adja, hogy az új szövetség népeként igaz tanítványaiként éljünk.

„Abból ismerjük meg a szeretetet, hogy Ő az életét adta értünk.” 1 János 3,16

Van egy szép Ady vers, amit gyakran idézek temetések során. „ Sorsunk” a címe. Arról szól, hogy az életünkben a boldog pillanatok, az erő átélése és szárnyalás után következik a mélység és az összetörtség állapota. „ Leroskadunk bánat terhe alatt… testet öltött fájdalmakká válunk”. Aligha van közöttünk felnőtt, aki ne ismerné a gyász, a veszteség állapotát. Amikor a kedves családtagunk a kezeink között hal meg, vagy váratlanul jön a halálhír. Amikor több hónap reményteli küzdelme után mégiscsak bekövetkezik az, amitől a szívünk mélyén rettegtünk. Amikor megáll a szív, amikor nincs tovább. A halál az ősellenségünk, a sötét árny, ami ellen nincs orvosság. A halálban nem számít, mit értünk el életünk során: tudás, tehetség, szépség és megbecsültség, vagyon és kapcsolatok- mind oda lesznek. A halál könyörtelen, nem válogat, és kiszámíthatatlan. Gyermek és aggastyán is kénytelen megtapasztalni.

Lelkészként közelről látom, mit jelent a gyászolóknak átélni szerettük elvesztését. Az első sokk után gyakorta jön önvád, bűntudat az elhibázott és elmulasztott dolgok miatt. Sokan hosszú ideig képtelenek megbirkózni azzal, hogy ebben a világban már lezárult hozzátartozójuk sorsa. Sajnálat, tehetetlenség és mély szomorúság telepszik a szívükre.

Minden évben temetek nagypénteken- Jézus halála napján. Ebben az évben is így van. Különösen hangzik, de Jézus halálának üzenetéből erőt lehet adni a gyászolóknak. Mert az Ő halála a megbocsátásról és az Isten együttérzéséről szól. Mi keresztyének hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, aki azért jött hozzánk a mennyei világból, hogy Isten békességét hozza el számunkra. Azért vállalta a könyörtelen halált, hogy megértsük, Isten nem valahol a mennyben trónol egy felhőn ülve, hanem hozzánk jön, és mindent ugyanúgy átél, ahogyan nekünk kell. Sőt még ennél is többet kész értünk tenni. Megmutatja mire képes az Isten szeretete. Kész vállalni megalázó helyzetet, kész vállalni a szenvedést, kész az életét is feláldozni értünk. Kész arra, hogy ártatlanul, mások helyett haljon meg, mások bűnéért, a mi személyes vétkeinkért is! Ilyen Istenünk van, aki életünk minden nyomorúságát elszenvedi, hogy megértsük végtelen jóságát. S ha mardos az önvád, ha bűntudatunk van, félelmek gyötörnek, akkor Jézushoz fordulhatunk, mert Ő nem ítélkezni és hatalmaskodni jött a világba. Mi úgy mondjuk: felnézünk a keresztre. Mert ha nem is éreznénk vagy értenénk Isten szeretetét, Jézus halála Isten velünk érző, emberi létünket teljesen magára vevő szeretetéről szól. 

Lelkészként azt is látom, mit jelent remény nélkül vagy reménységgel gyászolni. Elkoptatott szófordulat, hogy a másik világból még nem jött vissza senki. Ráadásul nem is igaz, mert a Szentírás sok feltámasztási történetet tartalmaz, és Jézus is feltámadt. Bizony erre is van hatalma Istennek! Nem csak életet adni, világot teremteni, hanem újra életre hívni. Persze ez már sokaknak hihetetlen, képtelenség. De amikor a szívünkkel kell érezni, amikor tiszta lelki pillanatokat élünk meg, az élet és halál határmezsgyéjére kell állnunk, akkor nagyon akarjuk remélni, hogy mégis igaz lehet. Hányan kérdezik tőlem kedves elhunytjukra tekintve: „Ugye, most már jó helyen van?” Hányan remélik a magasságot, mennyet, a csillagok birodalmát. Jézus Krisztus, a Feltámadott pedig azt mondja: „Én élek és ti is élni fogtok!”

A minap egy kis körben beszélgettünk, amikor elhangzott, hogy karácsonyt és húsvétot mindenki ünnepel. A nem hívő is. Mindenki. Jézus születését és feltámadását. Az egész világ!

Ünnepünk mélye, néphagyományaink alapja, örömünk forrása Jézus feltámadásának tényéből fakad.

Figyeljünk a húsvéti istentiszteletekre, hogy megérinthesse szívünket és új irányba vigye életünket mindez!

„ A Teremtő Isten, aki világosságot gyújtott a világban,

és az élet leheletét adta beléd,

áldjon meg téged teljes szeretetével.

Megváltónk, Krisztus, aki feléd nyújtotta kezét,

áldjon meg téged teljes békéjével.

A Szentlélek Isten, aki körülöleli az egész világot,

adjon neked Istenre sóvárgó szívet,

és áldjon meg téged teljes örömével”  ( forrás: Varga Gyögyi: Áldáskönyv

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

Nem, kis Balázs, Ő egyszer halt meg értünk,
egyszer támadott fel győzelmesen!
De hosszan tépelődöm
gyermeki kérdéseden.

„Minden évben?“ Csaknem kétezer éve
minden évben kísérjük Őt
a fájdalmak tövises útján
s ujjongunk üres sírja előtt.

„Minden évben?“ Milyen év volna,
Hol várna békesség és menedék,
ha szenvedését, szent halálát,
feltámadását elfelejtenénk?!

Ha nem zengne többé Bach Passiója,
ha nem őrizné az emlékezet
azt a golgotai keresztet,
amelyen Jézus értünk vérezett!

„Minden évben?“ Tűnhetnek századévek.
És száguldhatunk kétezer fele,
a kereszt ma is egyetlen reménység,
a kereszt ma is győzelem jele.

Minden évben elindulunk feléje.
nem temetik el tűnő századok.
S akkor találunk erőt békességet,
ha a keresztfa titka felragyog.

Túrmezei Erzsébet

Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szivednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vigan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derit:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szeliden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull,
Mindig vigyázz reá! Állj mellé támaszul!
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadúl azt a kis zsönge fát,
Ne bántsa a jövő szendergő képeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta, szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába' lent.
Lelkén nincs semmi folt. Mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között mikor jár gondtalan':
Elküldi angyalát... megfogja kis kezit...
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játszszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, mig csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt,
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szivedre hőn!
Beczéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

( Pósa Lajos)