http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/07/25/15/Szelrozsa_2010_julius_25__Orszagos_evangelikus_ifjusagi.aspx

Aki ismeri, annak azért jó újra látni, aki nem ismeri, annak azért fontos, hogy tudja: ez a fiatalember lesz az egyik előadónk a vasárnap kezdődő zenetáborban.- Egyébként felvették a hittudományi egyetmünkre.

Gabriel Fauré: Requiem - I. Introït et Kyrie (excerpt) from Zoltan Veneczi on Vimeo.

Igen, szerettem volna időben leülni ide a gépemhez, és beszámolni az előző hét- hetek eseményeiről. Reggel azonban már itt voltak az udvaron a gyülekezet szorgos vezetői, így az én nyugis napomból sem lett semmi. Mint látjátok, csak most érkeztem, és sajnos most is kutyafuttában írok. A lényeg, hogy zajlik nálunk az élet, nincs pocsolyaszag- nincs állóvíz. Gőzerővel készülünk a zenetáborra, jó sok jelentkezőnk van. Segítők is jelentkeztek: azt hiszem, szép, tartalmas és lelkiekben is sokat ígérő hét lesz.

A hittantábor nagyon kedves és nagyon nyüzsgős öt napját még mindig nem sikerült kipihenni, bár szombat délben már itthon is voltunk. Nagy felelősség és nagy kihívás egy ilyen tábor! Mégis megérte. Úgy láttuk, a gyerekek jól érezték magukat. A tábor témája: " Fejem, vállam, térdem talpam..." egy gyermekének nyomán. Az első napon a fejről hallottunk és megfigyeltük, hogyan tanít bennünket a Szentírás az értelemről, bölcsességről. A nap " főszereplője" Salamon király volt, aki az Úrtól kérte az engedelmes szívet és a bölcsességet. Este az evangéliumi ige az okos és bolond házépítőkről szólt- az okos ember Jézus igéjét hallgatja és megcselekszi. Aznap a csapatok bibliai találósok megfejtésével versenyeztek.

Szerdán Füzesgyarmatra mentünk fürödni. A vízparton délután még az eső is elvert bennünket. Pont kapóra jött ez is a nap témájához: kéz és a láb, s a fő alak: Noé, aki Istennel járt és bárkát épített : ) Este olyan énekeket tanultunk, amikhez mozdulatokat lehetett tanulni, ill. táncra is perdültünk. Bár az evangélium a béna meggyógyításáról szólt, a leghangsúlyosabb mégis a " Kezek" c. performance- mini színjáték- volt, ami emlékeztetett arra, hogy Isten kezet adott nekünk, de nem arra használjuk, amire való, ezért adta Jézust, akinek a keze mindig áldó és jóságos kéz volt, de a katonáké, Pilátus és az én kezem, megfeszítettük...

(A kezek egész héten szorgoskodtak: volt origami, gyöngyfűzés, barátság- karkötő készítés is.) 

Csütörtökön a fül és a száj következtek.  Azt még nem is mondtam, hogy minden nap egy szakorvos mutatta be azt a  szervet, amiről aznap tanultunk. Ők nem táboroztak velünk, csak írásaikat olvastuk fel egy pár évvel ezelőtti kiadványból. Különös élemény volt orvosi szempontból megismerni a napi testrészt vagy szervet, de az még inkább, hogy az orvosok írásuk befejező részében mindig utaltak arra, hogyan olvashatunk azokról a Bibliában.

A beszéd és a hallás " főszereplője" Sámuel volt. S milyen csodás, Keveházi D. Sámuel teológus hallgató, az egyik felnőtt vezetőnk adta tovább és dolgozta fel a gyerekekkel a bibliai történetet! Este a csendről beszélgettünk, Illés próféta története segítsétségével. Témánkat egy montázsban is megrörkítettük.

Pénteken a szem következett. Vendégünk volt Hack János és Bors. A gyerekek megismehettek egy vak embert és kutyáját, valamint olyan műszereket, eszközöket, amik megkönnyítik a vakok életét. Nagyon jó, hogy János odaszánta ezt a napot, és bizony a gyerekeket nagyon megérintette nyitottsága, humora, de az is, hogy ő nem keresű, hanem Istenben bízó ember. Aznap volt a szalonnasütés és az éjszakai túra, amikor feltekintettünk a csillagos égre és a 8. zsoltár szavait idézve tartottunk áhítatot. A nap főszereplője mégsem Bartimeus volt, hanem Zákeus, aki látni akarta Jézust.

Szombaton a záró istentisztelet a szívről szólt. Jézus mondja: " Amivel csordultig van a szív azt szólja a száj." A szívünk nem csak a testünk motorja, hanem a hit, a reménység az érzelmek szerve. Sajnos le kellett rövídíteni a mondandómat, mert vészesen közelgett egy nyári vihar, csak úgy dörgött- villámlott és csapkodott az eső!

Szerintem elképzelhető, mi mindent csináltunk- pedig még nem mondtam, hogy dolgoztunk: a Pap-tanya kertjét egy picit felgereblyéztük, almát és szemetet szedtünk, de játszottunk elektromosságot, helyfoglalóst, fejbecsapkodóst, Szereted a testvéredet, versbekiabálóst, süket postást... Esténként pedig elgondolkodtató, szép álombaringató történeteket mondtunk mind a fiú- mind a lányszobában.

Amit eddig leirtam, az csak a napirend. De nem is említettem a komoly, olykor szívszorító beszélgetéseket, vagy a kissé keményebb helyzeteket, amikben bizony sarkunkra kellett állni. ( Ezek a gyerekek is hús vér emberkék, nem angyalok, próbálgatják magukat. ) Jó volt, hogy Schön Kriszti és Sámuel is meghallgatták a gyerekeket, valamint Kőszeginé Erika és Falatyné Márti pótanyukaként gondoskodtak rólunk. A csigák Bogica  és Andika kedvencei voltak, így őket is meg kellett örökíteni- nagyon fotogének, mondaná Lacika...

Sokat énekeltünk, sportoltunk, és sokat nevettünk. Imádkoztunk- nem csak étkezésekkor. Hiszem, hogy velünk volt és mosolygott az Úr.

Ötvenöt éves volt, és hálás szívvel gondolok vissza rá. Szellemi és lelki egyéniségként egy kis kemenesaljai gyülekezet lelkésze volt 25 éven át feleségével. Két és fél éven át tartott az iszonyú küzdelem a kórral. Fabiny Tamás püspök úr igehirdetésével vettek tőle búcsút az örök életben való viszontlátásig. " ... feleségén és gyermekein kívül vele volt, gyakran azonban rejtőzködve, az a Valaki, akit úgy hívunk: Fájdalmak Férfija, betegség ismerője. És amikor utolsót dobbant Imi szíve, akkor nyílt meg igazán ennek a titokzatos valakinek a szíve, hogy befogadja kimerült gyermekét." Örülök, hogy ismerhettem, hogy a konfirmációs könyvön együtt dolgozhattunk...

A tábori beszámolók majd holnap kerülnek fel ide, a képekkel együtt. Addig legyen elég az elmélkedésre az alábbi tanúságtétel az előre ment lelkésztől, aki ezeket a sorokat évekkel ezelőtt fogalmazta.

„Hiszem a test feltámadását.

Másképp nem is hinnék. 

Hiszem, hogy a szellem által ezerszer megalázott test, az anyag, megkapja majd azt a méltóságot, ami megilleti. Az időkön túl, minden földi tülekedés végső elsimításakor, amikor a szolgák a Szolgák Szolgájától elveszik jutalmukat. És mindannyiunk néma rabszolgája, az anyag, elsőként részesül majd a kitüntetésben. És dicsősége talán nem is lesz egyéb, mint az, hogy kivétel nélkül mindenki megpillantja, és mindenkor látja kimondhatatlan szépségét, mesterkéletlen, játékos eleganciáját. Ebben hiszek, mert a test feltámadásában hiszem látásunk feltámadását is.      

Hiszem, hogy rányílik majd szemünk az Ige által teremtett anyagba kezdettől elrejtett vigasztalásra. 

Hiszem, hogy a teremtés Őrizője megőriz mindent, ami a keze nyomát őrzi, s amiben valaha is a kedvét lelte. Ezért hiszem, hogy megmaradnak a fák - mint fák, a kutyák - mint kutyák, a gyerekek – mint gyerekek. Minden, ami a teremtő Ige gyönyörűségében született a múlandóságra. Az Ige nem múlik el. Ezért marad meg minden, ami az Igétől született. Megmarad, mert újjászületik. Megfürödnek, de önmaguk maradnak. Fehér ruhába öltöznek, és ragyognak majd ámuló szemeink előtt. 

Hiszem, hogy a kutyák és a tehenek szemének szomorú barnája lesimíttatik, hogy öröm költözzék a tekintetükbe. Hiszem, hogy szavak nélküli szolgálatuk jutalmául elnyerik ők is azt a könnyű derűt, ami a Történet végén áthatja a mi Urunk és egyetlen, egyetlen boldog reményünk, a feltámadott Krisztus alakját. 

Hiszek a test megdicsőülésében. Hogy – mint elvásott ruhát - levetheti majd fájdalmait és erőtelenségeit. Hiszem, hogy a csonka-bonkák, a kéz - és lábnélküliek angol keringőt járnak majd az új teremtés örökre maradandó rétein. És a fűszálak ragyogva egyenesednek fel könnyű lábuk után. 

Hiszem, hogy az időnap előtt elpusztultaknak és elpusztítottaknak megadatik mindaz, amiben részük itt nem lehetett. Feltámadott és megdicsőült testük örök jelenében egyszerre élhetik meg a gyermekkor bizalmát – félelmek nélkül; a kamaszkor szabadságát – kíméletlenség nélkül; a felnőttkor munkálkodását – a birtoklás vágya nélkül; az öregkor tűnődését – szomorúság nélkül. 

Hiszem, hogy megdicsőült testünkben őrizni fogjuk mi is ráncainkat és sebeinket, ahogyan Krisztus felmagasztalt teste is őrzi a szögek helyét. Úgy fogjuk majd hordani ezeket, mint egy öreg papucsot, amely egyre inkább hozzánk tartozik. Ahogyan a Megváltó viseli örökre szabadításunk emlékeit, úgy hordhatjuk majd mi is szabadulásunk emlékeit.  

Hiszek a boldog tülekedésben, amelyben csak mosolygunk a régi kérdésünkön: „de hogyan férünk majd el annyian?” Hiszek a végidők terített asztalában, ahol senki sem kérdezi a szomszédját: „te hogy kerülsz ide?” És hiszem, hogy az asztal gyertyáinak fényében már semmit sem kell kérdeznünk, és minden imádság beszélgetéssé változik majd át. 

Hiszem, hogy egyszer majd „…fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ…” 

Hiszem a test feltámadását.”

Kedves Olvasók! Köszönöm, hogy sokan kitartóan olvassátok a blogot, akkor is, ha napokig nem  található frissítés. Sajnos úgy tűnik, az internethez elengedhetetlen egység nem szereti a meleget-  a régebbi nem szerette a hideget... Míg az utóbbi minden télen  a legnagyobb szigetelés ellenére is megfagyott, a mostani nem tudja elviselni a nyári hőséget. Hajnalra visszahűl üzemi hőmérsékletre, de napközben egész egyszerűen túlhevül, és képtelen dolgozni. Azt hiszem, más helyet kell keresnünk neki, s remélem lesz elég hatósugara bent is, mert nagyon vastagok ezek a 160 éves falak... Nos enyit arról, miért nem jelentkeztem itt napokig.

A héten vaktáborban leszek. Telekgerendás- Kondoros és Mezőberény között ingázom majd, hiszen van egy- egy helyettesítési szolgálatom is közben. Visszatérve a vaktáborra: nagyon jó volt látni volt tanítványokat, régi gyülekezeti ismerősöket a tábort előkészítő első estén. Örülök, hogy együtt lehetünk, hogy mások pihenésén, testi- lelki feltöltődésén fáradozhatunk. Bár ezek mindig intenzív napok, nem otthon eszünk vagy alszunk, mégis megerősítenek, elményítenek. Én az aktív kikapcsolódást szeretem, embereket, eseményeket, a nagy kirándulásokat. Le kell szögeznem, hogy egy táborvezetés sosem felszabadult "lubickolás", szórakozás, de a vaktáborban nem én vagyok a vezető, én csak áhítatokat tartok ill. a beszélgetni kívánók rendelkezésére állok. Nem nekem kell koordinálni, és másé a felelősség is. De ilyenkor nem úgy alakítom a napokat, ahogyan egy nyaralás során tenném. A táboroztatás komoly szolgálat, és elég rendesen elfáradunk a végére. Tehát a lelkésznek akkor is szükséges a nyári szabadság, ha nyáron három- öt táborban vesz részt.

Kíváncsi vagyok arra is, milyen tapasztalatokra tehetek szert. Mert egy vak ember a látókhoz képest csak egyetlen képességében korlátozott, de vannak olyan készségeik, amik bennünk nagyon satnyák. Az első a tapintás. Különös élmény volt az esti áhítat során, hogy az ő kezükben ott volt a Brei írásos énekesfüzet, nekünk pedig emlékezetből kellett énekelnünk. Akkor ők segítettek nekünk, - vezették az éneklést- s így képesek voltunk rátalálni a versszakokra. Az is igaz, hogy jól hallják a hangunkban a lelkiállapotunkat, a félelmünket, vagy a hozzáállásunkat, tartózkodásunkat. Több nagyon intelligens fiatalt ismertem meg tegnap este.

Tudom, sokszor beigazolódott számotokra Exupery ismert mondása: " Jól csak a szívével láthat az ember, ami igazán fontos, a szemnek láthatatlan."  Amikor ilyen közegben lehetünk, olyan emberekkel körülvéve, akik ténylegesen nem látnak, de sokkal jobb a lelki látásuk, akkor hirtelen még világosabb lesz mindaz, ami  alelki életünkre, emberismeretre, az értékítéletünkre vonatkozik. És azt is átéljük, hogy mi mennyire képetelenek vagyunk megszabadulni a megszokott látásmódunktól- a gyakorta rossz nézeteinktől. A külsőségek elcsábítanak, a látszat csalóka.  - Két anyukát láttam beszélgetni. Egy padon ültek, kedélyesek voltak, csinosak, férfiszemmel nézve biztos nagyon vonzók. A lábuknál a babakocsik, s próbálták füsttel konzerválni a felnövekvő generációt é saját mulandó ifjúságukat...  Tudom,számtalan hibám, bűnöm miatt a következő sorokat nekem is meg kell szívlelnem, de a vaktábor hetében küönösen is mélyen érint: "  Nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember az nézi ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." 1 Sámuel 16,7

Uram, te szóltál, és "fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása,
és megnyíltak az ég csatornái". Borsodban tomboltak a vizek.

Elvittek ezer meg ezer történetet, élményt, emléket. Sírtak a házak, a fák,
az utak, nyögtek a bútorok, az éj leple alatt titokban rogytak össze az
otthonok, s a szomszédban az emeleteken rekedt emberek rettegve zokogtak fel
a kitörölhetetlen hangok súlya alatt. Ott jártam és kiáltottam, "segíts meg,
Istenem, mert nyakamig érnek a vizek! Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs
hol megállnom. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár." Bele kellett néznem
az ottaniak szemébe és látnom kellett a tekintetekben, hogy "már-már
életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a
fejemre."

Akkor délelőtt Te telefont küldtél, s döntöttem, lázasan pakoltam, indultam,
hittem, kértem és reménykedtem, hogy oda vezess Uram, ahova mennem kell,
ahol "biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim." Kértelek, hogy "te
erősíts engem!" Te adj erőt, hogy tudjam csinálni, emelni, rakni, vinni,
odaadni, s újra és újra. És Te megáldottál, erőt adtál nap, mint nap küldted
a Te áldásodat. Adtad Edelényben, Barcikán, Szendrőládon, Szendrőben,
Meszesen, Felsőzsolcán, Bőcsre igyekezve, és a többi helyeken. Küldted
traktorok pótkocsiján ülve, katonai teherautóban izgulva, markoló lapátjában
állva, zuhogó esőben és rekkentő hőségben. Nap, mint nap bizonyítottad, hogy
"elég neked az én kegyelmem", amikor azt hittük, már nincs remény, amikor
azt hittük reggel, hogy nincs mit vinnünk, te délre már segély-hegyeket
adtál, hogy vihessük, adhassuk, és csinálhassuk.

Uram, jó embereket ismerhettem meg! Méltónak tartottál arra, hogy "Krisztus
jó katonáival" küzdhettem. Katonaként, igazi harcosokkal. Önkéntesekkel,
hivatásosokkal, állandókkal, ideiglenesekkel, egyenruhásokkal, civilekkel.
Percről-percre tenni akaró lelkészekkel, presbiterekkel, egyháztagokkal,
erős főtisztekkel és honvédekkel, rendőrökkel, tűzoltókkal,
katasztrófásokkal, szervező és könnyező polgármesterekkel, "szevasz, lelkész
úrral; szevasz, főhadnaggyal" nap, mint nap köszönő kitelepített,
reménytelen-reménykedő emberekkel. Segíteni induló platón ülő egyetemi
docenssel, vállalkozóval, főmérnökkel, beosztottal, kétkezi munkással,
messziről érkező és helyben élő testvérekkel. Arcnélküli angyalokkal, akik
csak telefonon szóltak, hogy küldenek, adnak, átutalnak, eljutatnak. És
arccal rendelkező örömhírhozókkal, aki hoztak, adtak, tettek, cselekedtek.
Élelmiszerrel, tisztítószerrel, pénzzel, két kézzel. Fillérekkel és hatalmas
tonnákkal. Uram, nincs baj, nagyon sok jó ember van ebben az országban! Itt
Trianon-napján, s a következő napokban nem volt szétszóratás, egymásnak
feszülés, gyűlölet, itt és most összefogás volt, köszönés volt, integetés
volt, tegezés volt, mi érzetük, érezhettük, hogy a "szeretet soha el nem
múlik":

Most kimosakodom. Hét nap harc után újra itthon, a koszos uniformis a
mosógépben, én a hintaszékben ülve, csendben, már itthon, de most még
magamban. Próbálom a látott képeket bezárni egy DVD-tokba, s betenni a képek
sorába, oda a többi közé. Most kicsomagolok. Már nem lázasan, inkább lassan.
Nézve, bámulva egy-egy képet, elgondolkodva, és imádkozva.

Kérlek Uram, hogy ne hagyd őket magukra! Azokat, akik most is ott vannak
poshadó és bűzös vízben az összeomlott ház romjain a reménytelennek tűnő
jövővel. Támassz újra angyalokat, segítőket, örömhírhozókat. Olyan
hatalmasokat - politikusokat, biztosítókat, adakozókat, két kézzel segítőket
- akik eszközök lehetnek a Te reményteljes jövőben. Akik tudnak segíteni,
hogy újra legyen mosolygó ház, otthon, s legyen benne ezer és ezer történet,
vidáman nevető bútorok, és az udvarokon emberek üljenek, húsokat süssenek, s
jó borokat igyanak, és a rettegés után újra vidám énekeket énekeljenek, és
érezzék, hogy az "Isten szeret".

Vigyázz ránk Urunk!

Ámen

Sajtos Szilárd főhadnagy
református tábori lelkész
 

Ha lehet, először a videó alatti bejegyzést olvasd el.

azaz, az ízlésekről nem kell vitatkozni. Én mégis megteszem, mert a zene a szívügyem, és hadd vitatkozzam csak ezzel a latin állítással. Pénteken este egy zenei díjátadó ( gála?) volt az egyik tv csatornán. Egy Antifitness nevú banda kapott elismerést. Meghatározhatatlan, élvezhetetlen zenét játszottak, ( talán nem is szabadna zenének nevezni!) miközben tinilányok a nézőtéren, szinte ájulásig sikoltoztak...

Figyeljük meg mit mondott Luther önvallomásaiban a  zenéről:

Amíg sebesülten feküdtem lakásomon, saját szorgalmamból megtanultam lanton játszani. A zene a felzaklatott ember legjobb megnyugtatója.

A zene Isten ajándéka, nem emberi dolog. Ugyanis elűzi az ördögöt és megvidámítja az embert. Hallatára az ember elfeledkezik a haragról, erkölcstelenségről, gőgről és minden szenvedélyről. A teológia után a zenét becsülöm a legtöbbre. A Szentírásban is azt látjuk, hogy Dávid és Isten többi szent embere is Istenre irányuló gondolataikat versben, rímekben és énekben fejezték ki.

A zene már a fegyelemnek is fele, kitűnő nevelő, mely az embereket békésebbé, szelídebbé, erkölcsösebbé és okosabbá teszi. A zenét mindenkor szerettem. Aki ért ehhez a művészethez, rendszerint jóra hajló ember. A zenét az iskolában mindenesetre tanítani kell. A tanító értsen az énekléshez, különben látni se akarom. Sőt a fiatal lelkészjelölteket se szabad a lelkészi szolgálatra felavatni, ha a zenét tanulmányaik során nem művelték és nem gyakorolták.

Amit bizonyos együttesek művelnek, zeneileg is csapnivaló, értelmezhetetlen, élvezhetetlen, nemhogy nyugtatna, hanem felzaklat, nem hogy Istenre hangolna, vagy valami értékeset közvetítene, hanem értékeket rombol. Polgárpukkasztás lenne csupán? Nem hinném. Rengeteg fiatal  van oda nyíltan vagy burkoltan sátánista együttesekért. 

Nálunk másként megy. Nem szól állandóan a hallelujázós vagy olykor már zavaróan  " csöpögős" keresztény könnyűzene, de komoly Bach fúgák sem orgonán, sem kórusművek. Válogatunk nekünk valót az ineternetről és meghallgatjuk a különféle rádióadók kínálatát is. Ugyanakkor tudjuk, mikor kell azt kikapcsolni, vagy másik adóra váltani. Mert nem engedjük szennyezni magukat, nem fogyasztunk zenei szemetet se.

A beszúrt videó  is olyan, amit szeretünk, ami szép és különleges egyszerre. ( A Csík zenekar Quimby zenéjét dolgozta fel.)

A minap olvastam egy felkapott amerikai színésznőről, hogy teljesen kétségbeesett, amikor a kb 10 évvel fiatalabb kolleganője jobban festett nála a filmvásznon. Arra kérte a film rendezőjét, hogy technikai csapatával fiatalítsák meg a képeken. A válasz erre rövid volt: nem lehet, túlságosan sok időbe és rengeteg pénzbe kerülne. Ő nem akarta az igazi arcát mutatni: jobbat akart, fiatalosabbat, szebbet. Számos pletykalap és internetes oldal közöl olyan fotókat, amiken a hírességek smink nélkül, igazi arcukkal jelennek meg. S mi közben csak mosolygunk: lám- lám, ők sem különbek nálunk, örgszenek, fáradtak, ott vannak a karikák, ráncok...

Ma kezdődött a  kerületi lelkészcsalád- találkozó Békéscsabán. Olyan jó lett volna az egész esti programot felvenni a magunk és a gyülekezeteink számára. A rövidnadrágos lelkészurak a színitanodás fiatalok musical és popzenei előadásán tapsoltak, énekeltek, fennállva ünnepelték az énekeseket. Eközben a kisgyerekek egymás közt beszélgettek, kisautókat tologattak és hangosabbak is voltak, mint talán illendő... Egy teljesen hétköznapi közösség estéjét töltöttük el együtt. Semmi formaság, semmi különcség, semmi életidegenség. Ezt kellene megmutatnunk: az egész egyházra rá kellene ragadjon az, amit a  lekészcsaládok egymás között átélnek. Például, hogy helye van köztünk, vasárnap is a gyerkeknek, s nem kell komoly öltözetet és arcot társítani a hívő emberhez. A lelkész is ember, és a hívő ember csak annyiban másabb a többitől, hogy tudja van Teremtője, Megváltója és Megszentelője. Ismeri az irányt, a mértéket és azt is, hogy az emberi életet Isten szeretete teszi emberivé, értékessé. Szeretem az egyházunkat, a sok szép tradíciót, koráljainkat és az ősök hitét, de igazi arcunk az istenképűség. Nem a magunk fabrikálta vallásosság, hanem az általa teremetett valóság, amit Jézus által találhatunk meg. Nem illúziót kell teremteni az egyházban: a túlzott ünnepélyesség, vagy komorság nem jézusi arc. De a túlzott lazaság és liberalista engedékenység sem az. Nézzünk Jézusra, engedjük, hogy Ő legyen a formálónk, és akkor rátalálunk igazi arcunkra, amit jó megmutatni.

Kedves Olvasók!

Sajnálom, hogy csak most írok, de napok óta nem működik az internetünk, így nem tudtam friss írásokkal szolgálni. Most családi vendégségben vagyok, így ki is használtam a lehetőséget és rátok is gondoltam.

Az ovis és hittanos évzárók már mögöttünk vannak. Majd digitalitálok pár képet a gyerekek rajzaiból, hogy lássátok, milyen ügyesek. A mai istentiszteletről küldöm majd a a képeket, de még el kell jussanak hozzám Bankó Palitól, aki ma is helyt állt, hogy hírt adhassunk magunkról.

Illatok- erről szeretnék ma írni. Mert az illatokhoz nagyon meghatározó élmények kapcsolódnak, legyen szó kellemes, vagy kellemetlen szagokról. A férjem szereti az eső illatát: állítólag az édesanyja terhessége idején számtalanszor állt ki az eső után, hogy érezze az esőáztatta aszfalt és természet illatát. A hárs túl erős, de a bodza és az orgona májusban az anyák napját és az iskola fiisét jelzik: elég csak beleszippantani a levegőbe, máris kész az időutazás, ismét kisiskolás leszek, főként, ha a közelben nyílik a spirea... Pénteken kellemes nyáresti illatok lengetek körül mindent. Jó, amikor a kánikulát enyhébb hőmérséklet váltja fel, főként, ha autóban utazunk és egy kicsit süvít a langyos szél. Ilyenkor kezdi minden kiárasztani az illatát. Nagyon szeretem ahogyan a frissen vágott fű, a porhanyós föld, vagy a gabolnatáblák ontják sajátos szagukat. Mondjuk tegnap este a szomszédban nagy grillparti volt, így a sültek és a faszéngyújtó illata is átkúszott hozzánk, füstös fűszeres hangulat volt. De ki ne tudná felidézni az estike illatát? Ez is hozzátartozik a szünidőhöz. A kora reggelnek is meghatározó illatvilága van. Nekem a kávé is elengedhetetlen hozzá. De a harmatos kert és a nyíló virágok ilyenkor a legszebbek. Almás- fahéjas sütemény, mézeskalács, vagy frissen mosott ruha esetleg fertőtlenítő... Hosszasan folytathatnánk. Mindennek és mindenkinek megvan a saját illata. Szagokhozn nem csak élőlényeket, de eseményeket és helyszíneket is kötünk: nekem a Norvég tengerpart is ilyen.

Patrik Süskind könyve, a Parfüm egy olyan emberről ír, akinek nem volt saját testszaga, és az emberek, de az állatok is bizalmatlanok voltak vele. Ezért vált parfümkészítővé és eközben gyilkossá, s a tökéletes illat elkészítése után lincselték meg.

De nem ide akartam kilyukadni, hanem az Istennek kedves illathoz. Az áldozatbemutatás lényege talán így érthető meg: az emberek valami jó illatút akartak adni a láthatatlan Istennek. Ezért az oltáron feláldozták neki, elfüstölögtették, hogy felfelé szálljon az illata és az Úr érezhesse az ember őszinte odafordulását hozzá.Milyen illatot árasztunk magunkból? A múltkor azt írtam, a szeretetnek is van illata. Hadd egészítsem ki: a gyűlöletnek is van taszító szaga, ami nyomot hagy viselője után.

Nekünk más- más lehet a kedvencünk. Van illat, ami nem illik hozzánk, s bár máson szeretjük, mi nem viselnénk ( el). Ez is egyedi dolog. De a szeretet, az áldozatkészség illata magával ragadó tud lenni. Jézusnál lehet kapni!

 Éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként." Efezus 5,2

S még egy ige elmélkedésre:

De hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. Ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. 2 Korinthus 2, 14-15

Kölcsönkaphatom? Megtisztelsz!

Azt gondolom,a választékos és egyértelmű beszéd nagyon fontos. Vagyis az egyik legfontosabb a társas kapcsolatainkban.  Az internetes kapcsolattartásról vannak jó és tanulságos élményeim,  ahogyan a személyes beszélgetésekkel is. Mégis, mintha mintha a valódi érintkezések egyre sutábban, egyre rövidebben történnek. Pedig igény az van rá, vagyis lenne. De annyian hitvatkoznak időzavarra, meg rohanó világra... Tény, egyre kevesebbet, egyre ritkábban beszélgetnek egymással még a családtagok is. Már nem is írunk levelet, mert itt az e-mailezés lehetősége, nem küldünk képeslapot, csak sms-t. Olykor persze egy- egy virtuális üdvözlet is elmegy, de már a leírt és kimondott szavakat is kurtítjuk.

Május végén van a születésnapom. Egy kedves ismerősöm igazán finom, szeretetteljes stílusban küldött üdvözletet- a facebook-on. Ott láttam meg a fotóit csodálatos virágairól. Csak annyit kérdeztem, kölcsönkaphatok- e néhányat majd ide a blogomba. Így válszolt: megtisztelsz... Egy szép levélváltásból mások számára is szemetgyönyörködtető pillanat lett. Itt a kép az egyik virágcsodáról.

Úgy gondolom, ez az egyszerű, hétköznapinak mondható történet is túlmutathat önmagán. Ahogyan egy szólásunk is mondja: " Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten".  Azt mindenki tudja, hogy nem a köszönés stílusát akarja elénk állítani, hanem az egymáshoz való viszonyulásunkat. Nem sok jónak néz elébe az, akinek a beszélgetőpartnere illetlen, fellengzős vagy haragos stílusban alapozza meg a társalgást. Nincs is kedvünk odafigyelni rá, sem időt tölteni vele. De az ellenkezője is igaz. Egy kedves mondattal, gesztussal, valódi kíváncsisággal el lehet érni, hogy bizalma legyen  hozzánk beszélgetőtársunknak. 

Szavak. Lehetnek bántók és kedvesek, vulgárisak, vagy hízelgők, érzelemdúsak vagy értelmetlenek, esetleg olyanok, mint a falra hányt borsó. Gyakran üresen konganak és nem érik el céljukat. Máskor pedig megsímogatják a szívünket is. Isten szavai mások mint a mieink. De erről majd holnap, addig is két mondat a bölcs mondáok gyűjteményéből, a Példabeszédek könyvéből: 

Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige. Mint az aranyfüggő és a színarany ékszer, olyan a bölcs feddés a szófogadó fülnek.Péld 25, 11-12

– Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
– Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
– A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. – Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
– Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is –, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
– Mit tett eddig?
– Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
– Mióta imádkozik ezért?
– Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
– Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
– Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
– Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
– Hát, hogy szeretni tudjam.
– Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
– Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
– Szeretnék valami mást is ajánlani.
– Azért jöttem.
– Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
– Igen, körülbelül így.
– Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...
– A kereszten?
– Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
– De mit tegyek?
– Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
– De mondtam, hogy gyűlölöm.
– Meg akar gyógyulni?
– Igen.
– Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
– Mit tegyek hát?
– Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
– Kiváltanám.
– Bevenné?
– Bevenném.
– Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
– Írom.
– Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. – Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt – csak őt – beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
– Már évek óta nem zongorázik.
– De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
– A csókot is kell?
– Igen.
– Jaj!
– Miért, jaj?
– Mert évek óta nem csókoltam meg.
– Vállalja ezt a hetet így?
– Megkísérlem.
– Isten segítse. Várom.
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: – Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: – De jó vagy mostanában hozzám. – Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: – Adja másnak is oda ezt a receptet! Tessék.

(Dr. Gyökössy Endre lelkész,pszichológus 1913-1997)

Valaki azt mondta, hogy szeretetnek illata van. Tény: akinek a szíve szeretettel teli, annak különleges kisugárzása van. A gyerekek nagyon érzékenyek erre. Biztos vagyok abban, hogy emiatt nem mindegy, ki tanítja a gyerekeket, milyen pedagógus kezébe kerül a következő nemzedék. Számtalan gyerekre panaszkodik a szülő, óvónő, tanító. Azt mondják: kezelhetetlen, rakoncátlan, vagy direktebben: rossz. S én eközben azt tapasztalom, hogy nincs is azzal a gyerekkel olyan nagy baj, csak el kellene viselni őt, csak jobban kellene segíteni, meg kellene hallgatni, esélyt kellene neki adni. Egészen egyszerűen: több szeretetet kellene neki adni. ( Itt persze ne értsen senki félre, nem állítom, hogy én aztán hű de nagyon képes vagyok szeretni mindenkit. De az bizonyos, hogy vannak gyerekek, akik a heti egyszeri hittanórára, a találkozásainkra nagyon várnak. Aki kibontakozik vagy megnyugszik, mialatt Jézusról szólunk s együtt az Ő áldó erőterébe kerülünk.)

 A gyermekekkel foglalkozóknak önmagukra is ügyelnük kell. Nagy felelőssége van a felnőtteknek, mert a legfontosabb kérdést őszintén meg kell válaszolni: "Mit közvetítek a gyerekek- fiatalok felé?" Hiszen a gyermeket nem lehet becsapni, őszintén rálát a fogyatékosságainkra, a szerepeinken túl ránk, az igaz valónkra. S ha szembe is szegül és nekifeszül akaratunknak, másolja viselkedésünket, példánk sokkal mélyebb nyomokat hagy benne, mint gondolnánk.

Korunk népbetegsége a közöny és az egoizmus. Mindkettő egy tőről fakad: nincs benne igazi szeretet a felebarát, a másik ember iránt. Ezért dohányzik rengeteg felnőtt játszótéren, babakocsit tolva, gyermekrendezvényeken. Joga van hozzá? Senki nem vitatja, de joga mások egészséges élethez való jogát csorbítja. Szeretnék Jézus szeretetparancsából kiindulva, a gyermekek evangéliumát szem előtt tartva egy "mozgalmat" indítani a gyerekek testi- lelki egészségének védelmében. Remélem, sokan csatlakoznak hozzám.

Szeretetnyelv. Ez a kislányommal kapcsolatosan jutott eszembe. Meg vagyok győződve, hogy beszéli az állatok nyelvét... Olyan szeretetnyelven beszél, amit ezek a tudatlan, ösztönös kis teremtmények értenek. Mindenki tudja, a csigák mennyire érzékenyek. Mégis engedik Bogicának, hogy megsímogassa a kis szarvukat... Ezt jelenti a szerettel teli ráhangolódás, a feltétel nélküli szeretet: a tapintásban, a kíváncsiságban és törődésben kifejezett jóság. Ha ránézek a kislányomra, egyre jobban értem, miért mondta Jézus: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. (Lk 18,17)

A mai napon országunkban a 90 éves Trianioni békediktámomra emlékezünk- nálunk a fél ötkor ( pontosan 16.32-kor) megszólaló harangokkal, az Országgyűlésben emléküléssel, sok településen megemlékezésekkel.

A hét folyamán Kisari Miklósné Chovanyecz Magdolna két napot szánt oda, hogy olyanokkal beszélgessen, találkozzon, akiket 1951-ben telepítettek Mezőberénybe. Szeptemberre tervezik a hivatalos megemlékezést. Ő Sachtiban született, amikor a szülei malenykij robotot - jóvátételi  munkát teljesítettek úgymond háborús bűnösként... Május elején mindig megemlékezünk arról, hogy több száz embert űztek ki Németországba 1946-ban, szétszakítva családokat...

Miért fontos ezeket az eseményeket elevenen őrizni az emlékezetünkben? Mert népünk múltja, és csak akkor tekinthetünk helyesen előre, ha vissza is tudunk nézni, tanulva a múlt hibáiból és továbbvíve az ősök példáját. Tény, ha valaki a magyar történelem komolyabb állomásaira kíváncsi, a mostani határainkon túl kell azt keresnie. - Ezen túl pedig sok családot érintettek azok a döntések, melyek igazságtalanul jöttek létre, s a hatalom, a politikai ideák mentén tájékozódtak. Több millió ember, családok és települések sorsa pecsételődött meg Trianon vagy a második világháború idején/ után született döntések következtében. Nehéz lenne leírni mindazt, amit ők elszenvedtek. De ezeket a fájó sebeket most is hordozzuk. - Keresztény emberként azt a felszólítást kapjuk, hogy " örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal"(Róma 12,15) Nem lehetünk közönyösek olyan történések irányában, amik sokak számára tragikusak, fájdalmasok voltak. Nem mondhatjuk, hogy ez nem érint minket. Egy közösség vagyunk, összetartozunk, s ha valami az egyiknek szenvedést jelent, az a  többire is hatással van.

Az ország szó az úr-ságból jött létre. Ki az úr az országban? Kié a föld, az alattvaló, a termény, a szó? Mennyi háborút, hatalmi harcot és önkényes határozatot látott már országunk, a föld talpunk alatt, nemzetünk... Kié az ország és hatalom? Sokszor nem azoké, akik megbecsülik és Istentől kapott felelősséggel gondozzák. Kié az ország és hatalom? Egy válságos időszakban vagy pont most az árvíz sújtotta területekre gondolva erőt ad az a tény, hogy Istené. A mennyei Atyáé. Úgy is kellene vele bánni. Mint egy értékes, csak gondozásba kapott területtel...

Tied az ország, a hatalom, a dicsőség. Ezzel a dicsőítéssel zárul a Miatyánk. S emlékezetet minket, hogy Istennek hatalma van az egész világ fölött. Világunk az Ő tuljadona, és minden jóért neki jár dicséret. Könyörgéseinkben is ez adhat bizalmat és kitartást: Uram, tied az életem, a családom, nemzetem, a Kárpát medence is. Te vagy a világ Ura. Irgalmazz nekünk! Ne hagyj el! Legyen meg a te akaratod!

Ezt ma kaptam egy lelkésztársamtól. Van benne egy-két meredek megfogalmazás, de azért érdemes elgondolkodni rajta. Szóljatok hozzá!

 Luci Ferkó a Paradicsomban 
(tanmese)
 
Luci Ferkó e földi pályafutása alatt közismerten a vádoló szerepét
töltött be.
 
Az ítéletnap közeledtével azonban gondolt egy nagyot s ravasz
praktikával és ügyes mágiával beszökött a Paradicsomba. Inkább ő lesz a védőügyvédje ezentúl minden elbukott földi embernek.
 
Egyszer csak ott állt a szék előtt. Köhögött egyet, hangját élesre
köszörülte és így szólt az Atyához:
 
-         Ugyan már, Főnök!  Hogy Ádám és Éva vétkeztek? Egész életükben
Téged dicsőítettek, Neked énekeltek, csak egy fülledt nyári reggelen
szegények megkívánták  az almát, amit Te tiltottál nekik! Oly nagy dolog
ez? Emberek voltak ők is!
 
Az Atya hátradőlt bíborvörös karosszékében s ennyit mondott:
 
-         Megfontolom!
 
Luci Ferkó folytatta:
 
-         Péter volt a leglelkesebb követője Fiadnak. Még meghalni és
kész lett volna érte! Csak ama reménytelen helyzetben szegény engedett a
nyomásnak és megtagadta őt. Oly nagy dolog ez? Emberből volt ő is!
 
Az Atya hátradőlt bíborvörös karosszékében s ennyit mondott:
 
-         Megfontolom!
 
Luci Ferkó folytatta:
 
-         Júdásnak hatalmas tervei voltak Fiaddal! Népe szabadítását
várta tőle! És oly szorgalmasan őrizte a tanítványok pénzét! A
szegényekről sohase feledkezett meg!  Hát nem érthető, hogy csalódott
szegény és elárulta őt?  Oly nagy dolog ez? Emberből volt ő is!
 
Az Atya ekkor felállt bíborvörös karosszékéből, szemeivel szikrákat
szórt és hangosan így kiáltott:
 
-         Hát persze! Már értem! Ítéletnapomat semmissé teszem! Hol van
az én Bárgyú Fiam? Elő azzal a Birkával, mert átvert engem és rászedett:
testet öltött, emberré lett, szeretett és kínhalált szenvedett! Vessétek
azonnal a gyehennára! El vele!
( Fabiny Tibor)

Mai bejegyzéseimet az oldaldobozokban találjátok, itt Pintér Béla és csemeték énekelnek arról az isteni szeretetről, amiről Pál a szeretet himnuszában ír. ( 1 Korinthus 13.) A vetített képek és bölcsességek sora azzal zárul, hogy légy önmagad. Szerintem ez pontosítást igényel. Mi keresztények nem az önmegvalósítás hívei vagyunk. Inkább úgy fogalmaznék: ne akarj más lenni, mint akinek Isten téged teremtett. Örülj annak, hogy létezel, hogy egyedi teremtmény vagy. Járd a magad útját, viseld a saját keresztedet. Mindeközben pedig ne feledd, hogy a hit, remény, szeretet forrása, Jézus veled van. 

Az orosházi evangélikus templomban a reménység istentiszteleten ( RIT) készült a videó. Egy picit mozog a  kép, de az ének gyönyörű! Itt a szöveg is!

Szentlélek úgy kérünk

Szentháromság ünnepe van. Ezzel a vasárnappal lezárul az egyházi esztendő ünnepi féléve. A Szentháromság legszimpatikusabb és legérthetőbb személye Jézus Krisztus. A nem hívő emberhez legközelebb álló isteni személy viszont az Atya Isten, aki teremtő, gondviselő, törvényt adó, áldó hatalom. Ugyanakkor mégis a Szentlélek az, aki mindnyájunk szívéhez közelít: megvilágosít, hitet és közösséget teremt, ráébreszt a bűnbánat szükségességére és örömöt ad a megbocsátás átélésekor.

Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Róma 11,33

A Szentháromság Isten titok. Mi csak azt értjük Belőle, amit érteni enged, s amit emberi módon fel tudunk fogni. Isten bizonyos fokig mindig titok marad, de a hit arra való, hogy imádjuk, csodáljuk, dicsérettel illessük Őt.

Akik szeretik és követik Őt, hitüket is megvallják. Sokféleképpen lehet ezt tenni. Nekem Johann Sebastian Bach letisztult, felülmúlhatatlan zenéje mindig istendicséret. Ő is annak szánta. Minden kottája tetejére J.J! került ( Jesu juva, azaz Jézus segíts!) Minden kotta alján ott van az SDG (Soli Deo Gloria azaz egyedül Istené a dicsőség.) Állítólag azt mondta, hogy a legszeb  zene is csak csörgés és csattogás, ha nem az Isten dicsőségét akarja munkálni.  Természetesen rajta kívül számtalan hitvalló juthat eszünkbe, talán éppen a közvetlen környzetünkből, vagy életünk fontos időszakából, akiknek a hitelessége, őszinte lelki megnyilvánulása segített abban, hogy elinduljunk az Isten- keresés útján.

Ma egy kis történetet írok le, ami egy az igaz történetek sorában. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla.  

A múlt rendszer idején egy iskolába szakfelügyelő érkezett, aki nem csak a pedagógusok szakmai felkészültségélre, hanem ideolgógiai megbízhatóságára is kíváncsi volt. A néhány napos vizsgálódást követően a teljes tanári kar összegyűlt a tanári szobában.  A fő kérdés az volt, ki hisz Istenben. A tanárok jól ismerték egymást, egyesekről köztudott volt az egyházhoz tartozása, másokről senkinek nem volt ilyen jellegű információja. Az első tagadott, majd a következő is, és az őt követő is. Középtájt ült valaki, aki mélyen hívő volt. Torkában dobogott a szíve a tanácskozás ideje alatt. Remélte, hátha valaki előtte megtöri a jeget. Ő következett. Előtte mindenki tagadott. Senki sem vallotta meg hitét, hiszen jól tudták, az az állásukba kerülne. Ő összeszedte bátorságát és elmondta, hogy ő bizony templomba járó ember. Egy pillanatnyi dermedt csönd után a többiek is megnyíltak és egymásnak adva a szót vállalták hitüket...

Egyszer egy időben,    
  Gingalló, gingalló,     
  Játszadozott vígan     
  Három szép pillangó.     
  Egyik fehér, másik veres,    
  A harmadik sárga,    
  Csillogott a napfényen
  Mindeniknek szárnya!    
  Virágról virágra    
  Röpködve táncoltak,    
  Vadgalambok, hozzá      
  Egyre turbékoltak.    
  Úgy csipegett, úgy csacsogott
  A fiókmadár is,   
  Gyönyörűen harangozott    
  A harangvirág is:    
  Gingalló, gingalló,    
  Három szép pillangó!    
 
Egyszer csak beborul    
  A kerek ég alja,   
  Három szép pillangót     
  A zápor áztatja.   
  Elmennek a tulipánhoz,    
  Kopogtatnak szépen,    
  Alázatos, nyájas szóval    
  Megkérik ekképpen:    
  „Kis tuli, tulipán,    
  Virágok közt első!    
  Nyisd ki házikódat,
  Nagyon ver az eső.”    
  „A sárgának, a veresnek    
  Ajtómat kinyitom…    
  A fehérnek adjon szállást    
  A fehér liliom.”   
  „Ha nem fogadod be
  A mi jó testvérünk:
  Isten veled, tuli!
  Szállást mi se kérünk.”
  Gingalló, gingalló,
  Három szép pillangó!
 Hull a záporeső,
  Szakad egyre jobban…
  Hátha több szívesség
  Lesz a liliomban!
  Megállanak ajtajánál,
  Kopogtatnak szépen,
  Alázatos, nyájas szóval
  Megkérik ekképpen:
  „Kis lili, liliom,
  Itt a három vándor!
  Nyisd ki házikódat,
  Agyon ver a zápor.”
  „A sárgának, a veresnek,
  Biz’ én ki nem nyitom…
  Gyere, fehér, te olyan vagy,
  Akár a liliom.”
  „Jó testvér jó testvért
  Soha el nem feled…
  Inkább velük ázom,
  Lili, Isten veled.”
  Gingalló, gingalló,
  Három szép pillangó!
 
Felhők mögül a nap
  Meghallotta, meglásd:
  Három szép pillangó
  Hogy szereti egymást.
  Meghallotta, meghallotta,
  Megsajnálta őket:
  Elűzte a záporontó      
  Fekete felhőket.      
  Kisütött sugára      
  Fűszálra, virágra,      
  Három szép pillangó      
  Megázott szárnyára.      
  Játszadoztak újra,      
  Röpködve táncoltak,      
  Vadgalambok hozzá
  Vígan turbékoltak.
  Úgy csipegett, úgy csacsogott
  A fiókmadár is,
  Gyönyörűen harangozott
  A harangvirág is:
  Gingalló, gingalló,
  Három szép pillangó!

( Pósa Lajos)