2001 nyarán egy németországi rézfúvóskör érkezett Mezőberénybe Mössingenből. A németeket kísérők között volt olyan, aki gyermekkorát a településünkön töltötte, de már évtizedek óta új hazájában élt. Pangert Mihályt rokoni és baráti kapcsolatai fűzték hozzánk, évente visszalátogatott, szívén viselte gyülekezetünk sorsát. Az ő kezdeményezésére a mössingeni Keresztény Ifjúsági Egyesület rézfúvós együttese vezetőinek támogatásával aláírásra került egy dokumentum, melyben a gyülekezet helyi szinten vállalta a rézfúvós együttes megalapítását.

A mössingeniek vállalták, hogy hangszerekkel, nyári táborok szervezésével, kották adományozásával segítik a fúvóskör létrejöttét. Mezőberényi oldalon a szakmai vezetést Matajsz János harsonaművész, a zeneiskola igazgatója vállalta, de tudták, egy világi zenekarból kihívás lesz egyházi rézfúvóskört alakítani.

A fiatalok számára is nagy feladat volt ez a kisebb körben való zenélés, ahol szinte mindenkinek saját szólam jut, „nem lehet a többiek mögé bújni”. A csoportban többen a gyülekezet volt konfirmandusai is helyet kaptak, és mivel Bátovszky Gábor lelkész maga is együtt zenélt velük, az egyházi profil is fokozatosan erősödött.

Több közösen eltöltött hét van mögöttünk, melyek során a kapcsolat egyre intenzívebbé vált. Az év közbeni zeneiskolai munka, a sok gyakorlás az istentiszteleti és ünnepi események szolgálatai egyre jobban érződnek ezeken a nyári találkozásokon, melyeken már rövidebb próbák is elegendőek az igazi harmónia eléréséhez. Az egyhetes táborok alkalmával legalább két közös előadásra készül a nagy csoport: egy koncertre (egyházzenei áhítatra) és egy istentiszteletre.

Emellett a hét során piacon, idősek otthonában, vagy lakótelepi övezetben is megszólalnak a korál feldolgozások, rövidebb lélegzetvételű művek. Sokat kirándultunk együtt- megismertük Tübingent, Stuttgartot, jártunk a repülő- és a Mercedes-múzeumban is. Megismertük az ottani vidéket, szokásokat, a helyi jellegzetességeket, ételeket. Barátaink pedig eljutottak Szegedre, Debrecenbe és Gyulára, de megismerkedtek a Hortobággyal és jártak Ópusztaszeren, valamint a történelmi Magyarország közepén, Szarvason, tavaly pedig a Balaton felvidéken. Ebben az évben a Tisza tóra kirándulunk, ahol lenyűgözött a folyam és a táj szépsége, a tiszavirág különleges élete.

A mostani jubileumi ünnep csúcspontja a szombat esti hálaadó istentisztelet volt, melynek során minden éneket a 35 fős rézfúvós együttes kísért és nyolc mű csendült fel – korálfantáziák- és feldolgozások, dicséretek és modern darabok egyaránt. A Galata 5,6 alapján tartott igehirdetésben a szeretet által munkálkodó hitről szólt a lelkésznő, valamint kiemelte, hogy az ige a nemzeti összetartozás napján is a Krisztusban való összetartozásunkra irányítja a figyelmet. A zenélést megelőzően Krisztus az, aki összeköt bennünket. A közös vacsorát követően felidéztük az eltelt tíz évet.

Daniel Speidel 10 év örömeire és kérdéseire mutatott rá, vízióról és misszióról szólt. A kapcsolat elején elhunyt édesapja, aki szívügyének tekintette a mezőberényi rézfúvós együttes létrejöttét, nálunk lelkészváltás történt, tehát a kapcsolat „motorjai” kiestek. De Istennek van hatalma arra, hogy beteljesítse ígéretét és megáldjon bennünket.

Édesapja helyére ő lépett, Schäffer Miklós másodfelügyelő pedig, aki ugyancsak az alapító okirat aláírója volt, mind a mai napig kiáll a csoport mellett. A magyar felnőtt fiatalok elkerülnek a településről, egyetemi, főiskolai tanulmányaik miatt kevés időt tudnak itthon tölteni. A családosok és alkalmazásban állók kevés szabadidővel rendelkeznek. Ezt a közösséget szüntelen megújulás jellemzi, mégis működik, és öröm, hogy betölti küldetését. Ez Isten szeretetének a jele. Ajándékképpen egy újabb hangszerrel gazdagították a rézfúvós együttest. A magas hangnemet képviselő trombiták az angyali szféra szimbólumai lehetnek- de a földi, a mély hangú hangszer is nagyon szükséges. Húsvétkor a mélyből, a sírból támadt fel Krisztus – ezért a tuba húsvéti hangszernek is tekinthető. Most már minden hangszínhez és az egyházi esztendő minden időszakához kaptunk hangszert – teljes lehet a hangzás!

A három napos, rövid jubileumi találkozás egyik estéjén a Városi Ifjúsági Fúvószenekar a parókia udvarán gyakorolt, később pedig a Kemény Gábor Szakközépiskola gitárklubja szórakoztatta muzsikájával a zenészeinket. A technikai segítők az együttesben játszó fiatalok szülei valamint a gyülekezet presbiterei, diakóniai csoportjának tagjai voltak. Mintegy harminc fő gondoskodott a vendéglátásról és fáradozott az ünnep sikeréért. Isten áldja a résztvevőket, a szolgálattevőket és mindkét két együttes tagjait!

A kép csak illusztráció. Fotó: Szabó András

Fotók a jobb oldaldobozban.   

1998-ban a TED-en beszélt Billy Graham. Csodálja a technológiát, ami alkalmas arra, hogy jobbá tegyek az életeket és a világot - de azt mondja, hogy a gonosz, a szenvedés és a halál csak akkor ér véget, ha a világ elfogadja Krisztust.

Homokba írva

http://pb.szabilinux.hu/

Ha egyszer majd megírom a memoárjaimat, akkor lesz elég élmény, amit megosszak az utókorral. Csak a mögöttem álló fél évban szereztem annyi emberekkel kapcsolatos tapasztalatot emberekkel és helyzetketelési ismeretet, amit akár éveken keresztül tanítani lehetne. Például, hogy miként beszélj olyanokkal, akinek a jóindulatán akár egy teljes közösség ügyei is megfordulhatnak. Miként készülj fel arra, hogy akik segítséget ígérnek, s a végén mégsem tudják azt valami miatt megtenni- talán azért, mert az ő fontossági sorrenjük más, mint a tied. Hogyan alkalmazkodj számodra kellemetlen és bosszantó helyzetekhez. Vagy például hogyan kell egy fontos feladathoz testben, lélekben, elmében hozzálátni: tréningezd magad, légy céltudatos, imádkozz eleget és soha ne add fel, ha Isten cselekvésre bátorít. 

Ma vagyok 38 éves. Megdöbbentő, hogy ennyire szalad az idő. Egyszer talán majd letisztul minden bennem és ha lesznek szabad éveim, hónapjaim, akkor talán nekilátnék egy életregény megfogalmazásába. Mert bár nem tettem eddig különleges  dolgokat, s a kortársaim élete is fordulatosabb, sikerei nagyobbak, eredményeik látványosabbak, azért szívesen megosztanám a lelki vívódásolkat, a  nagy futásokat és ámulatba ejtő csodákat. Mert semmi nem történik véletlenül, az Úr nem ejt hibát. Csak utólag eszmélünk rá, hogy az átoknak és csapásnak tűnő helyzetből mennyi áldás fakadt. Csak visszanézve, amikor már jócskán túlhaladtunk, akkor vesszük észre azt az egy bizonyos lábnyomot- kettő helyett- s csak akkor tudatosul bennünk, hogy az Úr karjaiba zárva cipelt bennünket a legnehezebb utakon.

Ma ellátogattam valakihez, aki méltán viseli a vitéz előnevet. Nemzetes úrként kellene szólítani.  91 éves, már nem fiatal, de szellemileg igen friss. Kezet csókol, valahányszor találkozunk. Végigolvastam az életútját, megismerkedtem a családtörténetével. Újságcikkeket lapozgattam és méltatásokat. Bölcs, megfontolt, tiszteletre méltó és tényleg van benne valami emberi-lelki nemesség. Az egész élete olyan fordulatokban gazdag, hogy egy forgatókönyvíró simán meggazdagodna, ha élete bármely szeletét filmre alkalmazná. Hozzá hasonlítva az én életem eléggé szürke, fantáziátlan.

Ma azt az igét kaptam, hogy " Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból." 1 Korinthus 12, 14 Arra gondolta, hogy ez nagyon jó figyelmeztetés, hogy egyetlen lelkész sem válhat együgyűvé abban a szolgálatban, amit végez. Én sem lehetek csak a gyermekek misszionáriusa, pedig az elmúlt fél év erről szólt. Jogosnak érzem, ha valakinek hiányérzete van velem kapcsolatosan. Próbálok eleget figyelni másokra is, de most ennek a szervező, alapító munkának van az ideje. Szeptembertől, ha az intézmény már jó kezekben lesz, akkro többet fogok a fiatalokkal és az idősek/ családok látogatásával foglalkozni. Szeretnék, legalábbis. Remélem, Isten megbocsátja nekem az emberi korlátoltságomat- s remélem a gyülekezet is tolerálja, hogy most az elsők között szerepelnek a hivatalos tárgyalások, hiatali ügyben való vidéki utak.

Istenem!

Köszönöm, hogy adtál újra egy napot.
Meg egy órát, egy további percet,
új alkalmat, hogy szolgáljak Neked.
Szabadíts meg ma a jövőtől való félelemtől,
a holnap felőli aggodalomtól,
valaki iránt érzett keserűségtől,
a veszély idején rám törő gyávaságtól,
a munka terhe elől menekülő lustaságtól,
a megfutamodástól, amikor vannak új lehetőségek,
a gyengeségtől, amikor a Te erőd közel van.
Tölts meg ehelyett szeretettel, mely nem ismer határokat,
bátorsággal, mely nem rendíthető meg,
hittel, mely dacol a sötétséggel,
erővel, mely feladataimhoz elég,
hűséggel, mely országod javáért fárad,
bölcsességgel, hogy szembenézzek az élet változásaival,
hatalommal, hogy Hozzád emeljek fel embereket.
Légy velem újra ezen a napon.
Használj tetszésed szerint.
Jézus nevében kérem. Ámen.

Én mindenképpen szeretnék részt venni rajta- ha Isten engedi, ott is leszünk a családunkkal. Valószínű, hogy több autóval mennénk, igény szerint esetleg kisbusszal. Lent található az az oldal, mely a a Déli Egyházkerület honlapján erről az eseményről részletesen is szól. 

A pénteki utazás engem jobban inspirál, mint a szombati, hiszen így nem kell egy nap kb 8 órát utazással tölteni, és megismerhetjük Bonyhádot, az ottni evangélikus középiskolai központot is.  Jelentkezzetek nálam, minél előbb!

http://del.lutheran.hu/kozlemenyek/201eszabadsagra-vagytok-elhiva-gal-5-13-misszioi-nap-a-deli-evangelikus-egyhazkeruletben

Vajon mi ez?

Levente szerint erre járt egy mutáns csiga...

Nemré egy kedves barátomal találkoztam. Eddig fiatalos hévvel és tüzes indulatokkal bírt, gyors észjárásához hirtelen véleményalkotás is társult. Most,  nagy változást vettem észre rajta. Nem csak azért, mert már 30 éves, és nem is a felelősségteljes munka miatt. Belül van béke, harmónia, bölcsesség, csend. Azt mondta, az utóbbi időben minden nap hallgatja a Taizé énekeket. Mindenkinek ajánlom, aki  békét, tisztánlátást akar. Jó elmélyülni ezekben a dicséretekben, zenés fohászokban. Közelebb visz az égben lakó, mindenütt jelenlévő Úrhoz.

 Jézus mondja: ("Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.) Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül." Máté 18, 11-14

Szeretett testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

 1. A mai történet- melynek témája minden evangéliumban, sőt az Ószövetségben is szerepel- egy nagyon különös kontextusban hangzik el Máté evangéliumában. Hadd hívjam fel rá a figyelmet! A 18 fejezetben Jézus a kisgyermekek példáját tanítja a hallgatóinak. Több részletben figyelmeztet, irányítja tekintetünket a kicsinyek felé.  Nem lehetünk rezzenéstelenek ma sem, értenünk kell Isten igéjét. Mert imáinkra a választ, életünkre az útmutatást így kapjuk tőle. Év elején ugyancsak ennek a fejezetnek az igái alapján éreztük magunkat bátorítva Istentől, hogy határozott lépteket tegyünk a kicsinyek között végzendő szolgálat tekintetében. Ma pedig, amikor karnyújtásnyira vagyunk a megvalósulástól, ismét elénk hozza Urunk ezeket az igéket. Kinek ne lennének kérdései, kételyei? Ki ne akarná tudni, hogy Isten mit tart jónak saját élete és a rábízott feladat kapcsán? Nekem is voltak megingásaim hetekkel ezelőtt, amikor nem tudtam megmondani, hogy az, amibe belevágtunk, az Isten akarata- e vagy a mi emberi erőfeszítésünk csupán. Hálás vagyok az Úrnak, hogy Ő mindig megadja a válaszait, mindig akkor és úgy felel, hogy az egyértelmű legyen. Erősít, felvértez, bölcsességet ad, úgy szól, hogy ha készek vagyunk hallani, érthető és tagadhatatlan lesz akarata. Ma is így van: a kicsinyek ügyét tárja elénk, és ezen túl a legfontosabbat, ami az Ő szándéka velünk.

2. Az igeszakasz keretes szerkezetű- bár az első verse zárójeles, ami arra vonatkozik, hogy a legelső kéziratokban nem szerepel, csak a későbbiekben található így. Mégis nagyon fontos, ez a lényeg. Gondoljunk csak igen fontos költeményeinkre, a Himnuszra, Szózatra: ezek visszatérő keretversei a leglényegesebbet hangsúlyozzák, azt a fohászt, a vágyat, amit a költő a szíve mélyéből versbe szedett. Már itt is ezzel találkozunk- a hallgató egy kedves, bájos, szinte meseszerű történetet hall, de nagyon komoly és mély értelmű üzenet keretezi az idilli szöveget. Az Emberfia azért jött, hogy megmentse az elveszetett- Isten nem akarja, hogy egy is elvesszen…

 Mit jelent veszíteni? Alul maradni egy küzdelemben, legyen szó egyéni vagy csoportos versengésről. Mi jelent valamit elveszíteni? Valamitől megfosztottá válni- ennek a gyülekezetnek a 20. századi történelme így áll előttem, szinte a veszteségek egyházaként tekintek rá: - elveszítette fiatalságát a kényszermunkában, elveszítette iskoláit, földjeit, elveszítette közössége egy részét a kitelepítés/ kiűzetés során, elveszítette nyelvét a kényszerű tiltás nyomán. De nem kell őseink, elődeink múltbeli megtapasztalásaira tekinteni-  személyes sorsunkban hányszor életük már át hogy nem maradt meg az, amit szerettünk volna megtartani. Ki ne lenne közülünk, aki ne tudná, mit jelent valamit, valakit elveszíteni! Jó azt hallani, különösen ebben a templomban, hogy Isten akarata nem ez, Isten Fia menteni jött!

 A számítógép világában a mentés nagyon fontos művelet, egy apró kattintás és már készen is van. De ha elmulasztjuk, vagy ha nem állítjuk be automatikusan, minden munkánk odaveszhet. Az életünkben is hasonlóan történik. Ádám és Éva bizalmatlansága azt jelentette, hogy ők kikapcsolták az automatikus mentés funkciót. Nincs az életünkben automatikus mentés, valakinek el kell végezni, kattintani kell. Amikor azt mondjuk: Istenünk nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen, azzal azt mondjuk: ő a mentést akarjak az örök életre megmaradást. De ez nem egy kis művelettel történik, hanem Krisztus halála és feltámadása által, s azzal, hogy mi bízunk ennek az áldozatkész szeretetnek a mentő erejében. Isten nem akar bennünket elveszettnek látni, hanem a megmenekülésünkért cselekszik.

Lukács evangéliumában a 15. fejezet foglalkozik az elveszettel- egy elgurult pénzdarabbal, ami tehetetlenül pördül ki egy zsebből, vagy kendőből és várja, hogy kiseperjék egy elrejtett zugból. Egy fiútól, aki tudatosan szembeszáll az apja akaratával, életmódjával és csellengő lesz belőle, tékozló, lecsúszott, elrontott életű ember. S egy bárány- aki számomra inkább a jóhiszemű kóborló, a naív útkereső mintaképe lehet. Egy bárány, aki megy  a maga feje után, fűcsomóról fűcsomóra, forrásról forrásra keresi táplálékát, - ember, aki a jobb életlehetőségekre ácsingózva egyedül marad, mert nem ügyelt a közösségre, nem figyelt pásztorra…

Ez a bárány csak keresgél. Ahogyan mindannyian. Gyermekként biztos pontként keressük édesanyánk tekintetét, majd az egyensúlyunkat, aztán saját rátalálunk a hangunkra, egy- két évtized alatt az énünkre is. Keressük a helyünket azokban a közösségekben, amikbe beleszülettünk, melyek magukba foglalnak bennünket. Keressük a személyiségünk kiteljesedését emberi viszonyokban, barátságokban, munkavégzésben. Keressük a boldogságunkat szeretetkapcsolatban, házasságban, családban. Nehéz arra választ kapni, hogy a nekünk adott évek alatt megtaláljuk- e a számításunkat, megleljük- e azt, ami igazán elégedettséget ad, vagy örömmel lát el. Keresgélünk, miközben pont azt nem keressük, aki minden szeretet és jó forrása, akiben békét és boldogságunkat megtalálhatnánk. Pontosan Istent hagyjuk ki a számításainkból. De az Úr nem akarja ezt! Nem akarja a nélküle élő, Őt, igéjét figyelmen kívül hagyó, bűnös ember halálát, nem örül a mi elveszettségünknek!

3. Az öröm vasárnapja van. Jubilate! Örvendezzetek! Minek? Annak, hogy Istennek a te személyes életed fontos! Érted cselekszik, éretd él! Neki iu. az egyes ember a drága, Ő nem arctalan tömegekben gondolkodik, hanem rád figyel. Ez a történet arról beszél, ami az egyik legszebb üzenet, a legfontosabb örömhír: én is fontos vagyok Istennek, az én egyszerű, kicsiny, jelentéktelen életem is kedves neki.

Püspöki jelentést, zsinati beszámolókat hallgattam pénteken- az elvégzett munka értékelései, eredmények, nyertes pályázatok sikerei, ugyanakkor erős kritika, és a számonkérés hangja is elhangzott- mindebben számok, milliók, tömegek, pénz és gyülekezetnagyság… Mintha ezeknek az aránya, nagysága lenne csak fontos. Közben egy olyan mondat is elhangzott, amivel nem tudok egyet érteni: „Isten nem azt kéri számon, hogy hányan tértek meg, hanem hogy szóltunk- e.” Baj lenne, ha csak mondanánk, mondanánk az evangéliumot, beszélnénk Jézusról és közben nem figyelnénk oda nagy szeretettel és nem keresgélnénk, nem mennénk az elveszett után! Hiszen ez így szerintem kontrasztban áll azzal, amit megélek, más ez, mint Isten hűsége az egyetlen iránt! Nincs arról szó egyik evangéliumban sem, hogy mi van a 99-cel, azok bizonyára jó helyen vannak. De arról szó van, hogy az Úr egyetlen juha elvesztét sem akarja. Felelősségünk tehát van egyért, akár egy volt konfirmadus társunkért is imádkozhatunk, egy családtagunkért, egy valakit is kérhetünk- és bár igaz, hogy nem a döntése, de a mi felé irányuló figyelmünk mégiscsak számon kéretik majd. Mégiscsak megkérdezheti az Úr, hogy miért nem járultál hozzá egy imával, látogatással, hívással az ő megtéréséhez? Hiszen Jézus érted mindent hátrahagyott- és a te megmentésedre jött. Foglaljuk a keretversekbe a saját nevünket. Mert az Emberfia azért jött, hogy engem megkeressen- Isten nem akarja, hogy én elvesszek kicsinyek közül… Ennek ismeretében öröm születik és örvendezés háza lehet a templom!  

 Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt. Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt. Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: "Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!"Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, Jézus így válaszolt nekik: "Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből." János 10, 22-29

Nem kell orvosnak, vagy képzett pszichológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: a bizonytalanság felőrli az idegeket, és összeomláshoz vezethet, tehát a lelket is rombolja. Ha a hosszú kezelési és kivizsgálási várólistákat említik, akkor azoknak a negatív következményére is gondolok- hiszen azok főként azért vannak ránk rossz hatással, mert a várakozás ideje alatt nem tudunk biztosat a bennünk lévő kórról, nem ismerjük annak annak súlyosságát. Hónapokon keresztül kell várni csak egy vizsgálatra s azután annak kielemzésére- s eközben a beteg számtalanszor végiggondolja eshetőségeit, de bele is lovallja magát olyasmibe, aminek lehet, hogy semmilyen létjogosultsága nincs. A bizonytalanság felőrli a belső erőt, lelkileg kizsigerel. Nem véletlen, hogy a halálra ítélteket sokszor hosszú időn keresztül váratták, amíg megtört az elszántságuk, oda lett a bátor kiállás, és a végén teljesen megtörve mentek a bitóra.

A zsidók között a farizeusok olyan közösség voltak, akik a Szentírás legjobb ismerői és alkalmazói voltak- ezért is nevezték őket írástudóknak. Életükben központi helyen állt Isten személye, mindent az Ő parancsolatainak rendeltek alá-gyakorlati életük minden megnyilvánulása szorosan kötődött a vallási, nemzeti, kultikus szabályokhoz. Belőlük került ki a legtöbb államférfi, ők alkották a döntéshozó testületet az un. nagytanácsot- szinedriumot-, de a papok és tanítók- rabbik is ebbe a csoportba tartoztak. Ha valamely egyszerű ember el akart igazodni, a mindennapos élet vagy a hit kérdései során kétségei, nehézségei támadtak, akkor ők voltak a példa, a támpont.

Ma viszont azt halljuk, hogy Jézus személye tekintetében ők maguk sem voltak képesek eligazodni, sőt úgy érzik, Jézus bizonytalanságban tartja őket... 

Különös helyzet. Valóban így van, vagy csak ezt mondják? – Sok helyen olvashatunk arról, hogy a farizeusok azért tesznek fel kérdéseket Jézusnak, hogy sarokba szorítsák. Ő maguk ismerik a választ, de nem akarják, hogy az mások számára is elérhető legyen.  

Azt tapasztalom, hogy ez a hozzáállás azóta is igaz az emberre, arra az emberre, aki tud valamit Jézusról, Istenről, de nem akar dönteni mellette. Nem akar személyesen állást foglalni, inkább hárít, és azt mondja: Isten tehet arról, hogy nem tudok hinni. Isten tehet arról, hogy nem vagyok hívő ember- mert nem mondja meg, létezik- e  vagy sem, nem mondja meg, igaz- e a teremtés, igazak- e a csodák, és legfőképpen, lehetséges-e, és igaz- e feltámadás, menny és pokol. - A farizeusok bújtatott módon támadják Jézust: te vagy az oka a bizonytalanságnak. Te vagy az oka az ember hitetlenségének. Te tehetsz arról, hogy lelki kérdésekben még mindig nem látunk tisztán, és annyi vallás, annyi elképzelés fér meg párhuzamosan egymás mellett. Támadnak, mert ők személyesen nem akarnak dönteni, mert az kellemetlen lenne- de ez ma sincs másként. Valaki más mondja meg kívülről, mit kell tenni, mi a jó. Valaki más adjon változást- felülről… Nem magunkban keressük, nem önmagunkon kezdjük. Azt viszont tudni kell, Jézus soha, senkire nem fogja magát ráerőszakolni. Soha senkit nem fog hatalmával hitre kényszeríteni. Megmutatja magát, beszél hozzánk és hív, de a döntést nekünk kell meghozni. 

Ezt a választ adja azoknak is, akik őt vádolják azzal, hogy bizonytalanságban tartja őket. Figyeljétek meg a tetteimet. Hallgassátok a szavaimat. Nézzétek a csodákat, lássátok meg a benne rejlő isteni szeretetet. És válaszoljatok ti magatok arra kérdésre, ki vagyok én. A tettek magukért beszélnek- megmondtam, de ti nem hisztek. 2000 éve vallja Jézus tanítványi serege, hogy Ő valóban Isten Fia. De könnyebb azt mondani- „ szerintem ez nem olvasható ki Bibliából. Szerintem az egyház meg akarja vezetni a világot. Szerintem a lelkészek homályosan beszélnek. Szerintem ezt csak el akarják velünk hitetni”. Már az első húsvétkor is így volt ez. Nagypénteken, Arimátriai József alighogy otthagyta a sírt Jézus testével, pár perccel a temetést követően megjelentek a főpapok Pilátusnál, a helytartónál. Azt kérték, őriztesse a sírt, mert Jézus, a „ csaló” beszélt a feltámadástól. Nehogy ellopják őt a tanítványok, és majd azt hazudják az embereknek, hogy tényleg feltámadt. Pilátusnak ezzel betelt a pohár- azt mondta, van főpapi őrség is, őrizessék ők a sírt. Azok pedig valóban kivezényelték oda a katonákat, biztonság esetére még a sírt is lepecsételték- mondhatnánk, lezárták egy plombával… De a feltámadást követően mégis elhintették ezt történetet a nép között: nem támadt fel, hanem ellopták a tanítványok... Mennyivel egyszerűbb egy hazugságot kreálni, mennyivel egyszerűbb támadni, kétségeskedni, semmint hinni, elfogadni a nyilvánvalót. Jézus valóban él és itt van közöttünk!-  Jézus ma sem mond nekünk mást- aki hozzá tartozik, az követi őt, hallgat rá, és annak megáldja az életét- sőt azt a tanítványt beviszi az örök életre. 

Több tipikus oltárkép jelenet van: például az utolsó vacsora, a mennybemenetel, de sok gyülekezeti teremben található festmény a Gecsemáné kertben imádkozó Jézusról. Nemrégiben találtunk egy ilyen festményt itt a karzaton. Szépen megtisztogattuk a portól és pókhálóktól és felhelyeztük az étkezőnk falára. Még aznap észrevettük, hogy nem hiába volt félretéve ez a festmény: egy másikra lehet ráfestve, vagy pedig elhibázta a témát az alkotó. Egy adott szögből ui. Jézus, mint Jó pásztor látható. Persze csak egy erős kontúr és a pásztorbot a kezében. De mennyire prédikációvá válhat ez a kép! Jézus abban az utolsó imájában minket említ az Atyának- minket, akik majd a tanítványok szavára hiszünk benne. Ránk gondol, hogy bárcsak képesek lennénk követni őt. De fordítva is igaz: ha ő nem könyörög értünk, és nem cselekszik azért, akkor mi nem ismerjük fel, hogy Ő a mi jó pásztorunk, életünk vezére, közösségünk összetartója az igaz és egyetlen Isten, aki örök élet forrásaihoz vezet. Ha Jézus nem imádkozna értünk, ha Jézus nem tenne meg mindent, akkor nekünk csak kétségeink, tévhiteink és bizonytalanságunk lenne, mert mi abból önerőből és önszántunkból nem tudnánk kikerülni.  

Néri Szent Fülöp ( 1515-1595) - akit Goethe humoros szentnek nevezett- egyszer dialógust folytatott egy fiatalemberrel. A fiú sikeres tanulmányairól beszélt neki. Fülöp akkor így szólt hozzá: ,,Szerencsés ember, most tanulsz. Pár év múlva doktor leszel, és kezdesz pénzt keresni. Ügyvéd leszel és prelátus, és sok egyéb tisztséged is lesz. Boldog leszel, és már nem is fogsz mást kívánni.'' A diák már azt hitte, hogy Fülöp komolyan beszél. De akkor magához vonta, és ezt suttogta fülébe: ,, És aztán?'' Ez a súlyos kérdés új irányt adott az ifjú jó barát életének.--

A farizeusok bölcs emberek voltak, tudták, hogy Isten ígérete szerint lesz „ azután”. Egy másik írástudó vezető réteggel szemben ők vallották a feltámadást. Míg a szadduceusok tagadták ezt, ők hitték, hogy Isten egy új életre hív a földi élet után.  Tehát a zsidók közül a farizeusok hittek a feltámadásban, bölcsek voltak, tudták, Isten a túlvilágon igazságot szolgáltat, és reménységünk, hogy hazatalálhatunk hozzá.  

Jézus személye azért olyan fontos, mert az akkori és mostani emberek számára is benne valósul meg a legmélyebb reményünk, benne ölt testet farizeus zsidó és minden túlvilági életet hívő ember hite.  

Newtont, a híres fizikust egyszer megkérdezték: hogyan lehet, hogy Isten majd feltámasztja porrá vált testünket?- Ő erre összekevert egy marék vasreszeléket egy marék homokkal és arra kérte beszélgetőtársát, válassza szét a kettőt egymástól. „ Ez lehetetlen”-hangzott a válasz. Mire Newton elővett egy mágnest és keverék fölé tartotta… A vasreszelék odatapadt a fémhez. Newton így zárta be a beszélgetést: „Aki ekkora hatalmad adott egy darab vasba, hogyne lenne képes feltámasztani porainkat is?” 

Nem kétség a Szentírás tanúsága szerint, hogy Jézus Isten Fia, a Feltámadott Úr. Ő a jó pásztor, aki életét adja az övéiért, azokat már ebben az életben és az eljövendőben is megtartja. Bizonytalanok vagyunk- e, vagy hiszünk szavának és követjük Őt?

A tegnapi prédikációmat valami miatt nem tudta megjeleníteni a blog. Ma próbálom megoldani a problémát. Remélem, sikerül. Legyen áldott hetetek!

Nagyapám béna volt. Egyszer megkérték, hogy meséljen el egy történetet tanítójáról.

Elmesélte, miként ugrált és táncolt a nagy Baalschem imádkozás közben. Nagyapám állt és mesélt, de az elbeszélés annyira magával ragadta, hogy ugrálva és táncolva kellett megmutatnia, hogyan tett a mestere.

Attól az órától kezdve meggyógyult…

Így kell történeteket elmesélnünk.  ( Buber)

 Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. János 4, 24

Hol lakik a lélek? A szívben vagy a gondolatokban? Van egyáltalán, vagy csak úgy hisszük? Nincs is lélek, csak elektromos impulzusok az idegsejtek között?- Azt hiszem gyakorlati, mindennapos megtapasztalásaink nem engedik ezt a nemes, lényegi valónkat csupán a mérhető fizikai valóság szintjén értelmezni. Egy szavunk is van: " lelketlen" az, aki ezt a belső meghatározottságot nem veszi tudomásul, és ennek megfelelően érzelemmentesen, lelki vetület nélkül, ridegen cselekszik.

Az ókori zsidók a szívet és a vesét gondolták lakelyéül. Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait ( Zsid, 4, 12) Amikor a zsidókhoz írt újszövetségi levében ezt olvassuk, az azt jelenti, hogy Isten igéje lehatol a lelkünk valónk legmélyére. Ezért nem mindegy, hogy tápláljuk- e, karbantartjuk-e, mit talál ott Teremtőnk.

Egy kedves gyermekének jut eszembe:

"Kis szívem, kis szoba, nincsen lámpás benne,

oly sötét, mint az éj fényes hogyan lenne?

Arra jár a Király, ő gyújt tiszta lámpást,

szívembe világít, és ott vajon mit lát

Sok a szenny,a szemét a kicsi szobában,

szomorú a Király, amikor meglátja..."

Ha valaki Istent imádja, annak a legmélyebb valójából, mondhatnánk, tiszta szívből kell ezt tennie. Figyeljük meg, hogy az imádat szó, az Istenre vonatkozik, nem rendelhető egy finom étel, egy szeretett ember, vagy egy jó program mellé. Imádni csak Istent lehet, szabad, kell... S ezt nem lehet tenni kötelességtudatból, színelelve, vagy felvett viselkedésként. Istent szívből lehet csak imádni, vagy sehogysem. A Király belelát a kis szobába, az ige lehatol az ízek mélyéig.

Isten imádói lélekben és igazságban imádják Őt. Az igazság nem relatív, nem nézőpont kérdése. Az igazság maga Jézus, hiszen ő mondta magáról: " Én vagyok az út, az igazság és az élet ( Jn 14,6) Isten imádóinak tudatában kell lennük azzal, hogy az Úr nem félrevezethető és hogy nem csaphatják be saját magukat sem. Ő mindent tud. S ha valaki az Ő útjára lép, akkor el kell hagynia mindent, ami nem illik Isten imádatához- az igaztalan, hazug helyzetet, a bűnt, ami elhomályosít, és takargatnivaló. Az egyház, Krisztus népe nyílt sisakkal külzd a gonosz ellen- talén ez is szemet szúr mindazoknak, aki szeretnek a zavarosban halászni. Mindazáltal fontos, hogy Isten imádói magukon alkalmazzák először ezt a tételt, és ne feledjék- nem lehet rutin az Istenhez tartozásból- minden a szíven, a lelken áll. Azt nem csak táplálni kell, erősíteni, de tisztogatni is.

Mert annak a már idézett gyermekéneknek van még egy versszaka:

" Menj oda őhozzá, ogy Ő megtisztítson,

vérével megmosson, üdvösséget adjon."

Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.

Sajnos nem tudok túl sok igét idézni a Példabeszédek könyvéből, pedig olyan sok bölcs mondást tartalmaz. Ezt a mondatot viszont nagyon szeretem és igazságát számtalanszor átéltem. Mit jelent a barátság, mi az, hogy nyomorúság, és hogyan szeret egy testvér? Nehéz leírni, de konkrét helyzetekben érezzük, tudjuk: ez az, így működik...

Nyomorúság- nyomorult helyzet, nyomor, nyomorék- szürke színű szavak, fájdalmasak és megborzongatók. Pedig kerültünk már ilyen helyzetbe és volt, hogy olyan nyomorultul éreztük magunkat. Nem kellett ehhez betegség, sem háború, kifosztottság vagy üldözöttség. A nyomorúság egy nagy szükséghelyzet is lehet, amikor szükségem van jó szóra, szükségem van biztatásra és megerősítésre, szükségem van belső igazolásra, elismerésre, valamire, amitől fel tudok egyenesedni, amitől egész és tartással teli lesz az életem.

Nyomorúság, amikor össze vagyok omolva, tanácstalanul és letaglózottan érzem magam- miért, mi okozza? Lehet csak csupán egy szó, de olykor egy vesztettnek tűnő ügy, amiért annyit küzdöttünk.  

Nyomorúság lehet egy olyan helyzet, amiben szorongatva érzem magamat- szorítást érzek a félelmeimtől, a kételyeimtől, s ismeretlen sötét indulatoktól. Szorongathat olyasmi, ami megoldatlan- amitől nem tudok szabadulni, körülvesz, körültekeredik rajtam....

És ilyenkor jön a barát, aki mindig szeret, de most testvérré válik. Két testvérem van- mindeketten fontosak nekem, s mindkettőjükre másként számíthatok. Jó nekem, mert tudom, milyen a vér szerinti testvér, az összetartozás ilyen mélysége, de biztonságos lazasága is.

Az utóbbi pár napban többször élhettem át, hogy a nehéz helyzetben, amikor külső és belső feszültségektől megfáradtan tényleg egyedül Jézus segítségében bízhattam, hirtelen ott termettek a testvérek. Akiket barátként tartottam számon- most  odaálltak mellém és megéreztem- tényleg testvérek vagyunk. Mert nem lehet, hogy a sötétség elnyelje a világosságot. Mert az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

Ha be majd mesélnem kell egyszer arról, milyen volt ez a húsvét, milyen ez a május, akkor be tudok majd számolni arról, hogy testvérekre találtam a kihívások, a próbatételek közben. Azt fogom mondani, hogy a csángóknál jártam, a héátfalusiaknál, a gyimesben és a moldvaiaknál. Azt fogom mondani, hogy az ő nyomorúságukban én magam újra testvérré lettem. Nemzet, nyelv, összetartozás csodáját tanultam. De arról is beszámolok, hogy mit jelent Jézusban testvérnek lenni, s hogy ezen a tavaszon ezt is nyomorúságok közepette tapasztalhattam meg újra. Mit jelent nekem ez a gyülekezet? Sokszor nehéz, embert próbáló szolgálatot, mert tanulnom kell az itteniek szeretet-nyelvét. De áldást és örömöt, mert itt lelki vezetővé értem és a gyülekezetben gyakorta tapasztalom- élem igazán: mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Egy fiatalságától, otthonától, nyelvéttől  megfosztott közösség összetartó ereje ez, hiszem, hogy az Isten csodája közöttünk.

remegve ejtem lelkemet elébe
a szívem hallgatom - kopog-e még?
És megunom ez egyhangú zenét
pedig de jó, ha ver és nincsen vége

Úgy érzem, mintha ingoványon járnék
és jaj süppedt alattam a talaj,
de bennem még ellentállást szaval,

de fülemet betömte. - Ó, mi vár még
reám, ki immár néma, hangtalan
Fejem lehajtva megadom magam.

1922.