Ma ezt Papp Zoltán tanár úr előadásában hallgathattuk meg a nemzeti ünnepre összeállított műsor keretében. Felemelően szép volt!
Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Ézs 40,3
Igék, imák, képek
Igehirdetés március 15-én
Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
Filippi 2, 3-8
Igazságszeretet, szabadságvágy, felelősségtudat, hazaszeretet, bátorság, kitartás, áldozatkészség. Olyan emberi tulajdonságok, melyek a forradalom nagyjain kirajzolódó, egyértelmű jellemvonások voltak. Nem lelkészi fantázia az, hogy ezekeknek a hősöknek az életében az istenfélelem, a hit fontos szerepet játszott. Ki- ki közülük a maga felekezete és lelki vehemenciája szerint élte azt meg, de kétségtelen, hogy mindannyian hitték: Isten teremtményei ők is és ellenfeleik is. ( Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.)
Vallották, hogy mindenki meg kell álljon egyszer Isten előtt, számonkérésre. Hitték, hogy Ő igazságos és az jó, a szent ügyet a háttérből segíti. Erkölcsi tartásuk és emberi értékeik egyértelműen keresztény gyökerűek- semmit se tegyetek hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok, úgy, ahogyan Krisztus tette értetek!
Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Miért lehet 163 év távlatából is fontos, hogyan emlékezünk Jókaira, Petőfire majd Kossuthra és Batthyányra, Görgeyre s a szabadságharc későbbi tábornokaira? Mert történelmünknek olyan emblematikus alakjai ők, akik komolyan vették nemzetük iránti felelősségüket, és saját érdekeiken túl a haza sorsa volt számukra fontos- nem csak ismerték a Krisztus himnusz sorait, de azt élték- egymást magatoknál különbnek tartsátok!
Egy afrikai hitvallás mondja: Krisztusnak nincs keze, csak a mi kezünkkel tud dolgozni, Krisztusnak nincs lába, csak a mienket használja, hogy az embereket az ő útjára vezessen.
Petőfi így írt- "Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek / Az emberiségért valamit!" "Adj, isten, adj fényt és erôt nekem, / Hogy munkálhassak embertársimért!" – Annak a vékony fiatalembernek mély meggyőződése, hogy a poéta, ő maga a nép szellemi vezetője, szinte próféta, akinek kötelessége erőt önteni a népbe, felrázni, vezetni, utat mutatni, példát adni. Hitte, szilárdul, hogy a szabadság kivívása, a tömegek mozgósítása rá van bízva. 1848 őszén Apostol című műve megírásakor már előre vetítette a halált is, amit Krisztus halálához hasonlóan mutat be- nem értik az apostolt, és gúnyolódnak sorsán, szenvedésén. A szabadságharc költőjeként Petőfi bátran énekli halába a barátait, és ő maga is bátran indul, mert hiszi, hogy áldozatának van értelme, szeretett nemzetéért. Pál így ír Jézusról: engedelmes volt a halálig, mi úgy látjuk nagyjainkat, akik azt az indulatot élték, amit Jézuson láttak: engedelmesek voltak a halálig… Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Hitték, hogy nem merül feledésbe, mindaz, amit ők cselekedtek, nem hiábavaló áldozatuk. --- Ma, ha valamely település központját keressük, és a navigálóba beírjuk Kossuth tér, vagy Petőfi utca, biztosan a főtérre jutunk…
Vajon hogyan tanították volna gyermekeiket, unokáikat erről a másfél évről? Mit szeretettek volna átadni családjukban a magasztos eseményekről? S ha túlélik, vagy ha most valóban feltámadnának és itt lennének közöttünk, vajon elégedettek lennének-e az ünnepléseinkkel, a megemlékezésünkkel? Nincs illúzióm. Nem hinném, hogy lenne mivel megállnunk előttük.
Mert az a példa, amit ők éltek- haltak elénk, mára szinte a múlté. Bár szavaljuk a Nemzeti dalt, de a 12 pont még mindig a betöltésére vár. Bár ilyenkor mindenhol nemzeti színű szalagok, dekorációk, mégis kommerszek a mindennapjaink. Milyen távol vagyunk a haza szeretetétől, nyelvünk óvásától, nemzeti lobogónk és színeink mindennapos tiszteletteljes használatától! Hiszen egy 8 éves gyermek, aki hosszú költeményeket köteles megtanulni- az iskolai tananyag szerint nem kell, hogy ismerje és el tudja szavalni a himnuszt! Egy ismerősömet egyenesen kigúnyolták egy iskolai ünnepségen, mert fennhangon énekelte nemzeti imádságunkat. Kamerunban a himnuszuk eléneklésével kezdik a napot a tanulók! - Norvégiában a családi házak udvarában minden reggel felhúzzák a nemzeti lobogót és napnyugta előtt bevonják- mi csak kampányszerűen használjuk és csak és középületeinket ékesítjük azzal. Pár évvel ezelőtt szégyenteljesen megalkották a „ magyarkodás” szót- ami értelmezhetetlen, ugyanakkor ironikus jelzője a magyar nemzet mellett való büszke kiállásnak.
Az az indulat legyen bennetek, ami a Krisztusban volt- az ami őket hajtotta, éltetette, ami az ő reményüket adta… Ha itt lennének közöttünk a márciusi ifjak, a szabadságunk, függetlenségünk élharcosai elkeserednének, hogy életünket mennyire a látszatvalóságnak szenteljük, a nemzeti érzésünk mennyire önátadás nélküli. Ünnep, szokás, koszorúzás, ok a munkaszünetre. Pedig ők azt akarták, hogy a nemzet az ő helytállásukból merítsen. Komolyan vesszük- e, becsüljük – e március 15- e vívmányát? - ha igen, akkor október 6-án gyászszalagot kellene tűzzünk magunkra, és meg kellene emlékezzünk ugyanígy, itt együtt az aradi 13-ról. Komolyan vesszük- e becsüljük- e a 48-as forradalmárok életáldozatát?- ha igen, akkor nekünk is így kellene kiállni a magunk fegyvereivel hazánk javáért.A kkor nem örülnénk a hamisságnak, hanem együtt örülnénk az igazsággal- igen ez a mondat is a Szentírásból való… S akkor nem csak azt szólnánk, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy nem csak a respublika lenne előttünk, hanem elkezdenénk tanulmányozni őket, a hitüket, azt az indulatot akarnánk élni, amit ők. A szívünk dobbanna úgy, ahogyan az övék azokban a meghatározó években. Amikor az egyik Széchenyi egy évi jövedelmét ajánlotta a magyar tudományos akadémia megalapítására, a másik könyvtárát ajánlotta fel. Akkor áldozatkészek lennénk a nemzetünkért. De mindehhez Isten lelkének kellene áthatnia bennünket. Krisztus áldoztából kellene tanulnunk, az ő empátiával kellene egymásra néznünk, hogy végre észrevegyük egymásrautaltságunkat, az ő önzetlenségét magunkévá téve kellene legyőzni a közönyünket. Az úrhatnámságot a szolgálatkészség és alázat kellene, hogy felváltsa.
Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
– Egyben biztos vagyok, hogy a forradalmáraink is olyan emberek voltak, mint mi, ugyanakkor mégis többek. Tudták mi az ő dolguk és feladatuk abban a világban, és azon a helyen, ahová Isten teremtette őket. Tudták mi az, amiért ők kell helytálljanak és lelkiismeretük szerint harcoljanak, és mi nincs az ő kezükben. Tudták az erő, a bátorítás az onnan felülről jön, és számot kell majd egyszer adjanak arról, mennyire voltak hűségesek- nemzetükhöz, Istenükhöz. Március 15- e már böjti időben van- nézzünk magunkba, tartsunk hát bűnbánatot, valljuk meg hiányosságainkat, leplezzük le a látszatot és kérjük Istent, hogy belénk is adja bölcsesség és engedelmesség lelkét, ahogyan adta azt történelmünk nagyjainak, hogy az az indulat lehessen bennünk ami a Krisztusban volt, aki odaadta életét értünk, az övéiért.
Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
A világ egyik legismertebb keresztény éneke
A szőnyeg visszája
Kétségbe esem sokszor én is
A világon és magamon,
Gondolva, aki ilyet alkotott:
Őrülten alkotott s vakon.
De aztán balzsamként megenyhít
Egy drága Testvér halk szava,
Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
S most már a mennynek angyala:
,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha - legszebb perceinkben -
A színéből is - valamit."
Ferde vagy egyenes?
Intenzív és hosszú napok után végre ismét itt vagyok, hogy legalább néhány napvégi gondolatomat és érzésemet megosszam.
Most éppen az motoszkál a fejemben, hogy rengeteg gyakran használt mondatot vélünk igaznak, miközben szerintem azok alapjában véve ferdítik az igazságot. Mondom is a példákat: " mindenkinek arra van ideje, amire akarja". Ez az óriási badarság. Én vagyok az élő ellenpélda. Nekem nincs időm arra sem, amit mások akarnak, vagy ami szükséges.
Jön a következő: " majd az idő begyógyítja a sebeket". Ilyen különös képessége lenne az időnek? Miként lehet az, hogy évtizedes haragok nem enyhülnek? Hogyan lehet, hogy van, ami évek múltán is szúró fájadalmat okoz a szívünk táján? Szerintem az Idő Ura a mi nagy Gyógyítónk!
S a klasszikus: "mindegy miben hiszel". Tényleg mindegy lenne? Szerintem az ön- és másokat pusztító vallások, a lelki káoszt okozó hiedelmet és valós testi betegséget generáló hitek egyáltalán nem mindegy mennyi embert érnek el.
Egyszóval ezek a ferde példabeszédek igencsak elgondolkodtatók- számtalanszor nem is hagyom szó nélkül. Ezek a minennapi bölcselkedések csak úgy burjánoznak, első hallásra könnyű egyetérteni velük, olyan nagy magyarázatot nem is igényelnek. Könnyű rábólintani, egyszerű idézni, nem beszélve arról, hogy az azonosulás sem jelent problémát.
Ezzel szemben azok a mély igazságokat tartalmazó idézetek, nem annyira közkedveltek. Hiszen azokon hosszasan kell elmélkedni, vagy éppen bennünket a szívünknél ragadnak meg- életünk gyenge pontjait érintik és fellebbentik a fátylat gyarló, hiányos mivoltunkról, hibás gyakorlatunkról, kapcsolataink gyengeségeiről.
Hadd szúrjak be néhány mondatot most a bibliai bölcsességirodalom remekművéből, Salamon példabeszédeiből. Remélem ezek arra ösztönöznek, hogy belelapozzunk és ráleljünk arra, ami nem ferde, ferdített, hanem igaz, helytálló és követendő.
Péld 1,7 Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.
Péld 5,22 Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg.
Péld 8, 13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat.
Péld 10,1 A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.
Péld 10,11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.
Péld 10, 19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.
Imanap- március 5- e szombat, 5 óra- II.ker ev. egyházközség
Ez a mostani bejegyzés " vendég" nálam.
Gazdag Zsuzsa lelkésznő sorai a nők ökumenikus világimanapjáról. Az írás is gazdag tartalomban, információban. Szeretettel ajánlom.
( Megjelent: Lelkipásztor. Evangélikus lelkészi szakfolyóirat, 2011/1. 1. o.)
Címe: Isten legutolsó ajándéka- imanapra
Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: "Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak." Ő azonban így válaszolt nekik: "Ti adjatok nekik enni!" Mire ők ezt mondták neki: "Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?" Jézus azonban megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" Amikor megnézték, így szóltak: "Öt kenyerünk van, meg két halunk." Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit egy-egy csoportba a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jól is laktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak. (Mk 6,34–44)
Van, aki szeret utazni, és van, aki nem. Én az utóbbiak közé tartozom, legalábbis, ami az előkészületeket illeti…
A bőrönd az utolsó pillanatban valahogy mindig „túl kicsinek bizonyul”, és a helyszínen aztán valahogy mégis épp az a tárgy vagy ruhadarab nincs a kezem ügyében, amire valóban szükségem lenne…
És mégis, Chile esetében azt hiszem, gondolkodás nélkül kivételt tennék. Kíváncsian várnám az utazást, izgatottan készülnék az indulásra, és nem riasztana el a hosszú és ezért minden bizonnyal fárasztó repülőút sem…
Hiszen – ahogy a képeken is láthatják majd – egy csodálatos országba érkezhet az utazó akkor, ha Dél-Amerika, közelebbről is Chile felé veszi az irányt.
Oda, ahol az a mondás járja, hogy amikor Isten a világot teremtette, mintegy „elrejtett”, mondhatni „eltett későbbre” olyan dolgokat, amikkel az embereket meg akarta örvendeztetni. Ilyenek voltak: a forróság és a hideg, a nap és a hó, a tavak, a tenger és a folyók. Ezen kívül a forró sivatagok, méltóságteljes tűzhányók, magas hegyek és számtalan sok ásványi kincs is ide tartozott. Ezen kívül még sok szép fát, különböző állatokat, gyümölcsöket, madarakat és halakat is. És Isten mindezeket kézbe vette, majd a világ legeldugottabb helyein szétszórta ezeket. Így állott elő Chile, a hosszú, keskeny tengerparttal, elképesztő sokszínűségével, a Csendes-óceán partjainál és a dél-amerikai Andok hegyláncai között.
Az idei ökumenikus női világimanap középpontjában ez a varázslatos ország, Chile áll. Egy olyan szeglete a világnak, amelyet minden tekintetben a szélsőség jellemez, földrajzilag, politikailag, gazdaságilag és társadalmilag egyaránt.
A hírekből tudhatjuk, hogy ez az a hely, ahol 1973 szeptemberében erőszakkal megdöntötték a demokratikusan megválasztott Salvador Allende Gossens (1908–1973) elnök hatalmát, 1990-ig tartott az Augusto Pinochet Ugarte (1915–2006) tábornok nevéhez köthető katonai diktatúra. Ez alatt az idő alatt sokan külföldre emigráltak, másokat bebörtönöztek, megkínoztak, megint másoknak „nyoma veszett”. A szegénység a lakosság ötven százalékát érintette, amit végül 14 százalékra tudtak visszaszorítani.
Az élet – az agrárállam Chilében – ma sem könnyű. Az egészségügyi és társadalombiztosítási, valamint a nyugdíjrendszer, továbbá az oktatás is piacorientált, egyéni érdekeket szem előtt tartó és nélkülözi a szolidaritást.
Egy női imanapon fordítsuk most a figyelmünket az asszonyok felé, akik nagyon nehéz helyzetben vannak.
Személy szerint engem például nagyon felháborított az a tény, hogy egy alapvetően római katolikus országban még ma is sok atrocitás éri a nőket, sajnos igen elterjedt a fizikai erőszak minden formája…
Ennek fényében idézőjelbe téve az már csak kevésbé „zavar”, hogy az asszonyok csupán 1949-ben nyerték el a választójogot. Ezen kívül – bár ők teszik ki a foglalkoztatottak 42 százalékát –, lényegesen kevesebbet keresnek, mint a férfiak és leginkább rosszul fizető állásokat kell vállalniuk.
Mindezek mellett természetesen a nők dolga a gyermeknevelés és a háztartás, a család összetartása. A fő táplálékot Chilében a kenyér jelenti, ez egyik étkezésnél sem hiányozhat.
A legszegényebb kunyhóban is a vendégszeretet jele, amikor kávéval, teával és kenyérrel kínálják az érkezőt.
„Hány kenyeretek van?” - kérdezi Jézus a tanítványokat Márk evangéliuma hatodik fejezete szerint. Krisztus nem törődik az anyagiakra utaló válaszokkal, hiszen a tanítványoknak nem volt elég pénzük, hogy annyi élelmet vásárolhassanak, amire a tömegnek szüksége lett volna. De rávezeti őket arra, hogy azt gyűjtsék be, amijük van.
Ő azután megmutatja nekik, hogy jut elég mindenkinek, ha megosztják egymással azt, amijük van és Istenben bíznak. „Hány kenyeretek van?” „Mit tudtok ti megosztani egymással és másokkal?”
A chilei asszonyok válasza világos: Ha mindenki a maga részét hozzá tudja tenni és megosztja kenyerét, megszülethet a remény egy olyan életről, amelyben senki nem szenved szükséget semmiben.
És itt most nemcsak az élelemre gondolhatunk, hanem a lelki táplálékra is. Hiszen Jézus megszánta a sokaságot, mert – amint azt az igében olvassuk – olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. És elkezdte őket sok mindenre tanítani.
A történet szerint Isten Fia először a jelenlévők lelki éhségét igyekezett csillapítani, akik annyira „éheztek és szomjaztak az igazságra” (Mt 5,6), hogy nem is figyeltek arra, közben vajon korog-e a gyomruk, vagy kiszáradt-e a szájuk a szomjúságtól…?
Tanítványai mondták neki: „Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.”
Kedves Testvérek! Nem hiszem, hogy Jézus nemtörődöm lett volna. Úgy gondolom, nem tett mást, csupán betartotta a „fontossági sorrendet”.
Hiszen mit is olvashatunk Máté evangéliuma hatodik fejezetében? Mit mond ott Jézus? „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,31–34)
Isten országának és az ő igazságának a titkát kell először megismernie az egykori és a mai tanítványoknak is Jézus közelében. És a többi is mind megadatik majd. Minden, amire valóban szükségünk van, testi és lelki értelemben.
Úgy hiszem, elsősorban ezt kell keresnünk mindnyájunknak. Mindennél jobban. Mint azoknak a chilei asszonyoknak is, akik családtagjaikkal együtt – a múlt nehézségei és gondjai közepette és a 2010-es esztendő megpróbáltatásai során, amikor földrengést, cunamit és bányászszerencsétlenséget kellett átélniük –, megtanulták, és újra meg újra megélhették és átélhették annak a mondásnak az igazságát, amely így hangzik: „Nem a körülményeink kell, hogy befolyásolják a hitünket, hanem a hitünk azért adatott, hogy úrrá legyünk a körülményeinken.”
Kedves Testvérek! A hit erő. Az Isten keresésében ott rejlik a megtalálás, a hazaérkezés és megbékélés reménye.
Mint annak a valakinek a számára, aki a világhálón ezeket a sorokat írta, amelyekkel úgy érzem mi is mélységesen egyetérthetünk:
„Láttam, hogy mások is éheznek; kik lelki-szellemi értelemben, mint én, másoknak viszont még a mindennapi kenyér sem adatik meg, amelyet mi, szerencsések, magától értetődőnek veszünk, és amellyel már nem tudunk jóllakni. Dühödten kérdeztem: hol van itt az igazság?
Úgy éreztem, nem jutok sehova az igazság keresésében. Körbe-körbe jártam. Talán toporogtam egy ajtó előtt, anélkül, hogy észrevettem volna, hogy ott van. Egyik este egy rég nem hallott magyar népmesét láttam a tévében, és az ajtó megnyikordult, én pedig odakaptam a fejem.
A történet az egyszeri királyról szólt, aki megunta már a válogatott, finomabbnál finomabb ételeket, és megparancsolta a szakácsnak: főzzön olyat, amilyet még nem evett, különben fejét veszi. A szakács megrettent, és egy kenyeret magához véve elszökött. A király persze másnap haragra gerjedt, hogy se ebéd, se szakács; azonnal nyergeltetett, és katonáival a nyomába indult. Egy sűrű erdőben találták meg a szakácsot, amint egy fa tetején ült, és még mindig szorongatta a vekni kenyeret, amellyel útnak eredt. A király megparancsolta, hogy vágják ki a fát a szakács alól, aki ijedtében imádságra kulcsolta két kezét, amikor a fa mozogni kezdett, így elejtette a kenyeret.
„Elcsodálkozott a király: hát az meg micsoda?
– Ez bizony csak kenyér – mondták a katonák. – Nem királynak való, hanem csak a szegény embernek.
Elővette bicskáját a király, szelt belőle és megkóstolta. Addig falatozott, míg a fele elfogyott. Azt mondja akkor:
– Na, ilyen finomat nem ettem még, amióta a pólyából kioldottak. Sohase mondtad, te gézengúz – kiáltotta fel a remegő szakácsnak –, hogy ilyen jóízű eledelt is tudsz készíteni! […] A legszigorúbban megparancsolom, hogy mától fogva akármit teszel az asztalomra, el ne hagyd mellőle a kenyeret.”
Eszembe jutott egy úrvacsorai alkalom, jegyzi le az idézett szerző, amikor hatalmas körben álltunk mezítláb a füvön, egy óriási kenyeret adtunk körbe, mindenki tört egy falatot, majd a mellette állónak nyújtotta Krisztus szavaival: Ez az én testem, amely érted is megtöretett. És megértettem, hogy rossz helyen kerestem a lelkem táplálékát.
A bölcselkedés, az igazság keresése nem vitt közelebb a hiányzó középpont megtalálásához. Amit kerestem, egész idő alatt ott volt, csak arra várt, hogy odaforduljak hozzá, és részesedjek belőle, és így tegyen teljessé.
Az élet kenyere nekünk is odakínálta magát. A mi asztalunkon is ott hever. Törhetünk belőle egy falatot, és tovább kínálhatjuk másoknak is. Egyszerűbb és táplálóbb eledelt nem adhatnánk senkinek.”
Tavasz?
Január közepén vettem néhány szál jácintot- olyan szép és bódító volt ahogyan kínálgatta magát a virágárusnál, hogy nem tudtam otthagyni.
Két hete a virágágyás szélén elkezdett a sok ősszel ültetett tulipán kikukucsálni a földből. Nagy lelkesen megmutattam a gyerekeknek- bár kicsit féltettem a fagytól a zöldellő gumókat.
Majd illatozó hóvirágokat láttam egy pici vázában. Annyire erős volt az illata, de mégsem volt ismerős- talán sosem szagoltam meg hóvirágot.
Aztán jött a hó.
A tavasz virágai fordított sorrendben találtak rám ebben az évben- de mintha a tavasz is bújócskát játszana velünk. Bogika azt mondta: " Unom a telet" majd ezt: " Hiányzik a nyár". Pár napja még örültem a csodálatosan szikrázó hónak, ma már mégis a tavaszi virágok után áhítozom. Pedig bizonyára még egy picit várni kell a meleg szellőkre, a haragoszöld pázsiton sárgálló pitypangokra és kedves kis százszorszépekre.
Még előttünk áll a böjti idő metsző szele minden zord és szíven ütő üzenetével- rólunk, a bűn mélységéről, Krisztus áldozatáról.
De már nagyon várom a a feltámadás ünnepét!
Krisztus virágunk, szép termő águnk,
Feltámadt Krisztus vígadjunk,
bűnből, halálból támadjunk!
Megújuló korálénekek- a Szélrózsa utótalálkozón
Milyen egy hosszú nap?
Mindenki tudja: korán kezdődik és későn- avagy korán végződik... Egy hosszú nap során többször úgy érzed, nem megy tovább- szédülsz, furcsa érzés lakik a gyomrod táján, s úgy gondolod, mindaz csak álom, ami ami veled történik.
Korán keltem, mert ma elég sok dolgom volt. Nem sokat pihentem előtte sem, mert a gondolalataim az elintézendő, megoldandó feladatokon forogtak. Egy szép, de ködös reggelen autóztam Budapestre, ifjúsági bizottság ülésre. A cél előtt 2 km-rel, keresztbefordult egy autó, hatalmas volt a zsúfoltság. Pedig pontos lettem volna. S ha lenne parkolóhely az Üllői úti székházunk előtt, az még jobban megkönnyítené a vidéki szőke nők életét... Még jó, hogy sikerült egy védett helyen, pont az udvarban letenni az autót- s ehhez segítséget is kaptam. 4 óra ülésezés, majd 3 órányi beszélgetés, tárgyalás, egyeztetés ugyanott- különféle osztályok munkatársaival. Közben sikerült koordinálni egy pályázati beadást is a fővárosból.
Vegyes érzésekkel indultam vissza: nem mindig tartunk ott ahol szeretnénk, és az ügyek, melyben több ember érintett, nem úgy mennek mint a karikacsapás. Ugyanakkor kirajzolódik a közös akarat és tettrekészség is- s persze közös a remény, hogy áldás lesz fáradozásainkon. Hálás vagyok azokért, akik segító szeretettel és szakértelemmel állnak mellettem.
A volán mellett nem jó gondolkodni, sem átszellemülten zenét hallgatni, de telefonálni sem. Visszafelé elvétettem egy lehajtót, amit csak Kiskunfélegyházán vettem észre- ott volt a holtpont- 2,5 óra volt még hátra, s 50 kilométer pluszban, az eredeti távolsághoz. Mindehhez társult egy masszív fejfájás is, ami a kilométerekkel egyenes arányban egyre csökkent.
Hála Istennek épségben hazaértem, elalvás előtt találtam a gyermekeimet, akik ölelés és jó éjt puszi után horpasztottak is. Egy- két hivatalos e-mail és egy- egy személyes írás után még itt is beszámolok a napomról. De ez már az álom és ébrenlét határa...
Ne gondoljátok, hogy minden rendben, a statisztika még várat magára. És rengeteg a nyitott kérdés- remélem lesz holnap, nekem is. Imádkozom értetek, imádkozzatok értem!
vasárnap
Minden vasárnapnak egyedi hangulata van. Nem csak a prédikáció alapigéi miatt. Akkor is így van ez, ha a az aznapi rutin szinte mindig egyforma. Egy belső kényszertől hajtva - minden héten magam is mást várok és másként készülök. Reményik a " Mindig búcsúzunk" c. versében a napkeltéről írja, hogy "nincs kettő ugyanaz".
Ma családi istentiszteletünk volt- ahogyan az már lassan két éve megszokott a hónap utolsó vasárnapján. Amikor belekezdtünk, elég érdekes volt, hogy ugyanazok vettek részt ezen az istentiszteleten is, és minden bátorítás, kérés ellenére sem jöttek el a hozzájuk tartozó gyerekek, unokák... ( Igazságtalan vagyok: egy- két család rögtön " vette a lapot, és ők számon tartják ezt a napot.) Ezért különösen is örülök azoknak, akik ilyenkor gyermekükkel együtt érkeznek, mert tudják, ez az alkalom valamivel lazább, másabb, barátságosabb.
Észrevettem, hogy több idősebb egyháztagunk pontosan ezeket a vasárnapokat preferálja. Ha máskor nem is, de ilyenkor mindenképpen eljön.
Az eredeti elképzelést nehezíti, ha ilyenkor gyászoló család van közöttünk, mert az ő szomorúságukra és lelkiállapotukra is tekintettel kell lenni. Ma viszont körükben is voltak gyerekek. Úgy hiszem, ők a családi búcsút egy ilyen istentiszteletet végigülve könnyebben viselhetik.
Ami minden technikára alapuló programunkat rizikóssá teszi az pontosan a technika. Ma ugyan nem hagyott cserben, de azért mégsem volt teljesen rendben. A kivetített szövegek és képek kisebb méretben jelentek meg- s a háromdimenziós aszfaltrajz esetében a zsugorított változat nem feltétlenül előnyös...
Ilyenkor mindig arra törekszem, hogy a közöttünk levő kisiskolásokhoz is eljusson az üzenet. Egyszerű mondatfűzés, nagyon könnyen fogható összefüggések, képiség, illusztrálás. Ma a megbocsátás és Jézus alakja volt a középpontban- ahogyan egyébként a keresztény ember hitében és mindennapjaiban lennie kellene... Sokszor eszembe jut János apostol, aki idős korában nem prédikált hosszan, csak egy mondatot mondott: " Gyermekeim, szeressétek egymást!" Néhány alkalom után megkérdezték a hallgatói: " Miért nem mondasz nekünk mást?" Ő visszakérdezett: "Miért? Megcselekszitek?"
Ami pedig a ma itt lévőket illeti- hálás szívvel megyek aludni. Mindenkiért köszönetet mondok Istennek. Jó látni, ahogyan Ő hív magához, és élő kövekből építi a templomot.
(Figyeljétek az ajánlott linkeket, két újabb is van a sorban!-Oldalt nézzétek!)
Kaptam továbbítom
Aki szereti Huszi Péter interpretálását és az igazán értékes műveket ( zenei és prózai egyaránt) annak szívesen ajánlom figyelmébe: http://husztipeter.hu/hanganyagok/hangfelvetel2.htm
Néhány sor Istenről- tőlem és József Attilától
Gyermekkoromban azt képzeltem, hogy Isten van a napsugarak ragyogása mögött. Ahogyan átszűrődött a fény a felhők mögül és széles sávolban tört elő, becsíkozva az eget, valami földüntúlit sejetettem mögötte. Pedig olyan keveset hallottam Róla akkoriban. Aztán volt idő, amikor nagyon " tudtam" hol van Isten és kicsoda Ő. Ma már csak mosolygok rajta. Az utóbbi időben az arcát, jelenlétét és csodáit az apró jelekből olvasom. És azért adok hálát, ha valaki észreveszi keze nyomát és szeretete munkálkodását a hétköznapiban is. Persze most is Jézus mindenek felett, akinek igéje erő, hatalom- de sokkal szelídebben, ahogyan ének is mondja...
József Attila szép sorait pedig fogadjátok szeretettel!
1
Mikor a villamos csilingel,
Vagy ha a kedves kenyeret szel
S elvál a kenyér a karajtól,
Az Isten megjelenik akkor.
Őt én már igen sokszor láttam,
Fáradtan feküdtem az ágyban,
Ő jött s megláttam szemlehunytan,
Éppen amikor elaludtam.
Egyszer borotvát vizsgálgatva
Ujjamat végighúztam rajta.
Nagy hideg támadt, nehéz, fojtott,
Még a csontom is megborzongott.
Gondolatban tán nem is hittem;
De amikor egy nagy zsákot vittem,
S ledobva ráültem a zsákra,
A testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
Minden dolgában tettenértem.
S tudom is, miért szeret engem,
Tettenértem az én szívemben.
2
Hogyha golyóznak a gyerekek,
Az Isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
Golyóját ő lyukba gurítja.
Ha hideg a föld leheverni,
A Napot nagy felhőkbe rejti
És meg-megráncigálja fürtünk,
Úgy mondja meg, hogy le ne üljünk.
Ő sohase gondol magára,
De nagyon ügyel a világra,
A lányokat ő csinosítja,
Friss széllel arcuk pirosítja.
Ő vigyáz a tiszta cipőre,
Az utcán is kitér előre,
Nem tolakszik és nem verekszik,
Ha alszunk csöndesen lefekszik.
Hogyha a jóság csak bút hozhat,
Akkor megenged minden rosszat.
S ha velünk mégis találkozik,
Isten sohasem csodálkozik.
3
Istenem, én nagyon szeretlek,
Én szíve lennék a szívednek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
Segítnék kiabálni néked.
Hogyha meg szántóvető lennél,
Segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném,
Szépen, okosan vezetném.
Vagy inkább ekeszarvat fogva
Szántanék én is a nyomodba.
A szikre figyelnék, hogy ottan
A vasat még mélyebbre nyomjam.
Ha tanár lennél én ügyelnék,
Hogy megtanulják jól a leckét.
S odahaza a sok tanítvány
Dolgozatát kijavítnám.
Nem zavarnálak ennél, annál,
Tudnám én jól, mire mit adnál.
S bármi efféle volna munkád,
Velem azt soha meg nem unnád.
Ha nevetnél én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szívemet elkérnéd,
S én hosszan sok szépet mesélnék.
4
Én már fiatalember lettem,
A boltba gyerek megy helyettem.
De ha Néki valami kéne,
A boltba én futnék el érte.
Fütyörészve a szép időben,
Esernyő nélkül az esőben,
A kocsiúton lenn szaladnék,
Magamra kabátot sem kapnék.
De az autót frissen, fürgén,
Ha nem is töfföl, kikerülném.
Hisz ha valahogy elgázolna,
Hiába mentem én a boltba.
Megválogatnám én a portékát,
Ahhoz mennék, ki olcsóbbért ád.
S mielőtt akármit elhoznék,
Hosszan, sokáig alkudoznék.
Aztán, hogy Néki odaadnám,
Jó kedvét meglátnám az arcán.
Szeme csillogna, megköszönné,
Mást nem is küldne boltba többé.
Mai napi összegző
hópelyhek, kacagás, ölelés, sietség, jelmezek, tárgyalás, pénzügyek, tervezés, óvoda, poézis, levelek, ravatal, reménység, családkönyv, gázolaj, rádió, határozat, veszély, őz, dallam, közösség, élő kövek, csend, lányok, kakaó, párna, szuszogás, barkácsszoba, lámpa, nyugalom, kegyelem...
a téli hangulathoz egy kis téli zene
( A képi szerkesztéssel nem mindig vagyok kibékülve, de próbáltam most is a legmegfelelőbbet kiválasztani.)
Olvasnék tán arcodról,
mint egy régi könyvből.
Úgy szól, mint az évgyűrűk
minden percedről.
Nézz most fel, nézz csak szét!
Merj álmodni szépről.
Képzelj el minden jót
(egy) vágyott életről.
Hittel telt szívünkből
minden érintés...
Némán is elmondott szó,
könnycseppet hűsítő hó;
jégtáblán nyíló virág --
fényből szőtt szép, új világ.
Hegyről völgybe - s újból fel,
hordod titkok súlyát.
Dobd el mindet, fújja szél!
Nem kell több, csak lásd:
Vágyunk, mint tündöklő
égen úszó felhő
bánat-tört lelkünkben
tisztán lélegző.
(és) Hittel telt szívünkből
minden érintés...
Némán is elmondott szó,
könnycseppet hűsítő hó;
jégtáblán nyíló virág --
fényből szőtt szép, új világ.
A csodáról
Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd
csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda
legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos - nem
lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni,
sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és
kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig
érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni,
nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen
egyszerűen, megnyilatkozik - s néha csak sokkal később értjük meg,
mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e
beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos. A csoda lényegét
nem tudom megmutatni, sem bizonyítani. De gondolj talán arra,
milyen felfoghatatlan és csodálatos igazi valójában mindaz, amit
mindennapinak és természetesnek érzel: már a létezés ténye milyen
csodaszerű! Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz!
Mindezt "természetes"-nek érzed? Akkor vaksi vagy és botfülű. Már
a valóság is csoda, felfoghatatlan, s minden természetes kellékével
és anyagával természetfölötti is! Miért is lenne e valószínűtlenül
bonyolult valóságnál értelmetlenebb a csoda? A világlélek a csoda,
mely mindenben megnyilatkozik. Ezért vagyok hívő: mert a világ
lelke bennem is, hétköznapjaimban, szomorú és esendő sorsomban
is megnyilatkozik.
( Márai Sándor: Füveskönyv)
Vitaminhiány
Ki ne ismerné ezt az állapotot? Megdöbbenek, mert eddig- megboldogult fiatalkoromban- ilyet még nem tapasztaltam. 35 felett viszont így tél végén érzem, lassan kiürülnek a tartalékaim. Jelzi ezt a fáradság, a szellemi teljesítőképesség csökkenése- de vannak ennek egyéb indikátorai is. Pótolni kell- természetes forrásokból és akár más módon is!
Az elmúlt hetekben az aszaltszilvának volt nagy keletje- valaki bizonyára tudja is, miért. Nekem a részletek már nem voltak fontosak. Az viszont lényeges, hogy megint vágyom egy kis csöndre, amikor egy jó könyvvel elhúzódhatok. Könyv van, csend nemigen...
A fülhallgató különösen is jó találmány- a szép zene felölt, regenerál. Luther szerint a teológia után muzsika az, ami leginkább közvetíteni képes Isten kegyelmét.
Ó nézz le ránk te Fényességes Ég!
Ehhez mit szóltok?
Átölel minket jóságod Teremtőnk
Átölel minket jóságod, Teremtőnk,
átölelsz minket, mint tér, mint idő.
Lakhatunk itt és lakhatunk amott is,
mondhatjuk: nem, s ha úgy van azt: igen.
Átölel minket jóságod, Teremtőnk,
átölelsz minket, mint tér, mint idő.
A szabadságot keressük, amelyben
alkothatunk, mint szabad emberek.
Álmok valóra válthatón születnek,
fák és virágok nyílnak mindenütt.
Átölel minket jóságod, Teremtőnk,
átölelsz minket, mint tér, mint idő.
És mégis vannak vén falak közöttünk,
rácsokon át méregetjük egymást.
Börtön az énünk, amelyből kitörni
nem tudunk bűnünk sziklái miatt.
Átölel minket jóságod, Teremtőnk,
átölelsz minket, mint tér, mint idő.
Adj szabadságot Lelked erejével:
hirdettesd bűneink bocsánatát!
Add, minden ember szeretetben
éljen, testvér a testvért hűn ölelje át!
Átölel minket jóságod, Teremtőnk,
átölelsz minket, mint tér, mint idő.
Zárógondolatok a házasság hetéhez -Márai segítségével
"Mi a csoda? … Hát egyszerűen az, hogy a szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol."
Ritka
Tegnap ismét egy olyan esemény részese lehettem, amit mindenképpen meg kell osztanom. Egy nagyon idős asszony temetése volt a német temetőben Barátságtalan, esős idő volt, csak néhány rokon búcsúzott és két ismerős. Amikor közelebb értünk hozzájuk a kántorral, meghallottuk a család énekét. Az evangélikus énekeskönyvből maguk választotta temetési éneket énekeltek. Ilyet még nem tapasztaltam- egész lelkészi szolgálatom alatt kuriózumnak bizonyul ez. Jellemzően a részvét kifejezése, a néma gyötrődés és az olykor feltörő sírás hangjai tölti be a búcsúzás helyét. A szertartás előtt álatlános a gyászzene, vagy olyan muzsika, ami kifejezi az érzéseket, esetleg az elhunyt életét tükrözi. De hogy a gyászolók Istenre hangolt lélekkel énekeljenek bent a ravatalozóban, kántor, énekkar vezetése nélkül ez- sajnos- alig fordul elő. Számomra is békességet adó indítása volt ez a temetési istentiszteletnek. Jó lenne, ha mi hívő emberek - ha tehetjük, és ha nem vagyunk olyan nagyon megrendülve a veszteségünk miatt- példát tudnánk adni a hitvallás, a Miatyánk elmondásával, közös bizonységtevő énekünkkel. Hiszen a világban nem csak az életvezetésben kell utat mutassanak Jézus tanítványai, hanem a halál feldolgozásában, a reménység megélésben is. Nem illetlenség az ének, hanem lelkünk mélységeinek kitárása az élet és halál Ura a Feltámadott Mester előtt.
Májusfa vagy Valentin?
Kedves Olvasók!
Rekodokat dönt a blog olvasók statisztikája! Örülök, hogy figyelitek, értékelitek - és úgy gondolom szereteitek!
Házasság hete van, s úgy ígértem, hogy a napokban többet írok majd ebben a témában. De előbb kezdjük a Valentin nappal. Nagyon kedves lehetőség a szerelmesek számára- de mi magyarok mindenképpen az amerikai ünnepek átvételén kell fáradozzunk? A májusfa állítás az egyik legszebb hónapunkban történik. Persze nem olyan modern, de miélrt ne lehetne tradícióinkat feleleveníteni és korszerűen megélni?
Ha valaki engem kérdez, mit gondolok a házasságról, azt mondom: ez az egész intézmény az Isten csodája! Számomra eleve az, amikor egy férfi és egy nő képes megszeretni egymást. Vagyis egy nő egy férfit. Mert a vonzódás és vágy az nem azt jelenti, hogy tudom is szereteni. - Ahány ház, annyi szokás- ezért két eltérő hátterű embernek mindenképpen össze kell csiszolódni, ami nem egyszerű. A házasságot szerintem ugyanannyira működteti a szeretet, mint a gyakorolt megbocsátás. Hiszen közös életünk minden napján adódhatnak helyzetek, amiket másként értékelünk. Személyiségünkből és hozott mintáinkból eredeztetve másként viszonyulunk az étkezések jellegéhez, ízekhez, de az anyagi dolgokhoz, rendhez és a pihenéshez is. Ha nem is minden napra, de minden hétre jut olyasmi, amit vagy az egyikünk, vagy a másikunk úgy tesz, hogy utána helyes bocsánatot kérni. Apróságokért is tanácsos, hiszen a sok apró tüske egy idő után elég fájdalmas szúrássá erősödhet.
A hét megnyitója alkalmából a tv-ben Levente Péter és Döbrentey Ildikó adtak interjút- akik ennek a kezdeményezésnek évekkel ezelőtt " a hét házaspár arca- címet viselték és azóta emblematikus alakjai. Levente Péter a szaglásról is szólt- mert bár sokak szerint meglátni és megszeretni egy pillanat műve- de azért az is nagyon fontos, hogy ha mellém lép a Kedves, akkor pozitív legyen az illatélményem is. Én ezt a véleményt is osztom...
S még egy nagyon fontos jutott az eszembe: a Bibliában is van egy könyv, ami a (testi) szerelem szépségéről ír-ez az Énekek Éneke. Isten nem prűd, amikor azt parancsolja: Ne paráználkodj! - azt a mi védelmünkben teszi. De erről majd a következő alkalommal.
A hármas fonál nem szakad el egyhamar. ( Péld 4,12)
Veled vagyok egész! A házasság hete negyedik alkalommal kerül Magyarországon megrendezésre. Javaslom a témában olvasható cikkeket azoknak, akik szeretnének jobbat és többet párkapcsolatukra nézve. Akik szeretnék megérteni a házasság misztériumát, azaz titkát. Ne rendezzük el annyival, hogy " én szeretem a férjem, vagy szeretem a feleségemet". Gondoljuk át, mennyi szakítópróbán mentünk át már együtt! Adjunk Istennek hálát!
Talán nem jókor jön a házasság hete- nem vagytok ráhangolódva, baj van, konfliktusok, nehézség. Lehet, hogy pont itt találsz válaszra, útra.
Van egy idős házaspár, róluk valamelyik nap írtam már. Mindketten a 90. éven túl- kb. 20-25 éve házasok. Közös történetük több évtizeddel ezelőtt kezdődik. A második világháborút követően két fiatalember 10 évig volt hadifogságban! Hazatérvén mindketten megházasodtak, de gyermeke egyiknek sem születt. Jó barátságban maradtak. Az egyik Budapesten lakott a feleségével, a másik pedig vidéken. Aztán az egyikük megözvegyült, a másik pedig meghalt. Házastársaik pedig összeköltöztek és hűséget esküdtek egymásnak. Azóta élnek példás, csodálatos életet: figyelmességükből és szeretetükből nekünk is jut- nekünk, akik nem vagyunk vér szerinti rokonaik, csak Krisztusban testvéreik.
Másokról is írok majd, a héten s persze magunkról is egy keveset... és jönnek a versek is!
http://www.evangelikus.hu/aktualis/veled-vagyok-egesz-a-hazassag-hete-2011-1
Aranylánc
Ó igen, sok szép, értékes ékszer juthat az eszünkbe, ha kimondom ezt a szót. Exklúzív, vágyott, elérhetetlen árfekvésű darabok is. Vagy esetleg Klapka és a Vámház körút 9... Nekem is van pár szép darabom, amit ajándékba kaptam- egy kedves házaspártól, akik nagyon szeretnek engem és nagyon sok kedvesség, megértés és tisztelet költözött az életembe általuk. Már igazán idősek, túl a 90. éven... Aztán más valakitől ugyancsak kaptam aranyat- csodálatos ember, olyan, akit nagyra becsülök, s maga is ért a széphez, tökéletes az ízlése- s ezt nem csak a külcsínre értem, hanem az emberismeretre is. S pesze itt a gyűrű az ujjamon, ami a férjemmel való hűségünk és végtelen szeretetünk jelképe. Te térjünk vissza az aranylánchoz. Múltkor azt mesélte valaki, hogy egy idős néni élete utolsó szakaszában mások jóindulatára szorult- nagy szegénységben élt, szinte nyomorgott, éhezett. Aztán a halála hírére előkerült a családja. Több aranylánccal lesúlyozva... Kedves Olvasó, Neked mi jut eszedbe az aranylánc szóról? Talán a toronyóra, amit a gyorsan gazdagodni vágyó délig lánccal akar megkapni? Vagy egy gyermekének? Lánc- lánc eszterlánc? Nekem volt egy szép mesekönyvem, amiben különleges mesék rejtőztek- a világ minden népének gyűjtéséből. A címe: " Az aranyláncon függő kastély."
Az alábbi sorok után egészen mást fogtok gondolni az aranyláncról, mint eddig. Velem mindenesetre így van.
Jézus Urunk! Meghallgattad, amikor így szóltak hozzád tanítványaid: Taníts minket imádkozni! Jöjj segítségül, amikor most fejet hajtok előtted, és imádkozom. Nehezen találok szavakat, mégis imádkozni szeretnék. Nyisd meg ajkamat. Töltsenek el gondolataid. Teremts bennem békét, Uram. Tárd fel méltatlanságomat, mégis maradj velem. Hajolj közel hozzám. Oly erőtlenek szavaim. Fel sem merek nézni rád. Taníts imádkozni, Uram! Te magad taníts! Ámen.
"A könyörgés aranylánc, melyet Isten bocsát alá az égből: mikoron mi arra csüggeszkedünk, azt gondoljuk, hogy mi vonsszuk az Istent hozzánk, de bizonnyal mi vonattatunk fel őhozzá."
Medgyesi Pál 1560
EZ A NAP IS
( estike)
Ez a nap is,
Mint a többi.
Elmúlt. Vége.
Ez az est is,
Mint a többi
Eljött. Béke.
Szerény béke,
De hálával
Veszem ezt is,
Jó pihenni,
Ha az ember
Csatát veszt is.
Furcsa béke:
Hallgat, talpig
Feketében
Mint egy titkos
Esti virág,
Mely az ében
Alkonyatban
Nem egyéb csak
Néma illat,
Mit az ember
Behúnyt szemmel
Mélyre szívhat,
Elmosódva,
Álmosodva,
Nem keresve,
Milyen lehet
Az illatnak
Szirom-teste:
Szép virág-e,
Mint az ifju,
Mint a pőre
Rózsabimbók
Hajnalszínű,
Gyenge bőre,
Vagy csak fáradt
Régi rózsa,
Mely reggelre
Széthull némán,
Föld porával
Elkeverve?
( Tóth Árpád)