Igék, imák, képek

2021\12\12

Három fontos

 jerusalembe-szamarhaton-300x300.jpgKirályod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos...Zakariás 9, 9 

Hadd mutassak be egy kedves játékot, amit hétről hétre szívesen játszottak volna felsős tanulóink… A játékleírás egyszerű: „Találd ki kire gondolok annak alapján, hogy három leginkább jellemző tulajdonságát felsorolom.” Egyszerűnek tűnik, de nem az.  Hiszen, ha ezeket a mondom kedves, vidám, jó szívű – rádöbbentünk, hogy mennyi mindenkire igaz ez…. Mondj még többet: segítőkész, jó barát… Na nem vagyunk előrébb. Az osztályközösségünkben kiderült, hogy mennyire sablonosan gondolkodunk vagy az alapvető jellemzők milyen sokunkra igazak. Még azoknak a gyerekeknek is kihívás volt ez a játék, akik 6 illetve 9 éve ismerik egymást. Mire belemelegedtünk, már ki is futottunk az időből. Mire rájöttünk, miért nehéz ez a feladat, addigra vége volt az órának. A következő alkalommal már bátrabbak és egymást karakteresebben megrajzolók lettek a gyerekek. Miben ragadható meg igazán az ő egyénisége, mi a legszembetűnőbb vele kapcsolatban? Néhány alkalom után az egyik tanuló engem is jellemzett, jó volt, hogy a többiek könnyen kitalálták…

Hogyan próbálnánk bemutatni Istent? Mi az a három legfontosabb tulajdonság, amely alapján mindenki tudná, hogy Őrá gondoltunk?

Felséges, megfoghatatlan, szerető

Láthatatlan, igazságos, hatalmas

Ítélő, haragvó, örök/ Mindenható, félelmetes, irgalmas…

Ézsaiás próféta így írt róla: elrejtőzködő, szabadító, a zsoltárosok ezt fogalmazták meg sokszor: türelme hosszú, hűsége a felhőkig ér, szeretete nagy, örökkévaló, könyörületes, győzedelmes… Igen, attól függően, hogy az eddigi korok emberei hogyan látták őt, miként tapasztalták meg saját életükben, a sorsukban népükben és a világtörténelem eseményein át cselekedni.

Tudjuk- e mi is, hogy Ő valóságos személy, az Élet Ura és forrása, aki nélkül mi nem léteznénk?  Ismerjük- e Istent annyira, hogyha róla beszélgetnénk vagy a felvázolt játékban valakinek rá esnek a választása, rögtön tudnánk kiről van szó?

Advent első vasárnapján nem csupán Istenről, a létező, láthatatlan lelki hatalomra tekintünk, hanem Jézus Krisztusra. Mennyi történetet tudnánk róla összeszedni? Csodák, életesemények, születés és halál jutnának eszünkbe, aligha több?  Igaz, diadalmas, alázatos – Zakariás szerit ilyen Izrael eljövendő Messiás királya. Hadd mondjam el, hogy Jézus Krisztus él és uralkodik és itt van közöttünk. Vannak-e személyes megtapasztalásaink vele? Itt vannak ezek az alkalmak, adventi találkozások, gyertyagyújtási alkalmak. Szeretném, ha mindenki tudná, most és itt azért vagyunk együtt, hogy Ő ránk találjon és lehessenek személyes hittapasztalataink vele. Ha a szívünk megnyílna az ő fogadására. Ha a mai nap, az adventi lelki út után nem úgy mennénk haza, hogy szép volt, hogy emlékeznénk a szolgálattevőkre vagy fel tudnánk sorolni, mit hallottunk, hanem úgy, hogy itt volt közöttünk az Úr Jézus! Miközben mi fáradoztunk, megszólalt az őt dicsérő rézfúvóskör, az ő magasztaló ének, ő szembejött velünk!  Jézus Krisztus alázatos. Nem harsányan és erőszakosan jön felénk. Csendesen érkeztél arra a földre, mit szavaddal teremtettél.) Hány éve, évtizede, mennyi módon beszélt már hozzánk, mennyiszer voltunk értetlenek, elutasítók. Ez mit sem változtat az ő alázatos és hűséges szeretetéből irántunk. Alázata abban is megmutatkozik, hogy még mindig Ő közelít felénk, nem követel, nem parancsol, csak szeretettel ajánlja a belőle jövő áldásokat, a békesség és vele való élet lehetőségét. Szolgálni jön bennünket, ami annyit tesz, hogy ő ad, lehajol, esélyt ad.

Diadalmas és igaz, másként is érthető. Jézus Krisztus valóságosan képes úrrá lenni mindazon, ami bennünket most legyőz. A rossz és fájdalmas szituációkban is megélhetjük, hogy diadalmaskodik a sötét felett. A szívünk nyomasztó titkait őrizve és azoktól szenvedve halljuk meg: Ő  diadalmaskodik a bűneink felett. S végül itt a félelmetes hatalom, a halál a maga reménytelenségével, Jézus Krisztus diadalmaskodik felette is, Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas és alázatos. Ez ennek az adventnek az ószövetségből származó evangéliuma. Legyen ezen a mostani adventen személyes életünk örömhírévé: váljon az érkező Jézus Krisztus életünk urává, szívünk királyává!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2021\09\19

Titokban vagy látványosan?

mount-rushmore_1.jpgJézus mondja: „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. 2Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 3Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

5„Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 6Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”  Mt 6, 1-6

Szeretett Testvérek!

Kétféle hitgyakorlásról szoktunk leegyszerűsítve beszélni: az egyik csendes és láthatatlan, a másik látványos és jól hallható. Mindkettőre tudunk jó példákat. Pár hónapja olvastam egy szeretetszolgálat önkénteseiről (70-en vannak), akik hétről hétre, hónapról hónapra leveleket írnak fogvatartottaknak. Olyanokkal leveleznek, akik hosszú börtönbüntetésüket töltik, és nincsen családjuk… Személyüket azonban sosem fedik fel, a rendszert úgy építették ki, hogy az anonimitás biztosított. Jót tesznek valakivel, de végtelenül diszkrét módon.

Az emberi csoportosulások, egyesületek-  és bizony a vallásos közösségek is- jobban preferálják a szembetűnő, mások számára is megmutatkozó cselekvést. Ezt szoktuk inkább az igazi kegyesség megnyilvánulásának mondani és számon is kérni egymáson a gyülekezetben, a hívők közösségén belül. Ezt nevezzük szolgálatnak, hitből fakadó cselekedeteknek, bizonyságtételnek. Nyilvánvalóan azzal érvelünk, hogy a néma, mozdulatlan, fásult kereszténység hogyan is lenne magával ragadó, másokat Isten felé vonzó? A tevékeny, lényegét megmutató, szépen éneklő, bátor hitvalló közösség viszont méltán számíthat arra, hogy felkelti környezetében az érdeklődést, és egyre bővül tagjainak száma… A keresztény közösség ne rejtőzzön el, ne vonuljon vissza remetelétbe, hanem legyen világosság, hegyen épült város. Ezt tanítja nekünk az Úr Jézus. Egészen pontosan így helyezi a szívünkre: Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Mt 5, 16

Nos hát akkor mitévők legyünk? Titkos jótevők legyünk, vagy bátor hitvallók? Nem áll ez a kettő egymással összebékíthetetlen ellentétben? S vajon melyik az, amelyik jobban felel meg a mennyei Atya tetszésének?

Biztosan szívesen beszélgetnénk erről egymással, hiszen az, hogy valami csendes és nem harsány, az nem azt jelenti, hogy nincs. Az, hogy valami titkos vagy diszkrét, még nem azt jelenti, hogy mozdulatlan és mérhetetlen. S bizony a hitgyakorlásnak vannak olyan terepei, amelyben fontos, hogy megtörténjen a hallható és látható bizonyságtétel, más szegmenseiben azonban jobb, ha megmarad a bensőségesség területén. Erre tanít bennünket az Úr Jézus ma.

Az első ilyen terület az adakozás. Jártunk már sok- sok olyan templomban, ahol a mecénások neve a falon márványtáblán és a padok tetejére szegezve réztáblácskákon olvasható vagy ólomüvegek aljára festve hirdetik: íme valaki vagyonából tisztelte az Istent. A jószándék s példaértékű cselekedet könnyen válhat azonban a büszkélkedés eszközévé. Jézus azt mondja, ha adományt adunk, ne tudja a bal kéz, mit tesz a jobb… Nem csupán attól óv, hogy mások előtt ne váljon a fellengzős magatartássá az adakozás, hanem attól is, hogy önmagunk előtt tetszelegjünk. Az előbb a példaadásról is szóltam. Igen, sok szülő, nagyszülő és keresztszülő és pedagógus megtanítja a rábízott gyermeknek, miért van persely a templomban. Elmondja, hogyan tudunk az Úr javára áldozatot hozni. De ez ugyancsak egy belső, diszkrét körön belül marad. A lényegre fókuszál: kell, hogy megtörténjen az adakozás. Mégis, milyen az ember! Ha történhet titokban is, akkor könnyen kísértésbe esik. Akkor előkerülnek az ötforintosok, s talán meg sem fordul a fejekben, hogy a sok aprópénzzel nem a pénz számlálásával megbízott presbiterek dolgát nehezítik meg, hanem az Atya előtt mutatkoznak be fukarságukkal. Ő pedig jól tudja, mi teszünk titokban és mi lakik a szívben, hogyan gondolkodunk áldozatról, javakról, Istennek szánt adományainkról.

Az Úr Jézus figyelmeztet: vigyázzatok! Távol álljon tőletek a képmutatás lelkülete, az emberi tetszés kivívásának szándéka. Istenünk nem azért gondoskodik rólunk és nem azért áld meg anyagi javakkal, hogy aztán emberi síkon arassunk magunknak babérokat. Ő jobban ismeri a szívünket, mint mi: a szívből, titokban történő felajánlás az Atya jutalmát vonja maga után. Mi ez a jutalom? Hiszem, hogy az az elvehetetlen igazolás, ami békesség formájában mutatkozik meg. A szív mélyén érzi ilyenkor az ember: helyesen cselekedett, Isten maga mosolyog felette.

S nézzük meg a másikat: az imádság témáját. Mert a kegyesség gyakorlásának ezernyi formája van. Az előttünk álló szombaton, szeptember 25-én az evangélikus diakónia napján minden bizonnyal most is köszöntik és díjazzák majd azokat, akik önkéntesként, évtizedek óta, gyülekezeti színtéren vagy hivatásukat gyakorolva hirdetik a kezek evangéliumát. Ők azok, akik tevékeny szeretettel állnak Jézus küldetésében és hirdetik őt, és viszik a kézzel fogható örömhírt, a gondoskodást és megértést embertársaik számára. Sztehlo Gábor születésnapján tehát a cselekvő kezekre fókuszálunk. De ezek csak akkor telnek meg erővel és jószándékkal, ha előtte imádságos „tétlenségben” álltak. S ahogyan az adakozást sem szabad kivinni látványosság terepére, úgy Jézus óv minket attól, hogy az imádságos életünket odavigyük. Mert a kegyesség gyakorlásának ez a része nem tartozik az árgus tekintetek elé. Az imádság bensőséges beszélgetés a mennyei Atyával. Nem eszköze annak, hogy bizonygassuk mások előtt a segítségével, hogy de bezzeg mekkora bennünk a hit. Azt más fogja bizonyítani: magától látszik a cselekedeteinken, kiragyog belőlünk  a jóindulat, szavaink mögött érezhető lesz békesség és isteni bölcsesség, kezeink örömmel végzik mindennapos szolgálatukat, hivatásban, szeretteink között, a teremtett világ érdekében. De a hosszú, mások számára szembetűnő, ájtatos imádsággal éppen nem azt érnénk el, amit gondolunk, hanem a visszatetszést.

Egy gyülekezeti imakörben egy asszony mindig csodálatos, szóvirágos magasztalásokat fogalmazott meg. Csak úgy áradtak az Istent dicsérő szavai. Volt, aki emiatt nehezebben nyílt meg a közös imádság során, mert ezek az imák olyan túláradó hitről szóltak. Aztán amikor a szomszédja is bekerült a gyülekezetbe és hallotta, hogy erről az asszonyról milyen elismerő véleménnyel vannak az imakör tagjai, akkor kiderült a másik valóság. Ez a nő ugyanis a szomszédok füle hallatára gyakran kiabált a családtagjaival, sokszor nem csak fennhangon, hanem vulgáris szavakkal szapulta őket. S azt is tudták a gyermekeik révén, mennyire elégedetlen és igazságtalan velük. Ezt sem lehet eltitkolni… Vajon a mindennap kimondott szavaink mennyire állnak összhangban az imaéletünkkel? Tényleg olyan kegyesek lennénk? Valóban tetszenek az Úrnak az imáink vagy kegyes máz az, amivel kritikus, kíméletlen véleményeket öntünk le, bántásokat, neki nem kedves témákat fedünk el, vagy egyenesen igeellenes látásmódot kívánunk ellensúlyozni? Bárhogyan is legyen, az Úr Jézus figyelmeztet: vigyázzatok! Emberek előtt is visszatetsző, a mennyei Atya előtt pedig valóságos színjáték lehet a helytelenül gyakorolt kegyesség. Mert Ő tudja, mi lakik a szívben! S amit titokban teszünk, ami csak Őelé kerül, őszintén, védetten, azért a lélek mélyén ott lesz a tőle kapható jutalom. Az imádság világa tehát az Istennel való bensőséges kommunikáció világa, értelmetlen világi szempontok szerint minősíteni. Ezért mondja Jézus: az én békességemet adom nektek, nem úgy adom ahogyan a világ, ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.

Szeretett testvérek! Hit és cselekedetek elválaszthatlanok, s bár Jakab apostol ennek a témának a specialistája az ÚSZ-ben, ma inkább hallgassunk az Úr Jézusra, ő mondja

Mt 7, 21Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. 22Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? 23És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!

Ebben a komoly figyelmeztető igében mindkettő hangsúlyos: a hitvallás és a hitből táplálkozó cselekedetek is. S úgy tűnik, hogy mégis hiányozhat mindkettőből valami. Az a titkos, mély önátadás, amely meghajlik Jézus személye és áldozata előtt. Az a bensőséges szeretet az Ő irányába, amely elfogadja, hogy őnélküle semmit sem tudunk cselekedni és semmivel sem büszkélkedhetünk, hogy minden kegyelem. Csak az Ő elsőségét és mindent betöltő valóságát elfogadó ember tud letenni minden igyekezetet, és képes élete, hite és mindennapjai terén elfogadni, hogy nem a mi emberi látásunk és megítélésünk a fontos, hanem egyedül Ő és a mi Őrá hangolt szívünk. Mert a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.

Fotó: Mount- Rushmore titkos szoba ( USA) 

2021\09\04

Azt mondják...

megyenaponlsk21_0902.jpgÉs ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére. Efezus 4, 11-12

Igehirdetés a Megyegyűlésen Orosházán, 2021.09.02. csütörtök 17 órakor 

Tisztelt Ünnepi Közgyűlés!

Szabadjon egy helyzetet tisztázó gondolattal kezdeni. Lehet, hogy többek ki nem mondott kérdéseit fogom megválaszolni rövid bevezetőmben. Miért kell egy lelkésznek egy adott világi esemény során vagy egy profán helyzet kapcsán megnyilvánulnia? A helyszín kötelezné a megszólalásra? A lelkész, ahogyan a hivatás neve is rámutat, a lélek dolgaival foglalkozik, ezek között a lelkiismerettel is. Nem csak az egyének számára, hanem a közösségek tekintetében is ő maga lehet az élő lelkiismeret. Szavak nélkül is. Hálátlan szerep ez, amelyet félreállítással, elhallgattatással is jutalmaztak sötét történelmi korszakokban. A feladat és küldetés mindig ugyanaz, ma is. Azt az Istent képviselni, aki a Szentírásból ismerhető meg és akinek a törvénye nem csak kőtáblára, hanem szívbe írt törvény is kell legyen. Minden időben.

Ezen az ünnepi órán az Ő teremtményeiként, rá figyelve, önmagunkat a helyünkön látva, alázatos és nyitott szívvel állunk meg. Fontos lelki cselekményt végzünk: saját istenképünket a Biblia Istenének megismerésével tisztogatjuk, hogy ne veszítsük el a helyes tájékozódást, az irányt és Őt magát semmiképpen sem.

A most felolvasott igéből ismét az köszön ránk, hogy Isten adományozó, ajándékozó Isten.

Ő ad, sőt adott. Megelőlegezett szeretetét nem érdemeink szerint osztogatja. Ő adott életet, Ő ad eledelt minden élőlénynek. Felhozza napját gonoszokra és jókra, esőt ad igazaknak és hamisaknak… Ő ad megváltást a világnak Krisztusban, önmagát adja szégyenletes kereszthalálra és Ő adja Lelkét mindenkinek, aki kéri… S ahogyan Pál apostol is fogalmazott: Ő adja a személyre szabott feladatot, elhív, hivatásba állít a ránk bízott talentumok ismeretében.  S bizony ezt is érdemes látni: Ő adja a terepet is a feladat gyakorlására- hiszen „ nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett.”  Még az akkor is így van, ha az számunkra érthetetlen… (( Jézus is ezt mondja Pilátusnak: semmi hatalmad nem lenne felettem, ha nem adatott volna neked. Jn 19, 11)) 

Az Isten tehát ad, pazarlóan osztogat. Mert ez az Ő lényegéből fakad. S ha már itt vagyunk a tanév elején, idézzük is az egy időben ugyancsak elfeledett, átírt sorát Móra Ferenc Zengő abc-jének: Jó az Isten, jót akar.  

Mi kell legyen erre az ember válasza?

Az ajándéknak örülni, azt megsokszorozva jót munkálni. Az ember küldetése e világban a szolgává lett és magát megüresítő Isten szogálatába állni. Nem tarthatod meg magadnak a javaidat! (Jézus számon kéri a földbe rejtett talentumot, amit nem kamatoztatott az a szolga, aki kapta.)

A mi dolgunk tehát, odaadni a szívünket, időnket, tetteinket és szavainkat az Úrnak. Az Ő eszközeiként létezni ebben a világban. Tudva, hogy rajtunk át viszi végbe akaratát Isten.

Ahogyan egy XIV. századi imában is megfogalmazták keresztény elődeink:

Krisztusnak nincs más keze, csak a mienk,

hogy művét végrehajtsa.

Krisztusnak nincs más lába, csak a mienk,

hogy az embereket Isten útján vezesse.

Krisztusnak nincs más ajka, csak a mienk,

hogy az embereknek Istenről beszéljen.

Nincs más segítsége, csak a mienk,

mely az embereket Istenhez segíti.

 Hogyan tegyünk az isteni ajándékok és felhatalmazás birtokában? Éjünk hálaadással vele! Köszönve, hogy Ő ránk bízott valamit, s nekünk lehetőséget adott arra, hogy a világot jobbítsuk általa, hogy miközben hasznosak lehettünk, betölthettük hivatásunkat.

Alázattal és hűségesen. Úgy gondolom, a mai nap díjazottjai sosem dicséretért vagy az egyszer majd elnyerhető elismerésért álltak helyt. Azért tették mert így érezték helyesnek.

Reményik Sándor: Azt mondják c. verse szépen tükrözi  ezeket  gondolatokat és összegezheti a megértett ige üzenetét.

  Azt mondják...

 Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét

- Én olyan sötétnek tudom magam. -

 

 Azt mondják, köszöntésem: békesség.

- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! -

 

 Azt mondják, dalom ír és enyhülés,

És több, mint szépség: jócselekedet.

 

 - Bennem dúl a magamra-ismerés,

S meaculpázva verem mellemet. -

 

 Azt mondják, aki találkozik vélem,

Hogy tőlem ő kapott ajándékot.

 

 - S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,

Hogy mindenkinek adósa vagyok. -

 

 Ó, Barátaim, ha egy fénysugár

Lelketekig hullt, át a lelkemen:

 

 Nem enyém az a fény, csak bennem jár.

Istennek köszönjétek, - ne nekem!

2021\08\22

Kiderül, ki a szerelmünk

jesus-rich-young-man-1113389-wallpaper.jpg17Amikor / Jézus/ útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” 18Jézus így szólt hozzá: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 19Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 20Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” 21Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” 22A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!” 24A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.” 26Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?” 27Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.”  ( Igehirdetés 2021. augusztus 22-én Mk 10, 17-27 alapján) 

Mi a fontos? A lélek vagy a kézzel foghatók? Az elvek vagy az anyagiak? Melyikre van inkább szüksége az embernek, mire kell nagyobb figyelmet fordítson? Lehet a kettő egyensúlyban valamiképpen? Elvtelenül is lehet élni, de az élet minősége és megítélése szempontjából nem érdemes. Pénztelenül is lehet élni, de nagyban függ attól az élet minősége és társadalmi megítélése. Mintha egy mérleg két serpenyője lenne előttünk, amibe kínos pontossággal helyezgetjük a javakat.

Íme egy ember, aki igyekezett az életét ifjúságától fogva jól berendezni. Úgy megy oda Jézushoz, hogy tudja, egyedül csak az Istennek kijáró megszólításban szerepelhet az, hogy "jó". Ő is tudja, hiszen izraelita, tudja, hogy egyedül az Isten tökéletes és mégis: mer szaladni, mer térdre esni, meri Istennek kijáró megszólítással illetni Jézust. Már ebben a közeledésben benne van a felismerés, itt most nem egy egyszerű rabbitól fog kérdezni, hanem sokkal nagyobbtól, aki megmondja neki, miként tehet szert a legnagyobb kincsre. Ez az ember tudja, hogy még nem szerzett meg mindent, amire egy ember élete során szert tehet. A tisztességes istenfélő életnek már birtokában van. Egy tisztes vagyon is rendelkezésére áll. Valami még hiányzik a teljességhez. Célba akar érni, el akarja nyerni az örök életet.

Ez az ember sokak számára kedves és példaértékű lehet. Jézus is megkedvelte, amikor ránézett. Mondhatnánk, hogy szimpatikus jelenség lehetett. Egy férfi, akiben van kellő alázat, akinek jól vág az esze, jó ítélőképességgel bír, képes az életét kézben tartani és távlatokkal rendelkezik. Hogyne lenne az ilyen ember szimpatikus! Nem hamis elégedettséggel és elbizakodottsággal tekint önmagára, tudja, hogy mindaz, amit eddig elért, csak a földi életben lehet irigylésre méltó. Neki a mennyei, az örök is kell, s ehhez megfelelő útmutatást csak Jézustól kaphat. Csodálatos a pillanat, a felismerés, páratlan lehetőség. Ott esik térdre az Isten Fia előtt, s most mindenre fény derülhet. S valóban fény is derül, de nem úgy, ahogyan ő várja, mert az a fránya pénz mindent befolyásol…

Igen. " Minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak." 1 Tim 6, 10 Így írja Pál kedves fiatal tanítványának, Timóteusnak. Szerelem… mindent felülíró érzelmi töltet, ami mindent más színben (rózsaszínben) láttat, sőt vakká tesz más, sokszor nagyon fontos dolgok és tevékenységek iránt, kizárólagosságot követelve… Hát ez az... Csak az a fránya pénz ne volna! A háborúhoz is ez kell, háromszorosan... Zsarolni is lehet vele, könnyen el lehet csúszni miatta. Szörnyű egy eszköz! Elvakítja az embert a hamis csillogásával, s mint egy észbontó szerelmes, birtokolni akarja szerelme tárgyát… Pedig Jézus olyan egyértelműen mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Mt 6, 24

S rögtön itt is vagyunk napjainkban. Ismerjük a valódi értékeket, az igaz elveket, a Tízparancsolatot? Megtartottuk- e ifjúkorunk óta? Igyekeztünk szépen felépíteni az egzisztenciánkat, hogy legyen mit a tejbe aprítani majd idős korunkban is? Hogy is van ez? Az elvek versenyeznek a javakkal? Ugyanaz megy személyes életünkben, mint nagyban a világban? Nézzük a más vagyonát, a másik országot, és közben irigyeljük az ő jólétét? Hogyan nyilatkozik meg egy keresztyén ember, egy istenfélő a pénzügyek tekintetében? A sajátjára gondol csupán? Hordoz- e felelősséget, érti- e a közteherviselést, eszköznek vagy célnak látja saját életében az anyagi javakat? Vagy a pénz dolgában nem ismerünk tréfát, sem elveket? Nézzük meg, mi zajlik a világban, a kontinensünkön! Az embereket - de akár országokat is- a pénzzel jól sarokba lehet szorítani. Szomorú, igaz történeteket tudnék mesélni a rendszerváltoztatás előtti időből, hogyan késztettek embereket a lelkiismeretük, hitük ellenében ateista elvek előtti meghajásra. (Több- kevesebb sikerrel ugyan)." Pénzt kapsz, lehetőséget az ingyen tanulásra, csak állj be a vörös csillag alá… "Jézus pont az ellenkezőjét mondja. " Oszd szét a vagyonodat és kövess engem!" Hiányzik még valami számodra? Az örök életbe akarsz bejutni? Azt nem úgy kell megszerezni, minta földi értékeket. Nem kiérdemelni, megfizetni, kiügyeskedni. Ehhez sokkal több köze van Jézus követéséhez.  A pénz szerelmét fel kell váltani az Úr szeretetére. Az előbb említett vagyon a Tízparancsolat feladását kéri és a parancsolatok közül rögtön az elsővel kezdi- belőle lesz az Isten, aki hódolatot vár. S ez után jön a többi is, amit fel kellene adni: hát nem ezt látjuk a világban? Egy Isten elsőségét tagadó, Tízparancsolatot, az Úr teremtettségi rendjét tagadó, szép kifejezéssel élő progresszív, modern, látszatra mindenkit elfogadó, de Isten igéjét elutasító szemléletet? Remélem látják ezt is a Testvérek!

Ahogyan van keresztény értelmiségiek szövetsége- ők hívnak mindennapi imára a hazánkért egészen a választásokig- úgy van keresztény vezetők és üzletemberek társasága is. Hasznos lehetne egy- egy konferenciába belehallgatni, de már a honlapjuk kezdő oldala is beszédes. (keve.hu) A riói Krisztus Megváltó monumentális szobrának fotójával és egy mondattal köszöntik az olvasót: " Hálás a szívünk, hogy Isten gyermekei lehetünk." Nos ez a kulcs. Nem az az első, hogy mi a helyzet a befektetésekkel, ki mire költötte…, mennyibe kerül?... miért annyi? …  hű de sok!  hova tették? … stb. Hanem egy hitvallás: hálás a szívünk, hogy Isten gyermekei lehetünk.  Ez azoknak a szívéből felszakadó mondat, akik Jézust követik. Ez méltó hozzájuk.

Mert lehet úgy is, ahogyan ez az ember tette. Amikor Jézus azt kérte, tegyen jót a pénzével, adja oda a szegényeknek ő előre tudta, hogyan tud gondoskodni erről a ráhagyatkozó, benne bízó emberről. De az ember szerelmese a pénze volt és a szívét nem akarta odaadni Jézusnak. Nem neki hiányzott valamije, belőle hiányzott valami. Egy valami még hiányzik belőled- pontosan ezt mondja Jézus. Régi mondás, hogy az ember pénztárcája tér meg a legutoljára. Ez szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön a feltétlen bizalom az Úrban, a hit a Gondviselőben. A szív odaadása. Ez az ember nem adta oda. Nem csak a vagyonát tartotta meg, hanem a szívét is. Megtartotta a szerelmesének, a pénznek… Hiszen amin a szívünk csöng, az az Istenünk- mondta Luther is.

Ki üdvözülhet? Az ember nem, mondja Jézus. Mert a szívnek megannyi szerelmese van, akiket kedvesebbnek, jobbnak, szebbnek tart Jézus Krisztusnál.  Ezért üdvözülni lehetetlen, egészen egyszerűen ez az igazság. Az ember számára elérhetetlen, egyedül az Istennek lehetséges. Az örök élet ajándék, kegyelem, egy tálca gazdagság. Lehet elfogadni, és lehet hátat fordítani neki. Az újszövetségi híradások között egyedül itt fordul elő, hogy valaki így megy el Jézus közeléből: lehajtott fővel, üres szívvel… de velünk nem kell ez történjen. A gazdag férfi szomorú evangéliumi története lehet/ legyen számunkra örömhír.  Hogy bár senki emberfiának nem lehetséges üdvözülni, de van Üdvözítőnk, aki az örök életet nekünk akarja ajándékozni. Nekünk nyitja meg, nekünk nyújtja kegyelemből, csak adjuk neki a szívünket, hogy Ő legyen annak szerelmese. Ámen

szerelem pénz szív örömhír elvek szomorúság tízparancsolat üdvösség örök élet Jézus

2021\05\09

Monotóniatűrés keresztény módra

panik_helyett.jpgJézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Lk 18, 1-8 

Monotóniatűrés- jól ismerjük ezt a fogalmat és ki- ki tudja önmagáról, mennyire jó ebben vagy mennyire esik nehezére. Akik szalagmunkások valószínű nagy monotóniatűréssel rendelkeznek, hiszen naponta ugyanazt a tevékenységet végzik órákon át, mindig visszatérő munkafolyamatokban állnak. Egyeseknek szükségük van erre a kiszámíthatóságra, mások egy ilyen munkahelyről már a második napon elmenekülnének. De a kifejezés kapcsán gondolhatunk olyan tevékenységekre is, amik precizitást és türelmet feltételeznek, hosszú ideig ugyanazt az állhatatosságot követelik tőlünk. Azt hiszem, én ezért sem tudok kézimunkázni, hiszen aprólékosság mellett minvégig türelmesnek kell lenni, s a produktum majd akkor lesz szép és akkor készül el, ha időközben is minden mindig ugyanúgy történt. Nincs változatosság, nem lehet a közepén feladni, nem lehet hirtelen megfutamodni, megunni… Ha látni szeretnénk a kész terméket, sokáig kell állhatatosan ugyanazokat a műveleteket egymás után sorjázni: napról- napra, ugyanolyan minőségben és tempóban, ugyanazt ismételve, egyhangúan. 

Jézus egy példázatot mondott arról, hogy mindenkor imádkoznunk kell és nem szabad belefáradni az imádságba. Nagyon sok bátorítást és ígéretet kaptunk tőle ebben a témában, sőt példát is a Miatyánk szövegével. Ezért is indult istentiszteletünk a Hegyi beszédből idézett ige énekével, a 88. számúval. Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek…  Ugyancsak Máté evangéliumában van feljegyezve az Úr Jézus másik ígérte, amelyben már a közös imádság hasznára és erejére emlékeztet: „ Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” Mt 18, 19

De mi van, akkor, ha már sok ideje könyörög valaki egy adott ügyért és az nem teljesedik be? Mi van akkor, ha nem kapjuk meg, nem úgy tűnik, hogy nyitott isteni fülekre talált volna? Jézus azt mondja, mindenkor imádkozzatok. Úgy érthetjük ezt: imádkozzatok akkor is, amikor feleslegesnek tűnne, akkor is, ha értelmetlennek, haszontalannak tűnne. Imádkozzatok nemcsak akkor, amikor magatokat érzitek alkalmatlannak rá, hanem, amikor is, amikor úgy gondoljátok, hogy a másik fél- akihez intézitek a kérést- nem tűnik alkalmasnak arra, hogy megértse a szavaitokat. Imádkozzatok mindenor és ne fáradjatok bele!

A zsidó tanítói hagyományban sokfajta stíluselemet találhatunk. A fokozást, a nagyobb felől a kisebb felé, a kisebb felől a nagyobbra mutatást az ellentéteket is… És íme itt is egy jól érthető kép, egy megdöbbentően túlzó ellentétek nyelvén megfogalmazott példabeszéd. Az Atyára mutatva egy embertelen és istentelen bírót állít elénk, egy közönyös egyént. Nem érdekli senki, csak önmaga. Így láthatja az az ember az Istent, aki már valaki évek óta imádkozik gyógyulásért, amikor hosszú ideje könyörög a családjában a bajok megszűnéséért, szerettei megtéréséért, szenvedélyekből való szabadulásért és sok ezer ima ellenére sem történt még. A messze lévő istenségnek nem számítok. Csak a saját dicsősége érdekli, az, hogy megkapja a emberek magasztalását, hódolatát. Ő egy életidegen valóság… Vagyis az életem és az én problémám lényegtelenek neki.

Jézus úgy mondja el ezt a példázatot, hogy a kétségeskedő szinte egyetért ezekkel a szavakkal. Viszont egy szemernyi hit is van, rögtön vitázna vele. Hiszen Isten számára az ember kedves teremtmény, annyi jót tett már velünk! Nem lehet hasonlósága ezzel a megátalkodott bíróval. Rögtön belevágnánk Jézus szavaiba és ezt mondanánk: Én nem így ismertem meg a mennyei Atyát! Könyörületes, szeret engem- és legszívesebben felsorolnánk, hányszor éreztük életünk során, hogy nem hagyott magunkra, megértett, felkarolt, megbocsájtott. Ott volt, amikor számítottam rá! Akkor is jót tett velem, amikor nem érdemeltem meg, sőt akkor is adott nekem, amikor semmit sem kértem.  

Tegnap elhunyt egy kedves lelkésztestvérünk. 56 éves volt. Márciusban készítettek vele interjút élet és halál kérdéseiről. Az Isten kezében című műsor ma is visszanézhető. Beszélt az imádságról, arról, hogy mélypontjaiban a kegyetlen istenarcot látott maga előtt, és kutatta, miért engedi a szenvedést. De ezt végig kisbetűvel kell írni, mert ez nem Ő, ez csak egy kép, úgy tűnik mintha az lenne. Majd arról is bizonyságot tett, hogy rákos betegsége során nem a múlt és nem a jövő felé fordult, hanem az itt és a most adott számára menedéket, mert itt és most helyzetében az élet legkisebb rezdüléseiben is megláthatta az örömöt, a szépet, a fénysugarat, élvezheti az arcát simogató szelet. Szavaiból pedig egyértelműen megértjük, hogy Isten itt és most vele van, nem hagyta el. Felkészíti arra, hogy szembe tudjon nézni azzal, ami mindannyiunk számára elkerülhetetlen, hogy békességgel becsukja maga mögött az ajtót.

Isten nem könyörtelen. Nem igazságtalan. Isten nem közönyös. Isten nem csak önmagával van elfoglalva. Minek teremtett világot? Hiszen Ő maga tökéletes, nem volt erre szüksége, ránk sem. Ő értünk cselekedett! Értünk teremtette mega  gyönyörű világot és bennünket szeretetből és nekünk akar jót adni. Böjte Csaba olyan szenvedélyesen mondta, hogy szeretteim, jobban szeret bennünket a mennyei Atya, mint az Ő szent Fiát, hiszen nem kímélte értünk. Tulajdonképpen csupán visszahangozta Pál apostol szavait. Igen, Pál apostol mondott is érthetetlenül állt afölött a tény fölött, hogy Ő a Krisztust káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember volt, mégis irgalmat nyert, mert hitetlenségében tudatlanul cselekedett. Még engem is jobban szeret az Atya, mint Krisztust!

Ezernyi cáfolatát adhatjuk ennek a példázatnak! Sötét pillanatainkban azt mondhatjuk ugyan: igaza van Jézusnak, amikor úgy mutatja be a mennyei Atyát, mint ezt a könyörtelen bírót, úgy látjuk, mint az embervilág iránt érzéketlen mennyei személyt. De még sincs igaza neki, mert a mennyei Atya jobban szeret engem, mint az a Jézust, aki ezt a példázatot számomra átadja! Akkor hát mi lenne az igazság? Merre mozdul el a mérleg serpenyője?

Jézus nem hagy kétséget. Megérti a mi lelki vívódásainkat. S mégiscsak afelé vezet, hogy ne a kísértő, kétkelkedő hang legyen bennünk erős, hanem valami más. A hit. A hit Isten jószándékában, szeretetében, az Ő számunkra jó akaratának véghezvitelében.

Tegnap az ifisekkel beszélgettünk már idézett mátéi igékről. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a be nem teljesülő imák hátterében azt mondta az egyik tizenéves nagylány azt mondta: nem hiszünk… Megértette az imádság titkát, „ a titkot”  az imádság hátterében. Ráérzett a lényegre, arra, amit itt Jézus tanít: nem a dolgokon, a tapasztalásokon eseményeken fordul meg az imádság sorsa, hanem a szív hitén.

A példázatbeli özvegyasszony kitartó, állhatatos, nem tágít. Tudja, hogy egy bíró dolga az igazságszolgáltatás. Ezt a feladatát úgyis el fogja végezni. Vagy előbb vagy utóbb, de így kell lennie. Nem erre az egyetlen bíróra, a jellemvonásaikra néz, hanem abban bízik, ami a bíró küldetése, feladata, hogy az teljesíti a kötelességét. Hiszen ezért bíró. Bennünk is ez a hit kell éljen. A mi mennyei Atyánk azért Atya és azért Isten, hogy nekünk is Atyánk legyen, hogy nekünk is Istenünkké váljon, de ez csak úgy tud megtörténni, ha mi ezt ebben az imádságos kapcsolatban meg tudjuk tapasztalni.

Mit olvasunk még? A bíró szavait: asszony terhemre van, zaklat, megteszem, amit kér, mert már jó lenne tőle szabadulni tőle… Nem gondolnám, hogy bármelyikünk azért imádkozna sokat, hogy Isten megunja végre a szavainkat és beteljesítse végre a kéréseinket. Nem hisszük, hogy a mi Istenünk ilyen lenne. Nem hisszük, hogy zaklatásnak venné az imádságot, hiszen Jézus maga buzdít és maga tanít az imádságra és várja, kéri a hozzá fordulást. Sőt várja az imádság mögött lévő hitet. A mi imádságos monotóniatűrésünkben még van hová fejlődni. De ehhez nem eszközök kellenek, habár katolikus testvéreinknek sokat segít a rózsafüzér- hogy föl ne adják félúton… Az igazi eszköz az imádság monotóniatűréséhez a hit. Hit kell, bizalom a mi szerető mennyei Atyánkban, hogy bármit is látunk és tapasztalunk, a mi lelki szemeink Őrá tekintsenek, és a mennyei célra. Ha mi azt el akarjuk érni, nem szabad feladnunk az imádságot sosem. Ámen

2021\05\02

A gyógyulás helye

t2.jpgAzután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: „Hozsánna a Dávid Fiának!” - haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: „Hallod, mit mondanak ezek?” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?” Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát. Máté 21, 14-17

Szeretett Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

Fél év után újra együtt lehetünk a templomban. Most érezzük át igazán a bibliai történetek üzenetét: évszázadokon át nem mindenkinek adatott meg, hogy minden héten ott legyenek az Úr házában. A Jeruzsálemtől távol élők csak a nagy ünnepekre tudtak felmenni, elzarándokolni a templomba. Bár voltak zsinagógáik- gyülekezeti házak- ahogyan ma mondanánk- és áthatotta a mindennapjaikat is a hitük, hiszen gazdag imaéletet étek- mégis rendkívüli örömöt jelentett számukra, ha eleget tehettek a törvénynek és elmehettek a templomba. Tették ezt sokakkal együtt, a szétszóratott zsidóság bizony még távoli provinciákból is ide gyülekezett. Ma így érzhetjük azt, ami összeköt bennünket az előttünk éltekkel, templomépítő ősökkel, Isten láthatatlan népével időn és téren felül. Lelkünkben tapasztalhatjuk meg a szenttel való találkozás utáni vágyat, a hálát, az áhítatot, a hazatérés megnyugvását.

Máté zsidó ember volt, saját hittestvérei számára úgy írta meg az evangéliumot, úgy szerkesztette össze Jézus élet-történetének apró mozaikjait, hogy Ők egyszerre értsék a Szentírást- tehát a héber kánont és abban a próféták Jézusra mutató jövendöléseit- és egyszerre értsék mindazt, amit Jézusban az Úr ki akar jelenteni. Mint egy leckét szépen fel tudta volna mondani minden izraelita, mi történik a templomban? Hiszen erre is megvoltak a rendelkezések a papok kiválasztásától. Kezdve az öltözetük, a szent tér berendezésein át egészen az áldozatok fajtáin és az ünnepek felépítésén át.

De azon a bizonyos húsvéton, amikor Jézus az életét adta értünk, valami más történt a templomban: gyógyulás. És ez már előre mutat arra, hogyan kell látnunk nekünk is a templom funkcióját. Az Isten házába nem az egyedül méltók csoportját kell keresni, nem csak az igazak, a kiválóságok, az Írásokhoz nagyon értők érkeznek- bár vitathatatlan, hogy ott vannak a közelben ők is: a főpapok és az írástudók. A vakok és a bénák azonban különösen is igyekeznek Jézus közelébe, sőt a gyermekek is!

Érdemes itt megállni és már ebben is az örömhírt látni. Ott, akkor, 2000 évvel ezelőtt a testi fogyatékosok, a látványosan hiányt szenvedők átélték a gyógyulást. Ez ma is lehetséges ez az Úr Jézus által. Mert miről van szó? Olyan szépen mondjuk ki az empátia formálta megnevezéseket: láttásértült, mozgás korlátozott. Vajon ne lenne ránk igaz? „Látásukat valami akadályozta”- olvassuk Lukács evangéliumában, amikor húsvét után a tanítványok ténylegesen találkoznak az Úr Jézussal, de nem ismerik fel, pedig ott lépdel mellettük. Jézus itt van velünk, minden nap, de milyen sokan nem látják Őt életútjuk útitársának... Olyan sötéten lát- mondjuk arra, aki tele van pesszimizmussal. Ó, milyen vak homályba futnak azok, akik reménytelenül élik az életüket! A lelki látás komoly hiányaival találkozunk ott, ahol az emberek csak a szomorúságot, az elmúlást, a rosszat képesek látni maguk előtt. Megannyi ideológia, számos világlátás csatározik, de vajon hogyan állunk az Isten kegyelmét látó hittel? S mennyi szív érzéketlen a megbocsájtás ajándékának meglátására!

Ha ide jövünk a templomba, látni akarjuk az Istent, ahogyan Zákeus tette, felmászva egy fügefára. Ott a magaslaton hátha más mutatkozik meg nekünk, mint az életünk mélyében. Mutasd meg nekünk az Atyát- mondjuk mi is hasonlóan Jézus egyik tanítványához, Fülöphöz.

Aki tudja magáról, hogy hiányt szenved valamiben, az odasiet Jézushoz. „ Nem látok tisztán, mutass utat! Adj orientácót, nem látom a célomat, nem tudok irányt tartani. Úr Jézus baj van a látásommal! Már csak a veszélyeket látom, a fenyegetést, a félelmetest. Nem látok kiutat! Baj van azzal, hogyan látom önmagamat.”  Hallottam már azt is, hogy valaki elpanaszolta, tudja, hogy senki sem tökéletes, de nem látja a bűneit. Milyen tisztán és felemelően szól az örömhír: meggyógyította őket…  

S ott van az a másik csoport, mozdulni, járni, teljes emberként tevékenykedni képtelenek. Hát nem így érezzük magunkat olyan sokszor? Bénultan, tehetetlenül, enerváltan. Nem tudok előre lépni- és itt szó sincs ambícióról, karrierről… Csak az egyszerű emberi cselekvésekről, arról, hogyan éljük meg szeretetünket, a legbensőbb kapcsolatainkban, legközvetlenebb környezetünkben. Hogyan teszünk valamit a hitünk miatt, van- e szolgálatunk Isten felé? Teszünk- e egyetlen lépést is a bajba jutottért, továbbadjuk- e az élet üzenetét, örömhírét, ami bennünket is lelkesít? Mozdulunk- e mi, ha más nem is tenné? Hogyan járunk- kelünk a mindennapokban: mozgásában korlátozottan vagy testi korlátok között is lendületes hittel? Örömhír hangzik a bénákkal kapcsolatban is. Van esélyünk a megújulásra, hiszen Jézus meggyógyította őket- így olvassuk…

S megannyi csoda történt még ott. Nem kapunk részleteket, de arról igenis hallunk tudósítást, hogy a gyermekek, akik minden apróságot észrevesznek és olyan izgő- mozgók, ők tudják, hogy mind erre hogyan kell felelni. Ők meglátják Jézus Istenségét, Ők felfedezik benne a Megváltót, ezért boldogan dicsérik Istent és kérik az Ő további segítségét, hiszen a Hozsánna azt jelenti: segíts meg! A gyermeki tekintet látja, kitől várhatja a segítséget. A gyermeki lélek nem várakozik, azonnal kifejezi, amit felismert, kimondja amire rájött. A gyermeki lelkesedés önfeledten tör elő, boldogan magasztalja a hatalmas Istent!

Ma az éneklés vasárnapja van. Szomorú tény, hogy a pandémia nem csak a közösséget, de a közös éneklést is elvette tőlünk. Pedig ha az ember énekelhet, akkor eltűnik a félelme. Bevallom, egy-két hittanóra volt csupán, amikor nem énekeltünk. De azért mégsem úgy tettük, mint azelőtt. Kevesebbet énekeltünk és nagyon halkan. Ezért is volt számomra olyan megrendítő, amikor itt a 4b és az 5b osztályokkal az adventi és karácsonyi tv-s felvételekre sor került. Mert bár nem volt istentiszteletet, a csodálatos gyermekhangok felcsendültek itt. Isten gyermekeinek magasztaló éneke kell, hogy ma betöltse a templomokat. Akkor is, ha talán még óvatosan, akkor is, ha még csak a maszk mögött, de a szív hite kell kifejeződjön benne. Nem hallgathatjuk el, hogy egyetlen segítőnk az Úr Jézus Krisztus, Ő az Isten Fia. Ezért énekeljük együtt azokkal a jeruzsálemi gyerekekkel: Hozsánna a Dávid fiának! Mindenki rá van szorulva a csodára, az isteni közbelépésére: mi is, most, itt is. Annyi bajunk van, amiből ki kell bennünket szabadítani! Lelki látásunk, szolgálatra való hajlandóságunk- de még az szeretetünk egyszerű, tevékeny megélésének terén sem vagyunk egészek, egészségesek. Az Ő gyógyítására van szükségünk. Ezért emlékeztet bennünket a gyermekek dicsérete, hogy Kihez lehet bizalommal fordulni.

Amikor Jézust megfeddik a főpapok, akkor maga is egy zsoltárt, egy énekes imádságot idéz az ő értetlenségükkel és haragjukra válaszul. Amikor a mindenhez értőket leszereli, egy igével teszi azt. Tehát úgy, hogy mindenkinek el kell tudni azt fogadni. Ő maga emlékezteti a büszke írástudókat az Írásra, Isten akaratára a gyermekekre nézve. Ők azok, akik felnyitják lelki szemeinket Isten dicséretére. Ők azok, akikre nézve nekünk az Istent magasztalni kell. Hát nem látjuk őbennük a csodát? Amikkor megszülettek és kezünkbe vehettük őket, már arra sarkallt bennünket az ő törékeny életük, hogy dicsérjük az Istent. ( Így éltesse az Isten az édesanyákat ma különösen!) Amikor láthatjuk az ő életük kibontakozását, fejlődésünket, az nem arra sarkall bennünket, hogy dicsérjük az Istent? ( Az édesapákat is éltesse a jó Isten, bár ez a nap az anyukák számára elkünített...)  Gyermekek és csecsemők által szerzel magadnak dicséretet... Nem vesszük észre milyen távol kerültünk attól a bizalmi kapcsolattól, ami bennünket Istenhez kellene kössön? 

Egy hete elém állt az egyik kisiskolásunk és arra kért és arra kért, hogy újra énekeljünk el egy éneket. Miért? Mert otthon együtt dalolták a testvérével és nem tudták felidézni a középső részét. A gyermeki őszinteség még így is megfogalmazódik. Szükségem van arra, hogy Istent dicsérjem, nekem ezt tudni kellene, fel akarom eleveníteni. Nem maradhat így! Újra meg kell tanuljam! Így vagyunk ma együtt.

Fel kell elevenítsük, hogy Isten házába gyógyulni jövünk.

Fel kell elevenítsük, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten Fiaként életünk gyógyítója. Ő itt van, velünk van s ki- ki megtapasztalhatja, hogyan gyógyítja őt  a lelki vakságból, bénaságból, a lélek bajából, bűneinkből.

Fel kell elevenítsük, hogy Isten házában a segítséget kérő gyermeki ének szava mindig egybecseng Jézus szavaival. Ő azt várja tőlünk- kicsitől és nagytól, őt keresőktől és az ő dolgaiban jártasoktól-  hogy Őt szívvel, szájjal, lélekkel dicsérjük. Ámen

 

 

2021\04\18

Nyilvánosság- nyíltság- nyilvánvalóság

hier_stand.jpgIgehirdetés Mezőberényben 2021.április 18-án

Jn 10, 22-29. 22Elérkezett Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe. Tél volt. 23Jézus a templomban, Salamon csarnokában volt. 24Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan! 25Jézus így válaszolt nekik: Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, 26de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.  27Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. 28Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. 29Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.

 Nyilvánosság- Olyan szó ez, ami mindannyiunk számára azt közvetíti: hozzájuthatunk az információkhoz, nem titokban, hanem mindenki számára hozzáférhetően hangoznak el fontos témák, tudnivalók, hírek. A nyilvánosság védelem is és leleplezhetőség is egyben. Ha valami elrejtve - azaz a nyilvánosság kizárásával történik- , az lehet az érintettek védelme miatt, de azért is, hogy bizonyos tények ne kerüljenek ki egy adott körből. A nyilvánosság védettséget jelenthet, hiszen lehetővé teszi a melléállást, és igazságért kiált. Ugyanakkor támadhatóságot és erőfitogtatatást is hordoz magában, gondoljunk csak a nyilvános kivégzésekre.

Jézus Krisztus három éven át nyilvánosan működött Galilea településein. Egy- egy házi találkozóról is olvasunk, de mindig volt mellette legalább  három tanítvány az érintetteken, házigazdákon kívül. Nem zárványt hozott létre a tanítványi körből, követőkből, hanem Isten országa örömhírét hozta el szavakban és tettekben.  Járta az utakat, magához hívta a tömegeket, együtt ünnepelt népe tagjaival, komolyan véve zsidóságuk szent napjait.  Mindig nyilvánosan tanított, például a templomban is, ahol bárki megállhatott mellette, bárki megszólíthatta, megkérdezhette, megfogalmazhatta a kérdéseit, aggályait. Jézus azért jött a földre, hogy megváltó munkája, isteni szeretete hozzáférhető legyen mindenkinek. Számára a nyilvánosság alapvető volt. A tanítványok kiküldésekor bátorítólag mondta: „Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.”  ( Mt 10, 26-27) Megparancsolta, hogy tanítsanak az ő nevébe, de azt ne valami exkluzív szellemi körben tegyék. Nyilvánosan tegyenek bizonyságot Őróla. Ha valaki tehát vállalja a nyilvánosságot, annak állnia kell a sarat: felkészültnek kell lennie, tudnia kell, hogy nem csupán támogatókra, hanem támadókra is számítania kell. Az Úr Jézus tudta, az igének nem csak szelíd befogadóival fog találkozni a templomszentelési ünnepen, hanem az írástudókkal, akik szavait kiforgatják, analizálják, sarokba akarják szorítani. Számtalanszor érkeztek hozzá úgy farizeusok, hogy a kíváncsiságuk mögött a kísértés szándéka állt.

Nyíltság- Ha te vagy a Krisztus mondd meg nekünk nyíltan! Van az a beszédmód, amit a diplomáciában alkalmaznak. Az okos tárgyalópartnerek képesek szépen becsomagolni a mondandójukat, szavaik mögött tisztelet és furfang- bölcs mértkékletesség áll. Óvatos és megfontolt kijelentések hangoznak el a diplomaták szájából. A tárgyalás témája akkor sem teljesen nyílt, ha nyilvános. Igen, hiszen a direkt, egyenes beszéd nem mindig célravezető. Tudjuk, mennyit lehet ártani azzal, ha valakinek „ami a szívén az a száján”. Jézus tanítása mindig nyílt és isteni erejének megnyilvánulása ugyancsak az volt. Ha gyógyított, csodát tett, abból kiolvasható volt hatalma. Vakon születettnek adta vissza a látását, leprásokat tisztított meg, halottaknak adta vissza az életét. Ezek a zsidóság hite szerint messiási jelek voltak, tehát ismertetői annak, akit régóta megváltóként vártak.

A kiállítások során különféle szakmák mesterei mutatják meg tudásukat, láthatóvá válik számunkra az az igyekezet és elköteleződés amit képviselnek. Ha magunk előtt látjuk műveiket, kétségtelen lesz számunkra az a tudás, amivel rendelkeznek. Olykor persze arra is adódik lehetőség, hogy bepillantást nyerjünk szakmájuk rejtelmeibe. Bemutatják a fortélyokat, legyen szó szövésről, bőrművességről, fazekasságról vagy a kolbászfesztiválon a sertés feldolgozásáról. Nem is kell mondaniuk semmit, hiszen kezük alatt ég a munka, és ott mindenki szeme láttára jön létre az alkotás. Jézustól azt várták a farizeusok, hogy nyíltan mondja meg: Ő  a Krisztus. Pedig tettei és tanítása ereje mellette szóltak. Minek itt bármit is mondani? Magáért beszél minden megnyilvánulása!

Nyilvánvalóság- Jézus a megértést kéri számon, miközben szembesíti a kemény, az Ő személye előtt bezárt szívű és ellustult fülű farizeusokat. Mit kér tőlük számon, a nyilvánvaló tények beismerését, a már hallott és tanult ige összekapcsolását azzal, amit ő jelentett ki. Az Úr igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik ( Zsoltár 33,4) … 8Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. 9Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. 10Az ÚR félelme tiszta, megmarad örökké. Az ÚR döntései igazak, mindenben igazságosak ( Zsoltár 19,8-10)  De aki tudatosan ellenáll a nyilvánvalónak, amit lát és hall, azzal mit lehet kezdeni? Lehet, hogy látnak, de nem értenek. Lehet, hogy hallanak, de nem befogadók. Nem tudják értékelni a nyilvánosságot, nem tudják értelmezni a nyíltságot. Nem hisznek. Ezért a nyilvánvaló igazság következményét sem teszik meg. Pedig aki közel jön a nyilvánosan működő Jézushoz, az látja, hallja, tanításait és cselekedeteit, az előtt a nyíltszívű, bennünket önmagához emelő személye is lelepleződhet. Ahogyan a nyilvános kivégzést, a kereszthalált végigkövető római százados sem tudott mást mondani: bizony ez az ember igaz volt (  Lk 23, 47) ez az ember az Isten fia volt ( Mk 15,39) …

Jézus erről a nyilvánvalóságról beszél, amikor a jó pásztor és a rá hallgató nyáj képét hozza elő. Egyszerű és világos kép, mindenki értheti: a juhok ismerik a pásztort, hallják a hangját és követik őt. Cserébe minden jót megkapnak tőle: biztonságot, nyugalmat, életet. Olyan jelent és olyan jövőt, amely az Atya kezében pihen, elrejtettséget és békét, hiszen senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.

Le lehet birkázni a keresztyéneket, de ezt csak az teszi, aki nem érti meg Jézus példázatából a nyilvánvaló örömhírt, hogy nekünk közünk lehet Istenhez. Csak az fogalmaz így, aki nem hallja meg ebből az evangéliumot, akinek a szíve olyan kemény, hogy Jézus értünk történt tettei és nyíltan értünk vállalt áldozata nem nyitja meg lelküket az isteni szeretet és irgalom előtt. A mai vasárnap a Jó pásztor vasárnapja- a mai vasárnap az irgalmas szívű Úr vasárnapja, misericordias domini. Az Úr szeretetével tele van a föld- tagadhatatlan jelekkel közevíteti ezt felénk Isten, csak adjon nekünk megbocsátást, hogy értetlen és sötét szívünk képes legyen hittel megragadni az Ő kegyelmét!

Ma 500 évvel ezelőtt is valami hasonló történt, amit igénkben olvastunk. Luther Wormsba ment a birodalmi gyűlésre, hogy ott a nyilvánosság előtt szóljon. Ellenfelei egy szót várnak tőle: revoco azaz visszavonom. De ez nem hangzott el, ezzel szemben a reformátor őszinte és bátor szívvel megvallotta hitét. Nem is hangozhatott el más. Hiszen megismerte  Krisztus szavait az igéből, az örök életre vivő isteni kegyelmet, ami hit által bármelyikünké lehet. Mondhatnánk, hogy aki kézbe veszi a Szentírást, annak a Napnál is világosabb, hogy egyedül Krisztus érdeméért, az Ő áldozata által, ingyen és kegyelemből van az üdvösség. Ezt nem lehet elhallgatni. Erről kellett neki is prédikálnia, ezt kellett képviselnie a német nemzet nemesei, császára, a római katolikus egyház bíborosai, pápája előtt s minden egyes leírt művében. Krisztus követését tekintve, de a nyilvánvaló igazságok viszonylatában nekünk sem lehet más reakciónk, csak azok a szavak, amik akkor 1521. április 18-án hangoztak el: akkor – híressé vált hitvallásában – így fogalmazott:

„Hacsak meg nem győznek engem a Szentírás bizonyságaival vagy világos okokkal…  akkor az általam idézett Szentíráshoz vagyok kötve, és lelkiismeretem Isten Igéjének foglya… nem biztonságos, sem nem helyes dolog a lelkiismeret ellen cselekedni. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Ámen.”

2021\04\11

Fekete vagy fehér?

 

feketefehar8.jpg

Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 2 Korinthus 4, 10- 14

Kevés gyermekkori filmélményem van. A szüleink ui. figyeltek arra, hogy hétközben kizárólag akkor üljünk a tévé elé, ha minden feladatunk készen van és minden este fél 8-kor már aludni kellett menni- ez bizony még 8. osztályosként is így volt. A hétvégén persze bepótoltuk: jöttek a nagyobb családi filmezések. Bár a nem nekünk való – korhatáros vagy éjszakai- filmekhez nem volt hozzáférésem, egyes filmek félelmetes és rossz érzést keltő képeit még mind a mai napig fel tudom idézni. Úgy emlékszem, hogy egy történet szereplője gyermekkora óta valamilyen mérgező anyagot kapott, amihez hozzászokott a szervezete, így aztán bármi, amihez hozzáért, az megsínylette. Ezért nem tudott barátkozni, a természetben mozogni. Egyetlen tapintása is halálos volt a környezetében lévő virágokra nézve. Egyszer egy pillangót fogott meg és az élettelenül hullott ki az ujjai közül. Rémísztő volt látni a halálos, mérgező érintést.

Mostanában egyre több területen kerül sor addig tabunak bizonyuló témák feldolgozására. Az egyezőség mindegyikben az, hogy mérgező vagy fekete előtagot kapnak: a szakirodalom tud a fekete pedagógiáról, ami a gyermek rovására elkövetett, hosszú távon negatív hatású pedagógiai cselekmények összessége. De nyíltabban beszélünk ma már a mérgező anyákról is, akik nemhogy a szeretetüket vonják meg a gyermeküktől, de bántalmazó, ártó viselkedésükkel lerombolják az édesanya- gyermek kapcsolatról alkotott ideánkat, és nagyban hasonlítanak ehhez a mérgező kapcsolatok is- amiket korántsem tartunk újdonságnak. Már jó egy éve minden napunk halálozásról, elhunytakról szóló statisztikáról, a halállal szembeni heroikus küzdelmekről szólnak, mégis megdöbbenünk, ha az élet legszebb és igen magasztos területein – anyai szerep, pedagógia, szeretetkapcsolatok terepén- is szembesítenek bennünket a fekete, mérgező, ártó, halálos hatásokkal…

Pál apostol számára nem volt tabu a halálról beszélni. Nem volt kellemetlen megemlítenie, hogy halált hordozunk a testünkben, hogy szüntelenül a halál révén állunk és a halál végzi bennünk a munkáját. A korinthusi levél ezen igéi alapján mégsem gondolnék valamiféle fekete teológiába bocsátkozni... akkor sem ha bizonyos időszakokban és eszmeiségekben még a hitet és azok hirdetőit is be akarták feketíteni… Csak korunkban tapasztaljuk a távolodást, viszolygást a halál témájáól, de Isten emberei sosem dugták fejüket a homokba, nem néztek félre sem a halál sem a bűn kapcsán, ezért is tudunk a hamartológia, vagy thanatológia résztudományokról, a halálkutatásról valamint a bűn témájának dogmaitikai feldolgozásáról. Pál sokszor és nyíltan szól leveleiben a halálról, de nem szemlesütve, vagy az addig is ismert igazságokat végre felfedve, hanem azokat helyén kezelve. Ezért mondja egy helyen: „Halál hol a te fullánkod? Halál hol a te diadalod? Hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk Jézus Krisztus által!” Az apostol a másik oldalt is egyértelművé teszi: az életet, Krisztus életét bennünk, az életre vezető utat, az élet evangéliumát.

Az egyházi hagyomány szerint ma fehérvasárnap van. A hét vezérigéje az újszülött csecsemőkre utalva szólít fel bennünket, hogy ahogyan a kisbabák az anyatejet, úgy mi az ige hamisítatlan lelki tejét kívánjuk. Ez a táplálék, az új élet táplálására, növekedésére kell. Ennek a vasárnapnak a fókuszában az élet, az új élet áll. Régen a nyolcnapos húsvéti ünnep utolsó napján a keresztség állt a vasárnap középpontjában. A krisztusi életben való részesedés, a tudatosan vállalt keresztyén hit. A nagyszombaton megkeresztelt katechumének levették egy héten át hordott fehér ruhájukat és elkötelezett, tudatos új életük felé tekintettek. A régi életnek vége, az Isten nélküli, bűnös élet lezárult, új, szent élet következik, mert a keresztségben meghaltunk a bűnöknek, de Lélek által élhetünk a Krisztusnak. Sok gyülekezetünkben ilyenkor van a konfirmáció, fiatal testvéreink vallástételének, első úrvacsorájának napja.

Látható, hogy a mai napi igéje, egyházi hagyományunkban gyökeredző tartalma és gyakorlata nem egyfajta " fekete teológia" - az Istenről szóló beszéd egyébként sem lehet az. Ha körbenézünk, s ha látszólag úgy tűnik is, hogy a halál világunk minden területén hatalmat követel magának, mert erősebbnek mutatkozik, hiszen a gonosz, a bűn rombol lelket, életeket, közösséget és ezt Krisztus tanítványai is érzik a testükben, a küldetésüket teljesítve, de ez mégsem taglóz le, mégsem áraszt el mindet. Jézus követői- az elsők és mi mostaniak is a húsvét üzenetét hirdetjük: itt az Élet Istene, a Feltámadott az Úr, benne nekünk is életünk lehet. Pál apostol a hitéről beszélve ezt a fehér, szent, tiszta üzenetet adja át, így ragadhatjuk meg ma is a legteljesebb örömhírt, evangéliumot. Mert amíg az első húsvét során az üres sír láttán félelem és remegés lett úrrá a tanítványokon, ő hisz és ezért szól. Nem tud néma maradni. Sőt azt mondja el, hogy ezért a hitért, ami őt átitatja, amit ő képvisel, azért még a halált is megéri vállalni. S bár szüntelen kockáztatja az életét az utazások során és az értetlenséggel találkozva veszélyeket él meg, de bensőjében az életet hordozza és ezért életet munkál. Pál apostolt Krisztus evangéliuma élteti és ezt hirdeti. Amerre megy, ahová odafordul, amely településhez eljuttatja az örömhírt, ott élet támad. A Feltámadott új életet ajándékozó láthatatlan érintése lesz tapasztalhatóvá.

Számtalan igen idős lelkipásztor, szolgált élete végéig. Nem volt, aki pótolja őket, de nem is akartak szótlanok, tétlenek maradni. Kilencvenen túl is odaálltak a ravatal mellé, ha már nem is tudtak felmenni a szószékre, az oltártérből vagy széken ülve hirdették az igét. Egy lelkésztársam idős lelkész édesapja utolsó szívdobbanásáig akart prédikálni. Megadatott neki. Miközben a halál rajtuk munkálkodott, a mulandóság jegyeit hordozták, viselték betegségeiket, sajgó tagjaikkal aggastyánnak mutatkoztak, a gyülekezet előtt, Krisztust hirdetve tűz és élet töltötte be őket.

Jézus él és mi is élni fogunk! Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. Fehérvasárnap ragyogó örömhíre ez, amit hiszünk, amit értelmet ad a mindennapoknak, amitől reménytelivé válik az életünk a halál kapujában is. Nem szomorkodhatunk úgy, mint akiknek nincs élő Uruk, mint akik nem tudják, kihez tartoznak, hogy Ő győzött a halál felett. Jézus a mi életünk, aki most is és örökké éltet bennünket! Ámen

2021\01\01

Mire alapozzuk, hogy ez az év jobb lesz?

cities-on-cliffs-7.jpg

Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult. ( Jézus mondja). Máté 7, 24-27 

Egyetemista koromban volt egy akkor nagyszerűnek mondott élményem, ez teszi feledhetetlenné még ma is. Bonhoeffer teológiájából írtam a szakdolgozatomat, ezért elhatároztam, hogy minden művét elolvasom, német nyelven. Nem volt különleges az elgondolás, mivel akkor ösztöndíjas időmet töltöttem a müncheni Collegium Oecumenium-ban kollégiumban, ahol ezek a kötetek mind fellelhetők voltak. Az elsőt, a legkönnyebbnek mondottat azonban már éppen valaki olvasta. Az egyik kollégista társam ekkor a segítségemre sietett: a saját könyvét kölcsönözte nekem. Amikor elkezdtem olvasni a Követés című művet, amelynek az első része a Hegyi Beszéd magyarázata, megdöbbentem. Miért? A fiatalember pontosan azokat a mondatokat húzta alá, amelyek nekem is fontosak voltak, engem is megszólítottak. Felemelő lelki élmény volt! Mennyire hasonlítunk egymásra, milyen jó, hogy egyformán látjuk Isten dolgait! Ezzel el is kezdődött egy barátság.

Jézus Krisztus amikor a Hegyi Beszédet – tanításainak rövid összefoglalását- lezárta, nem azt szerette volna, hogy csupán lelkesedjünk szavain. Ő nem szellemi társat akar bennünk látni. Manapság mi már elégedettek vagyunk azzal, ha valaki osztja a véleményünket. De Ő ennél többet akar! Azt kéri, kövessük Őt. Ne csak halljuk, értsük az Ő beszédét, ne csupán rajongók legyünk, akiknek hevül a szíve az Ő szavai hallatán, hanem legyünk az igének cselekvői. Legyünk annak engedelmes megtartói. Amikor az irgalmas szamaritánusról elmondta a jól ismert példázatot, akkor sem azzal zárta le, hogy visszakérdezett, vajon megértették- e a tanítását. (Nem annyi a tét, hogy egy lájkot teszünk a szavai végére a közöségi médiában, vállalva, hogy teszik a szöveg…)  Az őt kísértő törvénytudónak, azt akarta tudni, hogyan nyerheti el az örök életet, azt mondta az irgalmas szeretetről szóló példázat záró akkordjában, hogy menj el és te is hasonlóképpen cselekedj. Itt most nem csak egyetértésről, elvi kérdésről van szó, hanem tettekről. A hallást cselekvés kell kövesse, különben mit sem ér.

Reformáció ünnepén volt ez a mátéi szakasz igehirdetési ige. 500 évvel ezelőtt az ige még nem hangzott ilyen széles körben, mint ma. Nem ismerték az Isten tiszta szavát, mert nem volt Bibliájuk. Az akkori egyház sem helyezett rá valódi hangsúlyt, csak a reformátorok szolgálata révén nyílt meg újra az ige hirdetésének útja. Ma már azonban szól, hallgatjuk, hozzáférhetünk, nyomtatott és digitális formában is eléjük, ezernyi platformon jutnak hozzánk igemagyarázatok. A hit hallásból van, a hallás Isten igéje által. Hála Istennek még vannak igehirdetők is- bár tudnunk kell hogy egyre kevesebben, sajnos De AZ Úr Jézus nyilvánvalóvá teszi: az ige csak akkor lesz életmentővé, ha a hallást cselekvés is követi. Csak akkor lesz az élet/ örök élet forrásává, ha engedelmesen rá építjük életünk házát a Krisztusi alapra.

Hétköznapi példák is segítik ennek a megértését. Hála Istennek, a fülünket nem tudjuk becsukni, ellentétben a szemünkkel. Ha veszélyjelzést hallunk, akkor már az segít elkerülni a balesetet. De mi történik akkor, ha valaki azt kiáltja: Vigyázz!  - és mi nem vigyázunk? Mi történik akkor, amikor figyelmen kívül hagyjuk a figyelmeztetést? Egyértelmű, hogy veszélybe sodorjuk magunkat. A vonat indulásakor, érkezésekor már messziről halljuk a hangjelzést. Tudunk kell helyesen cselekedni, hátra lépni a peronon. A hang meghallása csak akkor lesz életté, ha cselekedet, engedelmesség is követi azt. Hány családban igazolják vissza ennek a létjogosultságát! Mennyiszer emlékeztettük már kisebb nagyobb  gyermekeinket a nevelésük során ezekkel a szavakkal: Én szóltam! Te pedig nem fogadtál szót, igaz? Ne csodálkozz, hogy ez történt, mert nem hallgattál rám, nem fogadtad meg a tanácsot…

Az Úr is látja ezt, amikor a népére néz, mert így olvashatjuk Ézsaiásnál: 65,1Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. 2Kitártam kezemet naphosszat az engedetlen nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját feje után

2021. január elseje. Megfogadjuk, megígérjük, elhatározzuk… Jézus ennél többet vár: engedelmes cselekedeteket, az igére alapozott életet, rá épülő mindennapokat. Mert bár mindenki reményteljes, az előzőnél jobb évet kíván a másiknak, de garancia nincs arra, hogy könnyebb lesz. Ha csak a mára kapott igét olvassuk, az Úr Jézus azt mondta: ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak. Minden irányból érkezik a baj, a támadás. Nem arról ír, hogy könnyű, problémamentes időszak vár ránk. Ha nyitott szemmel és füllel járunk, tudhatjuk, mennyire igaz ez. Ezer veszély leselkedik ránk. Bajok, betegségek, nehézségek, szellemi támadások, de emberi értetlenség és szeretetlenség is. Ne legyen illúziónk. Az élet veszélyes terep. Küzdőtérre indulunk most is! Ömlő eső, sodró árvíz, hatalmas vihar… ki- ki mást láthat mögötte, de Jézus felkészít rá! Túl lehet élni. Megmarad életünk háza. Megmaradhatunk. Van reménységünk, van ígéretünk arra, hogy talpon maradunk. DE csak egy feltétellel: ha halljuk és cselekedjük is az Ő igéjét. Az ige akkor válik az életünkké/ vérünkké/ sajátunkká, ha befogadjuk és aszerint élünk. Ha engedelmesek vagyunk az igével, ha ebben az évben nem szellemi társai leszünk Jézusnak vagy pártoló tagok leszünk Jézus csapatában, hanem ténylegesen elindulunk az Ő akarat szerinti élet megvalósítására.

A könyvkölcsönzős nagyszerű élményem végig kíséri az életemet, de van ennél több szebb és mélyebb is. A közös szolgálatok emlékei, amikor nem csak barátságra tettem szert, hanem mély testvéri kapcsolatok alakultak Jézus miatt. Amikor hívő testvérek odaálltak és azt mondták: Jézusnak akarok szolgálni, itt vagyok. … és órákon át sütöttük a mézeskalácsot az időseknek. … és együtt gondoskodtunk 20-30-40 fiatal táborozásáról … és meglátogattunk rossz körülmények közötti időseket … és napokon át közösen vittük a gyülekezeti újságokat házról házra … és vasárnap kora reggel már együtt készültünk a gyermekistentiszteletre … és lemondtunk az alvásról, ha kellett csak hogy összeálljon a gyülekezeti újság … és odaadtuk egy délelőttünket, hogy méltó tisztasággal ünnepeljünk az istentiszteleten a templomban… Testvérek, akik nem csak lelkesednek az Isten szavai hallattán, akinek nem egy szép szólam és bátorítás az ige, hanem mozgósító szó, követésre, engedelmességre, szolgálatra hívó jézusi akarat. Testvérek vannak előttem, akik nem félnek úgy élni, ahogyan Jézus mondja és kéri. Akik szívük és életük átformálásával, engedelmességével prédikálnak. Akiknek a hite attól szilárdult meg, hogy nem féltek elindulni Jézus után, áldozatot hozni, mert komolyan veszik az igéjét, arra alapoznak.

Hány ismerősöm mondja ezt: majd, ha nyugdíjas leszek, tudod, most még itt van a munkám. Hány ismerősöm hozza a kifogásait, hogy támogatnia kell valamiben a családtagjait és ezért nem tud odaszántabb lenni Jézus ügyében. Hogy szívesen hallgatja a szavait, de most még nem tud többet vállalni ennél- szolgálatban, de személyes hitéletében sem. Még fogva tartja a múltja, nem tud leszámolni azzal, túl sokat kér Jézus, még nem érett meg az idő. A gazdag ifjú jut eszembe, aki ugyancsak az örök élet titkára kérdezett rá Jézusnál, de nem tudta elengedni azt, amiről úgy gondolta, nélkülözhetetlen, nem tudta szétosztani a vagyonát. Azaz nem tudott áldozatot vállalni Jézusért, az ő követéséért. Szomorúan folytatta az útját. Pontosan ez az, amikor jönnek az árvizek, szelek, s az ember akkor bizonytalan, gyenge hittel néz szembe a bajokkal, és kétségbeesik, sír, összeomlik…

2021-es évbe úgy indulunk, hogy Jézus nyilvánvalóvá teszi megint, mi vár ránk. Hála Istennek, az életünk folytatódhat. Az évek száma gyarapszik. De ez sem lesz könnyebb. Egyetlen okunk a bizakodásra az, hogy van egy kőszikla, amin ott állhat a házunk, az Úr Jézus Krisztus maga. Aki minden vészt, viszályt és életünk összes ellenségét legyőzte, kézben tartja Istenként az elemeket, a szellemi hatalmasságokat, a bűnt - és még a halál sem választhat el tőle, mert Ő a feltámadás és az Élet. Ő a garancia arra, hogy ez az évünk békés, beteljesült reményekben gazdag legyen. Nekünk pedig nem kell mást tenni, csak teljes szívvel hinni, ráhagyatkozni, és merni az Ő igéje szerint élni. És akkor áldottak lehetünk, jöhetnek az árvizek, tombolhatnak a szelek, a rá épült élet állni fogja mindezt. Sőt Urunk ígérete szerint örökké megáll! Ámen

https://latvanyossagok.hu/10-lenyugozo-sziklakra-epult-varos-a-vilag-minden-tajarol/ 

 

2020\08\20

Kenyér és szentség

kenyer.jpgVan- e még a kenyérnek becsülete és a szentségnek értéke? Már megint olyasmit írok, amit bárcsak ne kellene említeni, hiszen ezek fájdalmas tényekként kerülnek figyelmünk középpontjába.

Államalapító Szent István királyunk emberi nagyságát, országépítő zsenialitását valamint keresztény hit iránti szilárd elköteleződését elevenítik meg az ünnepi beszédek. Az átlagember azonban nemhogy ezeken nem kész elmélkedni, de úgy tűnik, a kenyér és szentség fogalmának megfelelő értése is túlméretezett feladat számára. 

Pedig bibliai történetek a kenyérről, búzáról és kovászról úgy állnak előttünk, hogy erőteljes tanítást adnak számunkra a testi- lelki táplálékról, a Mennyei Atya szeretetéről, Krisztus valóságáról, a feltámadásról és az áldozatról, ami nélkül nincs szolgálat, sem új élet. 

Itt van például József, akinek egyik álmában pont búzakévék hajlongtak. Később megfejtve a fáraó kínzó álmait a gabonabetárolás kormánybiztosa lett, hogy majd Isten gondoskodó szeretetének eszközeként nyithassa meg a magtárakat az éhínség idején.

Az Úr Jézus a búzaszemről tanít, ami a feltámadás és az áldozat kézzel fogható, hétköznapi szemléltető eszköze: Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Jn 12,24

Majd pedig önmagára, a vele való elengedhetetlen, éltető kapcsolatra utal: "Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. és Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem." Jn 6, 35.51

A mennyek országáról szóló példázatában is előkerül a kenyérsütés. A kovász szerény, kicsi kezdetet mutat, de ahova Jézus igéje eljut, ott mélyben végbenő, átformáló erővel kezd hatni. Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel. Mt13,33

A páskaünnepen az Egyiptomból valós szabadításra emlékeztet a kovásztalan kenyér fogyasztása. Az úrvacsorai kenyér, a Krisztus testével való élés pedig a bűneinkből való szabadulásért adatik számunkra.

Napjainkban tízezernyi honfitársunk üzent hadat a kenyérnek, mondván: túl modern étel, nekünk pedig egészségünk érdekében  váltani kell. Vissza a jövőbe, vagy a múltba inkább? Nos a fehér kenyér és foszlós kalács, a gyönyörű búzatáblák mára már elveszítették azt a mély, élettel teli, számomra az életszentségre is mutató értéküket, amit a paraszti világban mindenki természetesnek élt. Nem most kezdődött ez, hanem akkor, amikor az ember elszakadt a  földtől, magától értődőnek vette, hogy a polcon, a péknél mindig van élelem. Harmincöt évvel ezelőtt, általános iskolásként táborozva  láttam először kenyérhegyet. Rettenetes, felháborító látvány volt. Több száznyi vekni kenyér, nagy dombbá lapátolva, ahelyett, hogy félve fogyasztott, megbecsült élelem lett volna. 

2015-ben ökumenikus istentiszteleten voltunk együtt a katolikus templomban, mindkét felekezet a maga egyházi rendje szerint élhetett az úrvacsora szentségével is. Nagy királyunk emlékezete mellett a kenyérszentelés, kenyéráldás is megtörtént. Hálát adtunk azokért, akik szántottak, vetettek, arattak, szállítottak, őröltek, dagasztottak, sütöttek. Hálát adtunk, hogy már láthatjuk, nem kell éhezzünk. A nemzetiszín szalaggal átkötött kenyerek egyike most ott van az oltáron, -bár azt is el kell fogyasztani- sőt katolikus testvéreink gondoskodtak minden hívő számára cipókról, hogy azt ehessük ma. 

S mi a helyzet a szentséggel? Legyen elég most röviden néhány kérdés, ami személyes elmélyülést és őszinteséget kíván. Bibliai értelemben a szent az, ami az Istené. Szent- e az életem? Ez azt jelenti Istené vagyok- e. Szentek- e a szavaim? Ez azt kérdezi tőlem, hogy Istené- e a szívem, a gondolatom, a beszédem. Szent- e a családom? Szent- e ez a nemzet?

Evangélikus, biblikus értelmezés szerit nem bújhatunk a " szentekké avatottak" háta, érdemei, emlékezete mögé. Mi - Isten gyermekei, Krisztus megváltottai- vagyunk a szentek közössége. Nekünk kell megszentelt életet élni.

Hiszem, hogy Szent István ha ma kormányozná országunkat, először ezt kérné rajtunk számon. Vajon betölti- e az Istenhez valós tartozás boldog és felelősségteljes tudata a szívünket és kitölti- e mindazt, amire Ő elküldött bennünket a világba, erre a földre, ide hazánkba?

( Ez az írás az öt évvel ezelőtti bejegyzés "újra felfedezése".)

 

2020\08\16

Hit által lehetséges. De mi az a hit?

jahreslosung.jpgA teológia tudománya sokban különbözik a többi tudománytól, mert tárgya, - maga az Isten- az ember számára nem ismerhető meg azon eszközök segítségével, ahogyan más vizsgálandó tárgyak. Ő ha akarja megismerteti magát és megmutatkozik, kinyilatkoztatja magát és vonz bennünket önmagához. Ugyanakkor lehet Deus absonditus- azaz elrejtőzködő Isten, aki nem engedi beleszorítani magát a mi véges emberi elménk elvárásaiba. Megmarad Úrnak, hatalmasnak, felettünk lévőnek, akkor is, ha lehajol és az Úr Jézus Krisztusban és emberré lesz. Megismerése útján az ember hitének alapvető feladata van. 

A hittudománynak a hit a vizsgálandó tárgya, de ebben az esetben is komoly feladatunk van, ha meg szeretnénk azt ismerni. A zsidókhoz írt levél 11. fejezete első versében találunk egy biblikus definíciót a hitre. Ezt az egyetlen igeverset nyolc különféle magyar fordításban így olvashatjuk:

A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk.
A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka
A hit a remélt dolgok alapja, és a nem láthatók bizonyítéka.
A hit reményeink szilárd alapja és a nem látott dolgok igazolása.
A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása, és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése.
Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja.

https://szentiras.hu/UF/Zsid11 

(Javaslom a teljes fejezetet elolvasni, vagy legalább az első 12 verset.)

A Zsidó levélben nem nyolc, hanem sokkal több személyről hallunk, aki hitben élt. Nem volt egyforma személyiségük, nem ugyanazon élethelyzeteket tapasztalták, környezeti hatásaik is különböző voltak, másfajta konfliktusokat és kihívásokat éltek meg, az is magától értődik, hogy nem ugyanazon emberek vették őket körül. Tehát teljesen mást tapasztaltak földi létük során- mivel más korban éltek, más impulzusok is befolyásolták sorsukat. A levél szerzője azonban mindegyiküket a hit példájának nevezi és mindannyiuk tekintetében ugyanúgy fogalmaz: ők hit által tettek ezt vagy azt… Egyszerűbb és komolyabb tetteket hajtottak végre.  Milyen ez a hit? Hogyan nyilvánul meg? Ami a lelkükben él, őket vezeti, az ugyanolyan jelenség- e? A természetét tekintve, a lényegére nézve ugyanaz, de a megjelenése más. Sokféle cselekedet mögött lehet hit és ezernyi féle tett születhet hitből. Hit által lehet megérteni, hogy Isten a világ teremtője, hit által volt áldozatbemutatás, elragadtatás, elindulás, bizalom, félelmektől szabadulás. Ha az igeszakasz végét olvassuk, meg is döbbenünk, hiszen így olvashatjuk: 33Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. 35Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, 38akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. Igen, hit által a legnagyobb tettek is véghezvihetők, és a leszörnyűbbek is elhordozhatók. 

Sokféle hitről tudunk. Meg tudnánk mondani, milyen a vakhit és a bigott hit- ami nem tekint a másik emberre, önző hit, csőlátó, valódi szeretet nélküli. De van halott hit és gyenge hit is, ami pont akkor nem aktivizálódik, amikor kellene, kevés és kicsiny, félelmekkel terhelt és haszontalan, kiüresedett. De van bizodalmas hit, cselekedetekben megmutatkozó hit, szeretet által munkálkodó hit...  Amiből elegendő egy mustármagnyi és hegyeket mozdít, amiből elegendő annyi, mint kovász a tésztába és mindent áthat, megváltoztat. Ami vonzó és áldott, amivel mindenki szeretne rendelkezni, mert erő van benne, remény és elképzelhetőnek tartja a csodákat. Felszabadít és örömmel tölt el. Olyan hajtóerő, ami előtt nincs lehetetlen.

Természetesen a hittudomány sokkal többféle hitről tud. Lehetnek különbözőek a hitmegélés formái és rítusai, hitvallásossága és liturgiája, lehet másfajta az intenzitása és olykor a töltete is. Lehet felekezetek szerint is keresni az értelmezését, egy azonban a legfontosabb: a keresztény hit lényege, hogy az élő Úr Jézus Krisztushoz való személyes kapcsolódás. Ő az egyetlen alap, akire épül a mi bizalmunk.

A péntek esti bibliaórákon egymás hite által épülhetünk. Rájövünk arra, hogy a hitünk megélése mennyire múlik a személyiségen, vallásos szocializáción, a lelki igényeken és szellemi ízlésvilágon, de mindazon, ami velünk történik. Mégis, van, aki ugyanazt a szituációt másként értelmezi és hitében is másképpen képezi le, ezért másként is reagál rá. És mindez nem választ el bennünket egymástól. Megtanuljuk, hogy nem szubjektív, saját önző szempontjainknak kell a legtöbb teret adni. Nem kell kényszeresen a másik hitét a sajátunkhoz idomítani. Ha belátjuk ezt, lehetőségünk van hitünk közösségi megélésére, imaközösségre, gyülekezeti istentiszteletre, Urunk együttes magasztalására és dicséretére, évezredes hitvallások kimondására is. Mert a hitünk bár személyes, mégis a legbensőbb közügy. Mi nem a saját hitünket tukmáljuk egymásra, nem azt idealizáljuk, hanem azt osztjuk meg a másikkal, hogy mi hogyan kapcsolódunk az Úr Jézushoz.  És bizony itt van a dolog lényege. Mi mindannyian Őelőtte állunk, Őt keressük, neki szeretnénk kedvesek lenni. Nem magukat toljuk előre, hanem Őt szeretnénk megérteni, a szívünkbe zárni, Őt akarjuk követni, azt akarjuk, hogy az Ő szava és szeretete hasson minket át és bátor bizalommal hagyatkozzunk rá életünk minden helyzetében, minden percében. Belé kapaszkodunk, rá hagyatkozunk, hatalmát valódi hatalomnak látjuk lelki szemeinkkel.

A mai vasárnap – hivatalosan- Jeruzsálem vasárnap- Kr.u. 70-ben a rómaiak lerombolták a templomot. Jézus megjövendölte ezt! De azt is, hogy Ő lesz az, aki felépíti a templomot. Halála pillanatában a templom kárpitja kettéhasadt. Most már nem csak a főpapok közvetítésével és a nem csak a jeruzsálemi templomban lehetséges a Szent Istenhez közel jutni. Istennel mindenhol találkozni lehet majd, ha lélekben és igazságban imádják Őáltala. Isten itt van köztünk az Úr Jézus Krisztusban. Nem akármilyen hitről beszélünk, nem emberi pszichés jelenségről, a mi saját bensőnk termékéről, hanem arról lehetőségről, ami adatik nekünk az Úr Jézus Krisztusban, hogy Ő az út az Atyához, és Ő az ajtó. Nincs más, aki teljességre vinne. Mert a hit definíciója pozitív, ahogyan azok a tettek is pozitívak, amiket itt az ige felsorol. Még a szenvedések kiállása is pozitív! A hit lényege szerint a szerető és kegyelmes Istenhez kapcsolódás, Ő felemel, Ő megvált, Ő megment, Ő erőt ad, Ő félelmeket oszlat el, Ő a maga tökéletességéből ajándékoz meg, Ő örök életre hív, Ő beteljesíti ígéreteit. A hit mindig pozitív változást kell végbevigyen- bármin is menjünk keresztül, mert maga az Úr, - aki a legfőbb jó- keresi és szeretné velünk a bensőséges szeretetkapcsolatot. Az Ő Lelke gyümölcse bennünk a hit. 

Amikor 1745-ben a németajkú evangélikusok saját lelkészt hívnak és iktatnak be augusztus 15-én, nagyon fontos üzenetet fogalmaztak meg az akkori berényieknek. Szükségünk van valakire, aki csak nekik szolgál, az ő anyanyelvükön, az ő nemzetiségüket megértve. Bár az addigi lelkészek kétnyelvűek voltak, de ez most egy nagyon komoly elhatározásról szólt. Bizonyára sokan voltak és egyetlen lelkipásztor nem elegendő a sok feladatra, tanítás, vigasztalás, a kazuálék elvégzése. Az önálló lelkész meghívása mögött ott állt a vágy: legyen valaki, aki a mi közösségünkért felel és bennünket pásztorol. 26 éven át végezte hűséges szolgálatát, nyugdíjasként ( emeritus) 66 esztendősen hunyt el. Itt temették el, de sírjától semmit sem tudunk…

A Krisztushit azonban nem veszett ki, sem az általa pásztorolt különálló gyülekezet nem szűnt meg. VDM. Ez a három betű áll az anyakönyvben, amelyben halálának napját és temetését bejegyezték.  „Verbi divini minister” e három latin szó kezdőbetűje. Tehát Isten igéjének szolgája. S amíg ebben a gyülekezetben csak egyetlen ember is lesz, aki ezt a szolgálatot végzi, és hit által betölti Istentől kapott küldetését, akkor megmarad ez a közösség. Mert a hit hallásból van és a hallás Isten igéje által. Ámen

 

 

2020\05\31

Újjáteremtő Lélek

heiliger_geist_kraft_leben.jpgAki jobban szereti követni a szöveget, vagy szívesen felidézné a hallottakat, annak örömmel közzéteszem a mai igehirdetést. Az alapjául szolgáló bibliai igeszakaszt itt lehet elolvasni, az első tizenhárom verset: 

https://szentiras.hu/UF/ApCsel2

Előtte- utána…  Nagy átalakulásokra utal ez a két rövid szó. Akár a közösségi médiában, akár az írott sajtóban találkozhattunk már képekkel, amik bemutatták, hogyan nézett ki pár hónappal azelőtt egy ember és milyen lett később. Általában a külső jellemzők, a test megváltozásáról van itt szó. Hogyan fogyott le egy ismert színész drasztikusan, milyen volt a plasztikai műtét előtt és milyen lett az után, esetleg egy tinisztárból milyen izmos, edzett férfi lett.

Testi átalakulásokról szóltam, de ez a téma sokkal közelebb áll hozzánk, mint a reflektorfényben álló egyének. Szólhatnánk életünk több területéről, ahol az előtte és utána állapotot jóleső érzések kísérik. Valaki vett egy elhanyagolt laposi kertet és ma már mindenféle gyümölcsfa és vetemény pompázik ott szorgalmas munkája után. Vagy egy régi házat újít fel, a sajátját kifesti, rendet rak, tavaszi nagytakarítást tartunk a templomban és sok hónap bezártságát követően kellemesen illatos közeg vár bennünket …. Mennyi ilyet tudunk felsorolni, hogy valami jobbá lett, megszépült, mert beleavatkoztunk, erőt fektettünk bele, hozzányúltunk, dolgoztunk rajta…

10 nap Jézus nélkül. Milyen volt előtte és milyen lett utána? Kétségtelenül nem jóleső. Bizonyára félelmetes. Tanácstalan tanítványok, bátortalanul, egymásra utaltan, félelmek és bizonytalanság között. Már sokadjára történik meg velük, hogy összehasonlítják előtte és utána állapotukat, helyzetüket….

Először is, amikor Jézus rájuk talált és elhívta őket. Teljesen átalakult az életük, a mindennapjaik, munkájuk, a céljaik. Jézus legközvetlenebb baráti körévé, munkatársaivá lettek. Egy kivételezett csapattá, akik csodákat éltek meg: gyógyulásokat, emberi átalakulásokat, hogy Mesterük úr megátalkodott szívek, a világ elemei és a gonosz erők felett is.

Másodjára húsvétkor, hiszen amikor elfogták, keresztre feszítették, meghalt, eltemették, még erőteljesebben megélték, mit jelent a Jézus nélküli élet: reménytelenséget és magányt, sötét céltalanságot. És most 40 különleges nap után, amikor megint tanította őket Jézus, együtt volt velük, ettek ittak, beszélgettek újra Jézus nélkül, várva arra, hogy beteljesedjenek az Ő ígéretei. Előtte és utána: előtte a Mester közelében boldogan, magukat is erősnek érezve, most a Mestertől távol saját gyengeségeikkel és aggodalmukkal. Előtte szárnyaltak, most összehúzódva, befelé fordulva elmélkedtek.

Életük során többször szembesültek ugyanazzal: az élet Jézus nélkül nem jó. S ez minden alkalommal egyre csak rosszabb lett, hiszen egyre közelebb kerültek hozzá, és az elvesztése, mindig nagyobb fájdalmat és űrt hagyott maga után. Az első olyan emberi volt, halál, ezzel mindenkinek meg kell küzdeni? Nem baj, elmegyünk halászni, az életnek mennie kell tovább. A második már ennél nehezebb volt, akkor már tudták, hogy Ő Isten Fia, akinek a személye, jelenléte más valakivel nem pótolható. Vagy mégis? Pünkösd ünnepe erről a "mégisről", mondhatnám a leleményes, szerető Isten csodás "mégiséről" szól. Ő képes magát megsokszorozva, ilyen különlegesen  odaadni az embervilágnak, Ő azt akarja, hogy ne csak a világ kis szegletében, hanem mindenhol megismerhessék őt, pont úgy ahogyan azok, akik 2000 évvel ezelőtt. Azt szeretné, hogy átéljék jelenlétét, hogy Ő mindenki számára szent erő, bátorító Mester, bűnökből szabadító Megváltó akar lenni, nem csak egy kis megrezzent csapat életét akarja alakítani, hanem az egész embervilágét, tértől és időtől függetlenül, azt érthetetlen szeretetével körülölelve.

Előtte- utána… Erről szólnak a bizonyságtételek. Pál apostol ezt mondja: Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. ( 1 Timóteus 1, 13-14) 

Emlékszem egy beszélgetésre sok- sok évvel ezelőttről, egy vasárnapi ebéd lehetett. Anyai nagymamám elejtett pár szót Istenről. Én pedig atesita tizenévesként szavakkal nekirontottam a nálam hatvan évvel idősebb mamának és valamit hablatyoltam a tudományról, mert úgy gondoltam, hogy én már csak jobban tudom… Egyetlen szó állított meg. Édesapámé. Aki a tiszteletlen magatartást és hozzáállást nem tűrhette. Csak ennyit mondott: Kislányom! Persze volt folytatás is, ami arról szólt, hogy én nem tudhatom… Előtte Ő káromló, az övéit üldöző voltam én is. Jól tudom, mit jelent Krisztus nélkül lenni. Tudom, milyen az előtte és utána állapot. Krisztus nélkül és Ővele. De nem az a vasárnap alkalom változtatta meg véleményemet, beletelt még egy kis időbe, hogy megragadott és én is részesülhettem az Ő nekem is elküldött Lelkének világosságából.

A Szentírás már az első mondatában utal a Szentlélekre. Isten Lelke lebegett a vizek felett. A káosz felett, a formálásra váró amorf világ felett. Ő elevenítette meg Földet. Igen, az én életemet is az Úr maga, Szentlelkével elevenítette meg. Minden ember, aki bizonyságot tesz, aki beszél megtéréséről, úgy teszi, mintha is élt volna, de most már él benne a Krisztus és új életre támadhatott fel. Miért, mert az életető, megelevenítő Lélek csodálatosan átformálta őt.  

A tanítványok Pünkösdi megtapasztalása is ez volt, immár harmadjára. A Lélek csodálatosan átformálta őket. Ahogyan a vihar letarolja az addigit, vagy a tűz feléget mindent- előtte és utána képet hagy maga után. Talán félelmetesnek tűnik, de igaz, hogy ezek az elemek olyan hatalmasok, hogy ami útjukban van, azt megsemmisítik. Igen. Isten Lelke a bűnt, gonoszságot, ateizmust, a félelmeket és a kétségeket is elpusztítja. Az első pünkösdkor a tanítványoknak katartikus élményben volt részük. Ők, akik addig önmagukat sem értették, nem értették húsvét hajnalán az asszonyok bizonyságtételét sem az Úr feltámadásáról, most másokat is értettek és az őket is megértette mindenféle nyelvet beszélő ember. A Lélek eltávolította, kisöpörte azt, ami akadály volt és megelevenítő, megvilágosító hatalmával teljesen átformálta őket. Képessé tette őket bátran, erőteljesen bizonyságot tenni Jézusról. A jórészt tanulatlan egyszerű embereknek bölcsességet adott arra, hogy úgy szóljanak, hogy mindenki értse őket és szavukban is tűz volt, amitől hevülhettek a szívek…

Hát nem ettől szenvedünk mi is, a Lélek nélküli állapottól? Hogy nem értjük az Istent? Nem tudunk hinni az evangéliumban? Nem vesszük észre Krisztus Istenségét? Szenvedünk vigasz nélkül betegséggel és halállal szembesülve. Sokan káromolják és vádolják az Istent, hogy engedheti mindezt… Élünk de reménytelenül, Lelketlenül… De Szentlélek nélkül nem vagyunk képesek megérteni egymást sem. Ugyanazon a nyelven megfogalmazott mondatok mást jelentenek az egyiknek, mint a másiknak. Nem vesszük tudomásul a tényeket.  Nem ettől szenvedünk?  Hogy nem vagyunk megértőek a másik emberrel? Hogy a magunkét fújjuk és a másikét elengedjük a fülünk mellett? Hogy hiányzik belőlünk valami, amitől az életünk igaz élet, az értelmünk világos, a szívünk szeretettel teli tudna lenni, hogy hitünk igaz hit legyen ne csak valami gyengécske kapaszkodó, hanem a hatalmas és örökkévaló Istenbe vetett bizalom. Mennyi gonoszságot, konok önzést, öntörvényűséget kellene Jézus szent tüzének felégetnie! Mennyi jeges szívet kellene megolvasztania! Mennyi értetlen elmét kellene megvilágosítania!

Nem ismertünk magunkra, a lelki, tanítványi utunkra? Egy- egy alkalomra, életszakaszra, amikor közel voltunk Jézushoz? Örültünk neki, erősnek, bátornak, a jelenléte miatt békésnek éreztük magunkat? Amikor tudtuk, nem érhet baj, mert Ő velünk van? És aztán, amikor láttuk Őt, nem hallottuk igéjét, vagy mi távolodtunk el, akkor visszazuhantunk kétségekbe, egyre mélyebbre, egyre nagyobb fájdalmakba. … Bárcsak Ő mindig velünk lenne! Bárcsak az Ő életét, az örök, tiszta, szent életét adná nekünk! Bárcsak a szívünket formálná, hogy ne kelljen ennyiszer átélni az előtte- utána állapotot…

Azért küldte el Szentlelkét, hogy tudjuk: igaz az, ha magunkra nézünk akkor a visszazuhanás, a bűnbe esés, a reménytelen hitetlenség és aggodalmaink újra vissza akarnak jönni, mint azok a kilók, amiktől nagy munka árán megszabadultunk, mint a gaz, ami ki akarja pusztítani a veteményünk haszonnövényeit, a por, piszok, ami belepi otthonunkat.

De Ő – a Szentlélek Isten- mindig elérhetővé és érthetővé teszi számunkra Urunkat, aki mindig és készségesen megjelenik nekünk, életét, szentségét, bűnöket oszlató hatalmát- szíve szeretetét adja nekünk. Életünk nem reménytelen és nem segítség nélküli, mert Krisztus Urunk láthatatlanul de igazán velünk van, hogy minden nap átélhessük közelségét, félelmeket, félreértéseket oszlató jelenlétét, amely önmagához kapcsol. A Szentlélek megtanít értenünk Őt és egymást. Csodálatos ünnep a Pünkösd, mert azt mondja el nekünk, hogy Urunk szüntelenül itt van velünk és mindig számíthatunk isteni jelenléte csodás ajándékaira. Csak kérnetek kell és Ő készségesen megadja, mindenkinek, hogy igaz életünk lehessen Őbenne Őáltala. Ámen

 

2020\03\16

Mai igemagyarázat

zsoltar_138_3.jpgA felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. (Zsolt 57,3)

Egy bő héttel ezelőtt még csak a külföldi, külhoni utakat mondtam le elővigyázatosságból. Azt éreztem, hogy legfőbb ideje egy kicsit " újratervezni." Biztosan sokan élnek meg hasonlót tavasszal. Kifogynak a testi készletek, ránk tör a tavaszi fáradtság.
Az adventtől február végéig terjedő időszak a gyülekezet életében eléggé intenzív. Vártam már a böjti heteket, amik lecsendesedést, elmélyülést nyújtanak. A lelki készletek újratöltését.

Mit tapasztaltam magamon? Azt, hogy egy kisebb probléma is olyan nagynak bizonyult. A negatív helyzetek, a rosszindulat és gyengébb együttműködési hajlam valamint a körülöttünk folyamatosan egymásnak feszülő indulatok nagyon elkeserítettek. Amit máskor lazán a helyén tudtam kezelni, most szíven ütött, felháborított, legyengített.

Nem kellett hosszasan keresgélni az okokat...
Nem csoda! Hiszen elfelejtettem a legnagyobb erőforrást, az imádságot! A felséges Istenhez kiáltani. Őhozzá fordulni és elpanaszolni mindent. Kiönteni a szívemet előtte.

A gyenge immunrendszer a betegség előszobája... Lelki értelemben is. Ezért örülök, hogy a mostani helyzetben a médiumok több vallási műsort sugároznak majd. Ezért fontos, hogy ezen a fórumon is bátorítsuk egymást. Emlékeztessünk mindenkit arra, hogy lehet a felséges Istenhez kiáltani, mert ígéretünk van arra, hogy az Úr mellénk áll.

Imádkozzunk többet, gyakrabban! Csak egy sóhaj, csak egy fohász. Ha más nem megy még, akkor a Miatyánk.
Ezek a napok kívülről is erre szorítanak rá, de lelkünknek is erre van a legnagyobb szüksége, azért, hogy teherbírók legyünk.

Hála érte, hogy az ima nem csak kimondott szó, hanem már megkaptunk a hozzá fűződő ígéretet is. A felséges Isten mellénk áll. Igen. Jézus velünk van a világ végezetéig.

 

2020\03\13

Egy világra szóló ügy- Krisztus a világért

Ha azt mondom hetedét országra szóló, vagy azt, hogy világméretű, esetleg globális vagy kozmikus, rögtön tudjuk miről is van szó. Olyan nagy hatású eseményekről, kontinenseken, nemzeteken átívelő eszmékről, cselekményekről, mindent átfogó mindenkit elérő hatásokról, amik mindannyiunk életét befolyásolják, a legközvetlenebb ügyeinket is más kontextusba, azaz más összefüggésbe helyezik. Pál apostol Kolosséba írt levele a kozmikus Krisztusról szól- az Ő egész világért történt szolgálatáról, emellett pedig mienkről is, a világban élőkért.

Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testemben betöltöm mindazt, ami Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét, azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem. Kolossé 1, 24-29 

Napjaink világméretűnek nevezett ügye a Kínából- most már Olaszországból is- érkező vírus és annak követkeményei okán alakult ki. Mindenre, mindenhol hatást gyakorol. Ott is, azok életében is, akik sosem jártak külföldön, akik ki sem tudnak mozdulni házukból. De ez a globális intervenció (vagy bármely elővigyázatosság) senkit sem hagy hidegen, értesülnie kell róla valakin vagy valamely médián keresztül.

Pál apostol Kolossébeliekhez írt levele elején, a most felolvasott szakasz előtt a kozmikus Krisztusról szól, nem is akárhogyan, hanem egy himnuszban.

15Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. 16Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 17Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. 18Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. 19Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, 20és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (Kol 1, 15-20)

Ez a himnusz Krisztust magasztalja, Aki már a teremtés művében ott volt. „Amikor Isten szeretetből hívta elő a nemlétezőket, Krisztus volt a teremtő mozdulat” mert Ő a láthatatlan Isten képe. „Ő a Teremtő Isten világ felé fordult lénye, akaratának megtestesülése… Az egész mindenség Krisztus által és rá irányítva teremtetett. A teremtés Krisztusa és az egyház Ura/ Krisztusa egy ugyanaz a személy.”  Így a gyülekezet boldogan tudhatja, hogy az ő Ura a világ élén áll és az egész mindenség benne áll fenn. De egyben ő az egyetlen is, akiben új teremtés kezdődhet. Ő az elsőszülött a halottak közül, az egész világ addig ismert rendje megváltozott Krisztus feltámadásával az új teremtésre hívatott el mindenki.

Nos hát Krisztus Urunk kozmikus jelentőségű személyéből, szolgálatából, értünk vállalt szenvedéseiből és megváltó, megújító hatalmából sok- sok következményt kell magunkévá tennünk.

Nyilván dicsőítjük Krisztust, aki értünk szenvedett, követjük, szolgáljuk, szeretjük Őt. De milyen cselekedeteket kell tenni a világ Ura küldöttjeiként? Milyen hétköznapi intézkedéseket kell tenni nekünk személyesen, a közösségnek az Ő ismeretében?

Pál erre ad nekünk tanítást.

Krisztus egyháza ma is szenvedések között tölti be szolgálatát. Az értünk szenvedő Krisztusra ma sem a végidők diadalmával mutatunk, hanem a szenvedéseinket eltűrve, Urunk erejével megküzdve azokat. Krisztus testének, az egyháznak ma is Mestere nyomdokában állva, szelíd szeretettel, szenvedéseiben Urára hangoltan, vele egységben élve, megpróbáltatások, szorongattatások között kell végeznie szolgálatát. S ezt bizony nekünk nagyon nehéz. Mert a feltámadt Krisztus hatalmát ismerjük és azt gondoljuk, hogy életünkben ez az minden ellenséges hatalmat összezúzó erő, ez nagy hatalom fog megmutatkozni. Az az erő, ami lehengerel, maga alá gyűr minden gonoszságot… Ez az erő valóságos, de nem a végidők dicsőséges, ellentmondást nem tűrő hatalmával, hanem az imádság, a Lélek, az evangélium hatalmával látjuk magunk között tevékenykedni. Meg lehet tapasztalni Isten erejét, de ez – most még- a keresztről szóló beszéd.

Amikor Pál apostol arról beszél, hogy örömmel vállalja testében a szenvedést Krisztus testéért- azaz az egyházért- akkor azt is el mondja, hogy „a vég bekövetkeztéig bizonyos feltételeknek meg kell valósulniuk”. Ezek még hiányoznak ahhoz, hogy az egyház teljességre jusson, azaz ott legyen az Úrral az üdvösségben. „Az evangéliumnak el kell jutnia az egész világra, az evangélium szolgálatáért még sok megpróbáltatást kell vállalnia az övéinek, sőt a Jelenések könyvében azt is olvassuk, hogy az oltár lábánál összegyűjtött mártírlelkeknek mindaddig várniuk kell, míg be nem telik azoknak a szolgatársaknak és testvéreknek a száma, akikre hasonló sors vár.”  Az egyház szenvedéseinek Istentől megszabott mértéke van. Azért örül tehát, mert kész mások terheit is magára vállalni.

Nos hát nézzük csak, mik is a konkrétumok, a hétköznapi tennivalók?

Emlékezni Krisztus értünk szenvedett szenvedéseire, örömmel venni, hogy nekünk ilyen szerető, végletesen szerető Urunk van. Látni, mennyi mindent tett meg értünk és látni magunk körül embertársainkat, akikért Ő ugyanúgy vérzett a kereszten, mint értünk. És elindulni az ő lelkük megmentésére. Őértük szólni, őket szem előtt tartva megélni hitünket. Örömmel vállalni az egyházért- Krisztus láthatatlan testéért- a szolgálatot, személyes hitünk megpróbáltatásait, hogy valamiféleképpen az értünk és bennünk munkálkodó Krisztus váljék rajtunk keresztül is láthatóvá, elérhetővé. Őrá mutatni, aki bár a világ hatalmas Ura, mégis „alázattal, erőszakmentes szeretettel szolgál”. Nekünk is ez az utunk! Sőt világméretű feladatba állunk be, ha komolyan vesszük küldetésünket. Hiszen a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Róma 8, 19

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. 1 Tim 2,4

Ez a mi Urunk, Istenünk egész világra szóló terve. Új teremtést ad majd, újjá lesz a föld és ég, de minden embert új életre akar támasztani- nem a végidőkben csupán, hanem már most Krisztus Urunk által. Új életet, új szívet, új küldetést akar adni. Megújítani. Nemzedékeken át várt erre a zsidó világ. Évszázadokon, évezredeken át.

Hogyan jön el a megváltás? Hogyan lehet az embernek megszabadulni a bűneiből? Hogyan juthatunk el az Istenhez, az üdvösségre? Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Titok volt. Sok kinyilatkoztatás, prófécia, de Isten beavatkozásának mikéntje mégis az Ő titkos terve, az Ő ember előtt teljesen nem átlátott akarata volt. De ez a titok Krisztusban öltött testet. A titok többé nincs. Csak az Úr Jézus Krisztus személye van. Ez a mindent megrengető örömhír, ez a mindent átrendező evangélium.

Már a csapból is ez folyik… mondjuk, amikor a média nem tud egy- egy ügytől eltávolodni. A közbeszéd tematizálódott- mondják választékosabban. Pál apostol is valami ilyen szent együgyűséget tár elénk, amikor az Úr Jézusról szól: Közöttetek nem akarok másról tudni, mint Krisztusról és róla is, mint a megfeszítettről. (1 Kor 2,2) „ Így hát az ige hirdetőjének is csak ez az egy témája lehet, de ez az egy olyan gazdag, mint maga az élet és az egész teremtett világ valósága.” Vagy hogyan a zsoltárok fogalmaz: Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok. (Zsoltár 139, 17-19)

Pál emlékeztetni akar bennünket a legfontosabbra, az egy szükségesre, Krisztus uralmára, kozmikus jelentőségére, de egyben hitéletünk, hitharcaink felidézésére is hív. A böjti idő erről szól, böjt második vasárnapja erről szól. Menjünk vissza a dolgaink, hitünk elejére. Nézzük csak meg, mit jelent nekünk az Úr Jézus neve, kicsoda Ő nekünk? Mit jelent számunkra az Ő szenvedése? Mit gondolunk, érzünk, amikor a keresztre, a korpuszos keresztre, vagy a kedves, az Ő nevét formáló keresztre tekintünk? Emlékszünk arra, amikor még a bűneinkben voltunk, az Ő ismerete nélkül? Emlékszünk arra, amikor már tudtunk róla, de a hatalmát nem ismertük? Emlékszünk arra, amikor először éltük meg nagy örömmel, hogy a mi bűneinkért adta az életét, amikor az a katartikus megtisztulás élményünk volt, amikor hullottak a könnyeink a bűneink láttán és az ő bűnt törlő irgalma miatt, ami nekünk személyesen szólt? Elénk jön az az idő, amikor a szenvedéseinket még panaszoltuk? És az is, amikor olyan fájdalmasan hasított belénk az Ő végtelen szeretete, hogy ezt tettem érted? Így szenvedtem miattad? Emlékszünk ezekre, és az azt követőkre, amikor az evangélium azért vált erővé, mert benne mindig az ő szavát kezdtük hallani? Amikor megértettük, ezt az Úr Jézus nekem mondja, Ő beszél hozzám, Ő tud rólam mindent, Ő akar engem felemelni, megtölteni, átkarolni, elhordozni. Ő akarja bűneimet megbocsátani, engem pedig a mennybe vinni. … De nem csak engem, hanem minden embertársamat, minden gyermeként. Az Úr Jézus nem egy emlék csupán… Ő- Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Ámen

Az idézetes részek Cserháti Sándor: Pál apostolnak a kolossébeliekhez és Filemonhoz írt levele c. kommentárjából valók. Budapest, 1978

2020\03\08

Kísértés vagy próbatétel?

a-temptation-aa-messiah-on-temple-1.pngBoldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.( Jakab 1, 12-18)

Visszatérő nagy kérdése a keresztény embereknek egy - egy nagy erőt kívánó helyzetben, hogy akkor most az a hitet fenyegető nehézség, amiben vagyok, az próbatétel vagy kísértés? Miben különbözik a kettő?

A kísértés és a kísértő természetét az Úr Jézus megkísértésének evangéliumbéli történetéből ismerjük meg. Szemben áll az emberrel a sátán és az Isten igéjét idézi, felhatalmazást keres magának, igazolni akarja magát, miközben elbizonytalanítja az embert. Az élet olyan területein indul támadásba a hitünk ellen, amik a legfontosabbnak bizonyulnak: az első az élelem, a lét fenntartása. A második a lét biztonsága, ( ide sorolnám életünk hosszútávú, minőségi fenntartását is.) A harmadik a hatalom kérdése, ami mások élete feletti rendelkezési jog is, a legerősebb biztonságérzetet adó lehetőség a változó földi világban: dönthetek mások fennmaradásáról, sorsáról, a törékeny emberek tőlem függnek... Így is összefoglalhatnánk: földi előnyökért hátra hagyni a mennyeit.

Ennél azonban sokkal tisztábban kell látnunk a mögöttes szándékot, mert ez csak a felszín. János apostol leírja, hogy az ördög embergyilkos volt kezdettől fogva. Szándéka, hogy mennél többen kárhozzanak el vele. Tehát ő rombolni, pusztítani akar, az istenfélőket, Isten gyermekeit elvonni az Úrtól. Eltántorítani az Istentől, megingatni azt a hitet, amit mi úgy mondunk, hogy a mennyei Atya szeretetébe, jóságába vetett bizalom.

A kísértés és a kísértő természete az Édenkert óta ugyanaz: kétségbe vonni Istenünk jó, szent, szerető akaratát. Ezzel egyidejűleg elvonni az Ő közeléből, kitépni szívünkből a ragaszkodást, a ráhagyatkozást. Így bizony a kísértő eszköztára végtelenné válik! Minden és mindenki a kísértő eszközévé válhat, mindent fellehet használni ellenünk, bármi alkalmas lehet arra, hogy bennünket elsodorjon a mi Istenünk közeléből.

Nem csak az Isten szent igéjét képes felhasználni a gonosz, hogy azt ne értsük, hanem minden mást is, a legszentebb, legkedvesebb, legbensőségesebb dolgainkat, kapcsolatainkat, barátainkat, szeretteinket… De Ha már úgy tálalta az igét, hogy „ valóban ezt mondta az Úr?” akkor abban ott van, hogy azzal is megingani, elvonni akar az Úr közeléből. És bizony sokszor az igét használja fel a gonosz arra, hogy távol maradjunk Istentől: nehéz olvasmány… a Bibliát csak egyben, egészben, egyszerre lehet jól érteni, de nekem most erre nincs időm… Az Isten beszéde komoly műfaj, nem nekem való, túl szép, hogy igaz és a saját életemben alkalmazható legyen, túl tömény, hogy könnyen megértsem… dolgozni kell vele, küzdeni a megértésért. Így lesz az Isten igéje eszközzé abban, hogy távol maradjunk az Úrtól. Döbbenetesen igaz, ugye?

A Jakab leveléből kapott igében még két másik ténnyel is találkozunk. Saját kívánságaink és vágyaink ügyével. Ezek is eszközeivé lesznek a gonosznak, hogy belesodródjunk a kísértésbe. Csak a hívő képes megérteni, hogy saját elgondolásai, önszeretete és saját tervei sem elég jók a saját boldog életéhez. Isten akarata az, ami bennünket a teljességre visz.

A kísértés természete tehát ez: elvonni az Úrtól. Kihúzni a talajt, a biztos alapot a hitünk alól. A kísértő célja mindig ez: kitépni Isten kezéből, az Ő hatásköréből. Ne legyenek a hívők többé Isten hatalma alatt… Így alakultak ki a következő kifejezések: semleges oktatás, független média… Ugyan mitől szabadult meg mindkettő az idők folyamán? Az Isten közelségétől, a Tízparancsolat normájától. És ami a semleges terepre került át, onnan már semmi nem választja el, hogy az ördög kivesse rá a hálóját, az igényét…

Ugye, most már értjük, miért mondja Jakab apostol, hogy az Isten nem kísérthető a gonosztól és maga sem kísért azzal? Hiszen az Ő akarta az, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. A képlet tiszta. Nem kell ezt bonyolítani. Isten nem küldi ránk a gonoszt, azzal a céllal, hogy Tőle elszakítson. 

De próbára tehet, s Ő felhasználhatja akár még a gonoszt is. Mert a próbatétel természete a hit erősítésére irányul. Isten az, aki az övéit edzésre hívja. Nem neki van szüksége a bizonyítékra, hogy az övéi tényleg szilárdak- e a hitünkben, tényleg eléggé elkötelezettek-e. A próbatételre a hívőnek van szüksége, hogy tudja, mekkora a hite szakítószilárdsága. És ebben meg lehet állni egyenesen és el is lehet bukni. De Isten kegyelméből fel is lehet állni és újrakezdeni. Erős lélekért könyörögve, megerősítésért imádkozva. Isten próbára teszi az övéit, hogy a végén kiderüljön: minden jó adomány tőle van, minden onnan száll alá ránk a világosság Atyjától. Ő nem változik meg, nem alakul át a természete, nem lesz egyszer rossz egyszer kedves, mert Ő a jó Isten. Csak a mi hitünk olyan, -ahogyan azt az énekben olvassuk- mint a változó hold, hamar elfogy, tölte alighogy volt.

Alapos teológiai, írásmagyarázati és bibliaértelmező részünk után gondolkodjunk el a mi személyes Istenhitünkön. Mert a böjti idő erre való. A lelki élet megvizsgálására. Krisztust látjuk magunk előtt, ahogy Ő mindent megtesz értünk. S mi hol tartunk? A kísértések között? A kísértőnek teret/ lehetőséget adva? Próbatételekben görnyedezve? Olykor az Úr jó szándékát is megkérdőjelezve? Látjuk-e Istenünk szerető jóságát, amellyel önmagához mindig közelebb szándékozik vonni? Észleljük- e, hogy sorsunk sötétlő árnya közt szent arca rejtezik?

Hogyan beszélünk például a betegségekről? Mint kísértés vagy próba, vagy életünket egyszerűen megkeserítő földi dolog? Van egy kedves barátnőm, aki úgy tud a betegségéről beszélni, hogy hálát ad érte. Mert ez vitte közelebb Jézushoz. És amikor nagy fájdalmai vannak, akkor még inkább könyörög. Kapott egy ajándékot is Istentől: amikor előveszi a több ezer darabból álló kirakót és azzal foglalatoskodik, elmúlnak a fájdalmai és ilyenkor még inkább hálás Istennek. Többen fordulnak hozzá tanácsért életük bajaiban, hitük kétségeiben, mert az ő hite megpróbált. Szenvedéseit eszközként használta fel Isten arra, hogy egy munkaképtelen fiatal nő mások szolgálatára, üdvösségére tudjon lenni.

Tegnap a Szélrózsa találkozón egy tehetséges orosházi fiatal dalai is elhangoztak. A lány dala a „ Hello”. A szövegét csak nagyjából tudom idézni: " Helló én vagyok a bánat, biztosan jártam már nálad…. helló én vagyok a kudarc..."  ezek kopogtatnak, üdvözölnek minket és félelmeket, bizonytalanságot szülnek. Ezeket és még annyi minden mást is  felhasznál eszközként a gonosz, hogy elhitesse velünk: Isten nem törődik velünk, elfelejtett, nem vagyunk neki fontosak. De annak a bizonyos dalnak egy versszakában az ének átfordul, ellentámadásba lendül a bizonyságtétel: " Ó, ezek csak hangok, hazugságok mert… én vagyok az egy Isten gyermeke, megment megtart az Ő szeretete…" 

Mert ő boldog embereknek szeretne bennünket látni. Olyanoknak, akik elnyerik az élet koronáját. Akik kitartanak a kísértések és próbatételen mentén is Őmellette. Ez nekünk csak úgy magunktól nem megy, de Ővele igen!  Szent teste, vére, igéje, Szentlelke értünk lendül támadásba a gonosz erőkkel szemben. És nekünk nem kell félnünk, mert mi a győztes oldalán állunk, élünk. Ámen

betegség boldogság ördög szeretet ige független gonosz kísértés imádság tízparancsolat próbatétel semleges Krisztus Jakab Isten gyermeke

2020\01\21

A hallgatás értéke

terez_anya.jpg

“Uram, állíts szájam elé őrséget, és ajkam kapujához rendelj védelmet” (Zsolt 140,3)

 

A hallgatás szelídség,

amikor nem szólsz, ha bántanak,

amikor nem keresed a magad igazát,

amikor hagyod, hogy Isten védelmezzen téged.

a hallgatás szelídség.

A hallgatás irgalom,

amikor nem feded fel testvéreid hibáit;

amikor készségesen megbocsátasz anélkül, hogy a történteket felemlegetnéd,

amikor nem ítélsz, hanem imádkozol,

a hallgatás irgalom.

A hallgatás türelem,

amikor zúgolódás nélkül fogadod a szenvedést,

amikor nem keresel emberi vigaszt,

amikor nem aggódsz, hanem türelmesen várod, hogy “a mag” kicsírázzék,

a hallgatás türelem.

A hallgatás alázat,

amikor nincs versengés,

amikor belátod, hogy a másik jobb nálad,

amikor hagyod, hogy testvéreid kibontakozzanak, növekedjenek és érlelődjenek,

amikor örvendezve mindent elhagysz az Úrért,

amikor cselekedeteidet félreértik,

amikor másoknak hagyod a vállalkozás dicsőségét,

a hallgatás alázat.

A hallgatás hit,

amikor nyugodtan vársz, mert tudod, hogy az Úr fog cselekedni,

amikor lemondasz a világról, hogy az Úrral lehess,

amikor nem törődsz azzal, hogy megértsenek téged, mert elegendő neked, hogy az Úr megért,

a hallgatás hit.

A hallgatás imádat,

amikor átkarolod a keresztet, anélkül, hogy megkérdeznéd: “Miért?”

a hallgatás imádat.

Nekem ezt olykor nehéz megvalósítani, de szeretném. Szeretnék fejlődni, jobbá válni, növekedni a hitben, szelídségben, türelemben, alázatban - ez a legnehezebb, de egyben legfontosabb feladat az életemben. Sokszor inkább hallgatnom kellett volna.

Boldog Kalkuttai Teréz anya

( forrás: imakozosseg.hu) 

2020\01\20

Az öt ujj imája

 child-praying-hands-1510773_960_720.jpgA hüvelykujjad van hozzád legközelebb. Ezért imádat azokért kezdjed, akik legközelebb vannak hozzád. Azok a személyek ezek, akiket a legkönnyebb megjegyezni. Szeretteinkért imádkozni „édes kötelesség”.

Következő ujjad a mutatóujj. Imádkozz azokért, akik utat mutatnak, tanítanak és gyógyítanak. Ide tartoznak tanáraid, mestereid, orvosaid, papjaid és szerzeteseid. Nekik támogatásra és bölcsességre van szükségük, hogy másoknak utat tudjanak mutatni. Legyenek mindig jelen imáidban.

Következő ujjad a középső, amely a legmagasabb. Ez vezetőinkre emlékeztet. Imádkozz országod elnökéért, a kongresszusi tagokért, a vállalatvezetőkért és igazgatókért. Ezek az emberek irányítják hazád sorsát és alakítják a közgondolkodást. Szükségük van Isten vezetésére.

A negyedik ujjad a gyűrűsujj. Bár sokan nem tudják, de ez a leggyengébb ujjunk, bármelyik zongoratanár megmondja neked. A leggyengébbekre emlékeztet, akiknek sok bajuk van, akiket levert a betegség. Szükségük van imáidra éjjel és nappal. Soha nem tudsz eleget imádkozni értük. Gyűrűsujjad hív, hogy imádkozz a házaspárokért is.

Utoljára marad a kisujjad, legkisebb az összes ujj közül, így kell látnunk magunkat Isten és ember előtt. Azt mondja a Biblia: „az utolsókból lesznek az elsők”. Kisujjad arra emlékeztessen, hogy imádkozz magadért. Miután imádkoztál az előző négy csoportért, akkor már megfelelő perspektívából látod saját szükségleteidet és jobban tudsz imádkozni a tieidért.

(Ferenc pápa)

 

2020\01\19

Miféle eledel ez?

pita-vs-paszka-1.jpgKözben kérték őt a tanítványai: „Mester, egyél!” 32 Ő pedig azt mondta nekik: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.” 33 A tanítványok erre egymást kérdezték: „Valaki talán hozott neki enni?” 34 Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. 35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. 36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. 37 Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. 38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be. ( János 4, 31-38) 

( Kép: Pita vs pászka. Forrás Izraelinfo) 

Jézus korában kevesebb hétköznapi táplálkozástudós volt, mint ma… Az emberek valószínű mégis tudták milyen összefüggések állnak eledelük és fizikumuk avagy komfortérzetük között. A zsidó emberek különösen is figyeltek arra, mit esznek, hiszen hitük, kultikus magatartásuk relációban állt azzal, amit elfogyasztottak. Nem ehettek tisztátalant- és a tisztátalan ételek listáját meg is találták a törvényben. Mennyit foglalkoztak az evéssel? Valószínű, hogy csak a legszükségesebb időt fordították eledelük kérdéseivel, hiszen generációról generációra adták tovább az étkezési szokásokat, így beleivódott a mindennapokba, mit szabad és mit nem. Az első keresztények idején is így volt, amikor az apostoli konvent meghatározta, miben kövessék az addigi előírásokat, akkor ezt adták tovább: tartózkodjanak a vértől, a megfulladt állattól és a bálványok okozta tisztátalanságtól. Úgy hiszem, az alapvető vallási és egészségügyi összefüggéseken túl nem fárasztották magukat a táplálkozástudomány részleteivel, nem bonyolódtak bele abba. Tudták, ha elegendő élelmük van, akkor nem maradnak éhesek, lesz erejük dolgozni, teljesíteni, gyermekeik is növekednek, jól érzik magukat a bőrükben.

Van nekem eledelem, amiről ti nem tudtok, mondja Jézus a tanítványainak. A tanítványok, akik azért hagyták magukra egy város határárában egy kút mellett egy kis időre a mesterüket, hogy bemenjenek a városba valami ennivalót szerezni, csodálkoznak azon, hogy visszaérkezve ezzel a kijelentéssel várja őket Jézus. Talán időközben valaki itt a kút mellett megkínálta őt valami kis elemózsiával? Persze nem erről van szó.

Jézus ismét egy hétköznapi szituációt használ arra, hogy lelki összefüggéseket tárjon fel. Mert ugyan vajon mire jó az élelem? Hogy erőt, energiát adjon a mindennapi tevékenységeinkhez, hogy a szervezetünk egészséges legyen és helyesen működjön. Az étel nem arra való, hogy eltöltsön, hogy eltelítsen, jól belefáradjunk a rengeteg finom falat elköltésébe, emésztésébe. Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hogy képesek legyünk véghez vinni dolgainkat. Jézus belső hajtóereje nem csak az az élelem, amit elfogyaszt, neki más adja az energiát a küldetéséhez. Őt nem az étel íze, zamata tölti el örömérzettel, hanem az, hogy az Atya akaratát teljesítse és bevégezze az ő munkáját. Őt az viszi előrébb, hogy engedelmes és tudja földi élete, szolgálata célját. Őt ez tölti el elégedettséggel, ez tölti el boldogsággal. Ő ezért tud nap mint nap úton lenni Galileában. Neki ez adja az energiát: az Atyának való engedelmesség.

Ismerünk depressziós embereket, láttunk már éhezőket. Míg az egyik nem jut élelemhez, ami fizikai életéhez nélkülözhetetlen, a másik elveszíti az értelmet, ami fizikai emberi életéhez nélkülözhetetlen. Mindkettő szűkölködik, nélkülöz, és látható módon híjával van a szükségesnek. De megannyi embertársunk élete tengődés, vegetálás, csak kevésbé szélsőségesen...

Egy alkalommal, mielőtt Jézus a csodálatos kenyérszaporítás cselekményét megette, azt mondta tanítványainak az éhező 5000 ember láttán: ti adjatok nekik enni! És a tanítványok látják a képtelen helyzetet, az óriási kihívást: enni adni ennyinek? 200 dénár árú kenyér kevés lenne ennyinek. (Egy napszámos 200 napi fizetése.)

Ma úgy tűnik, szívesebben tesszük meg ezt a fajta segítségadást, mint a lelki étel továbbadását. Mert foglalkoztatja az embereket a zárható ételdoboz kihelyezése, amiben szegény, rászoruló embertársainknak tudnánk jót tenni. Az ételosztások gyakoriak, mert hiszen legalább egyszer- egyszer terítsünk asztalt. De vajon a mi saját eledelünket odanyújtjuk-e? Van-e nekünk olyan eledelünk, mint Jézusnak? Vagy arról sem tudnak?

Lehet- e tudni, hogy bennünket eltölt örömmel az Istennek való engedelmesség? Lehet- e tudni rólunk, hogy minket betölt az a vágy, elszántság, hogy az Atya akaratát teljesítsük? Lehet-e látni rajtunk, hogy életünk motorja, energiája az, hogy küldetésünket az Atya munkájában való munkálkodás jelenti? S ezt az eledelt adjuk-e, nyújtjuk- e? Megtörjük- e jelképesen ezt a kenyeret? Legalábbis először egymással, és aztán másokkal is? Leülünk egymással enni? Az igével betöltekezni, azt tanulmányozni, arról közösen elmélkedni? Szeretetvendégségen csipegetünk… egyre kevesebben… De ott is mi van a középpontban? És az engedelmesség és küldetés, az Atya akaratában szorgos teljesítésében, a neki való szolgálat eledelében együtt osztozunk- e?

Jézus egy másik témát is felvet… Ez pedig a dolgok megítélésének témája. Mert amikor a vetésről és aratásról szól, az búzatábla és ringó kalászok képét veszi elő, akkor bizony arról beszél, hogy mi képesek vagyunk megfelelő összefüggések meghozatalára. Látjuk, mi vesz bennünket körül. Meg tudjuk állapítani az ok- okozat és az időbeliség összefüggéseit. Hát a lelki életben ne lenne erre képességünk? Valaki már előkészítette a talajt. Az ige magva elhullott, a búza szárba szökkent, a mezők készen állnak az aratásra. Isten eddig dolgozott, Jézus azt mondja az én Atyám mind ezidáig munkálkodott én is munkálkodom. Most rajtunk a sor. Amit elődeink már előkészítetek, azt nekünk folytatni kell.

Sokszor beszéltem már arról, hogy nem elég nosztalgiázni, megőrizni a múlt emlékeit, hagyományokat, értékeket becsben tartani. A munkát folytatni kell. Jézus ezt mondja. Töltsön be és töltsön el bennünket örömérzettel, elégedettséggel ez az atyai akarat, és a mi tevékeny engedelmességünk. Nem elég egy- egy szép képet felmutatni nagy létszámú konfirmandus csoportból, beszámolni régmúlt idők intenzív, nagy volumenű ünnepeiről. Ma is engedelmesen tenni kell. Mert Istenünk előkészítette számunkra azt a terepet, ahol látni akar. Más vet, más arat. Minden generációra más van bízva, sőt másfajta lelki ajándékai vannak mindenkinek. De az Atya akarata nem változik: az övéit engedelmes szolgálatra hívja.

Tehát Jézus nem fogyasztói társadalomként tekint ránk. Ezt a témát érintve nincs is értelme a fogyókúrázásnak. De nem is mi vagyunk a táplálkozástudósok. Ő maga más megvilágításba helyezi mindazt, ami nekünk első olvasatra olyan egyértelműnek tűnne. Mégis hív. A maga asztalához. Mégiscsak ünnepi asztalt terít nekünk, hogy Ő legyen a mi eledelünk. Hogy vele erősödjünk, hogy belőle nyerjünk erőt élethez, szolgálathoz. Hogy aztán vele megerősödve, őt magunkba zárva, Őt tudjuk nyújtani. Mert Jézus Krisztus teste és vére az örök élet itala és étele, bizony Ő a mennyei kenyér, az élet kenyere, aki életet ad a világnak. Mert Ő azért jött hogy mi éljünk, sőt bőségben élhessünk, de engedelmes, az Atya akaratába simuló, szolgáló életet. Ámen 

asztal étel engedelmesség akarat szolgálat eledel Jézus Atya

2020\01\13

Szikrázó

bokeh-2593372_1280.jpgSzikrázó karácsonyt kívánok… ezzel a szokatlan felirattal és egy kedves verssel kaptam meg a karácsonyi üdvözlőkártyát német barátaimtól. Egy szó mind közül megannyi asszociációt, képzettársítást, gondolatot, emléket hívott elő. Szikra. Isteni szikra, ötlet, ami hirtelen kipattan az ember fejéből… Szikrázás… bárcsak láthattunk volna szikrázó havat, a csodás fehér tájon a fény játékos csillogását! … Szikra… 12 évesen a Csillebérci Úttörőtábor Szikra altáborában töltöttem két hetet. Nem tudtam miért ez az elnevezés, csak később értettem meg… a szikra egy apró lepattant tűzegység, ami lángra gyújt mindent maga körül… értékes, ha tüzet akarunk csiholni, veszélyes, ha rossz helyre esik… Milyen különös, hogy mind a hívő, mind az ideológus is szívesen használta ezt a képet. Mert igaz. Egyetlen szikrának ereje van..

Szikrázó karácsonyt kívánok… Ezek az asszociációk szaladtak végig a gondolataimon… és végtére a helyére is került az egész János evangéliuma, és Jézus születéstörténete szinoptikus értelmezése segítségével. Hát persze, hogy lehet a karácsony is szikrázó, ragyogó is. Ahogyan sok- sok más képeslapon látjuk a sötét betlehemi éjszakában a jászolban fekvő Isten Fia fényességét kiragyogni a világba. Ő maga a világ világossága. Ő a világosság, aki eljött e világba, de a sötétség nem fogadta be… Nem pc fényünneppé degradáljuk a Megváltó születését, amikor szikrázó karácsonyról beszélünk, hanem arról, hogy az Ő fénye egy apró pici szikrának tűnt, de mára már az ő tanítványaiból, követőiből a világ kereszténysége, a láthatatlan anyaszentegyház lett.

Jézus mondja: Én vagyok a világ világossága. Jn 8, 12

Ti vagytok a világ világossága...  Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Mt 5, 14. 16

Vízkereszt ünnepe a keleti keresztények karácsonya. Krisztus dicsőséges megjelenésének ünnepe. Karácsonyismétlés- avagy a születés ünnepe üzenetének elmélyítése, még inkább annak kibontása számunkra. A három király ünnepe, akiket egy égi ragyogó jel, a csillag vezetett Izraelig, hogy megláthassák a megígért királyt… Ha belegondolunk, ők a csodálatos isteni üzenet birtokosai voltak a sötét világban. A pogány nemezetek számára is felragyogott Isten, az egyedüli Úr, megmutatkozott jelenléte. Itt az Isten köztünk, aki belevilágít életünk, embervoltunk sötétségeibe és ebbe a  bűnökkel terhelt világba elhozza a maga dicsőséges, szépséges, árnyék nélküli isteni valóságát, és szikrázza a fényességét…

Én vagyok a világ világossága- ezt hirdeti nekünk Vízkereszt ünnepe, ezt adja tudtul karácsony ünnepe. Isten Krisztusban megjelent fényességét szikrázza nekünk mindkét alkalom. Mert nagy szükségünk van rá... Hiszen mi a halál árnyéka völgyében járunk ahogyan a 23. zsoltárban olvassuk. Ézsaiásnál pedig úgy, hogy a halál árnyéka földjén lakókra világosság ragyog. ( Ézs 9,  1)

Ezernyi asszociációnk jön elő a sötétségről is. Az első maga a halál, a félelem, végül a szellemi és lelki sötétség és értetlenség, a szeretetlenség és az emberi aljasság, korlátoltság, gyilkos indulatok… Ha más számára ez nem is lenne ennyire nyilvánvaló, de a mi gyülekezetünknek az kell legyen... Világosan kell lássunk! Akik 1945 vízkeresztjén elkerültek több ezer kilométerre a szeretteiktől, otthonukról, akik megjárták a távolságokat és valódi mélységet tapasztaltak a bányák mélyén, azok számára a sötétség minden fokozata ismert. Nem csak a tapasztalható fizikális sötétség vált nyilvánvalóvá. Ők elszenvedték az istentelen ideológia embert nyomorító valóságát, ismerik a szellemi és lelki sötétség romboló erejét…

De nem szabad, hogy ez megbénítson bennünket. A 75 évvel ezelőtti világ nem sokban különbözik a mostanitól. Ha csak kesergünk, szomorkodunk emlékezésünk közben, akkor arra a világra nézünk, amely körülvesz. Ez a világ Jézus idején is sötét volt. A Római Birodalom bár nagy és erős impériumként mutatkozott meg, de Isten népe és terve ott ragyogott. Az üldöztetés és elhallgattatás  minden korban a despoták eszköztárába tartozott, de az Úr minden korban megmutatta szentségét, dicsőségesen jelent meg.

Így hát attól, hogy emlékezünk gaztettekre, hagyjuk elmesélni a régmúltat, vagy történelemkönyvekbe zsugorítjuk a személyes életeseményeket, még csak a kötelezettségünk egyik felét tettük meg, azaz nem hallgatjuk el a sötét világ tényét. Ettől azonban sok változás nem fog történni. Ha csak a sötétségről beszélünk, nem jutunk előrébb egy tapodtat sem, nem várhatjuk a csodát az emberi, humánus belátástól.

Jézus azt mondja, hogy aki őt követi, nem jár, nem marad sötétségben. Hiszem, hogy Isten Szentlelke képes megvilágosítani minden embert és azt is tudom, hogy nélküle nincs teljes fényesség, nem a szívekben, sem a társadalomban…  Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. János 1, 9

Jézus Krisztus beragyogja a világot. És Ő az, aki képes szíveket, életeket, történelmet és jövőt formálni. Mert Ő a világ világossága. Bármennyire is szívet szorító szeretett közöttünk élő malenykij robotot megjárt idős testvéreink sorsa, számomra hatalmas tanúság, életük bizonyságtétel. Hiszen Krisztus erejének birtokosai, Krisztus emberfeletti hatalmának jelei, tanúi. Ha magunk akarunk helytállni a sötét világban, akkor Krisztust kell követni. Hagyni, hogy megvilágosítson minket. Hogy fényt hordozók, fényt szikrázók legyünk. Hogy mi legyünk a világ világossága, a hegyen épült város. Ragyogjon hát a mi világosságunk, hitünk, hogy azt látva dicsőítsék Istenünket.

sötétség születés dicsőítés megjelenés dicsőség világosság ragyogás vízkereszt tanítványok epifánia Jézus szikrázó malenykij robot

2020\01\11

Harmónia

angelsinheaven.jpgAzt értjük harmónia alatt, hogy minden hang a helyén van, összecseng, zavartalanul egészíti ki egymást. Tehát ott van egy hangzatban, ahol lennie kell, ahol más hangokkal együtt egészet, szép kompozíciót alkot. A harmónia teljes, kerek hangzás, amikor minden egyes hang kiegészíti a többit, beleilleszkedik a nagy egészbe.

A harmónia a karácsony karaktere. Ez az ünnepünk kell/ kellene leginkább jelentse a dolgok, hangulatok, külsőségek, ünnepi akciók, az emberi érzések és tettek hangjegyeinek összességéből álló csodaszép, jól csengő dallamot. Ahol nincs disszonancia, azaz félrehangzás. Ahol minden a helyén, pontosan úgy, ahogyan a kottaképben látjuk, tehát ahogyan a megálmodjuk, ahogyan elmondjuk, leírjuk. Legyen hó… legyen mindenki együtt… legyen finom… legyen szeretet a szívekben… legyen megbocsátás… legyen megértés…. és ne legyen olyan, ami kilóg a sorból, ami nem illeszkedik a szép dallamba.

Ezt várjuk a karácsonytól és nincs ebben túlzás. Mert a próféták a Messiást Békesség fejedelmeként mutatják be.

1Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. 2Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. 3Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, 4hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. 5Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. 6Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. 7A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. 8A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. 9Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja.Ézsaiás 11,1-9

A próféciák szerint a Messiásnak békesség korszakát kell elhoznia, amikor majd az oroszlán többé nem ront rá a gazellára. Az angyalok is békességet hirdettek a betlehemi mezőn. Előttünk áll a messiási üdvkorszak, amikor minden a teremtésbeli helyére zökken vissza, abba az állapotba, amikor nem lesz semmi, ami az élet harmóniáját megzavarja. Tehát nem lesz gonoszság, háború, betegség, nem lesz bűn és a sátán uralma megtörik. Ez lesz a békesség…  

Ez a harmónia Jézus Krisztushoz kötődik

De nincs harmónia és nincs békesség- karácsonykor sem. Akkor is így van, ha ódzkodunk attól, hogy bevalljuk, elmondjuk. Akkor is így van, ha felháborodunk miatta. Nagy az igyekezetünk, hogy emberi eszközökkel valósítsuk meg a harmóniát, de nem megy, mert azt egyedül az Úr Jézus Krisztus hozhatja. Nálunk szenteste senki sem állt fel az asztaltól. Minden oda volt készítve, nem ugrált fel az édesanyám- mint máskor- hogy tálaljon, hogy újabb finomságokat hozzon. Mindenkinek oda kellett magát szánnia, jó sok időre, hogy beszélgessünk, hogy ezt a nyugalmat közösen éljük meg. Sokáig nem tudtam, milyen szokást éltettünk és milyet örököltem, egy biztos, hogy nagyon sokat adott számomra az, hogy mindenki együtt volt és a teljes család örömben, hálával, egymás szeretetében osztozva ülte körül az asztalt. Ma már tudom, a mennyek országa profán leképezése ez, olyan mint a szent asztalközösség, az úrvacsora. Együtt a nagy asztalnál mindenki, az összetartozás, a közös ételben való osztozás békességének az öröm lakomája részesei lehetünk. Pontosan úgy, ahogyan majd az öröklétben, hogy semmi sem zavarja meg a teljességet, együtt lehetünk, egy ételből, az élet kenyeréből és italából táplálkozva. Ezt egyedül az Úr Jézus Krisztusban kaphatjuk. Egy pillanatra bár, egy kis időre, amíg ott térdelünk az ő asztalánál az úrvacsorai közösségben, de átélhető valóság már most.

Hol van a fő dallam?

Életünk éneke sem harmonikus- életünk egésze- amíg a fő dallam nem az Úr Jézus Krisztus ismerete és dicsérete lesz. Karácsonyi ünneplésünk, emberi igyekezeteink üresek maradnak, ha kimarad belőle Ő, aki teljessé teheti, aki miatt van az ünnep. Ha egy szólam hiányzik, akkor szép- szép, talán nem találunk benne kivetnivalót, de nem egész.  Ha kimarad belőle az, ami az Úr Jézustól jön, akkor a vezető szólam marad el- Isten ismerete, a benne való hit, az élet egyértelmű irányának, a törvénynek és az evangéliumnak a vezetése, az ige egyértelmű, tiszta szava, amihez minden illeszkedik, amire minden ráépül, hozzácsatlakozik. Tehát nem egy dallam, vagy harmonizáció a sok közül, hanem a vezető szólam, a fő dallam Jézus Urunk személye, igéje. És milyen az, ha pont a szoprán nem szól? Ha pont a karácsonyi korál marad el és csak a kíséret megy? Milyen az, ha pont a dicséret és az Istent magasztaló, áldó ének hiányzik? A harmónia így nem lehet teljes. Nem csak karácsonykor, hanem sosem. Ezért jelenti ki a Zsidókoz írt levél szerzője, hogy hit nélkül senki nem lehet kedves az Isten előtt. Sőt Luther is így fogalmaz, hogy az ember bűnös marad a legjobb életben is. Mert ott az óriási hiány, Isten és ember kapcsolatának fő dallama marad el, és anélkül nincs teljes, Urunk, Teremtőnk által megvalósuló élet.

Ez a harmónia a mennyben lesz teljes

 9Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, 10és hatalmas hangon kiáltottak: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” 11Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent 12eképpen: „Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen”. 13Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” 14Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. 15Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik.7, 9-15 

Ez az ige rámutat arra boldog jövőre, ami ránk vár. Arra, ahonnan Jézus Urunk érkezett. A mennyek országa tökéletessége és teljessége tárul fel előttünk. Csodálatos a kép. Még az angyalok is leborulnak. A dicsőség, áldás, magasztalás szent dalai csendülnek fel, mert azt, amire az egész teremtettség vágyik, üdvösség, áldás, Isten jelenlétének mindennapos megtapasztalása, az Ő dicsőséges jelenvalósága, az ott körbevesz majd bennünket. Jelenések könyve igéje elénk tárja a valódi harmóniát. A mennyek országa dicsőséges teljességét. Amikor nem lesz többé könny, amikor a nyomorúságból érkezők ott állnak Isten színe előtt. A vértanúk, akik életükkel fizettek hűségükért, elnyerhetik jutalmukat, akik a Bárány vérében megtisztultak, Krisztus Urunk áldozatát, kegyelmes bűnbocsánatát a földön elvették ajándékként, azok együtt, örömben, áldó dicsőítő karban lesznek az Úr előtt.

Így zökken majd minden a helyére. Így számol fel az Úr minden diszharmóniát. Így teszi teljessé az ember és Isten örömét. Így szárítja fel a bűnök- hibák, mulasztások- miatt kiontott könnyeket. Így simítja el az égbekiáltó bűn és gonoszság miatti fájdalmat…. Ez lesz a békesség!

 

 

 

 

család karácsony békesség harmónia mennyek országa istenismeret Jézus

2019\08\18

Első a család?

csalad_1.jpgEgyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják. Lukács 8, 19-21

Az utóbbi időben sokféle megfogalmazásban halljuk, hogy a család az első. Valóban igaz, ez? S ha igaz, jó, hogy így van?

Egyeseknek lehet, hogy a családok kiemelt támogatása csupán a kormánypropaganda része. Fiatal házasoknak egyfajta esélyt rejt magában a boldogulásra, a még és már család - gyermek- nélkül élőknek pedig fájó góc a lelkük mélyén. Ismét  másoknak pedig elgondolkodtató szavak, sőt vitaindító. Látva, mit jelent társadalmunk számára a család, tudomásul véve mennyire óvjuk, mi mindent sorakoztatunk fel családunk védelmében, nem csodálkozom azon, hogy az ország vezetése hazánkra nézve erőforrásként tekint a családra, hiszen évezredek óta ez a legbensőbb közegünk. Egység, amihez otthont, elfogadást, támaszt társítunk. A család hely, ahol növekedhetünk, mert megkapjuk mindazt, ami testi- lelki fejlődésünkhöz szükséges és védettséget élvezünk. Megtart és visszatükröz, hogy megtanuljuk a problémamegoldást, és helyesen, differenciáltan tudjuk érzelmeinkkel bánni. ( Már ha normálisan működik, ha betölti valódi szerepét...) 

Ilyen tekintetben bárhogyan is értékeljük a társadalmi célú reklámokat, nem vitathatjuk el azok igazságtartalmát. Akkor sem, ha reálisan látjuk a széthullott családokat vagy a még éppen egyben lévők bajait, hiányait.  Szomorúan kell megállapítsuk azt is, hogy pontosan a fesztiválnapok szélsőséges élvezői, a már függőségekben élők és azoktól családostól szenvedők komoly ellenpólusai a fentebb említett mondatot képviselőknek, miszerint, hogy nálunk a család az első. Hiszen sok százezer honfitársunknak pont hogy nem a családja, hanem inkább saját maga az első.   

Olvastam egy különös cikket a keresztény Képmás magazinban.  Egyre többen nem akarnak gyereket a klímaváltozásra hivatkozva, ráadásul bűntudatot keltenek a nagycsaládosokban, a hazájukhoz ragaszkodókban, mintha miattuk menne tönkre a Föld.

Mit jelent nekünk a család? Tényleg az első? Mit kell jelentsen egy Krisztust követő, tehát egy keresztény ember számára? Mi mindent társítunk mi személyesen a család fogalmához? Értékközösséget? A különleges „mi tudatot”, amely úgy is megmutatkozik, hogy büszkék vagyunk szeretteink sikereire és szégyenkezünk, ha arra ad alapot valamely családtagunk viselkedése?

Jézus korában a családnak még nagyobb szerepe volt az egyének életében, mint ma. A többgenerációs családokban a felelősség, gondoskodás és összetartozás mindenkit szorosan másikhoz kapcsolt. Elsődleges, sőt szinte kizárólagos szociális hálóként csak a család működött. Akkoriban teljes természetességgel jelenthette volna ki bárki: a család az első Kapernaumban és Názáretben, Jeruzsálemben és Betlehemben, az egész országban.

Mégis, csak halkan kérdezem: Nem Istennek kellene az első helyet elfoglalni?

Mit hallhattunk ebben történetben? Egyszer elmentek Jézus testvérei is, anyjukkal együtt oda, ahol az Úr Jézus tanított. Ők is felkerekedtek, a családja. Végre, nagy sokára… vették a fáradságot. Mit akartak neki mondani? Szükségük volt rá? Valószínűleg már József nem élhetett, ezért az elsőszülött fiút a kötelezettségeire és jogaira kellett emlékeztetni. Hiszen ettől fogva ő lép az apa helyére, ő örököl kétszer annyit, mint a többiek. Övé a döntés a kis közösség ügyeiben, övé a családi egzisztencia megteremtésének feladata. Őhozzá igazodik mindenki a törzsi jellegű családmodellben. Az elsőszülött fiú, Jézus hiányzik otthonról. Hiányzik a családból.

Ismét csak halkan kérdezem: Nem kellene ma is ezt mondani? Úr Jézus, hiányzol a családunkból… Ugye kellene? Jöjj, hogy a döntéseket te hozd meg, hogy hozzád igazodjon az életünk! Persze mennyivel másabb hangsúlya van így ennek a történetnek! Úr Jézus, jöjj haza hozzánk! Testvérünk, hiányzol az asztalunk mellől, a beszélgetések során, a közös ünneplésből! Szükségünk van a tanácsodra, a higgadtságodra a bölcsességedre. Nélküled nem mennek jól a dolgok. Igazi vezető, valódi családfő nélkül vergődünk… Jézus, jöjj haza hozzánk a családunkba!

Nézzük csak, hogyan érkezik Jézushoz a családja. Ennek a közvetlenségnek, ennek a vágynak és ennek az alázatnak a híjával. Már az is bosszanthatta őket, hogy nem tudnak odajutni hozzá- mások lefoglalják. Mi az, hogy a családtagoknál lehet bárki is közelebb őhozzá? Kellemetlenül érinthette őket, hogy az ott levők nem nyitnak nekik rögtön utat őfelé.  " Ha már ilyen nagy ember, akkor bennünket is meg kellene becsüljenek ezek a kíváncsiskodók… Mi lehet fontosabb annál, mint hogy a családjával törődjön? Na menjünk csak és hallgassuk meg! Mit cserélt fel velünk?" 

Pál/ János apostol bizonyára azzal összegezné Mária és gyermekei viselkedését, hogy test szerint gondolkodnak. „ Hívatnak!” - tájékoztatják Jézust az ott állók, mondván: neked is igazodnod kell a testi származás adta kötelékhez. Jézus azonban elutasítja ezt az akkoriban még inkább kötelező érvényű közgondolkodást. Nem a család az első, bármilyen „szentségtörően” hangozzék is. És ne gondoljuk, hogy merőben újat hozott ezzel az üzenettel az Úr Jézus. Hiszen a Tízparancsolat sorában az első törvény pont  ez: „ Én vagy az Úr a te Istened.”

Még Ábrahám is, a zsidó nép ősatyja is be kellett ezt lássa, aki ajándékba kapta a fiát sok évtizedes várakozás után, beteljesedett isteni ígéretként. Bizony a hit atyja, Ábrahám is át kellett élje, nem a fiába vetheti a reménységét, bizalmát, hanem egyedül Istenbe, az Úrba. Tehát az Úr Jézus nem mond semmi szokatlant, csak a legfontosabbat erősíti meg: nem a testi élet az első. Nem az a legfontosabb, az ember életében, hogy egyen, igyon, új ruhát, földet vegyen, nem az, hogy házasodjon, gyereke legyen, hanem a lelki elköteleződés, az, hogy helyreálljon Isten és köztünk a kapocs, hogy megmeneküljön a lelkünk az örök életre, hogy mi magunk az Istené legyünk!  

Isten igéje és engedelmesség annak – ez az első. Istenre hallgatni és megtartani Isten igéjét, ez az első. Ha nem így van, akkor bottal üthetjük a teljes családi harmónia nyomát! Küzdhetünk a család építésén, fáradozhatunk a boldogságon, akarhatjuk az egységet, megértést és minden óvó- védő ernyőfunkcióját a családnak… Valahogyan mindig meg fog mutatkozni, hogy olyat várunk el a társtól, amit ő képtelen megadni. Olyat kérünk a családtól, amit egyedül Isten nyújthat nekünk. Ha Isten nincs ott a szívek mélyén, ha nem rá hallgatunk, mint családfőre, akkor megkeseredünk a családban, vagy valaki túlteljesít és iszonyatosan belefárad, hogy kis istenként mindig megbocsátó legyen, a másikért tevékeny, önmagát odaáldozó és a többiek terhét folyamatosan magára vevő. Ha Isten igéje nem mérték, igazodás, mindent meghatározó norma, akkor egy idő után kikívánkozunk a családból, mert pont az hiányzik belőle, amiért Isten létrehozta: a szeretet. S megint csak halkan mondom: feltétel nélkül egyedül az Úr tud szeretni!

Mi az első? Jézus lelki családjába tartozni. Az ő testvérévé, az ő anyjává lenni. Mondván a legközelebbi kapcsolatban ővele lenni. Hallgatni és megcselekedni Isten igéjét. Jó alapokon állni. Nem fordított sorrendekben, emberi szentimentalizmusban kimerülve, ősöket, családfát, családi hagyományokat, avagy a „mi szokásainkat” emlegetve.  A legközelebbi kapcsolatban vele lenni. S ha ezt megtesszük, jól fogjuk látni és helyesen fogjuk értékelni evilági, földi kapcsolatrendszereinket is. Megtelik szívünk és életünk isteni szeretettel, a tőle kapható Szentlélekkel. Áthatja majd az életünket az Ő igéje, és mivel Krisztus él bennünk, igyekszünk majd krisztusian odafordulni mindenkihez, leginkább azokhoz, akik tényleg testünk és vérünk a szó valódi értelmében. Talán ők is megértik, nem várjuk el, hogy mi legyünk számukra az elsők, hanem sokkal inkább, hogy Isten kerüljön az ő életükben is az első helyre. 

család első kapcsolat lélek engedelmesség ige igéret Jézus Isten Krisztus

2019\03\18

Miről szól?

oo_golgota3.jpg

A Szentírásban a beszédé a fő szerep, akkor is, ha sok jelképes cselekedettel találkozunk, és tényleges történelmi események leírásával. Mégis a beszédé főszerep, hiszen Isten a szavával, igéjével teremti meg a világot, olyan teremtményt állít alkotása élére, akivel megérteti magát, közli akaratát. Az Úr az emberrel beszélő viszonyban áll. Számunkra is az ige adatik, hogy értsük Urunkat.

Nehéz olvasni a Bibliát? Igen, mivel sok, számunkra idegen, furcsán csengő név, sok adat, és összefüggés található benne. Igen, mert megannyiszor allegóriák mögé rejtőzik az üzenet, vagy példázatokat kell értelmezni, és ez szellemi kihívás. Sokszor bizony nehéz megérteni, miről szól egy szakasz, miről szól egy prófétai kijelentés, miről szól maga Jézus. Emlékszem egy alkalomra, amikor hazamentem az ifjúsági bibliaóráról és amit ott a lelkészünkkel megbeszéltem, azt rögtön meg akartam osztani otthon. Felolvastam egy részt és vártam a reakciót. Rá is kérdeztem: Ugye érted? Azt mondta az édesanyám: nem teljesen… Nem tudom, miért csodálkoztam el akkor annyira, pedig nekem is egy- két órával azelőtt valaki megmagyarázta. Így hát én is magyarázattal folytattam… Nehéz Bibliát olvasni? Igen, mert a maihoz hasonló igehelyekkel találkozunk. Példázatokkal, amiknek az értelme túlmutat a szavak elsődleges jelentésén.

Márk 12, 1-12

1Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, körülkerítette, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 2Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja a részét a szőlő terméséből. 3De azok megfogták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel. 4Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt meg fejbe verték, és meggyalázták. 5Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is, akik közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. 6Egy valakije volt még, a szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert így szólt: Fiamat meg fogják becsülni. 7A munkások azonban ezt mondták maguk között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! 8Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre. 9Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elveszíti a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. 10Ezt az írást sem olvastátok: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; 11az ÚRtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben?”12Ekkor szerették volna elfogni őt, de féltek a sokaságtól. Rájöttek ugyanis, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek.

Miről szól ez a példázat? Megértettük? Tegyük próbára magunkat!

Itt a mi vidékünkön és mindenhol, ahol a mezőgazdaság évszázadok óta a lét alapja, jól érthető a földművelésnek minden formája, a bérbeadás lehetősége, vagy a tulajdonosi felelősség. Sajnos viszont sokszor túlzottan is elfeledjük, hogy számunkra Isten adja ezt az életlehetőséget. Mindent bekebelez, az Ővele való kapcsolatot is háttérbe szorítja a föld megművelése, pedig évszázadokon át a parasztember nem félt megszentelni az ünnepnapot… Neki időt adni, tőle várni, hálát adni, imádkozva előtte megállni, áldást kérni.

Tehát miről is szól a példázat? Arról, hogy Isten joggal kéri számon azt, ami az övé? Hogy a tulajdonosnak jár a haszonból? Miről is szól a példázat? Hogy vigyázzunk, kire bízzuk a földünk, a laposi kertünk, a gyümölcsösünk, szőlőnk? Miről beszél itt Jézus? Az emberek indulatairól, szűklátókörűségről vagy birtoklásvágyáról?

Ugye, már nem is olyan egyszerű a mai igeszakasz? Ugye már nekünk sem olyan könnyű megválaszolni, miről beszél Jézus? S úgy tűnik a bibliafordítók és magyarázók sem egységesek abban, mire irányítsák a figyelmet. Hiszen az egyik helyen ezt a feliratot találjuk a szakasz felett: „A gonosz szőlőművesek” a másik helyen pedig: „ Példázat a Fiú haláláról”.

Miről beszél helyett inkább azt kellene kérdezzük: „Kiről beszél?”

A szőlő az egész Ószövetségben Isten népére vonatkoztatott kép, a tulajdonos pedig a Teremtő Isten, aki kiválasztja népét. Így van ez Ézsaiásnál, Jeremiásnál és a 80. zsoltárban is. Isten gondoskodó szeretettel fordul az övéi felé. Ahogyan a tulajdonos mindent megtesz, hogy tulajdona szép és rendezett legyen, hogy ideális körülmények segítsék a kerti növények fejlődését, úgy Ő mindent elkövet, hogy ideális körülmények segítsék életünk kiteljesedését. Ezért adja át azt, ami az övé szolgáknak. Isten az emberekre bízza azt, ami az övé, egymásra bíz bennünket, nem iktatja ki felelősségünket. Kiről beszél tehát Jézus? Isten népéről, tehát az emberről, aki gondozásra szorul, és a mennyei Atyáról, aki jól tudja mire van szüksége az Ő népének, az embernek. Még mielőtt tehát a messzire utazó, távolból ránk se figyelő Istenről elmélkednénk, adjunk hálát, hogy Ő szerető közegbe állít minket. Akár így is érthetjük tulajdonosi gondoskodását!

A példázat szól magáról a mennyei Atyáról, aki szeretné látni az eredményt, a szolgák munkájának hasznát. Az utóbbi konfirmandus órákon és személyes beszélgetésekben ismét előkerült a keresztség szentségének, gyakorlatának témája. Benne szülők és keresztszülők felelőssége. Ebben az összefüggésben is utaltunk a 4. parancsolatra. Mit fogadnak meg a szülők az oltár előtt? Hogy gondoskodnak a gyermek hívő kereszténnyé növekedéséről. Ígérik, hogy ott lesznek mellette, azon igyekeznek majd, hogy az ő hitük, Istenre hagyatkozásuk oda vigye a gyermeket az élő Úrhoz, akire rátalálhat a szívével, akiben bízhat.  A mennyei Atya látni szeretné az eredményt, szolgái munkájának hasznát. Nem csak a személyes életünket, hitünket, de szolgálatunkat is ellenőrzi! Joggal teszi? Joggal kéri számon? Igen! Nem csak Izrael népén és a nép vezetőin számon, hogy kiválasztottságához méltón teljesíti-e be küldetésüket, de rajtunk is számon kéri. A szülők Isten helyettesei. Itt a kérdés: képes voltál ezzel a felhatalmazással megbirkózni? Isten nekünk is mondja: átadtam tulajdonomat, minden gondoskodó szeretetemet kimutattam, hogy éltél vele?

De a példázat szól a szolgákról, akik az Úr akaratának nekifeszülő, szeretetét értetlenül fogadó embereket példázzák. Ezért szól egyben a keményszívűségéről, a szív mélyén lévő istenellenes indulatokról. Isten megszámlálhatatlanul sok prófétát küldött Izrael népéhez. Izrael azonban mérhetetlen vaksággal elutasította, megvetette, kitaszította magából, megölte őket. Isten érthetetlen türelemmel, fel nem fogható módon, ezernyi esélyt biztosítva fordul felénk. Minden életlehetőséget, az övén történő munkálkodás esélyét megadva, minden emberi mértéket meghaladó jósággal fordul tulajdona, az embervilág, de az ő saját népe felé is. Igyekszik egyértelműen rámutatni arra, hogy az élet, annak lehetősége és esélyei az Ő kezében vannak. Hozzá tartozunk, neki kell elszámolni. Figyelmeztetéseket ad, hív, odafordít magához. De semmi foganatja. Az Istent nem becsülő, Isten küldötteit sem becsülő emberi magatartásról szól ez a pár sor. Amikor az ember elfeledi a kiinduló pontot, a viszonyulást, eredetet, hogy az Úr Isten bocsátotta útjára, hívta e világba. Amikor nem csak az nem érdekli, hogy más tulajdonán tevékenykedik, de az sem, hogy a gazda joggal kér számon. Az elvakult indulatok, az istentelen szív mélysége ez. Az ember szörnyű mélysége, aki elfeledi, hogy élet és halál Ura egyszer megítéli.

De a példázat leginkább Isten, a mennyei Atya semmihez nem fogható irgalmas szeretetérére mutat rá, arra ami minden határt átlép, ami minden emberi értelmet felülhalad. Mert még a Fiút is elküldi, hátha… hátha másként lesz, hátha őrá odafigyelnek, hátha őrá hallgatnak, hátha Őt megértik, hátha őt megbecsülik…  Az Atya egyetlen Fiát is feláldozó szeretetéről szól, akit meggyaláznak, keresztre feszítenek, kidobják a városon kívül a Golgotára űzve. Egy megvetett helyre küldik, ami semmi másra nem való, csak a megvetésre.

Heródes hatalmas palotája és a templom számára innen nyertek kőtömböket, de a Golgota hegyének voltak olyan részei, amit nem tudtak felhasználni az építkezéshez. Ez a kő, ez a hely másra lett alkalmas. A keresztek felállítására. Abból a templomból már csak a Siratófal áll, de a Golgota kétezer éve hívja a tekintetünket, a szívünket Krisztushoz, akit ott értünk és miattunk feszítettek keresztre. Hátha felnézünk rá, hátha meglágyul a szívünk, hátha ráismerünk magunkra Isten igéjében, hátha megtérünk, hátha hálával vesszük, hogy értünk is folyt a drága vér a Golgotán…

Rólad van szó!

A példázat allegorikus beszédmódjában ne keressük a 100%-os megfeleltetéseket. Figyeljük inkább az üzenet hatását a hallgatóságra, ahogyan megértik, hogy a példázat Izraelről, az Isten népéhez küldöttekről, Jézus küldetéséről, az ő személyes felelősségükről, tehát róluk szól. Figyeljünk inkább arra, rájövünk- e lassacskán, hogy ez a pár mondat rólunk szól, nekünk szól.

Van egy nagyon szép ének, a világ kereszténységének népszerű kegyességi éneke, az angol cím, egyben az első sor így hangzik: " amazing grace". Az egyik fordítás így hangzik: " az Úr irgalma végtelen”. De a példázat szerint- az Úr Jézus szerint- az Úr irgalma mégsem végtelen... Egy fiatal megkérdezte egyszer lelkészét: " Elég ha halálom előtt egy órával megtérek?" Mire a lelkésze: " Elég lenne, ha tudnád, mikor következik ez be. De mivel nem tudod, még ma halld meg a hívást!" Egyszer lejár az idő a mi saját életünk ideje, egyszer majd Jézus eljön ítélni élőket és holtakat. A gazda egy pillanatban már nem türelmét mutatja meg, hanem igazságos ítéletét hozza el. 

Ebben a példázatban ezt is egyértelműen megérthetjük. Az Úr irgalma Krisztus áldozatához visz, de aki ezen a kövön elbukik, annak ez az irgalom nem megtapasztalható! Aki nem tud a Fiú küldetésével, értünk való halálával mit kezdeni, azt önmagára vonatkoztatni, az az irgalmas Isten helyett az ítélő Isten kezébe esik.

Ezért böjt második vasárnapja ezzel indít útra, a 25 zsoltár alapján: " Gondolj Uram irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak!" és mi így egészítjük ki, imádságunkban: " És szabj határt még igazságos ítéletednek felettünk!"

 ( Kép szerzője: Octavio Occampo) 

 

 

ítélet kereszt felelősség kegyelem példázat keresztség Jézus Golgota Atya

2019\02\27

Halott csak nem tud róla... mégis élhet

foltos-szalamandra-1637.jpgKét kiránduló egy kis szalamandrát talált az út szélén. Úgy tűnt, hogy él, de szokatlan volt, hogy nem szaladt el az érkezésükre, könnyen kézbe foghatták. A végtagjai és farka is megremegett, ezért nem lehetett eldönteni, mi a helyzet vele. Harmadik kiránduló társuk döntötte el a dilemmát. Így szólt: „halott, csak még nem tud róla…”

A Szentírás utolsó könyve, a Jelenések könyve több gyülekezet angyalának írt leveleket tartalmaz, a szárdisziak ezt a mondatot hallhatták: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Jelenések 3,6 Jézus szavai pedig János evangéliumában így olvashatók: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. János 5,25 

Kérdezhetnénk: nincs itt valami tévedés? Nincs bizony! Nem túlzás ez? Nem bizony! Pál apostol is így beszél: "Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt." Efezus 2,1 Halottak voltatok, halottak voltunk. Most pedig már utólag megtudtuk, és azt is tudjuk, hogy életre keltünk!

Ha valaki ilyet beszél, biztosan furcsa szemmel néznek rá, pedig az orvostudomány is foglalkozik a reanimációs kutatásokkal, a teológia pedig thanatológiának hívja ezt a szakterületet. Csodálatos a téma és titkok tárulnak fel élet és halál határmezsgyéjéről és persze nagy a kíváncsiságunk is, hogy még többet megtudjunk arról mi zajlik a halálhoz közelítve, hogyan is láthatja valaki az életet, aki visszatér a klinikai halál állapotából.

Nagy hatást gyakorolt rám egy évtizedekkel ezelőtt készült film, amelynek címe: Ébredések. Az 1960-as évek végén egy bronxi kórházban dolgozó orvos, Oliver Sacks áttörést ért el egy rejtélyes betegség, az encephalitis lethargica területén. Az 1910-es, '20-as években vírusos agyvelőgyulladás miatt több fiatal került katatón állapotba, = évtizedekre merevedtek szoborrá, beszédre, mozgásra, önálló életre képtelenül pergették mindennapjaikat ápolóik, orvosaik körében. Hosszú idő után Sacks volt az első, aki gondolkodásra, érzelmekre utaló jeleket fedezett fel a betegeknél és egy, a Parkinson-kór ellen kifejlesztett gyógyszerrel kezelte pácienseit. Az eredmény minden képzeletet felülmúlt: a tetszhalott állapot megszűnt, sőt az ápoltak visszatértek az életbe, képessé váltak önálló cselekvésre, beszédre. Kisvártatva persze fájdalmasan szembesültek azzal, hogy időközben felnőttek, megöregedtek. Úgy érezték, a kiesett éveket csak alvással töltötték, s a mulasztásokat pótlandó, hatalmas kedvvel vetették magukat a társas lét örömeibe. A csoda azonban nem tartott tovább egy nyárnál, a betegek fokozatosan visszacsúsztak korábbi állapotukba. A filmbeli orvos a gyógyítás Orpheusza: egyedül ő veszi a fáradságot és a bátorságot, hogy az időből kiszakadt emberekért lemenjen a katatónia alvilágába. Küzdelme eredményeként a betegek elindulnak felfelé, visszatérnek az életbe és az élet is visszatér beléjük, de épp az új lehetőségek küszöbén záródik rájuk újra a néma mozdulatlanság kapuja. Viszont addigra a legfontosabbat már tudatták mindenkivel: használd ki jobban az életed. (Film nem beszél arról, hogy csupán a páciensek 1/-3-ánál volt javulás.) No de térjünk vissza az alapgondolathoz. Ugye milyen nagy érdeklődéssel hallgatjuk ezeket a beszámolókat? Amikor arról szólunk, hogy a reménytelen helyzetből is van/ volt kiút, erőt merítünk, az élet értelmébe vetett hitünk is szárnyra kap. Istenben is jobban bizakodunk, amikor azt halljuk, igen van szabadulás a halál karmaiból.

Az ige, az Úr Jézus nyilvánvalóan a lelki halálról szól. De amíg a klinikai halál állapota vagy egy súlyos, halálos rákos betegség nyilvánvaló, addig bizony a lelki halál olyan kategória, ami csak azok számára ismerhető, akik az életüket Isten igéje, valósága tükrében szemlélik. Akik számára nem csak a test és a szellem, hanem a lélek világa is fontos és nem valami divatos spiritualitás formájában, hanem az egy Istennel, a teremtő, megváltó, megszentelő Szentháromsággal összefüggésben. S bizony azokkal a fogalmakkal és diagnózisokkal kell találkozni, amit maga az Úr mond ki. Mit is állapít meg az ige? Hogy akik halottak/ lelki halottak azok a levegő fejedelméhez igazodnak, evilági életmódot folytatnak, bűnben, vétekben élnek, a harag és az engedetlenség fiai. Kemény beszéd ez! Súlyos megállapítások, de tények, amiket nem lehet szépíteni. A kór halálos. Ha így marad, akkor a vége kárhozat. Harag fiai? Igen, ők maguk állnak haragban az Istennel. Engedetlenség fiai? Igen, nem akarják alávetni magukat Isten akaratának, pedig csak a hívő engedelmes és csak az engedelmes hisz. Milyen életmód jellemzi őket? Nem a megszentelt élet, hanem sokkal jobban húznak evilági erőkhöz, semmint Jézus lelkének vezetéséhez. Pál apostol nem másokra mutogat, nem beszéli ki azokat, akik között éltek, csak tényeket sorakoztat fel nyomatékosítja: Ilyenek voltunk! Ilyenek voltatok. Halottak voltunk, halottak voltatok. Reménytelen esetek.

4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 hogy minket s vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7 hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; Efezus 2, 4-8

De Istennek semmi sem lehetetlen! Van kiút, van a halálból menekvés. Krisztus által, nem kell tenni semmit, mert Ő cselekszik. Nekünk csak alá kell magunka vetni az áldott Orvosnak! Nekünk csak hagyni kell, hogy Ő tegye meg, ami rá van bízva: a kereszthalál, a feltámadás és bűnbocsánat mind- mind az Ő cselekvése. S a Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, ezért teszi velünk. És azért teszi, hogy kegyelmének gazdagságát és jóságát mutassa meg a Krisztusban, és a nekünk előre elkészített üdvösségért teszi.

Egyszerű? Talán túlzottan is. Semmelweis Ignác klóros kézmosása is nagyon egyszerűnek tűnt az akkori orvostársadalom számára. Figyelmen kívül hagyták felfedezéseit, de halála után beigazolódtak észrevételei. Nem kellett nagy dolgokra gondolni, csak arra az egyszerűre és azt az egyszerűt alkalmazni. Ha valaki nem így tett, továbbra is a halált szolgálta, hiába nevezték gyógyítónak, azaz orvosnak.

Amikor arról szólunk, hogy van lelki halál, az túlzónak tűnik, hiszen vannak életjelek- akár annál a bizonyos szalamandránál. Amikor azt mondjuk halottak vagyunk vétkeink miatt, pontosan olyan állapotban lát bennünket az Úr, amit az a bronxi orvos Dr. Sacks, a merev szoborrá vált betegeken. S bizony így is van, Isten országa számára élettelen, mozdulatlan, halott egyének. Akik egy másik valóságban vegetálnak. Más meghatározottságban élnek, de Isten országa számára halottak. S bizony így van ez, amikor arra gondolunk, hogy újjászületésünk előtt nem tudunk bizonyságot tenni Isten hatalmáról. Nem tudunk szeretettel gondolni Őrá és képtelenek voltunk Isten országáért cselekedni, szolgálni, áldozatot vállalni, Istent dicsérő éneket énekelni, önmagunkról lemondani, s jobban szerettük a világi dolgokat, életmódot, s mindazt amiben nincs ott az Isten. Vagy talán most is így lenne ez?

Isten az Ő nagy szeretetéért, kegyelmet ad. Életre hív. Fiát, Krisztust adja a keresztre és feltámaszt. Bűnöket bocsát. Hogy egy új életben járjunk, új életet éljünk. Nem csak magunkért. Mindenkiért, minden alkotásáért, hogy tudhassuk, van remény. Van élet a halottak számára is. Van hatalma az Istennek a számunkra reménytelen esetekben is, hiszen neki semmi sem lehetetlen.

2018\10\27

Cél felé vagy fordulatra várva?

könyvekB.jpgKrisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. 4Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: 5nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, 6buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. 7Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. 8Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. 9Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, 10hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, 11hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Filippi 3, 3-11

El tudod képzelni, hogy egy nap átalakul az életed? Mindaz, ami most meghatároz, az értékrended, a célod, világlátásod és törekvéseid egy pillanat vagy egy esemény hatására megváltozzon? Minek kellene történnie veled egy gyökeres fordulathoz? Talán csodának? Családi tragédiának vagy súlyos betegségnek? El kellene valakit veszíts vagy veled kellene történjen olyan, ami aztán átprogramozza a gondolkodásodat, érzéseidet? Egy könnyen érthető párhuzammal élve: a szerelem is ilyen. Sokszor első látásra történik, és minden addigi megváltozik, átprogramozódunk. Persze jobb esetben ez előbb utóbb be is következik. De azt is kérdezhetitek, miért kellene bárminek is megváltoznia velem kapcsolatosan? Hát nem lennék jó úton? Vannak terveim és álmaim, küszködöm itt a gimiben, hogy egyszer majd megvalósuljanak... Egyesek már a célegyenesben látják magukat, nem is olyan távoli, amit szeretnének elérni. Valószínű, hogy ezt mondjátok magatokban: "Boldog és sikeres szeretnék lenni. A célom az, hogy egészséges, harmonikus felnőtt életem legyen, jól érezzem magam a bőrömben minden nap és azzal teljenek majd a napjaim, ami örömöt jelent. Miért kellene, hogy a céljaim, az értékrendem, a törekvéseim és a világlátásom átalakuljanak? Mi hasznom lenne abból? Miért kellene, hogy bármi is megváltozzon, hiszen pont most vagyok azon, hogy végre megdolgozzam a saját céljaimért!" 

Egy Saul nevű fiatalember jó családi háttérből indult, jó tanára volt, megbecsült származással rendelkezett. Társadalmilag irigyelt pozíciója ellenére azt mondta egyszer, mindezt ma már szemétnek látom, és kárba veszni hagytam, mert van, ami van, ami  ennél az örökölt meghatározottságnál és a társadalmi pozíciónál értékesebb… nem az a legfontosabb, honnan származom, milyen neveltetéssel tudok büszkélkedni, hogy engem milyen néven ismernek, hanem  hogy én ismerhetem Krisztust.

Egy fiatal katona hazaérkezve a csatából megcsömörlött a világi harcoktól, s mindenféle erőszaktól. Egyszerű szerzetes lett, aki a világ apró szépségeit az élet legapróbb jeleit is óriási hálával és örömmel tudta látni. Hiába volt az apja egy igen gazdag kereskedő Assisi városában, Francesco a lelki gazdagságot többre értékelte, és szakított addigi életével.

Martin jogász akart lenni, és nem is akármilyen eredményekkel haladt előre tanulmányaiban, de amikor egy viharból megmenekült, megfogadta, hogy Isten szolgálatára szegődik, szerzetes lesz. Két év múltán már pappá is szentelték.  

Egy lány, akit Agnesnek hívtak édesapja elvesztése után csakis az anyai szeretetbe kapaszkodhatott, addig anyagilag is jól álltak, de ezt követően édesanyja is kétkezi munkát vállalt. Az édesanya szegényeket segítő hiteles hite révén lett ebből a lányból a szegények szolgája, még az országát is elhagyta, és misszionárius lett Indiában, új életét Teréz néven folytatta...

Egy Albert nevű teológus és orgonaművész úgy döntött, hogy legfeljebb harminc éves koráig él a tudománynak, ezt követően olyan hivatást szeretne, ahol közvetlenebbül szolgálhatja az emberiséget.  Tehát 30 évesen kezdett járni az orvosi egyetemre,  hogy a későbbiekben Lambarénében az ott élők testi lelki gyógyulásáért egyszerre tudjon tenni. Nobel béke-díjas lett.

A ma említett fiatalok életfordulatának történetét távolról így láthatjuk. Mindegyikük életében volt egy fordulat, amitől megváltozott az addigi értékrendjük és a céljaik is. Többük addigi élete és célja sem volt rossz, addigi életükben is ott volt az érték, de egy valami nem volt ott: válasz Jézus Krisztus szeretetére, hívására, mindaddig ui. az első helyen nem Isten ügye állt, hanem a saját elgondolásaik, saját terveik, céljaik.

Azon gondolkodtam, mit is mondana ma nekünk Luther? Naponta olykor negyven fiatal ült le az asztalánál és beszélgetett velük. Bármiről. Asztali beszélgetéseit úgy gyűjtötték össze, hogy ha belelapozunk, akkor mindenféle témával találkozunk. Mit mondana nekünk? Hogy beszélgessünk a céljainkról, a motivációnkról, miért lelkesedünk és hova tartunk. És azt is elmondaná, hogy nem leszünk boldogok a saját céljainkkal, ha nem találunk rá az Úr Jézus Krisztusra!

Bármiféle jó célokat tűzhetünk ki magunknak, mindig fog hiányozni valami, amit egyedül csak Jézus Krisztus tud betölteni. A teljes szeretetet ui. nem a szerelmünk vagy gyermekünk tudja adni, hanem egyedül Krisztus. A félelmeinket csak átmenetileg tudjuk levetni, de azokból egyedül Jézus Krisztus tud megszabadítani. A valódi szívbéli békét, harmóniát nem a munkahelyi elégedettség, a jó fizetés vagy az emberek megbecsülése adja, hanem a bűnök bocsánata. A bölcsesség sem ezernyi könyv lapjain található, hanem a Szentírásban, mert Isten teljes bölcsessége van abban elrejtve. És igazi erőt, tartást nem különféle önszuggesztiók adnak, technikák vagy átszellemülés, hanem az a reménység, hogy van örök életünk, elérhető és biztos az örök cél Jézus Krisztus miatt, aki legyőzte a halált!

Nem kell, hogy mindenkinek olyan fordulatot vegyen az élete, mint Pál apostolnak, Assisi Szent Ferencnek, Luther Mártonnak, Kalkuttai Teréz anyának vagy Albert Schweitzernek. Isten nem adja mindenkinek feladatként, hogy olyan nagy horderejű dolgokat vigyen véghez a kereszténység érdekében, az evangélium ügyéért, mint ahogyan ők tették. Nem kell mindenkinek lelkésszé, hitoktatóvá, egzotikus tájak ismeretlen népei misszionáriusává válnia DE minden ember életében fordulatra vár és ezt a fordulatot, a  megtérést Ő maga munkálja is. Mert az Úr a boldogságunkat akarja, mert azt akarja, hogy teljes legyen az életünk. Szeretné, ha meglátnánk és elérnénk célunkat, amiért életet kaptunk tőle.

Egy  alkalommal Albert Schweitzer keze ügyébe került a Párizsi Evangélikus Missziós Társaság egyik füzete, amely e szavakkal hívott segítőket a gaboni missziós munkához: „Az egyháznak olyan emberekre van szüksége, akik a Mester hívására egyszerűen így válaszolnak: Ímhol vagyok, Uram!” Elolvasván a cikk utolsó sorait, Schweitzer ezt vetette papírra: „Keresgélésem végéhez értem.” Luther igazi megtérése sem az a viharos nap volt, hanem egy másik. Amikor egy bibliai mondat szíven ütötte. Sok éve tanulta már a Szentírást, de aznap, egyetlen bibliai ige révén minden megváltozott.  16Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, 17mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.  Ez minden ember életében így van. Vannak események, amik közelebb sodornak Istenhez. Tanulunk, figyelünk, részt veszünk istentiszteleteken és úgy érezzük, semmi sem történt, mindez felesleges. Talán még bosszankodunk is. Megkérdőjelezzük, hogy Isten szól, hogy bárkit is megszólít.  És egyszer csak egy szentírási mondat, Isten igéje mindent világossá tesz. Mert abban megérezzük a minket szerető Istent. Mert egy mondat mögött meglátjuk, megértjük az Úr Jézust. Mert egy imádságunkra pont akkor és úgy jött a válasz, hogy kétség nem férhet ahhoz, hogy Ő ismer és szeret, figyel és jót akar.

Talán pont akkor, a mikor sötét és reménytelen körülöttem minden, amikor azt érzem csődtömeg vagyok. Talán pont akkor fog megszólítani, amikor nem értenek meg, magamra maradtam és a céljaim is egyre távolabb kerülnek tőlem. Lehet, hogy akkor amikor túl elbizakodott vagyok, vagy a boldog pillanataimban is hiányzik valami...

S hogy abban a pillanatban érts, nem kell hozzá nagy hit, csak nyitott szív, és bátorság arra, hogy merd meghallani a szavát, amit neked mond. Egyetlen pillanat, amit már Isten kegyelmesen előkészített a szívedben...

Az Úr Jézus ma is itt van, szól ma is és hív magához, hogy megértsd. Nem kell nagy szavakból álló imádság, csak valami ilyesmi: " Szólj hozzám is, érteni akarlak! Szólíts meg és hozd te a fordulatot az életembe! Te adj megtérést! Uram, Istenem, add meg a boldogságomat, adj igazi, el nem vehető célt nekem!" Ámen

boldogság ige fordulat cél megtérés Jézus Luther

süti beállítások módosítása